Tűz volt a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. tiszaújvárosi telephelyén szerdán kora reggel, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.
A régiónkban a kockázati tőke sajátos konjunktúrát hozott létre: miközben a nagyok szenvednek, eljött az innovatív kis hazai cégek ideje? 2015-ig még van tőke a piacon, nem szabad utána éhezni hagyni a most virágzó hazai startup-ökoszizsztémát. Interjú a PortfoLion vezérigazgatójával, Oszkó Péterrel, aki azt is elárulja, mikor kerülhetünk ki a gödörből.
Hozzávalók 3-4 adaghoz: 2 db cékla 1 db konzerv csicseriborsó 1 citrom leve 1 teáskanál őrölt római kömény 1-2 teáskanál pörkölt egész római kömény tejföl (vagy joghurt) só őrölt fehérbors
Hozzávalók: 1 kisebb karfiol 1 db vöröshagyma 1 db paprika 1 db paradicsom 1 pohár tejföl só őrölt bors pirospaprika szerecsendió majoranna bazsalikom olívaolaj vaj
Elindult az autósokért folyó küzdelem: a biztosítók nyilvánossá tették a 2013. január 1-jétől érvényes kötelező biztosítási tarifatáblázatukat. A tovább csökkenő díjakkal kiegészítő szolgáltatások, csomagajánlatok versenyeznek.
A mára meghirdetett 45 milliárd forint helyett 37,5 milliárd forint összegben tudott államkötvényeket értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ. Az 5 és 10 éves államkötvényekre igen szerény...
A korábbi hírekkel ellentétben a Főváros továbbra sem vet véget a Vidám Park szenvedésének. A bezárásról szóló javaslatot ma visszavonta a főpolgármester-helyettes. Csomós Miklós oktatási és...
A régiónkban a kockázati tőke sajátos konjunktúrát hozott létre: miközben a nagyok szenvednek, eljött az innovatív kis hazai cégek ideje? 2015-ig még van tőke a piacon, nem szabad utána éhezni hagyni a most virágzó hazai startup-ökoszizsztémát. Interjú a PortfoLion vezérigazgatójával, Oszkó Péterrel, aki azt is elárulja, mikor kerülhetünk ki a gödörből.
Idén ötödik alkalommal adták át a Művészetek Palotájában a 2007-ben létrehozott Junior Prima Díj Magyar Építészet és Építőművészet kategóriájának díjait. A 7000 euróval járó elismeréseket 10 díjazott...
Az elmúlt évben mintegy 10 ezer ingatlant értékesítettek az örökösök, majdnem 100 milliárd forint értékben - olvasható egy friss ingatlanpiaci elemzésben.
Az önkormányzati rendszer szisztematikus gyengítésének folyamatát vélhetjük felfedezni Magyarországon és ebbe illik bele a múlt hétvégén bejelentett, az önkormányzatok adósságának részleges átvétele...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek országszerte november 4-én, a nemzeti gyásznapon, a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulóján.
Hozzávalók 3-4 adaghoz: 2 db cékla 1 db konzerv csicseriborsó 1 citrom leve 1 teáskanál őrölt római kömény 1-2 teáskanál pörkölt egész római kömény tejföl (vagy joghurt) só őrölt fehérbors
Hozzávalók: 1 kisebb karfiol 1 db vöröshagyma 1 db paprika 1 db paradicsom 1 pohár tejföl só őrölt bors pirospaprika szerecsendió majoranna bazsalikom olívaolaj vaj
Az NBC televízió kedd esti híradása szerint 46 halálos áldozatot követelt az Egyesült Államokban az ország keleti partvidékén pusztító szupervihar, a hurrikánból poszttrópusi ciklonná minősített Sandy.
Jövőre több nagy beruházás megvalósítása indul el Magyarországon, és jelentősen nő az állami beruházások mértéke is - közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Mintegy 60 százalékkal nőtt a "kínai Google", a Baidu profitja a harmadik negyedévben, a már most is monopolhelyzetben lévő vállalat további terjeszkedést jelentett be.
Egyes bankok és multinacionális cégek azt próbálják elérni az origo információi szerint, hogy az Európai Bizottság legyen engedékenyebb Magyarországgal költségvetési ügyekben, mert ha Brüsszel...
Szükséged van tárolóhelyre, de nem akarod, hogy a ruhásszekrény elcsúfítsa a hálószobádat? Miért ne álcázhatnád a hasznos, ám termetes bútordarabot? Így akár egy mini gardróbszobát is kialakíthatsz ezen a pár négyzetméteren!
Ukrajnában 1,3 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) 2012 harmadik negyedében a tavalyi év hasonló időszakához képest - hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán statisztikai hivatal.
A horvát kormány további 19 százalékos INA-részvénycsomag eladását fontolgatja, amelyet a Mol vásárolna meg - írja a Globus horvát hetilap legfrissebb számában, Mol, INA és horvát kormány közeli, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Az idén 1,8 millió hektoliter körüli bormennyiség került a pincékbe Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.
Holtan találta 23 éves menyasszonyát győri albérleti lakásában egy férfi, a nőt bántalmazták, belehalt sérüléseibe - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Ma van a takarékosság világnapja, ezért legalább a mai napon különösen foglalkozzunk azokkal a lehetőségekkel, amikkel több maradhat a zsebünkben. A most következő tippjeink segítségével te is megtanulhatod, hogyan spórolj főzés közben!