Kalifornia Állam Atlétikai Bizottsága egyhangú szavazáson döntötte el azt, hogy egy évre eltiltja a korábbi félnehézsúlyú világbajnokot, Antonio Tarver-t.
Évek óta kongatják a vészharangot a magyar életbiztosítási piacon, de talán most a leghangosabban. A pesszimista vélemények szerint túl alacsony az ügyfelek kockázattudatossága, ezért a kockázati...
Juhász Péter az október 23-ai Milla tüntetés szervezője szerint Gyurcsány Ferenc leragadt korábbi politikájánál, ugyanis aki azt állítja, hogy a Milla árt az embereknek, az nem az ország érdekeit képviseli, hanem saját egyéni politikai ambícióit. A volt miniszterelnök tegnap az Egyenes Beszédben úgy fogalmazott: a Milla sokat árt azzal, hogy utcára viszi az embereket. A Demokratikus Koalíció…
Felmentést kaptak az egészségügyben a betegek mellett munkát végzők a "nyugdíj vagy fizetés" szabály alól - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet Simicskó Istvánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának újdonsült sportügyekért felelős államtitkárával készített interjút.
Az oktatási államtitkárság tárgyalást kezdeményezett a pedagógus szakszervezetek vezetőivel a köznevelési rendszer átalakításával kapcsolatos aktuális kérdésekről - tájékoztatta az államtitkárság kedden az MTI-t.
A munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó járulékcsökkentés olyan mértékű, amely már érdemben segítheti a munkahelyek megőrzését és a foglalkoztatás kifehérítését - jelentette ki Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke kedden, a parlament által a múlt héten megszavazott intézkedéscsomagról szóló budapesti sajtótájékoztatón.
A gyulai városvezetés és a polgármester támogatását kérte a Gyulai Húskombinát Zrt. szakszervezete keddi demonstrációján, hogy továbbra is megmaradjon a Békés megyei városban a mintegy 400 dolgozó állása és helyi nevezetességük, a gyulai kolbász.
Magyar cégek is részt vehetnek az Európát Ázsiával összekötő vasút kiépítésében, a többi közt ebben állapodtak meg az azeri-magyar gazdasági vegyesbizottság ülésén. Oktatási-kulturális és energiabiztonsági kérdésekről is szó volt a megbeszélésen, a baltás gyilkos kiadatásáról viszont nem – ezt mindkét fél lezárt ügynek tekinti. Az azeri gazdaságfejlesztési miniszter azt azért elmondta, hogy…
Dzsudzsák Balázs értékelte a Dinamo Moszkva legutóbbi bajnokiját, előre tekintett a válogatott feladatokra és Huszti Szabolcs mellett sem ment el szó nélkül.
Juhász Roland hét év után mindenképpen elhagyná a belga Anderlechtet, és azt sem tartja kizártnak, hogy valamelyik magyar NB I-es csapat ajánlatára bólint rá - írta a Népszava.
Éjfélkor végleg bezártak az I-es és II-es kategóriás játéktermek, a kocsmákban leállították a gépeket. Három kaszinó van az országban, ahol még lehet dobálni a pénzt - kettő Budapesten, egy Sopronban.
Casey Stoner szerint a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein kiderül, hogyan bírja a bokája. A címvédő ausztrál, aki műtéten esett át, a hétvégén tér vissza.
Az OTP Alapkezelő az abszolút hozamú stratégiát követő származtatott alapokban találta meg a választ az ingadozó tőkepiacok jelentette kihívásokra. A magas hozamokról, a rekord mértékű tőkebeáramlásról és a sikeres OTP Supra, EMDA és G10 Euró Alapok befektetési filozófiájáról is beszéltek az OTP Alapkezelő szakértői a vagyonkezelő által rendezett sajtóreggelin.
Tegnap este piaczárás után közzétette eredményét az alumíniumgyártó óriás, az Alcoa. Egyszeri tételek nélkül számolva a vállalat felülmúlta az előzetes elemzői várakozásokat.
