A napokban mutatták be David Harrower Blackbird című darabját a Széné Színházban, Mucsi Zoltánnal az egyik főszerepben, Kováts Adél rendezésében. Mucsi, akiről nemrég a beceneve nyomán "Kapa-bérletet" is elneveztek, úgy véli, a dráma leginkább arra keresi a választ, hogy mennyire vagyunk urai az ösztöneinknek.
Jövő héten jelennek meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt megszűnése utáni helyzetet konszolidáló rendeletek, derült ki egy minap rendezett konferencián. A Forster Gyula Központ szaklevéltárrá szeretne válni, hogy ne szóródjon szét a tudományos archívuma.
Vigaszt nyújtó, hitet adó zarándokhelyet építenek Sárszentágotán a mellrákosoknak. A településen élők hisznek abban, hogy védőszentjük gyógyulást hozhat a súlyos betegek számára.
Az óraátállítás minden évben megviseli az emberek szervezetét, különösen igaz ez ősszel. Ilyenkor sokan napokig ingerültebbek, zaklatottabbak, és a hirtelen beköszöntő sötét délutánok csak tovább rontják a helyzetet. A forgalmi adatok elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. megfigyelései szerint mindez hatással van a közlekedésre is: átmenetileg 2%-kal nőhet a közúti balesetek száma és…
A Continental 2013 őszétől új téli gumiabronccsal bővíti termékportfolióját, amelyet kifejezetten az elektromos meghajtású személyautók számára fejlesztettek ki.
Az olimpiai jutalmak körül fellángolt a vita: sok-e vagy kevés, a pénz. London után 2,17 milliárdot szórtak szét, de minden évben feleennyibe kerülnek a nyugdíjas sporthősök.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fiat csoport háza táján a szervezeti felépítés átstrukturálásával hamarosan felpezsdülhet az élet. A változásokra pedig magunk is izgatottan várunk, hiszen például a Jeep ismételt hazai piaci bevezetése körül korbácsolt hullámok olyan gyorsan apadtak állóvízzé, hogy az bizony minden autórajongóból joggal váltott ki csalódást. A friss kezdeményezés azonban most…
A modellfrissítés előtt meglehetősen baráti ajánlatot tesz a Porsche: a Panamera Platinum Edition árelőnnyel érkezik meg a szalonokba, ráadásul stílusos összeállításban. A zuffenhauseniek a V6-osokhoz kínálják a gondolkodásra ösztönző csomagot.
Méreteset esett a héten a benzin dollárban mért jegyzésára, ráadásul a forint árfolyama is erősödni tudott, melyek igen pozitív kilátásokkal kecsegtetnek a hazai autósok számára. A benzin esetében...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozta a jelentős összegű adóhiányt felhalmozók harmadik negyedévi listáját, amelynek élén egy üllői magánszemély áll.
A libanoni kormány azonnali lemondását követeli az ellenzék, és személyesen Nadzsíb Mikáti miniszterelnököt teszi felelőssé a pénteki bejrúti merényletért.
A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: nem vesznek el pénzt az önkormányzatoktól, az állam átvállalja az önkormányzati feladatok egy részét, így azoknak kevesebb központi forrásra van szükségük.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
A Fidesz alelnöke szerint a kormánynak januárig megoldást kell találnia az önkormányzatok hitelállományára. Kósa Lajos a Magyar Televízió esti műsorában azt mondta: ellenkező esetben veszélybe kerül a helyhatóságok működése.
Magyarország több mint 300 településén több mint 800 ezer ember iszik, főz és öntöz a megengedett határértéknél magasabb arzéntartalmú csapvízzel, s közel 550 település ivóvízével adódnak egyéb minőségi kifogások. Az ivóvízjavító programok befejezésére ugyanakkor még éveket várhatunk....
Egyhetes szünet után a vádak ismertetésével folytatódott Bolíviában a Tóásó Előd és további 38 személy ellen "terrorista összeesküvés" miatt indított per, amelyet október 11-én azért napoltak el, mert nem érkezett meg minden vádlott a tárgyalás helyszínére, az ország déli részében fekvő Tarijába.
Magyarország maradéktalanul elkötelezett az atlanti szövetség és értékei iránt - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) külpolitikai kutatóintézet szervezésében pénteken Washingtonban megtartott előadásában.
Egyhetes szünet után a vádak ismertetésével folytatódott Bolíviában a Tóásó Előd és további 38 személy ellen "terrorista összeesküvés" miatt indított per, amelyet október 11-én azért napoltak el, mert nem érkezett meg minden vádlott a tárgyalás helyszínére, az ország déli részében fekvő Tarijába.
Hatalmas a bizonytalanság az amerikai szélpiacon, miután jelen állás szerint az év végén kivezetésre kerül az iparágat támogató termelési adókedvezmény (PTC). A helyzetet bonyolítja, hogy a szélpiac...
Kósa Lajos szerint a kormánynak januárig megoldást kell találnia az önkormányzatok hitelállományára, mert különben a rendszer "működőképességében megbicsaklik" - a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere az m1 Az este című pénteki műsorában a megyei önkormányzatok konszolidációjához hasonló nagyságrendű lépést tartott szükségesnek.
Olasz lapértesülések szerint a Real Madrid szeretné leigazolni David De Geát, a Manchester United kapusát, aki az ősi ellenségnek számító Atlético Madrid neveltje.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A főiskolákon, egyetemeken oktatók fizetése a legmagasabb a tanárok között, átlagosan bruttó 240 900 forint (amiből 156 000 forintot kap kézhez), míg a középiskolai tanárok 163 500 (nettó 107 093), az általános iskolai tanítók pedig bruttó 154 300 (nettó 101 067) forintra számíthatnak havonta - derül ki a Workania által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
Eltört az orra, súlyos arczúzódások és két fekete monokli a szemén tanúskodnak arról a 30 perces támadásról, amelyet a 28 éves négygyermekes Gemma Ford szenvedett el.
Damaszkuszba érkezett pénteken Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja, hogy a jövő heti muzulmán ünnep idejére szóló tűzszüneti megállapodás aláírására bírja a szembenállókat, és leállítsa az elmúlt napok erőszakhullámát, amely nem egészen egy hét alatt több mint ezer halottat követelt. A szíriai hadsereg közben pénteken kazettás bombákkal támadt a lázadókra az ország északi…
Az X-Faktor versenyzője három éve jött össze a fiújával, akivel egy néptáncegyüttesben ismerkedett meg. A tehetségkutató alatt alig látja, legtöbbször telefonon tudnak csak beszélni.