Egyhangúlag támogatta az alapvető jogok biztosának 2011.évi beszámolóját az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi budapesti ülésén. Szabó Máté a testület előtt úgy fogalmazott, hogy a tavalyi év tipikus volt az ombudsmani intézményrendszer szempontjából.
A múltban jellemzően kirívóan gyengének bizonyuló szeptemberi hónapot egész jól átvészelték a tőzsdék, rövid távon azonban a hazai alapkezelők túlnyomó többsége bizonytalan a folytatást illetően: a...
Egyre több részletre derül fény az új Volkswagen Phaeton-nal kapcsolatban, melynek bemutatójára 2014-ben kerül majd sor. A Párizsi Autószalonon már hivatalos megerősítést is nyert a modell fejlesztése.
Alig néhány nappal a Jaguar F-Type párizsi bemutatkozását követően már fény derült a jövőre érkező modell árára, sőt, a konfigurátor is talpra állt – igazán nehéz feladat elé állítva a vásárlókat és az álmodozókat.
A Ford és a General Motors összefogott, hogy továbbfejlesszék váltó-technológiájukat. Detroit két nehézsúlyú óriása között vívott, örökké tartó háború ezzel némileg konszolidálódik.
A legfrissebb hírek szerint a Renault nem egyedül vállalkozott arra a feladatra, hogy a legendás felmenőkkel bíró Alpine-t életre hívja: a versenyzésben elengedhetetlen tapasztalatokkal rendelkező Caterham segíti a franciákat nemes céljuk elérésében. Az eredmény minden bizonnyal elismerésre méltó lesz.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kiemelt figyelemmel kíséri az ELI-lézerprojekt megvalósítását - mondta Földi Enikő, a kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a parlament innovációs és fejlesztési eseti bizottságának ülésén kedden.
A gőgős nyugat által keletnek titulált régió – így hazánk is – különösen fogékony a szedánokra, amit a kombi-lázban égő szomszédaink, s a gyártók sem értenek igazán. Márpedig a magyarázat egyszerű, hiszen vonzalmunkat kiforrott ízlésvilágunk vezeti, ami viszont megkérdőjelezhetetlen, hiszen nem véletlenül adtunk a világnak annyi elismert művészt, építészt, vagy éppen formatervezőt, akik legbensőbb…
A prémium márkákat látszólag nem érintik a gazdasági környezet kedvezőtlen folyamatai, de az elmúlt esztendők csúcsra-járatása után most még a legnagyobbak is arról tesznek nyilatkozatot, hogy a következő esztendőkre nekik is csökkenteniük kellene a piaccal szemben támasztott elvárásaikat.
Stephen King a horrorirodalom legnépszerűbb írója, művei 350 millió példányban keltek el. A hírek szerint a 65 éves író hazánkba látogat. Sorozatunk második része első sikereiről szól.
Készül a kormány 350 milliárd forintos megszorító csomagja, ennek keretében például elvetik a 2013-tól tervezett pedagógusi életpályamodellt, szóba került egy újabb áfaemelés is - írja az origo az...
Az új szabályok szerint a 2006. január 1. előtt született gyermekek, praktikusan a 7-18 éves korosztály javára is lehet Start-számlát nyitni. Így a szülők, illetve a gyermek törvényes képviselője vagy más hozzátartozók az idősebb gyermekek önálló életkezdéséhez is hozzájárulhatnak, megkezdhetik számukra a takarékoskodást....
Kilenc éve együtt élek a párommal, de a kapcsolatunk már nem működik. Régóta tudom, hogy ki kellene lépnem, itt lenne az ideje annak, hogy „borítsak”. Mi lehet az oka annak, hogy nem vagyok képes elszánni magamat erre?
Az IKEA támogatja a LED-forradalmat a világításban, és 2016-ra a lámpaosztály teljes termékválasztékát LED-es világításra cseréli - ami azt jelenti, hogy kizárólag LED-es izzót és lámpát árul majd....
A Mazda az új 6-ossal úgy tűnik erőre kapott és egy emelettel lejjebb, a 3-as esetében is szeretne ugyanilyen markáns átalakítást véghezvinni, ami minőségbeli javulást, kisebb fogyasztású erőforrásokat és fogyókúrát jelent egyben.
Alkalmazotti állományának megközelítőleg 7 százalékos csökkentésére készül a Mol Nyrt. szlovákiai leányvállalata, a pozsonyi Slovnaft olajipari vállalat - erősítette meg Anton Molnár a vállalat szóvivője kedden az MTI-nek.
Tíz darab Iveco járművel bővült a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. járműparkja. A tavaly szeptemberben kiírt és 2012 tavaszán lezárult nyílt közbeszerzési eljáráson 8 darab Iveco...
Jó pásztor, Mihály arkangyal és a Sátán harca, hittel elmozdított hegyek - ilyen és ehhez hasonló bibliai elemekkel tarkította szombaton elmondott beszédeit Orbán Viktor. Havasi Bertalan szóvivő szerint ebben semmi meglepő nincs, hiszen a miniszterelnök minden nap olvassa a Szentírást. Egy kommunikációs elemző szerint mindez újdonság a politikai közbeszédben, de szavazatokat aligha lehet vele…
Oroszlány önkormányzata támogatja a Magyar Villamos Művek (MVM) mintegy hétmilliárd forintos beruházását, amely 2014-ben leállítani tervezett Vértesi Erőmű telephelyén, biomassza alapú fűtőerőművel...
A gyulai üzletét zárta be a német diszkontlánc, az Aldi, értesült a beol.hu. Az üzlet 4 és fél év után húzta le a rolót. Immáron 82 egység működik tovább. Az információk szerint a kezdeti nagy...
Ismét megdőlhet az évszázados szárazsági rekord jövőre; kormányzati koncepcióváltás kell a víz megtartása érdekében - hangzott el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke közös sajtótájékoztatóján kedden a fővárosban.
A vártnál gyengébb idei gazdasági és költségvetési teljesítmény miatt erősödik a nyomás Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" államadós-osztályzatán - közölte Londonban ismertetett keddi értékelésében a Fitch Ratings.