Hozzávalók egy nagy családnak: 1,5-2 kg burgonya megpucolva, lereszelve (nagyon megfelelő lesz, ha húsdarálón ledaráljuk liszt, amennyit felvesz (fajtától függően) só őrölt feketebors 2-6 gerezd fokhagyma megpucolva, elkapirgálva olaj a sütéshez
Kormányközeli alvállalkozókat hozhat helyzetbe a jövő hónapban parlament elé kerülő új felnőttképzési törvény, amely újraszabályozná az iskolarendszeren kívüli szakmai képzését végző, piaci alapon működő vállalkozások jogi környezetét - cikkezi a Népszava.
Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte az ügyben nyomozást indító Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője kedden az MTI-…
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes egészében átvállalja a települések adósságait.
Chonburiban különös hagyománnyal ünneplik a rizsaratás végét. A thaiföldi férfiak egy látványos versenyen mérik össze az egyre kevesebbet dolgoztatott bivalyaik gyorsaságát.
A kormány jövő évre tervezett adóváltoztatásairól, valamint a kabinet új földtörvény-javaslatáról mondhatják el véleményüket a képviselők az Országgyűlés mai ülésnapján.
Hamarosan idehaza is beindul a gyorsjelentési szezon, a hazai gyógyszergyártók közül a Richter várhatóan már jövő héten közzéteszi harmadik negyedéves eredményeit, míg az Egis november 14-én jelent....
Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte az ügyben nyomozást indító Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője kedden az MTI-…
Megerősítette a 10 ezer fő elbocsátására vonatkozó szándékát és megemelte profitcélját a UBS. A svájci bankóriás visszavágja befektetési banki üzletágát, hogy a vagyonkezelésre koncentrálhasson,...
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes...
Polgári szállításra is alkalmassá tennék a pápai NATO repülőteret jövőre. A térség fejlesztésébe egymilliárd eurót fektetnének, a műszaki gyártásra pedig 25 ezer új munkahely keletkezhet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Miközben a Sandy hurrikán miatt több millió ember marad áram nélkül Amerika keleti partvidékén, készültséget rendeltek el az ország legrégebbi atomerőművében. Az emelkedő vízszint miatt előfordulhat, hogy tartalékvizet kell felhasználni az elhasznált fűtőelemek hűtésére.
Az Erste Csoport a harmadik negyedévben stabil működési eredményt produkált, nettó nyereségük majdnem 600 millió euró volt 2012 első kilenc hónapjában.
Óriási megtiszteltetés érte Szalai Ádámot. A Mainz támadója hétvégi triplája okán bekerült az Eurosport által összeállított Hét Csapatába, többek közt Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mellé.
Újra optimista hangulat bontakozott ki az európai tőzsdéken, melyben szerepet játszhat, hogy a spanyol gazdasági növekedés, ha csak minimálisan is de jobb lett az elemzők várakozásánál, valamint a...
A legaktuálisabb torinói hírek szerint a Fiat mérnökei már gőzerővel dolgoznak egy izgalmas Pandán, amely az előző generáció vezetési élményéről illetve remek ár/érték arányáról elhíresült 100 HP verziójának nyomdokaiba kíván lépni.
Fontos adóváltozásokra lehet számítani a hazai megtakarítási piacon. Például a Nyugdíj-előtakarékossági számla 3 éves felhalmozási időszakát 10 évre hosszabbítanák meg, a biztosítások tekintetében...
Polgári szállításra is alkalmassá tennék a pápai NATO repülőteret jövőre. A térség fejlesztésébe egymilliárd eurót fektetnének, a műszaki gyártásra pedig konzorcium alakulna. 25 ezer új munkahely keletkezhet.
Állami szerepvállalás nélkül a települések jelentős része fizetésképtelenné válna, a készülő rendszer azonban nem engedi, hogy eladósodjanak - mondta Tállai András önkormányzati államtitkár.
Bár a tavalyi éves nyereség egészét kifizette az Állami Nyomda osztalék formájában, ettől nem vált a részvény osztalékpapírrá - mondta Zsámboki Gábor vezérigazgató a Portfolio.hu-nak adott interjúban...
Bár az előzetes nyilatkozatok a díjak kis mértékű emeléséről szóltak, a legtöbb biztosító ismét engedett díjaiból: átlagosan 5-8 százalékkal csökkentek az árak.
Hozzávalók: 3 db közepes padlizsán 2 db kaliforniai paprika 1 db közepes hagyma 1 gerezd fokhagyma 1/2 dl olívaolaj 1 evőkanál citromlé só bors kb. 8 dkg majonéz kb. 1 dl tejföl
Az előző év azonos időszakához képest csaknem 80 ezerrel bővült a foglalkoztattak száma a harmadik negyedévben. A munkanélküliek száma azonban nem tudott csökkenni, a munkanélküliségi ráta 10,4 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Közfoglalkoztatásra az idei költségvetési forrásnál többet, mintegy 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes egészében átvállalja a települések adósságait.
Az LMP beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére - jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András képviselő. Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentést is tesz a kormányfő ellen.
A két gazdasági társaság szabálytalanul forgalmazott erdészeti termékeket, fiktív számlákkal igazoltak valótlan költségeket, és engedély nélkül kitermelt fával kereskedtek.
Fontos adóváltozásokra lehet számítani a hazai megtakarítási piacon. Például a Nyugdíj-előtakarékossági számla 3 éves felhalmozási időszakát 10 évre hosszabbítanák meg, a biztosítások tekintetében...
Az LMP beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére – jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András képviselő. Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentést is tesz a kormányfő ellen. A Miniszterelnökség úgy reagált, hogy október 19-én elküldte a részletes…