Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei vezetői szerint a honosítás folyamatát támadja az RMDSZ képviselőjelöltje, aki azzal vádolta őket, hogy a honosítással kampányolnak.
Több órás késéssel, csütörtökön késő este kezdődött meg Brüsszelben az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli találkozója a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetésről.
Úgy váltunk el a múlt héten, hogy mindent el sem mondtam, ami akkor történt. Pedig van, amit semmiképp sem szeretnék kihagyni: például a Sachert, ami az egyik kedvencem, s amiből háromféle bonbont is gyártottam, és tudnék még vagy hármat kapásból, ha lenne még tésztám.
Iszmaíl Haníje, a gázai Hamász-kormány vezetője csütörtökön felszólította az összes palesztin szervezetet, tartsák tiszteletben az Izraellel megkötött tűzszünetet.
Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretéről kezdtek egyeztetést csütörtök éjszaka a tagállamok állam- és kormányfői a Herman Van Rompuy által összehívott rendkívüli uniós csúcstalálkozón....
Ciprus megállapodásra jutott csütörtök este a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojkával a pénzügyi támogatás feltételrendszeréről - jelentette a CNA görög...
Az ünnepi vásárlások közeledtével az online boltok forgalmával együtt az internetes átverések száma is növekszik. A Norton Cybercrime jelentése szerint az internetes bűnözés több száz millió áldozatot szed évente, amelynek mind eladói, mind vásárlói oldalon áldozatul esnek a gyanútlan felhasználók és szolgáltatók. A CDSYS most összegyűjtötte azokat a hasznos tanácsokat, amelyek a Symantec ’Stay…
A szoptatás az édesanya és gyermeke között nagyon bensőséges és különleges kapcsolat. A gyermek táplálásának ez a legbiztonságosabb és legegyszerűbb formája. Többnyire problémamentesen zajlik, ám vannak olyan gondok, amik megnehezíthetik a kismama napjait, főként az első időkben.
Budapest — Bár minden egyes szirénázást dokumentálni kell, a legtöbb minisztertől nem kaptunk pontos választ arra a kérdésünkre, hogy hányszor használta az elmúlt egy évben autójának megkülönböztető jelzését.
Apátfalva — Nem az elgázolt Kenéz Imre (†34) törzszászlóshoz hívott orvost gyilkosa, Thomas B. (34), hanem saját magának követelt orvosi segítséget – állítja a tragikus események egyik civil szemtanúja, aki szerint a hummeres ámokfutót egyáltalán nem érdekelte a haldokló közlekedési rendőr sorsa.
A 2014 és 2020 közötti keretköltségvetés főösszegét változatlanul hagyja, a kohéziós politikának nagyjából 10,6 milliárdot, a közös agrárpolitikának pedig 8 milliárdot visszajuttat az új, kompromisszumos javaslat, amit Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke terjesztett csütörtök éjjel a tagállamok elé. A küldöttségek pénteken a déli órákban folytatják a vitát az új számokról. A BruxInfo…
Sosem volt egyetemi tanár, és nem is dolgozott jogász végzettséghez kötött munkakörben legalább 20 évig Salamon László, a KDNP-s politikus mégis alkotmánybíró lehet. Sajtóinformációk szerint ugyanis ma már kész tény, hogy a kormánypárti politikus februártól alkotmánybíróként folytatja tevékenységét.
Hamarosan megkezdődik az idei síszezon, s lassacskán elfogynak az utazási irodák legjobb ajánlatai is. Míg egyes piaci szereplők az elmúlt évekhez hasonlóan idén is visszaesésről számoltak be lapunk megkeresésére, addig mások lassú fellendülés jeleit érzékelik. Megosztott tehát a kép, főként, hogy a síutak sem lettek olcsóbbak, sőt! Egy biztos, idén is sokan keresnek majd fel egy-egy…
Nem lesz gazdasági növekedés a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladás Alapítvány szakértői szerint, akik jövőre is recesszióval számolnak. Az alapítvány által létrehozott közöskassza.hu készített elemzést az ország gazdasági kilátásairól. Az egyik szakértő, Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter, azt mondta: a kormány csak óriási növekedési és inflációs áldozatokkal képes tartani a jövő évi…
Budapest — Nagy a boldogság Majkáéknál (33). Mint azt a Blikk már megírta, az ózdi rapper másfél év együttélés után kérte meg kedvese, Dundika (29) kezét.
BUDAPEST — Már néhány napja látható-hallható az RTL II-n tervezett Szombat esti láz című műsor beharangozó videója a kábeltelevízió anyacsatornáján, azonban a kisfilmben egyelőre arctalan alakok járják a latin táncokat.
Alig kezdődött meg csütörtök késő este, nem sokkal éjfél után már fel is függesztették - péntek délig - az unió 2014 és 2020 közötti időszakának keretköltségvetéséről szóló EU-csúcstalálkozót - közölték diplomaták. Merkel szkeptikus, Francois Hollande "még nem elégedett" a költségvetési javaslat új tartalmával. Szerinte "csak részben hallották meg" Franciaország hangját, miszerint Párizs meg…
Az már biztosnak tűnik, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lesz a felelős a közösségi közlekedés kedvezményrendszerének várható szűkítéséért, csak még azt nem tudni, pontosan mit ír majd a kormányzati kommunikáció a szervezet számlájára, hiszen a részletekről még nincs végleges döntés.
