Hamarosan elkezdődik a NATO-radar építése a Tolna megyei Medinán, a létesítmény alapkövét kedden Hende Csaba honvédelmi miniszter a kivitelezők, tervezők képviselőivel együtt helyezte el ünnepélyesen.
Sergio Ramos, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok futballistája cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint megromlott volna a viszonya José Mourinhóval, a gárda portugál vezetőedzőjével.
Gázvezeték építése miatt november végéig forgalomkorlátozásokra kell számítani a budapesti rakpart Garibaldi utca és Markó utca közötti szakaszán, valamint a Markó utcai felhajtóban.
A tervezett adóváltozások Matolcsy György szerint 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit; kis intézkedések ugyan, de "könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét".
Jobban van Daniele Piedade, a brazil női kézilabda-válogatott erőssége, aki európai klubcsapata, a szlovén Krim Ljubljana egyik meccse előtt, bemelegítésnél kapott agyvérzést szombaton.
Hathavi átlagilletményüknek megfelelő kártérítésre jogosítaná a 62. évük betöltése miatt nyugdíjazott bírákat az alkotmányügyi bizottság javaslata, függetlenül attól, hogy felmentésük miatt bírósághoz fordultak-e.
Madrid — A csillagos ég a határ Cristiano Ronaldo (27) számára? A Real Madrid portugál labdarúgója nem nyugszik, az amerikai ESPN televíziós csatorna információi szerint minden idők legjobban fizetett focistája szeretne lenni és heti 400 ezer fontos (143 millió forintos) fizetést akar a klubjától.
A Sky Sports egyik riportere érthetetlen módon arról kérdezte Sir Alex Fergusont a Cluj elleni BL-meccs előtt, mi a véleménye az európai golfválogatott óriási feltámadásáról a Ryder-kupán.
A tervezett adóváltozások Matolcsy György szerint 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit; kis intézkedések ugyan, de könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét.
Csütörtöktől kétnapos nemzetközi tanácskozást tartanak Budapesten a kibertér hálózati és tartalmi fejlődésének, szabad és biztonságos használatának előmozdítására.
A Budapesti Értéktőzsde tájékoztatása szerint 2012. harmadik negyedévének forgalmi adatai alapján a magyar piacon az OTP, a MOL, az MTelekom, a Richter és az Egis bizonyult likvid értékpapírnak. A...
A nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték szövetség tagjainak, 1.200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie az állásából; a parlament keddi döntésével a nyerőgépipar dolgozói számára megkérdőjeleződött a jogállamiság Magyarországon - közölte Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke az MTI-vel.
A szépségért nemcsak megszenvedni kell, hanem egyes nők szerint ennél többre van szükség. Néhányuk elvetemült tettekre is képes azért, hogy nagyobb melleket csináltasson magának. Egyesek betegnek hazudják magukat, mások pedig a bankrablástól sem riadnak vissza, hogy a póló jobban feszüljön.
A nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték szövetség tagjainak, 1.200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie az állásából; a parlament keddi döntésével a nyerőgépipar dolgozói számára megkérdőjeleződött a jogállamiság Magyarországon - közölte Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke az MTI-vel.
Fideszes belviszály, illetve a piac újraelosztásának szándéka állhat a nyerőautomaták betiltásáról szóló kormányjavaslat hátterében – vélekedett az LMP frakcióvezetője az ATV Start című műsorában.
Abszolút kezdőknek is sikerülni fog, hisz annyira egyszerű. A Honestlywtf blogon a divatos tippek mellett bőven találni remek DIY, azaz Csináld magad bejegyzéseket is. Ezt a karkötőt például biztosan te is el tudod majd készíteni. Klikk a képre a leírásért!
A hollandok elleni sokk, a 4-1-es hazai vereség után újabb nehéz feladatok várnak a kapitányra és a labdarúgó-válogatottra: október 12-én az észtek, négy nappal később a törökök ellen játszik világbajnoki selejtezőt a nemzeti csapat.
Újra politizál Staller Ilona. Az egykori pornókirálynő Olaszországban akar képviselő lenni, a demokrácia, természet, szerelem hármas jelszavát tűzve zászlajára. A választók vevők a programjára.
A nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték szövetség tagjainak, 1.200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie az állásából; a parlament keddi döntésével a nyerőgépipar dolgozói számára megkérdőjeleződött a jogállamiság Magyarországon - közölte Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke az MTI-vel.
Emelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 0,21 százalék, az S&P 500 index 0,23 százalék, a Nasdaq Composite index 0,38 százalék nyereséget mutatott.