A közmunkaprogrammal kapcsolatos közérdekű adatok kiadására kötelezte nem jogerős ítéletében a Gyulai Városi Bíróság Pusztaottlaka polgármesteri hivatalát kedden kihirdetett határozatában - tájékoztatta Bagdi Árpád, a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
Csaknem teljesen lemondtak az amerikai tábornokok és kormányzati hivatalnokok arról, hogy az afganisztáni háborút egy olyan békekötéssel zárják le, amelyre katonai nyomással kényszerítik rá a tálibokat - írta keddi számában a The New York Times.
A Tíz Torony Túra hallatán régi Olvasóink már bizonyára tudják, hogy miről van szó, a Porsche Club Pannónia által szervezett, immár rendhagyónak nevezhető eseményen ugyanis Szabó kollégával immár harmadízben vehettünk részt, ami egyben azt is jelentette, hogy nagy örömünkre eddig mindegyik ’TTT’-n jelen lehettünk. Következzék hát élménybeszámolónk!
Kiugró sikerrel mutatta be a világnagyság Andrei Serban rendezésében Toni Kushner Angyalok Amerikában című, film formájában is élénk visszhangot kiváltott művét a Nemzeti Színház. Gunyoros, tragikomikus tükröt tart elénk a nagyvonalúan kivitelezett produkció.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint borzalmas hangjuk van a jelenlegi tervek szerint 2014-ben bevezetésre kerülő 1.6 literes, V6-os erőforrásoknak, amit aggasztónak tart. Tovább »
Budaörs — Nálunk kollektív Blikk-vásárlás van, de a nyeremény mindig azé, aki aznap vásárolta az újságot – mesélte Fehérvári Péter (33), aki egy fantasztikus kerékpárt nyert a Blikk Bumm játékon.
Jean Paul Gaultier bemutatói mindig különlegesek, igazi, nagybetűs Show-k. A ruhák prezntálásán túl tervező gondoskodik vendégei szórakoztatásáról is. Nem volt ez másképp most sem, hiszen a 2013 tavaszi kollekció kifutóján (majdnem) személyesen jelen voltak az inspirációul szolgáló sztárok is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,91 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 18.742,90 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A kereskedést még pluszban kezdték az irányadó amerikai indexek, mostanra azonban a technológia túlsúlyos Nasdaq kivételével mínuszba fordultak. A befektetők már a közelgő gyorsjelentési szezon miatt...
A Gyulai Városi Bíróságon a Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Szél Bernadett felperes nyújtott be keresetet az önkormányzat ellen közérdekű adat kiadására kötelezés iránt.
Kukatúró bogár, húsevő vírus, penészes sajt, taknyos zsepi és bűzcsirke: ki hinné, hogy ilyesmit gyűjtenek és csereberélnek a mai kölykök. No, nem igaziban, hanem kollekcióban kínált, műanyag apróságok formájában.
Nagyot emelkedtek a Toyota eladásai szeptemberben, a japán autógyártó 42%-kal adott el több autót az Egyesült államokban, mint az előző év azonos hónapjában. Ezzel az elemzői várakozásokhoz képest is...
Átmenetileg bezárja házi szélcsatornáját a Ferrari, miután a szezonban sokadszor fordult elő, hogy az ott jó eredménnyel kipróbált fejlesztések a pályán nem működtek.
A Demokrata Liberális Párt a szakmai érettségi bevezetése miatt kezdeményezte az oktatási miniszter leváltását, ám a vita végén az indítványt a képviselők leszavazták.
Bár a legelterjedtebb daganatfajták közé tartozik, egyre kevesebb férfi hal bele a korán felismert prosztatarákba. Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa a rendszeres szűrés és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.
Elkészült a Kapuvári Hús Zrt. megmentését célzó válságterv, de egyelőre nem nyilvános - közölte a dokumentumot elkészítő kisebbségi tulajdonos kedden Győrben.
A pénzügyi válság kitörése óta eltelt négy év rávilágított a lakossági megtakarítások hiányának problémájára. A CIB Bank szerint a jövő szempontjából kiemelkedő szerepük van a havonta kisebb összegeket félretevőknek.
Hazaérkezett tunéziai nyaralásáról Pars Krisztián. Az olimpiai bajnok kalapácsvető remekül érezte magát Afrikában, a hangulatát nem befolyásolta a szeptember huszonegyedikei szombathelyi ügye.
Pertársaságot alapítanak a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) tagjai - írta Schreiber István, a szervezet elnöke kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében. Hozzátette, hogy akár Brüsszelig is...
A katasztrófaelhárító egységek hozzáláttak az elhasznált fűtőelemek kiemeléséhez a tavaly márciusi földrengés és szökőár nyomán megrongálódott atomerőmű 4-es reaktorában.
A médiamogul az egyik leghírhedtebb romániai pilótajáték csődbe juttatása miatt elítélt személyt finanszírozott azért, hogy elrejtőzzön a hatóságok elől.