Rendkívüli ülést tarthat január elején az Országgyűlés. Forrásaink szerint a kormánypártok nem bíznak abban, hogy ebben az évben el tudják fogadni a számukra fontos jogszabályokat, ezért előfordulhat, hogy a téli szünetben is dolgozni fog a törvénygyár. Értesülésünk szerint az is felmerült, hogy a 2013-as költségvetést is csak januárban fogadják el, mert bár a kormány már nyár elején áterőltette…
Tisztújító kongresszust tart holnap a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A napirenden a személyi kérdések mellett az idősek számára kiutat jelentő, 55+ politikai program vitája szerepel. Az MSZDP gyakorlatias javaslatokat akar megfogalmazni a magáncsőd intézményének bevezetéséről, a nyugdíjak bármiféle adóterhének tiltásáról. Véleményük szerint a közhelyes kinyilatkoztatásokból, a naponta…
Végleg leállítja a magyar határ közelébe, az ausztriai Rábakeresztúrra (Heiligenkreuz im Lafnitztal) tervezett szemétégetőmű építésére vonatkozó terveit a burgenlandi energiaellátó vállalat, a Burgenland Energie.
A hét esztendeje működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület az idén is szervez országos karácsonyi élelmiszergyűjtést azzal az ismert céllal, hogy több ezer rászoruló család ünnepi asztalán gazdagítsa a nem éppen bőséges kínálatot. A szervezet - országos adatok híján - a hazai szegénység növekedésére a támogatási igény (és az adományozási kedv) gyarapodásából következtet.
Hiába kérdeztünk rá a szakminisztériumban, mikorra derülhet ki a jövő januári nyugdíjemelés mértéke, válasz egyelőre nem érkezett. Továbbra sem tudni tehát, hogy mennyivel lesz több jövőre az idősek ellátása, pedig a szocialista kormányok idején novemberben ez az adat már ismert volt.
Budapest — Nem sokáig örülhettünk annak, hogy rendbejött Oláh Ibolya (33) élete. Az énekesnőről egyre riasztóbb hírek érkeztek szerkesztőségünkbe, többen egymástól függetlenül megerősítették: a tehetség ismét padlón van.
Tízmilliós nagyságendű lehet a békemenetes civilek Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont lejárató politikai kampánya, a szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) azonban nem árulja el a pontos összeget.
Csaknem egy hónapos késés után csak ma írják alá a kivitelezői szerződést a Ferenciek tere és a Március 15. tér átalakításáról. Bár az V. kerületi önkormányzat sajtóosztálya még tegnap sem fedhette fel az uniós projekt nyertesét, lapunk megtudta: a kivitelező az Eu-Line Építőipari Zrt és a Penta Általános Építőipari Kft illetve az általuk alkotott EP Belváros Konzorcium.
Tegnap este magyar idő szerint nyolc órakor tűzszünet lépett életbe a Közel-Keleten Izrael és a Hamász között. A fegyvernyugvással kapcsolatos megállapodást Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és az egyiptomi külügyi tárcavezető, Mohamed Kamel Amr jelentette be közös kairói sajtóértekezletükön.
Kulcsfontosságú övezet fölött veszítette el az ellenőrzést Bassar el-Aszad hadserege. Három hetes támadás és több halálos áldozat árán a szíria felkelők átvették a kontrollt a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban fekvő Majadin város és a közelben lévő katonai bázis fölött.
Valóban ásítanak a magzatok a méhen belül - derítette ki egy brit kutatócsoport, amely szerint azonban nem az álmossággal, hanem az agyi fejlődéssel függ össze a jelenség.
Szabálytalanul vadászó olasz állampolgárokat értek tetten a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai az irmapusztai halastavaknál - tájékoztatta az igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának vezetője csütörtökön az MTI-t.
Abszolút többséget kér Artur Mas, a katalán nacionalisták vezetője a vasárnapi előrehozott tartományi választásokon, mivel szerinte csak ennek révén válhat lehetővé, hogy 2016-ban kiírják a népszavazást Katalónia függetlenné válásáról. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök állítja, nincs olyan erő, amely képes lenne kiszakítani Katalóniát Spanyolországból és Európából. A felmérések szerint a…
Tegnap, az amerikai és egyiptomi nyomásra szerda este életbe lépett Hamász és Izrael közötti tűzszünet első napján, az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba a térségben. Az Izrael Rádió szerint a tűzszünet első óráiban még tucatnyi rakétát lőttek ki a Gázai övezetből, amelyeket azonban provokációnak tekintett az izraeli hadsereg, és nem válaszolt rá.
Évről évre nő a császármetszéssel szülő nők aránya. Az orvosok magyarázata szerint viszont ezzel elsősorban a lehetséges komplikációktól óvják a születendő gyermekeket.
Bár törékeny és bizonytalan még a növekedés, óvatosan optimisták az ING IM szakértői a világgazdasággal kapcsolatban, és alapvetően kockázatkedvelő üzemmódra kapcsoltak. Bíznak egyes feltörekvő piacokban,mint a BRIC-országokban. Csodálkoznának, ha a forint tovább erősödne, a hazai részvényektől és kötvényektől is csak szerény hozamot várnak jövőre.
Hétfő este zárószavazáson elfogadta a Parlament a 2013-tól hatályba lépő adóváltozásokat, a törvényjavaslat jelenleg az Országgyűlés elnökének aláírására vár. A törvényjavaslat alapján már kirajzolódik az egyes adónemeket érintő változások köre, melyekről az alábbiakban írunk bővebben.