Újabb, 1,5 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását hagyta jóvá Portugáliának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa, miután szerdán elfogadta a szakértői szintű országvizsgálati jelentés megállapításait, amely szerint a bajba jutott euróövezeti ország megfelelő úton halad közpénzügyeinek rendbetételéhez.
Nem találják az irányt az ázsiai részvénypiacol a csütörtöki kereskedés során, a számos csalódást keltő vállalati gyorsjelentést ugyanis ellensúlyozza a tegnapi nap folyamán megjelent kínai és amerikai makroadatok.
Mint ahogy várható volt, sok újdonságot nem tartalmazott a Fed ma esti közleménye. A vezető amerikai részvényindexek alig mozdultak. Záráskor 0,19-0,29 százalékos mínuszban tartózkodtak.Nem javult a...
Csütörtöktől vetítik a mozik Magyarországon a James Bond filmek legújabb, huszonharmadik részét. A Skyfall című alkotás ünnepélyes premierje kedden volt Londonban. A film megjelenésének különleges jelentőséget adott az is, hogy az első, Dr. No című Bond-művet 50 évvel ezelőtt készítették el. Az eddigi 22 rész összesen több mint 5 milliárd dollár bevételt hozott.
Annak ellenére, hogy mérsékelt emelkedéssel indítottak az amerikai piacok a nap végére elfáradtak és a negatív tartományba csúsztak vissza. Az óvatosság hátterében továbbra is a vállalati...
Kalózok tüzet nyitottak szerdán a NATO-flotta holland zászlóshajójára Szomália partjainál, a hadihajó viszonozta a tüzet: az összetűzésben egy tengeri rabló meghalt.
Újabb, 1,5 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását hagyta jóvá Portugáliának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa, miután szerdán elfogadta a szakértői szintű országvizsgálati jelentés megállapításait, amely szerint a bajba jutott euróövezeti ország megfelelő úton halad közpénzügyeinek rendbetételéhez.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A kormányban azzal számolnak, hogy idén már nem jön vissza Budapestre a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációja, vagyis nem folytatódnak a hivatalos tárgyalások az új hitelkeretről - írja...
Két összeszerelő üzemét is bezárja a Ford Európában és 4 900 dolgozót bocsát el, hogy csökkentse a veszteségeket, melyek a cég várakozásai szerint az idei évben meghaladhatják az 1 milliárd dollárt -...
Az október 12-én benyújtott adócsomag társadalombiztosítással kapcsolatos szabályainak áttekintése során eléggé megmagyarázhatatlan javaslatokkal találkozunk az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetés vonatkozásában. Azt már ebben az évben is tapasztalhattuk, hogy ugyanazon egészségügyi szolgáltatásért más összeget kell fizetnie a nem biztosítottnak és a kiegészítő tevékenységet folytató…
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 370 millió frankkal szemben 254 millió frank nettó eredményt ért el a harmadik negyedévben a Credit Suisse. A svájci bankóriás a vártnál rosszabb...
Az OECD-országok többségében tavaly tovább nőttek az állam adóbevételei a 2008-2009-es válság idején tapasztalt csökkenés után - tette közzé szerdán elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Bankkártya helyett ujjlenyomat olvasásával lehet fizetni Franciaországban, a biometrikus adatolvasáson alapuló technológiát egyelőre csak tesztelik - írja a finextra.com. Bankok, IT-cégek és egy...
Egyre rosszabbul fest a DAX, mely duplacsúcsból fordult délnek és vette tesztelés alá a támaszokat. Az indextag részvények ennek ellenére nem mutatnak egységes képet. Mai elemzésünkben a Lufthansa és...
Hivatalos adatok szerint több mint 400 ezren úgy veszik igénybe az egészségügyi ellátást ma Magyarországon, hogy nem jogosultak rá; jövőre előírnák, hogy a TAJ-kártya mellett arcképes igazolványt is kötelező lesz bemutatni....
Újra megnyithatják a dél-izraeli iskolákat, miután egyiptomi közvetítéssel a Hamasz belegyezett a tűzszünetbe Izraellel. Két nap alatt mintegy 80 rakétát lőttek ki a palesztin terrorszervezetek Izraelre. Izrael terrorista célpontok ellen intézett légitámadásokkal válaszolt.
Bár a hivatalos álláspont szerint a Porsche új szuperautójának sorozatgyártására még egy évet kell várni, a továbbra is tanulmány státuszban kilövésre várakozó 918 Spyder már a Nordschleife zöld poklát is megjárta, sőt ezúttal már minden adat napvilágot látott vele kapcsolatban.
