A kivándorlás ma különösen égető probléma. Ezt bizonyítja, hogy Orbán Viktor és Bajnai Gordon is érintette a kérdést az október 23-ai rendezvényeken. A kormányfő a jövőbe tekintve azt állította, „képesek leszünk olyan Magyarországot ácsolni, ahová néhány év múlva visszajönnek a ma idegen földön szerencsét próbáló fiataljaink is.” Ezzel szemben Bajnai arról beszélt, hogy az lenne az igazi megoldás,…
Sztárok a kuplerájban 2. rész - Híresek és gazdagok, mégis fizetnek a szexért. A budai éjszakák egyik meghatározó alakja mesél a prostikról és az őket látogató hírességekről. Ma kiderül, mekkora forgalmat bonyolítottak az örömlányok.
Sok minden került szóba az amerikai elnökjelölti viták utolsó fordulóján, amely a külpolitikára koncentrált, mégis voltak olyan fontos, kulcsfontosságú témák, amelyekről látványosan hallgatott Barack Obama és Mitt Romney is – írja a Foreign Policy elemzésében.
A Megasztár5 második helyezettje, Szakos Andi régi álma vált valóra azzal, hogy Tiszavasváriból Budapestre költözhetett, és szerelme, Gergő is vele lakik.
A Halloween ünnepére a mulatságos töklámpások elkészítéséhez az egyik legfontosabb lépés a kezdet, vagyis a megfelelő tök kiválasztása. Ugyanis nem mindegy, milyen és mekkora tököt választunk a remekművünkhöz. A régi hagyományt szórakoztató folytatni, arról nem is beszélve, hogy mennyire várják és szeretik a kicsik és mi nagyok is.
Különös jelenségre figyelhettek fel a munkaerő-piaccal foglalkozó szakemberek: a statisztikai hivatal különböző módszertannal készült foglalkoztatottsági statisztikái az elmúlt időszakban látványosan...
A 2013. évi kamatkiadásokra tervezett 1225,5 milliárd forint reális, sőt akár alacsonyabb is lehet egy, a magyar érdekeknek megfelelő nemzetközi megállapodás megkötésével - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára egy szerdai online tájékoztatón.
Kedvenc hobbija közben vesztette életét Jakobey János. A 37 éves férfi a csongrádi pontonhíd egyik elemén horgászott, majd egyik pillanatról a másikra nyoma veszett. Csak a fél pár cipője maradt utána.
Ecuadort aggasztja Julian Assange egészségi állapota, ezért arra kéri a brit hatóságokat, tegyék lehetővé számára, hogy felkereshessen egy londoni kórházat, és az orvosi vizsgálat után biztonságban visszatérhessen a latin-amerikai ország londoni nagykövetségére.
Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói - derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.
Folytatódtak a Bajnokok Ligája 2012/2013-as versenysorozatának csoportküzdelmei, összegyűjtöttük a szerdai játéknap után az A, B, C, D csoport állását.
A labdarúgó Európa Liga csoportfázisában eddig nyeretlen svájci FC Baselt fogadja ma a Videoton, amely remélhetőleg túltette magát az MTK elleni bajnoki kisikláson.
Az infrastruktúra fejlesztését tartja a legfontosabbnak Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere, aki az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy szeretnék megőrizni a városrész családi házas jellegét.
Ecuadort aggasztja Julian Assange egészségi állapota, ezért arra kéri a brit hatóságokat, tegyék lehetővé számára, hogy felkereshessen egy londoni kórházat, és az orvosi vizsgálat után biztonságban visszatérhessen a latin-amerikai ország londoni nagykövetségére.
Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói – derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból, szűk két héttel az elnökválasztásokat megelőzően.
Az adóhatóság a vagyonosodási vizsgálatoknál új kiválasztási szempontokat vezetett be, köztük a cégek tulajdonosainak és vezetőinek vagyongyarapodását is figyeli - írja a Napi Gazdaság.
A német Borussia Dortmund hazai környezetben 2-1-re nyert a spanyol Real Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójának szerdai játéknapján. A találkozót Kassai Viktor vezette.
Gasztro-Zsibongás címmel borfesztivált rendez a Forum Hungaricum a budapesti Erzsébet téren; a péntektől vasárnapig tartó rendezvényen a Cégér címketervezési pályázaton résztvevő borászatok, valamint neves éttermek mutatkoznak be.
A Világgazdaság mutatószáma szerint változatlanul recesszióban van a magyar gazdaság. A gyorsulási Irányadó (GYIA) októberben 1,21 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a havi index pedig 0,04 százalékkal mérséklődött, ekkora esésre 2010 elején volt példa utoljára - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Bár a jövő az online profilok és felhős technológiák felé mutat, még mindig a hagyományos önéletrajzok jelentik az első és legfontosabb belépőt az álláspiacra. Számtalan vélemény, attitűd kereng manapság arról, milyen önéletrajzot várnak el a munkáltatók, és hogyan lehet biztosan célba érni. Szakértőinket a jelenlegi trendekről, a népszerű Europass sablon megítéléséről, és a helyes módszertanról…
Az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel- mind külföldön - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az M1 az Este című műsorában.
