2012. október 25. csütörtök

okt. 25
10:06
Debreczeni: nehéz menet lesz, de jó irányba indult az ellenzék (ATV)
Nehéz menetnek tartja az ellenzéki együttműködés létrejöttét Debreczeni József, aki szerint biztos, hogy az együttműködő szervezetek között lesznek viták, de úgy tűnik, megindult a jó irányba az ellenzéki térfél. A Demokratikus Koalíció alelnöke erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt, ahol azt is elmondta: Bajnai Gordonnak nem volt olyan mondata, amivel ne tudnának egyetérteni.
okt. 25
10:06
Érkezik a lehűlés, gondoljunk a téli gumira (Auto Pult)
Bár elcsépelt téma, ennek ellenére a tél – és az egyre alacsonyabb hőmérséklet – közeledtével sosem lehet eléggé hangsúlyozni az időszaknak megfelelő gumik használatának pozitívumait. A hétvégén minden jel szerint megérkezik a tél első fuvallata - érdemes még most, időben felkészülni.
okt. 25
10:08
A Hévízi-tó különleges élővilága (hirado.hu)
Élő víz, akadnak benne olyan növény- és állatfajok, amelyek a Földön másutt nem léteznek, vagy a sajátos körülmények miatt legalábbis ritkaságnak számítanak.
okt. 25
10:08
Visszafogott emelkedéssel startolt a piac (Portfolio)
Folytatódik a visszafogott optimizmus az európai piacokon, a BUX szerdai záróértéke közelében indította a kereskedést. Hírek tekintetében ma nagyon mozgalmas napra készülhetnek a befektetők, ugyanis...
okt. 25
10:10
OTP: egyre kevesebben rendelkeznek megtakarítással (hirado.hu)
Tavasszal már csupán a lakosság 13 százalékának volt lekötött betétje.
okt. 25
10:10
Kiütötték az E-Start (Portfolio)
A tegnapi nagy esést követően ma megint lefele vette az irányt az E-Star, a papír árfolyama 315 forintnál, a 15%-os elmozdulási korlátnál vesztegel. A jelentős, 15 millió forintos forgalom új...
okt. 25
10:12
Lázár hírszerzői hazánk hitelezőit is figyelik (Portfolio)
Új profilt kap a magyar hírszerzéséért felelős Információs Hivatal: a Cég első számú feladatává lép elő az ország gazdasági-pénzügyi biztonságával kapcsolatos információk felderítése - írja a Napi...
okt. 25
10:12
Nem kell dramatizálni, jó helyzetben vagyunk - Cristiano Ronaldo (Agroinform)
A portugál szélső szerint felesleges kongatni a vészharangokat, erős rivális ellen szenvedtek vereséget Dortmundban.
okt. 25
10:14
Három küzdelmes szettben győzött Sarapova (Agroinform)
A 3 óra 12 perces csatában győztes orosz teniszezőnő második sikerével bejutott a világbajnokság elődöntőjébe.
okt. 25
10:15
Milliós prémiumok a médiahatóságnál (HR Portál)
Átlagosan 2,4 havi fizetésnek megfelelő jutalmat kaptak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érintett munkatársai 2012-ben - írja a Népszabadság.
okt. 25
10:17
Pénteken döntenek a Gyulai Húskombinátról (HR Portál)
A Gyulai Húskombinát Zrt. részvényesei a cég pénteki közgyűlésén döntenek arról, hogy fellebbeznek-e a felszámolási eljárás ellen a Gyulai Törvényszéken, vagy lemondanak erről, és az eljárás automatikusan jogerőre emelkedik - tájékoztatta az MTI-t a vezérigazgató.
okt. 25
10:19
Magyarok a nagyvilágban: informatikusként Máltán (HR Portál)
„"Nehéz az egész napot az irodában tölteni, amikor szinte mindig süt a nap odakint és a tengerpart öt percre van" - mondja sorozatunk következő szereplője, Kováts Tamás (26), aki jelenleg informatikusként dolgozik Máltán. A fiatalember válaszaiból kiderül, hogyan telnek a dolgos hétköznapok a dél-európai szigetországban, milyen a munkamorál, és mennyit keres egy informatikus.
