Ganxsta Zolee már nemcsak issza a pálinkát, hanem árulja is. Az alkoholtartalmú italok többségével legendás barátságot ápoló zenész most a nevét is adta néhánynak.
A jövőbeli terjeszkedési terveivel kapcolatban közölt információkat pénteken, piaczárást követően az AAA Auto. A társaság a régióban jelenleg három piacon van jelen (Csehország, Szlovákia,...
Szabadságharcos hagyományai miatt talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet - idézte Orbán Viktor miniszterelnököt internetes kiadásában a The Weekly Standard című amerikai neokonzervatív magazin.
Az MSZP színekben induló Varga Gyula nyerte a soproni időközi önkormányzati képviselő-választást – tájékoztatta Dobos József városi jegyző, a választási iroda vezetője vasárnap este az MTI-t. A szocialista párt időközi választásokért felelős kampányfőnöke nagyszerű, fölényes győzelemnek nevezte Varga Gyula sikerét.
A hazai piac legfontosabb papírjai fontos ellenállások áttörése előtt állnak, melyek leküzdésével jellemzően 10%-os (esetenként még nagyobb) rali indulhat a következő technikai szintekig. Azonban nem...
A Synergon pénteken piaczárást követően jelentette be, hogy a Navigator Investments Zrt. október 5-én OTC piacon megvásárolta a társaság részvényeinek 7,06%-át a Cashline Befektetési Holding Zrt.-től...
A közszférában elrendelt kétmillió forintos bérplafon ellenére több állami vállalat menedzserének olyan szerződése van, amely alapján éves fizetésének akár 80 százalékát elérő prémiumra jogosultak - írja hétfői számában a Népszabadság.
Az Est Media bejelentette, hogy a pénteken megkötött üzletrész adásvételi szerződésekkel a cégcsoportnál zárószakaszában lévő reorganizáció egyik utolsó lépéseként társasági részesedéseket...
Évszázados jogszokás volt Angliában, hogy ha valaki a zárak feltörése nélkül hatolt be egy üresen álló ingatlanba, akkor addig ott lakhatott, amíg bírói végzéssel távozásra nem bírták. A csövezésnek immár vége. A legújabb tiltó rendelet alapján háromhavi börtönre ítéltek egy lakásfoglalót, másokra pedig súlyos pénzbüntetéseket rónak ki.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Széles Sándor nem akar foglalkozni tanítványa, Gyurta Dániel esetleges klubváltásával. Annál is inkább, mert naponta jelennek meg újabb és újabb variációk ezzel kapcsolatban.
Kihúzták a Hatoslottó 40. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 133 millió forintot ér majd a telitalálat....
A választási szakértők szerint az előzetes regisztrációról szóló döntés az Alkotmánybíróság kezében van illetve lesz. Abban valamennyien egyetértenek, hogy az előzetes regisztráció indokolatlanul és aránytalanul szűkíti a választójogot. Az, hogy a választásnál lesz boríték vagy sem az inkább részletkérdés. Ha a titkosság nem sérül, akkor ez nem kifogásolható. Ez az adatvédelmi biztos véleménye.
Tízmilliós jutalmakat fizettek ki állami és fővárosi tulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek az elmúlt hónapokban a vállalatok 2011-es eredményei alapján - írta a Népszabadság.
Az aszályos nyár után nem sikerült akkora területen vetni repcét, mint ahogy tervezték a gazdálkodók, a világpiaci igény ugyanakkor óriási a növény iránt.
A Nomura szerint a pénteken bejelentett 397 milliárdos megszorítás nem lesz elég, a program minősége "gyenge", és az IMF-et nem fogja meggyőzni. Bár a ház szerint ez nem is volt a kormány célja, Orbán Viktor csak akkor egyezik meg a Valutaalappal, ha fogyni kezdenek a tartalékai.
A nyersanyagipari szektor vezetésével csökkenéssel indítják a hetet az ázsiai részvénypiacok, ugyanis a pénteken nyilvánosságra került amerikai foglalkoztatottsági adat kérdésessé teszi a Fed által korábban meghirdetett mennyiségi enyhítés szükségességét.
A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten 535,81 ponttal, 2,88 százalékkal erősödött, és 19.124,46 ponton zárta a hetet. A vezető részvények kivétel nélkül erősödtek. A forgalom is növekedett az előző héthez képest: 42,75 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző heti 35,57 milliárd forint után. Az OTP egy hét alatt 6,55 százalékkal erősödött, 4.150 forinton zárt…
Tizennégy év alatti torreádoroknak rendeztek bikaviadalt Mexikóban. A dél-amerikai országban nincs életkori határ: bárki kiállhat a bikák ellen. A politikusok körében is ez az egyik vitatéma.
Világbank szerint Ázsia idei és jövő évi gazdaságnövekedése mérsékeltebb lesz az eddig vártnál, elsősorban a szerény globális kereslet miatt. A bank a térség idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos...
A héten fejeződik be a jövőre felálló 349 fős Országgyűlési őrség tagjainak kiválasztása - tudta meg a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK), amelynek munkatársai végzik a felvételi eljárást.
Az alapvető jogok biztosa szerint a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvény egyes rendelkezései ellentétesek a jogállamiság elvével, a személyes adatok védelméhez fűződő joggal, valamint a szociális biztonsághoz való joggal. Szabó Máté ezért kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a törvény alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatát.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Javarészt tagadták bűnösségüket a hivatali visszaéléssel vádolt magas beosztású egykori adóhatósági vezetők a Fővárosi Törvényszéken pénteken megkezdődött büntetőperben.
Majdnem 800 ezer forint a rekordnyugdíj havi nettó összege. Az átlag ennek mindössze egynyolcada, de az évi 8 milliós járulékfizetési plafon eltörlésével most emelkedhet. A költségvetés rövid távon profitál ebből, néhány év múlva azonban a kiadási oldalon is megjelenik majd.
Elviekben már létezik a hét regionális Volán-társaság, gyakorlatilag még megvan a 24 kisebb. A közúti közösségi közlekedés várható átalakításáról készített összefoglalót az InfoRádió.