Csütörtök reggel minimális erősödést mutat a forint: a 280-as szint környékén ingadozik az euróval szembeni kurzus. Nagy mozgásoknak a nemzetközi piacokon sem lehetünk szemtanúi, délután amerikai...
A kiskereskedelmi értékesítés volumenének csökkenésében – hasonlóan az előző hónaphoz – az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor folytatódott a csomagküldő és internetes kiskereskedelem dinamikus növekedése.
Sorozatban ötödik napjukat is eséssel zárták az árupiacok, a Dow Jones UBS árupiaci index 0,26 százalékot veszített értékéből tegnap. Az olaj és a földgáz a magas készletek miatt esett, míg a fémek...
Augusztusban a kiskereskedelmi értékesítés volumene 2,4 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 1,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Török Gábor politológus az InfoRádió Arénájában azt mondta, mindkét oldalon elindult egy komoly értelmezési verseny arról, ki Bajnai Gordon. A döntő kérdés, mit hisznek majd a bizonytalan választók.
Az amerikai szolid mínuszos zárást követően a nemzetköz piacokon folytatódhat a minimális mozgással járó kereskedés - véli Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője. A magyar piacon kissé unalmas,...
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint az október 30-án meghirdetendő kgfb-díjak átlagosan 4-5 százalékkal kerülhetnek a tavalyi szint alá,...
Iránykereséssel kezdődhet a csütörtöki kereskedés a legfontosabb nyugat-európai részvénypiacokon, miután a befektetők próbálják elemezni, hogy a megjelenő vállalati jelentések milyen gazdasági kilátásokat takarnak.
Augusztusban újabb 0,2 százalékot esett a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz viszonyítva. Az idén eddig mindössze egyetlen olyan hónap volt, amikor a KSH növekedést regisztrált - a...
A KSH által ma közzétett adatok alapján a kiskereskedelmi értékesítés volumene augusztusban az előző év azonos időszakához képest 2,4 százalékkal csökkent a júliusban mutatott 2,6 százalékos visszaesés után. Havi szinten a csökkenés mértéke 0,2 százalék volt, míg az év első nyolc hónapjában 1,4 százalékos csökkenés mutatkozott.
A Facebook gyorsjelentéséhez hasonlóan pozitív fogadtatásban részesültek tegnap a közösségi játékairól ismert Zynga negyedéves számai is. Több mint 13%-kal ugrott meg a zárás utáni kereskedésben a...
A tervezettnél korábban, már szerda este kiszivárogtak a Daimler harmadik negyedéves számai. Eredetileg csütörtök reggel, az európai piacnyitás előtt tették volna közzé a gyorsjelentést, a vállalat...
A horvát Marin Cilic és Ivan Dodig is bejutott a negyeddöntőbe szerda este az 1,42 millió euró összdíjazású, valenciai keménypályás férfi tenisztornán.
A befolyásos "The 300 Club" legfrissebb elemzése szerint az alapkezelési piacon az utóbbi három évtizedben a fő fókusz a professzionális alapkezelésről az értékesítés orientációra helyeződött, az...
Bejutott a legjobb nyolc közé szerdán a harmadik helyen kiemelt francia Richard Gasquet a bázeli, 1,9 millió euró összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
A Magyarországon 19 áruházat üzemeltető Praktiker csoport 40 millió eurós hitelt vett fel az átszervezéshez, hogy megmentsék a veszteséges és eladósodott céget. Németországban a csoport forgalma 11,7, Magyarországon 7,1 százalékkal csökkent.
Paulo Sousa vezetőedző ugyanolyan koncentrált játékot vár a Videoton labdarúgóitól az FC Basel elleni Európa Liga-csoportmérkőzésen, mint amilyet három hete a portugál Sporting Lisboa 3-0-s legyőzése alkalmával mutattak.
Egy bécsi klinika orvosa szerint egyre több magyar nő jár át hozzájuk elvégeztetni az abortuszt, mivel Ausztriában lehet az abortusztablettát is választani. Az osztrák orvos csütörtökön előadást tart Budapesten a jelenségről, amelyet abortuszturizmusnak neveznek.
Az orosz Marija Sarapova három küzdelmes szettben legyőzte a lengyel Agnieszka Radwanskát a női teniszezők Isztambulban zajló, 4,9 millió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságának szerda esti mérkőzésén.
A Facebook gyorsjelentéséhez hasonlóan pozitív fogadtatásban részesültek tegnap a közösségi játékairól ismert Zynga negyedéves számai is. Több mint 13%-kal ugrott meg a zárás utáni kereskedésben a...
A Napi Gazdaság szerint még az idén a parlament elé kerül az 1999-es temetkezési törvény módosítása, a javaslatok 100 milliárd forintos piacot érintenek....