okt. 25
10:24
Nagy lehet a gond: kutya indul a választásokon (BorsOnline)
„Jobb egy politizáló kutya, mint egy kutya politikus!” Ezzel a jelmondattal kampányol a szicíliai tartományi választásokon egy francia bulldog.
okt. 25
10:24
Orosz felháborodás a BT-ben a kiszivárogtatások miatt (hirado.hu)
Botránynak tartja az orosz nagykövet, hogy a zárt ülésről információval látták el a sajtót.
okt. 25
10:24
Megindult a forint, 280 alatt az euró (Portfolio)
A reggeli stagnálás után délelőtt lendületes erősödésnek indult a forint, melynek következtében a 280-as szint alá süllyedtek az euróval szembeni jegyzések. 280 alatt 2012.10.25 10:19Délelőtt 10-kor...
okt. 25
10:24
Súlyos ítélet: aknavetővel végezték ki az italozó minisztert (ATV)
Súlyos büntetést kapott az észak-korai hadsereg helyettes minisztere: aknavetővel végezték ki. A politikus bűne az lehetett, hogy nem tisztelte eléggé Kim Dzsong-ilt, akinek a halálát követő hivatalos gyász ideje alatt az italhoz nyúlt és „tivornyázott.”
okt. 25
10:26
Nobel-díj 2012: Lloyd Shapley (Portfolio)
Shapley egy viszonylag fiatal tudományágban, a játékelméletben alkotott maradandót. Csak az utóbbi tíz évben most harmadszor díjaznak játékelméleti szakembereket...
okt. 25
10:26
Demszky: Orbánék mindent megtettek, hogy rács mögé kerüljek (ATV)
Nyugdíjas bérlettel közlekedik Budapesten, tíz éves autóját az apósától vásárolta a városházától kapott végkielégítéséből és nem olyan rég még anyagi gondokkal küzdött Demszky Gábor. Budapest egykori főpolgármestere az FN24.hu-nak adott interjút.
okt. 25
10:27
A forint beállt, mint a gerely (Privátbankár)
A dollár a jennel szemben négyhavi csúcsra erősödött, az EUR/USD az 1,30-as szint környékén ingadozik. A forint nem mozdul, egy eurót jó ideje 280 forintért adnak.
okt. 25
10:27
Erősen fogy a lakosság tartaléka (ProfitLine)
Fél év alatt 63 százalékról 56-ra csökkent azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzügyi öngondoskodási formával - állapította meg az OTP Öngondoskodási Index reprezentatív kutatásában.
okt. 25
10:28
Kiderült, mibe teszi pénzét a dúsgazdag befektetési guru (Portfolio)
Nem kérdés, hogy lassul a világgazdaság, de az USA még mindig jobban teljesít mint Európa. A makrogazdasági kockázatok ellenére pedig továbbra is igen jó kilátásokkal rendelkező vállalatokat találni...
okt. 25
10:29
Ezért nem éri meg idén kötelezőt váltani (Privátbankár)
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint idén nem lehet nagy váltási hullámra számítani a kötelező felelősségbiztosítások terén. A szakértő szerint a legtöbben már megtalálták a legoptimálisabb megoldást, a váltás kockázatos is lehet, mert idén még az újonnan választott biztosító nem tudja lekérni az ügyfél adatait a kártörténeti nyilvántartásból, ezért…
okt. 25
10:30
Lecsapott Kubára Sandy (Infostart)
Lecsapott Kuba délkeleti partvidékére a Sandy hurrikán csütörtökre virradóra. A heves esőzésekkel és erős széllökésekkel kísért forgószél a karibi térségben eddig két ember halálát okozta, s 55 ezer embert kényszerített otthona elhagyására - közölte az amerikai hurrikánközpont.
okt. 25
10:30
Soros György lánya hatalmas haszonnal adná el luxuslakását (Portfolio)
Közel 30 millió dollárért hirdették meg Soros György lányának, Andrea Soros Colombelnek Greenwich Village-i luxuslakását, amit még 2006-ban 11,5 millió dollárért vásárolt, írja a The Real Deal. ...
