Az európai diplomácia önmérsékletet várt 1849 őszén Ausztriától, ám az osztrák kormány feje, egyben külügyminisztere, Schwarzenberg herceg vérfürdőt akart. Sikerült elérnie: Haynaunak nem kellett jóváhagyásra Bécsbe felterjesztenie a halálos ítéleteket, így azt lehetett sejtetni a külpolitikai porondon, hogy nem az osztrák kormány vérszomjas, hanem Haynau. Palmerston angol külügyminiszter október…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten a március 23-i szintet érte el, és a forgalom is ötödével nőtt az egy héttel korábbihoz képest.
A végtörlesztést szerencsére már maga mögött hagyta, de hatásait még éveken keresztül érzi a hazai bankszektor, amely a 2008 őszén hozzánk is betörő hitelezési válságából mind a mai napig nem tudott...
Miért van szükség Magyarországon Terrorelhárítási Központra? Igaz, hogy „a miniszterelnök magánhadserege”, ahogy az ellenzők állítják, vagy a külső és belső terrorfenyegetettség csökkentésének hatékony eszköze az elittestület?
Érdemtelenül felvett pénzek vagy jogos járandóság? A MOB-ot nem vezeti tisztázó szándék, nem akarja nyilvánosságra hozni, mennyi jutalma kaptak a londoni sikerekben szerepet játszó szakemberek.
Az előző két héthez hasonlóan ezúttal is háromnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőtől. A képviselők az első ülésnapon egyebek mellett szavazhatnak a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, és terítékre kerül a nyugdíjazott bírák kártérítése is. Kedden a tavalyi zárszámadás e hétről elnapolt vitája folytatódhat, szerdán pedig a Bethlen…
Az ősz az egyik legideálisabb időszak az esküvők számára. Azonban, ha a költségvetést nézzük, az őszi esküvői díszlet igen sokba kerül. Ha szeretnénk, a gazdag, meleg őszi színpalettából is meríthetünk ihletet. Lássunk hát néhány gazdaságos díszítési ötletet!
A pisztácia tápláló gyümölcs, kiváló választás azok számára, akik a kalóriatartalomra is figyelnek. Az alábbi tények talán sesgítenek meggyőznek arról, miért kell napi étrendünkbe beiktatnunk ezt a csonthéjas szömörcefélét!
Az előző két héthez hasonlóan ezúttal is háromnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőtől. A képviselők az első ülésnapon egyebek mellett szavazhatnak a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, míg kedden a tavalyi zárszámadás e hétről elnapolt vitája folytatódhat, szerdán pedig a Bethlen Gábor Alap és az Országos Fogyatékosügyi Program…
Nem sikerült csillapítania a kedélyeket Mohamed Murszinak. Egyiptom iszlamista elnöke még pénteken látogatott a Sínai-félszigetre, hogy megnyugtassa a közeli Rafahból elűzött keresztény kopt családokat, illetve biztosítsa őket az egyiptomi kormány támogatásáról. "Az önök biztonsága a mi biztonságunk is" - mondta a menekülteknek.
Élesen bírálta az afgán elnököt az amerikai védelmi miniszter. Leon Panetta szerint Hamid Karzainak inkább köszönetet kellene mondani az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erőknek, ahelyett, hogy kritizálná őket.
Jótékonysági árverést tartottak az egyik legismertebb brit személyiség emléktárgyaiból. A híresség nem élő személy, mégis ötven év óta hódítóan fiatal. Hűségesen szolgálja a királynőt és védelmezi hazáját, miközben rendszeresen a világot is megmenti. Az illető természetesen nem más, mint James Bond. A brit titkos ügynököt eddig 23 filmben hat különböző színész formálta meg, így a rajongóknak bőven…
Az első Közép-Európai Sommelier Bajnokságon 13 férfi mellett egy nő indult, aki meg is nyerte a versenyt. A román Iluia Scavo Franciaországban dolgozik, a Dunakilitin megrendezett bajnokságra hat hónapos gyermekével és férjével érkezett.
Somogyban szeptember végéig 860-an jelentkeztek közérdekű munkára a munkaügyi kirendeltségeken, vállalva, hogy ledolgozzák a rájuk kiszabott szabálysértési bírságot - közölte a megyei kormányhivatal az MTI-vel.
