Pénteken még sütni fog a nap, hétvégén azonban már sok esőre és hidegre kell számítani. Egyes helyeken akár a hó is eshet, napközben pedig 5 fok várható.
Egyre több óvodában, iskolában okoznak gondot a fejtetvek, a rovarok ugyanis leginkább ősszel jelennek meg. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője szerint tévhit, hogy a fejtetű a koszos hajban jelenik meg, az élősködök a tiszta hajat kedvelik.
A várakozásokat 8,5 százalékkal meghaladta a VW a negyedéves számokban, az értékesítés év/év alapon 13 százalékot erősödött. Az SAP növelte a profitkilátásait.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Anita Björk svéd színésznő, Ingmar Bergman egyik kedvelt művésze - közölte a család szerdán a svéd közszolgálati rádióval.
Egy 2010 óta tartó folyamat eredményeképpen Belgiumban a bankok tesztelik az átállást egy új bankközi elszámoló rendszer indítására, amelyet a következő év elején terveznek ténylegesen végrehajtani....
Magyar-spanyol miniszterelnöki találkozót tarthatnak a jövő év elején - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel, miután Martonyi János miniszter Madridban tárgyalt.
Közbelépett a francia kormány és támogatást nyújt a Peugeot bajban lévő pénzügyi részlegének, miután 7 milliárd euró értékű kötvénykibocsátásra vállal visszafizetési garanciát - írja a Bloomberg. A...
Az október 23-i Milla-tüntetésen elhangzottakat, valamint Orbán Viktor ünnepi beszédét is értékelték az ATV Civil a pályán vendégei, akik egyöntetűen úgy vélték: a Milla-rendezvényen felszólalók mindegyike az egymással való megbékélést, az összefogást, és a másképp gondolkodók elfogadását hirdette.
Ha a Parlament megszavazza a január 1-jén bevezetendő tranzakciós illeték emelésére és a bankadó eredeti összegének 2013-as fenntartására vonatkozó kormányzati javaslatokat, le kell vonnom a konzekvenciákat - fogalmazott a Portfolio.hu kérdésére Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Ez esetben lemond a szervezetnél betöltött tisztségéről.
Megkezdődött a Nyíregyházi Törvényszéken annak az asszonynak a büntetőpere, aki a vád szerint tavaly novemberben otthonában megfojtotta kétéves kislányát, majd saját magával is végezni próbált.
Az előzetes adatoknak megfelelően szeptemberben 13,7 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás (önkormányzatok nélkül) - közölte részletes államháztartási tájékoztatójában szerdán a...
Hatalmas emelkedéssel indította a Facebook a mai napot. A nyitás előtti kereskedésben 25 dollár közelében is mozgott az árfolyam. Jelenleg, a nyitás után nem sokkal 24 dolláron tartózkodnak a...
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Alexander Freit, a svájci Basel csatárát, aki így nem léphet pályára csütörtökön a Videoton elleni Európa Liga-találkozón.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) szakmai bizottsága elfogadta Rátgéber László férfi szövetségi kapitány beszámolóját, a szakember sorsáról az elnökség dönt.
A vörös trónörökös, aki jelenleg Afganisztánban teljesít szolgálatot, különleges ajándékot kapott a kisebbik Middleton lánytól. Harry társai már az esküvői harangot kongatják.
Mit szólnak a kritikákhoz, kik a kedvenc előadóik, és mi jár a fejükben, amikor énekelnek? Erről faggattuk az RTL klub zenei tehetségkutatójának két énekesét: Zámbó Krisztiánt és Antal Tímeát.
...legalábbis kolleganőnk szerint aki több száz kencét kipróbált már. Hűvős, borongós őszi napokra különösen ajánljuk. Több mint tíz éve írom a Shape magazin szépség anyagainak jó részét, több tucat krémet teszteltem, próbáltam ki. Az évek múltával a bőröm is mást igényel, anno a legjobb hidratálót kerestem, ma a hidratálás mellett az ápolás is nagyon fontos lett. Fotó:szaunaszeansz.hu…
Kínában évente csaknem 6 százalékkal nőtt az energiafelhasználás az elmúlt 30 évben, a források élén továbbra is a szén áll, miközben a gazdaságirányítás az arányok átalakítására törekszik - számol...
Hiányzik Lustanyu. Az őszinte női gondolatok, a fiús anyuka világlátása. Íme némi hiánypótlás. Eszter meséket (is) ír, ennek révén futottunk bele blogjába. Nincs annyi sztorizás mint Lustanyunál volt, de gondolatébresztő szösszeneteiért őt is nagyon szeretjük. Például ez esetben, amikor először látta meg kisfia magassarkúban. Hol máshol, mint az ovi udvarán. A bejegyzést IDE kattintva éred el.
Szeptemberben 5,7 százalékkal több (évesítve 389 ezer) új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, mint egy hónappal korábban. A konszenzus 385 ezer volt. A 389 ezres érték közel két és féléves...
Új befektetőtől kapott friss tőkét Lettország hetedik legnagyobb hitelintézete, a korábban tőkehiánnyal küzdő Norvik Banka AS. A Bloomberg beszámolója szerint a befektető nem más, mint a magyar...
A rendőrségi adatok szerint a Lázár János államtitkárt szállító mikrobusz a közlekedési szabályoknak megfelelően haladt szerda reggel, a karambol előtt az M5-ös autópályán, elé sodródott a személyautó, amely előzőleg többször is letért az útról. A balesetben az autót vezető 36 éves nő meghalt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a mikrobusz sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.
Az okostelefonok és tabletek terjedésével a vállalati alkalmazottak egyre nagyobb igényt éreznek arra, hogy saját eszközeiket használhassák céges adatbázisok eléréshez. Ezt a folyamatot, vagyis a...
A napokban megjelent sajtóhíresztelések minden alapot nélkülöznek - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében, amelyben cáfolja a telefonadó megemelésére vonatkozó sajtóértesüléseket.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján az új ingatlan értékesítések száma szeptemberben 5,7 százalékkal, éves szintre vetítve 389 ezerre emelkedett az augusztusban értékesített 368 ezerről.
Rettegett attól, hogy ölni fog, így azért könyörgött a rendőröknek a férfi, hogy vigyék be a börtönbe. Kétségbeesésében még egy lopást is bevallott, hátha lesittelik. Végül a pszichiátriára szállították.
Az előzetes adatoknak megfelelően szeptemberben 13,7 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás (önkormányzatok nélkül) - közölte részletes államháztartási tájékoztatójában szerdán a...
A rendőrségi adatok szerint a Lázár János államtitkárt szállító mikrobusz a közlekedési szabályoknak megfelelően haladt szerda reggel, a karambol előtt az M5-ös autópályán, elé sodródott a személyautó, amely előzőleg többször is letért az útról. A balesetben az autót vezető 36 éves nő meghalt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a mikrobusz sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.