okt. 25
10:36
Mourinho szerint "nincs dráma", Klopp "szenzációs érzésről" beszél - BL, D csoport (Sport365)
A német bajnok Borussia Dortmund szerda este 2-1-re legyőzte a Real Madridot. Így látták a találkozót a vezetőedzők.
okt. 25
10:42
Bizarr balesetet szenvedett az utcaseprő - fotó (BorsOnline)
Sokkot kapott Kelvin London takarító, amikor az általa vezetett utcaseprőgép súlya alatt egyszercsak beszakadt az aszfalt.
okt. 25
10:42
A menekülők üzenete: megbukott a kormány (Alternatív Energia)
Az MSZP követeli, hogy a KSH haladéktalanul hozza nyilvánosságra a Magyarországot munkavállalási céllal elhagyók, illetve a jelenleg külföldön dolgozók pontos számát, országonként!
okt. 25
10:42
Lecsapott Kubára a Sandy hurrikán (hirado.hu)
A heves esőzésekkel és erős széllökésekkel kísért forgószél a karibi térségben eddig két ember halálát okozta, s 55 ezer embert kényszerített otthona elhagyására.
okt. 25
10:42
Siralmasak az adatok, de az őszben bíznak a kiskereskedők (Portfolio)
Az iskolakezdés sem lendített az augusztusi kiskereskedelmi forgalmon. Ugyanakkor az őszi időszakra előretekintve bizakodóak a bevásárlóközpontok üzemeltetői, kereskedelmileg aktívabb időszak elé...
okt. 25
10:42
A Citibanknál sem lesz? Matolcsy eltemette a 0 Ft-os számlákat (Pénzcentrum)
Megszűnhet a Citibank ingyenes, "O Ft-os" számlacsomagja - legalábbis erre utal a pénzintézet lapunknak küldött tájékoztatása. Feltételezhetően 2013-tól fizetni kell majd a készpénzfelvételért és más tranzakciókért is. Ezzel együtt Magyarországon több más, korábban ingyenes banki számlacsomag tűnhet el jövőre a banki tranzakciós adó bevezetése után. A bankoknak november első napján kell…
okt. 25
10:42
Ki lesz az ellenzék vezére? Megszólal Bajnai Gordon (ATV)
Az Egyenes beszéd ma esti vendége élőben, 19:25-től Bajnai Gordon, korábbi miniszterelnök és egyben a Haza és Haladás Egyesület elnöke, akitől ezúttal is egyenes válaszokat vár a műsorvezető, Kálmán Olga.
okt. 25
10:44
MSZP: hozzák nyilvánosságra, mennyien mennek dolgozni külföldre (hirado.hu)
Hatalmas számban távoznak a magyar munkakeresők Ausztriába - írták a szocialisták.
okt. 25
10:44
Moody's: negatív a bankadó fenntartása (Portfolio)
A bankadó teljes összegének jövő évi fenntartása negatív a bankok szempontjából, mivel ezáltal jövőre is veszteséges lesz a szektor - mutat rá heti jelentésének Magyarországgal foglalkozó részében a...
okt. 25
10:44
Kizárták a holokauszttagadó papot (ATV)
Kizárták a X. Szent Piusz Társaság rendjéből azt a brit katolikus papot, aki tagadta a holokausztot. A katolikus egyházból kiszakad rend azért rekesztette ki a 72 éves Richard Williamson püspököt, amiért „nem mutatott tiszteletet, és nem tanúsított engedelmességet felettesei irányába”.
okt. 25
10:45
Újabb, 3 milliárdos kötvényprogramot készít elő a BTel (Privátbankár)
A Business Telecom Nyrt. közgyűlése jóváhagyta a társaság következő vállalati kötvényprogramjának kereteit. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett alternatív távközlési cég ezzel kívánja megteremteni a feltételeket további akvizíciók, valamint saját hálózata fejlesztésének rugalmas finanszírozására.
okt. 25
10:46
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom (hirado.hu)
Augusztusban 2,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi értékesítés volumene.