Az OECD-országok többségében tavaly tovább nőttek az állam adóbevételei a 2008-2009-es válság idején tapasztalt csökkenés után - tette közzé szerdán elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
A magyar gazdák több mint 60 százaléka használja az internetet, ami megfelel a felnőtt lakosság országos átlagának - derül ki a Kleffmann Group legfrissebb felméréséből, amely a mezőgazdasági termelők internet-használatát vizsgálja.
Az Egyesült Államokban egy nő azt hazudta, hogy elrabolták, és ezért nem ment be dolgozni munkahelyére, ám egy aznap vásárolt lottószelvény lebuktatta.
A tudósok menekülnek az olasz katasztrófavédelmi intézményekből, miután a bíróság hat évre ítélte a 2009-es abruzzói földrengésért felelősnek tartott tudósokat - figyelmeztettek szerdán az olasz tudományos élet és a polgári védelem képviselői.
A Világgazdaság mutatószáma szerint változatlanul recesszióban van a magyar gazdaság. A gyorsulási Irányadó (GYIA) októberben 1,21 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a havi index pedig 0,04 százalékkal mérséklődött, ekkora esésre 2010 elején volt példa utoljára - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Eddig nem volt igazi tétje annak, ha a vállalkozások nem fizették be az idén bevezetett kamarai díjat, jövőre azonban már az ötezer forint köztartozás is adók módjára behajtható - írja a csütörtöki Népszabadság.
Tavaszra csúszhat az EU/IMF-hitelmegállapodás, legalábbis ezzel számol a kormány - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetnek neves bukaresti gazdasági szakértő nyilatkozott.
Bernd Boente kedden bejelentette, hogy Vlagyimir Klicsko ringsarkában állandó kesztyűpartnere, Johnthon Banks áll majd a Mariusz Wach elleni mérkőzésén.
Kínos közjáték zavarta meg a Zenit-Anderlecht BL-találkozó előtti pillanatokat. A csapatok bemutatása alatt szóló BL-himnusz egyszer csak megszakadt, majd valami teljesen más szólalt meg a hangszórókból.
A Zámbó testvérek minden tőlük telhető támogatást megadnak az X-Faktorban hullámzó teljesítményt nyújtó Krisztiánnak, bár elismerik, hogy Jimmy ambiciózus fia nem egy Pavarotti.
A Rába menedzsmentje tegnap tovább vásárolta a társaság részvényeit. A szeptember közepén meghatározott indoklás szerint a kedvező stratégiai kilátások, a cég piaci és pénzügyi pozícióinak további...
A közkeletű tévedéssel ellentétben nemcsak Barack Obama és Mitt Romney közt zajlik a verseny a világ egyes számú szuperhatalmának vezető pozíciójáért. Az Egyesült Államok elnöki székére egy sor kisebb párt indít saját jelöltet, és független aspiránsokból sincs hiány. Igaz, az ő támogatottságuk együttesen is a statisztikai hibahatáron belül mozog. Kedd este négy kisebb párt vezetője mérkőzött meg…
A Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (GYIA) 1,21 százalékkal csökkent októberben az előző év azonos időszakához képest. Ekkora esésre 2010 elején volt példa utoljára.
Nyílt napot tart több bíróság is csütörtökön a polgári igazságszolgáltatás európai napja alkalmából - mondta az egyik vendéglátó, Kerepesy Krisztián bíró az MTI-nek.
Jövő februárban zárja le közel hároméves munkaerő-piaci előrejelzési projektjét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik intézete. Az európai uniós támogatással készült fejlesztés eredményeként legalább 10 ágazatra és 200 foglalkoztatási csoportra készül prognózis öt- és tízéves távlatra.
A kötelező biztosítás mellett mostantól a banki költségek is ellenőrizhetőek a Biztosítás.hu honlapján. Rácz István, az internetes portál ügyvezető igazgatója elmondta: akár 15-20 ezer forintos megtakarítás is elérhető évente akkor, ha az ügyfél a bankváltás mellett dönt.
A kínai vezetés az alacsony jövedelmű rétegek bérének emelésével és a többségi állami tulajdonban lévő vállalatok vezetői fizetéseinek csökkentésével is segítené a jövedelmi egyenlőtlenségek elleni harcot.
Egész napos szűk sávozást követően mérsékelt csökkenéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek. A vállalati eredmények továbbra is vegyes képet festenek a világgazdaság állapotáról, míg az amerikai elnökválasztás, illetve a fiscal cliff és az európai adósságválság továbbra is óvatosságra inti a befektetőket.