Szerelmes szívtiprók 1. rész - Pár nap múlva jelennek meg nyomtatásban Richard Burton naplói, amelyekből kiderül, hogy a walesi színészt milyen szenvedély fűzte Elizabeth Taylorhoz. Csakhogy nem az ő viharos kapcsolatuk a hosszú, boldog szerelem mintapéldája.
Orvosi célokat szolgáló porrá zúzta magasan dúsított uránkészletének harmadát Irán, jelentette a BBC az ENSZ szakértőire hivatkozva. A porrá zúzott urán a szakértők szerint "gyakorlatilag alkalmatlan" atomfegyver előállítására.
Fantasztikus gólt rúgott Ronaldinho, az Atlético-MG csillaga a Figueirensének. A klasszis gólja ünneplése közben sírva fakadt, az érzelmeket édesanyja súlyos betegsége és mostohaapja halála váltotta ki belőle.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Katádfán, Kisasszondon és Tárnokrétiben polgármestert választanak, Sopron egyik választókerületében pedig egy önkormányzati képviselő személyéről dönthetnek a helyiek.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Szükségesnek nevezte a Matolcsy György által bejelentett 400 milliárd forintos kiigazító csomagot Csaba László. A közgazdász szerint, amikor a gazdasági növekedés üteme kisebb, és munkahelyek is csak a közfoglalkoztatásból jönnek létre, akkor ez egy elkerülhetetlen lépés. A szakember üdvözölte, hogy a kormány elállt a Magyar Nemzeti Bank megadóztatásától. Rogán Antal viszont úgy véli, az…
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Halálos kimenetelű agyhártyagyulladást okoztak gombával fertőzött gyógyszerek öt betegnél az Egyesült Államokban - közölték az amerikai hatóságok a CNN hírtelevízió jelentése szerint.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap a fővárosban, mert három városi futóverseny is lesz a 27. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál keretében. Több autóbusz módosított útvonalon szállítja az utasokat, a 2-es villamos helyett egyes időszakokban, egy szakaszon pótlóbuszok járnak majd, és fennakadások várhatók a 4-es és a 6-os villamosok közlekedésében is.
A Tokaj-Hétszőlő nyerte el az első alkalommal kiírt a Magyarország legszebb szőlőbirtoka címet. A cég képviselői a tokaj-hegyaljai szüreti fesztiválon vehették át az elismeréssel járó oklevelet. Az internetes közönségszavazáson a második helyen a hat hektáros csopaki Szent Donát Pince végzett, harmadik lett az erdőbényei Béres Szőlőbirtok.
Sorra nyeri a külföldi megbízásokat a kereskedelmi informatikai rendszereket fejlesztő magyar Laurel cégcsoport, amely a környező országok mellett az amerikai piacon is terjeszkedik.
Az első játékrészben néha már nyomasztó fölényben játszott az Újpest, ám tiszta helyzetekben hibázott, így a harcias pápaiak 1-1-es döntetlennel távoztak a fővárosból az NB I 10. fordulójában.
Nem állják meg a helyüket a kormánypárti érvelések a választási eljárási szabályok ügyében. Míg ugyanis a Fidesz állítja, egyszerűbb lesz választani, valójában eddig a választópolgárnak mindössze annyi dolga volt, hogy elmenjen szavazni, a jövőben viszont egy nehezen elérhető, bonyolult és az adófizetők számára igen drága regisztrációs procedúrát állítanának a választók útjába.
Ferando Alonso a rajt utáni kanyarban Kimi Räikkönennel ütközve a kavicságyban fejezte be a Japán GP-t, és Sebastian Vettel győzelme esetén négy pontra csökken az előnye. Vajon kicsúszik a vb-cím a kezéből?
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint fokozni kell a harcot az országában "az ellenséges ideológia és kultúra beszivárgása ellen, amely mérgezi az emberek tudatát". Az elszigetelt sztálinista rezsim vezére a nemzetbiztonsági minisztériumban tett vasárnapi látogatásán beszélt. A minisztériumban felavatták Kim apjának, Kim Dzsongilnek a hatalmas szobrát.
Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíjat. A második helyen óriási bravúrral Felipe Massa, a harmadikon pedig hasonlóan parádés teljesítményt nyújtva Kamui Kobayashi végzett.