okt. 25
10:46
Ban Ki Mun: PSY akkora sztár, hogy megállíthatja a felmelegedést (ATV)
Rossz hírek, szíriai konfliktus és távol-keleti szigetvita helyett egy napig csak sztárokkal foglalkozott az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun a szervezet központjában rövid időre megfeledkezett a nemzetközi konfliktusokról, hogy két világszerte ismert hírességgel találkozhasson. Beugrott a fődiplomatához az űr- és bázisugró Felix Baumgartner, valamint a koreai popzene egyik újdonsült híressége. Park…
okt. 25
10:48
Kuncze Gábor is felsorakozott Bajnai mögött (Infostart)
A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) is csatlakozik a Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület vezetője és két másik civil szervezet által október 23-án meghirdetett Együtt 2014 választói mozgalomhoz, amelynek célja az Orbán-kormány leváltása - mondta Kuncze Gábor, az SZPE elnöke csütörtökön a tv2 Mokka című műsorában.
okt. 25
10:48
167 milliót ért Catarina szüzessége (Blikk)
780 ezer dollár, azaz 167 és félmillió forint – ennyit ért egy japán férfinek egy fiatal brazil lány szüzessége.
okt. 25
10:48
Magyar aranyérmes a teke-világbajnokságon (Metropol)
Kiss Norbert állhatott fel, aki a kétszer húsz gurításból álló sprint kategóriában győzött. Egy ezüst is van.
okt. 25
10:48
Jelképes béremelésre sem látnak esélyt a munkaadók (HR Portál)
Nem közeledtek egymáshoz az álláspontok a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tegnapi egyeztetésén, amelyen a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról egyeztettek a munkaadók, a munkavállalók és a kormány - olvasható a Népszabadság összeállításában.
okt. 25
10:48
A bika szarvába kapaszkodna a Montpellier őrjöngő trénere (Agroinform)
Súlyos problémákkal küzd a francia bajnok, René Girard keményen kritizálta játékosait, s véget vetne az ajándékozásnak.
okt. 25
10:50
A csalók miatt arcképes TAJ-kártyát vezethetnek be (HR Portál)
Hivatalos adatok szerint több mint 400 ezren jogosulatlanul veszik igénybe az egészségügyi ellátást. A jövő évtől ezért már előírnák, hogy a TAJ-kártya mellett arcképes igazolványt is kötelező lesz bemutatni az orvosnál - írja a Világgazdaság.
okt. 25
11:00
Tetoválásfüggővé vált Tóth Tibi (BorsOnline)
Igazi rockzenész lévén az ország egyik legnépszerűbb bandájának, a Hooligans gitárosa, Tóth Tibi maga sem tudja, hány tetoválása van. Ám az első alkotásra pontosan emlékszik.
okt. 25
11:00
Szabadon engedik Jacko gyilkosát (Blikk)
Heteken belül szabadlábra helyezhetik az orvost, aki annak idején Michael Jackson halálát okozta.
okt. 25
11:00
Hétfőig lehet dugó a Hungária körúton (hirado.hu)
Pénteken tört el egy cső, ami miatt nagy területen fel kellett bontani az utat. A környéken óriási volt a dugó, szerdán még rendőröket is vezényeltek a helyszínre.
okt. 25
11:00
Dacol a válsággal a Hyundai (ProfitLine)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően, éves összehasonlításban 13 százalékkal, 2 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedében a dél-koreai autóipari óriás Hyundai nettó nyeresége - közölte a társaság csütörtökön.
okt. 25
11:00
Zsákoljuk a részvényeket, vagy meneküljünk? (Portfolio)
2012. október 29-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a magyar és régiós részvénypiacok kilátásairól. Mikor...
okt. 25
11:00
A magyarok 56 százalékának van csak megtakarítása (ATV)
Fél év alatt 63 százalékról 56-ra csökkent azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzügyi öngondoskodási formával - állapította meg az OTP Öngondoskodási Index reprezentatív kutatásában.
okt. 25
11:02
EUR/USD – reggeli break out kísérlet (ProfitLine)
A ma reggeli gazdasági szalagcímek közül érdemes kiemelni a keletről érkező híreket, azon belül is azt a híresztelést, hogy holnap egy komolyabb, 700 Mrd jen értékű élénkítő csomagot jelent be a japán kormány. Ezen kívül a kínai gazdaság oldaláról is pozitív fejlemények érkeztek az utóbbi időben, a kínai ipari termelés ütemének gyorsulására számít a negyedik negyedévben a vezetőség.

Keresés