Hiller István volt oktatási miniszter szerint nem segítene, ha Hoffmann Rózsa lemondana, el kell vinnie a balhét, feladata "innentől kezdve a kármentés, a tűzoltás" - írja az atv.hu.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Miközben divat lett a nulla forintos banki folyószámla, kevesen tudják, hogy sok éve nulla forintos fenntartási költségű értékpapírszámlán tarthatják állampapírjaikat a tulajdonosok a Kincstárnál. Ezen kívül a leggyakoribb pénzmozgásokért sem számolnak fel költséget, miközben telefonos és internetes rendszereken keresztül is lehet tranzakciókat végezni.
Az Országos Taxis Szövetség 550 forintos alapdíjat, 290 forintos kilométerdíjat és 72 forintos várakozási díjat szeretne Budapesten. Előbb-utóbb minden taxi sárga-fehér lenne.
Ázsia szerte csökkenést mutatnak a részvénypiacok, a legnagyobb esést a japán részvények mutatják, miután az IMF és a Világbank prognózisa alapján egyre inkább erősödnek a növekedési félelmek, illetve a vállalati gyorsjelentésekkel kapcsolatos pesszimista várakozások.
Évek óta kongatják a vészharangot a magyar életbiztosítási piacon, de talán most a leghangosabban. A pesszimista vélemények szerint túl alacsony az ügyfelek kockázattudatossága, ezért a kockázati...
Amerikai dróntámadásban meghalt több iszlamista lázadó szerdán Pakisztán északnyugati részén, Észak-Vazirisztán tartományban - közölték biztonsági tisztségviselők.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,15 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 18.865,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A piac a nulla környékén, kis mínuszban oldalazott egész nap, majd fél öt körül egy viszonylag erősebb lejtmenet kezdődött nemcsak a magyar, hanem a…
Az egyszeri tételektől eltekintve az Alcoa 3 centes részvényenkénti profitot ért el a harmadik negyedévben, ami kedvezőbb az elemzők által várt 0 centhez képest. Emelkedett is a papír az amerikai...
Az OTP KKV Konjunktúra Indexe pontosan megegyezik az egy évvel ezelőtt mért negyedéves értékkel, és jelenleg 42,2%-on áll –derül ki a Policy Agenda által készített felmérésből. Az adatok azt mutatják, hogy a kis- és középvállalkozások vezetői szerint még várat magára a gazdaság fellendülése.
Mintegy 90 fős delegációval érkezett Magyarországra Azerbajdzsán gazdaságfejlesztési minisztere. Többek között az oktatás, a mezőgazdaság, az építőipar, a kereskedelem, az energiaipar, a közlekedés területén remél áttörést a két ország közötti tárgyalásoktól Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár. Ma felsőoktatási ösztöndíj-csereprogramról állapodhatnak meg.
Nyíregyháza — Keményen meg kell küzdenie a mindennapi falatokért a nyíregyházi állatkert gorillájának. Djumbahnak (16) ugyanis gondozói készségfejlesztő feladatokat találtak ki.
Tegnap megkezdődött a gyorsjelentési szezon Amerikában az Alcoa számaival, egy nemrégiben publikált, neves pénzügyprofesszorok nevével fémjelzett tanulmány azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a...
A borús globális növekedési kilátások valamint a harmadik negyedéves amerikai gyorsjelentési szezonnal kapcsolatos pesszimista várakozások miatt kockázatkerülő üzemmódba kerültek a tőkepiacok. Ennek...
Az európai és amerikai részvénypiacok a következő 12 hónapban tovább fognak emelkedni, mert az értékeltség továbbra is attraktív, a korábbi jelentős felértékelődés ellenére. Kevin Gardiner, a...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Jövő hétfőn dönt a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy vásárolhat-e új buszokat a Budapesti Közlekedési Központ. Vitézy Dávid szerint több mint 200 busz üzemképtelen a fővárosban.
A nyesz a nyugdíj-előtakarékossági számlákról szóló 2005. évi CLVI. (nyesz) törvényben szabályozott számlacsomag rövidített elnevezése, a nyugdíjas évekre való felkészülésnek személyi jövedelemadó kedvezményekkel ösztönzött eszköze.
A gyenge vállalati eredményektől tartva folytatódhat a csökkenés az európai részvénypiacokon a szerdai kereskedési napon is. Előzetes várakozások alapján a brit FTSE-100 index és a német DAX index 0,4 százalékos, míg a francia CAC-40 index 0,5 százalékos csökkenéssel indulhat.