Kismértékben emelkednek szerdától a hazai üzemanyagárak, tudta meg a Portfolio.hu. A benzin és a gázolaj esetében egyaránt két forinttal drágábban tankolhatjuk majd az üzemanyagok literjét. ...
Londoni elemzők szerint Magyarországnak jól jönne egy elővigyázatossági jellegű IMF/EU-megállapodás, és a múlt héten bejelentett egyenlegjavító program több akadályt is elhárított a megegyezés elől, de a jelenlegi likviditási környezetben akár IMF/EU-program nélkül is megoldható a magyar gazdaság finanszírozása a következő évre.
Megnevezte leendő kormányának tagjait Bidzina Ivanisvili, az október 1-jei választásokon győzelmet arató Grúziai Álom elnevezésű koalíció vezetője hétfőn Tbilisziben.
Venezuelában 81 százalékos részvétel mellett, a szavazatok 54 százalékával nyerte el újabb hat évre az elnöki mandátumot Hugo Chavez. Chavez megígérte, hogy folytatja a menetelést a 21. század demokratikus szocializmusának útján. Örülhet Kuba, Nicaragua, Argentína és a karibi térség is.
Olyan kisebb vállalkozások is bekerülhettek idén év elejétől az innovációs járulékot fizető cégek körébe, akik eddig mentesültek e teher alól. Az ok: a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvény módosítása. Félő az is, hogy az érintett vállalkozások egy része nem is tud új keletű kötelezettségéről.
Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkost 4 éves korában szexuálisan molesztálta, többször megütötte az anyja, és gyakran azt kívánta, bárcsak meghalna a fia – derült ki a Breivikről írt új könyvben található gyermekpszichológiai jelentésekből.
Jóval szélesebb kört érinthet majd a péntek óta atm-adóként elhíresült megemelt tranzakciós illeték, mint amit a névadó megoldás takar − értesült a Napi Gazdaság.
Magyarország számunkra nem lehet ellenséges ország, szigorúan ellenezzük a kollektív felelősség elvét – nyilatkozta az ATV-nek adott exkluzív interjújában Szerzs Szargszján örmény köztársasági elnök.
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Újabb rekordot állított fel a Nokia Siemens Networks: az 1,6 Gbps (1,6 milliárd bit másodpercenként) adatátviteli sebességgel egy 3 gigabájtos, nagy felbontású (HD minőségű) filmet 24 másodperc alatt lehet letölteni.
Amerikát is utolérheti az ázsiai majd európai piacok borongós hangulata, melynek hátterében a soron következő gyorsjelentési szezon körüli kedvezőtlen kilátások valamint a Világbank által...
Az idei év leggyengébb hónapját mutatja a szeptemberi forgalom, amely látványosan törte meg az elmúlt 3 éves átlag felett teljesítő 2012. évi havi adatsort. Az alig több, mint 6 500 tranzakció nemcsak a tavalyi azonos hónapnál kevesebb 17 százalékkal, de az igen gyenge tavalyi átlaghoz képest is - 12 százalékkal. Mindezek ellenére az idei év összességében továbbra is a tavalyi azonos időszak…
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt találták a legvonzóbb támogatási célnak azok a vállalkozások, amelyek a társasági adókedvezményt kihasználva támogatják a látványsportágakat. A székesfehérvári Videoton utánpótláscsapataként működő felcsúti együttes a labdarúgócsapatokhoz befolyt összes adókedvezményes támogatás közel ötödét kapta meg, azaz 2,8 milliárd forintot. Felcsúthoz képest…
Komoly megingással kezdte a hetet a font, mely egyes devizakereszteken már igen közel került az első támaszszintek letöréséhez, míg más devizákkal szemben még tartanak ezek a szintek. A szigetország...
A mintegy 30 százalékos leépítés ellen tüntetnek a román köztelevízió alkalmazottai, akik hétfőn Bukarestben és több romániai nagyvárosban az intézmény létesítményei előtt adtak hangot elégedetlenségüknek.
Bár a növekedési mutatók egyelőre nem adnak okot az optimizmusra, az elmúlt hetek jegybanki és gazdaságpolitikai döntései után a K&H Alapkezelő szakemberei ma már látnak biztató jeleket a problémák rendezésére. A K&H trendmonitor szerint a következő hónapokban a piacokat döntően az fogja befolyásolni, hogy a javuló bizalmi indexek után a makrogazdasági mutatók is növekedni tudnak-e.
Sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi a Pedagógusok Szakszervezete, miután a kormány 2014-re halasztja a tanárok béremelését. A pedagógus-érdekképviseletek szerint ez elfogadhatatlan.
Komoly megingással kezdte a hetet a font, mely egyes devizakereszteken már igen közel került az első támaszszintek letöréséhez, míg más devizákkal szemben még tartanak ezek a szintek. A szigetország...
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra szólítja fel a kormányt, ne csökkentse tovább a fogyatékos emberek ellátásait azzal, hogy a tervezett segélyplafonba beleszámítja az ápolási díjat.
Immár sorozatban hetedik hete nőtt a hedge fundok árupiaci kitettsége, amely egyrészt a nemesfémek egyre fokozódó spekulatív keresletének, másrészt egyes agrártermékek piacán az eladási (vagyis...
Tízmillió forint értékben lopott el szerszámgépeket, alkatrészeket egy 56 éves férfi egy mezőkövesdi cég telephelyéről, a rendőrök elfogták, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon győztes Sebastian Vettel pályafutása második "Grand Slamjét" érte el, mivel Szuzukában a rajt-cél diadal mellett övé volt az első rajtkocka és a leggyorsabb kör is.
Az Európai Bizottság megvizsgálja, nem torzítják-e egyes csökkentett áfakulcsok az egységes piac működését, valamint, hogy nem tartoznak-e jelenleg olyan termékek vagy szolgáltatások kedvezményes áfakörbe, amelyek fogyasztását az unió csökkenteni igyekszik.
Bár a növekedési mutatók egyelőre nem adnak okot az optimizmusra, az elmúlt hetek jegybanki és gazdaságpolitikai döntései után ma már látunk biztató jeleket a problémák rendezésére. A következő hónapokban a piacokat döntően az fogja befolyásolni, hogy a javuló bizalmi indexek után a makrogazdasági mutatók is növekedni tudnak-e - olvasható a K&H Alapkezelő közleményében.
Az OECD legfrisebb elemzésében azt írja, hogy a következő hónapokban lassul a világ vezető gazdaságainak növekedési üteme, csupán Brazíliában és Nagy-Britanniában várható kismértékű fellendülés.
Eldöntötte Bajnai Gordon, hogy visszatér a politikába, és a 2014-es kormányváltásra készülő politikai erőket fogja támogatni - értesült a hvg.hu. Információink szerint a volt miniszterelnök a Milla október 23-i rendezvényén akarja bejelenteni mindezt. Visszatérése egyelőre megosztja az MSZP-t és az LMP-t.
Az Európai Bizottság által hétfőn útjára indított felmérés keretében Brüsszel az állampolgárok, vállalkozások és más szereplők véleményét kéri ki bizonyos csökkentett áfakulcsokról. A Bizottság arra...
Nem kell számítani a magyar romák tömeges hazatérésére Kanadából, mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter telefonon az MTI-nek hétfőn, Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszterrel folytatott budapesti találkozója után. A magyar miniszter arról is beszélt, hogy a kanadai kormány szigorításainak köszönhetően a jövőben már nem éri meg haszonszerzésből politikai menedékjogot kérni az észak-…
Manapság az autózás világában az alternatív hajtást túlnyomó részt a tisztán elektromos autók, valamint a kibővített hatótávú hibridek adják, de akár a benzin-elektromos hibrideket is ide vehetjük. A hidrogén használata viszont indokolatlanul a háttérbe szorult, pedig a párizsi kitérőnk alkalmával tesztre fogott üzemanyagcellás Mercedes-Benz nagyon pozitív emlékeket hagyott bennünk.
Évi 9 százalékban állapította meg a kötött felhasználású Diákhitel2 kamatát a Diákhitel Központ Zrt. a 2012. október 15. – 2012. december 31. közötti időszakra vonatkozóan. A Diákhitel2-t igénybe vevő ügyfelek számára felszámított kamatláb azonban mindössze 2%, az ezen felüli kamatrészt az állam kamattámogatás formájában a hitelfelvevő helyett megfizeti.
Mel Gibsonnak végre sikerült eladnia a házát, igaz, jókorát bukott az üzleten, viszont elfogyott a türelme, így vállalta az alacsonyabb eladási árat. A vevő nem filléreken vacakolt: több mint egymilliárd forintnak megfelelő összeget tudott lealkudni az eredeti árhoz képest.
Nem kell számítani a magyar romák tömeges hazatérésére Kanadából, mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter telefonon az MTI-nek hétfőn, Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszterrel folytatott budapesti találkozója után. A magyar miniszter arról is beszélt, hogy a kanadai kormány szigorításainak köszönhetően a jövőben már nem éri meg "haszonszerzésből" politikai menedékjogot kérni az…
Az osztrák gazdasági miniszter bejelentése szerint tárgyalások zajlanak a Nabucco részvényesei és a lehetséges gázforrásként számon tartott azerbajdzsáni Shah Deniz konzorcium között a...
A Fidesz-frakció szükségesnek és támogathatónak tartja azokat az intézkedéseket, amelyeket pénteken jelentett be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az egyenlegjavító program részeként - közölte a kormánypárti képviselőcsoport vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormány már 2011. január 26-án döntést hozhatott Ramil Sahib Safarov, az örmény katonatársa meggyilkolása miatt elítélt azeri tiszt kiadatásának ügyében - állította Ertsey Katalin LMP-s képviselő egy a közigazgatási és igazságügyi államtitkár által írt e-mailre hivatkozva hétfőn, sajtótájékoztatón.
Fernando Alonsónak nem hozott szerencsét Kimi Räikkönen Szuzukában. Bár a futam után Alonso még a finn pilótát hibáztatta, később már nem okolta a balesetért.