Családi vállalkozások nélkül sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem lehet sikeres Magyarország – mondta Semjén Zsolt a témában rendezett szakmai tanácskozáson csütörtökön a fővárosban.
A facebookon levelet író Bajusz Ferenc rendőr őrnagy vádaskodásaival durván és igazságtalanul megsértette több száz, az életét rendszeresen kockára tevő kollégáját - olvasható a Terrorelhárítási Központ csütörtöki közleményében. Hajdú János, a TEK főigazgatója leszögezi: a rendőr őrnagy állításait, minősítéseit, jelzőit munkatársai és a maga nevében a leghatározottabban visszautasítja.
Legális vöröslámpás negyed kialakítását tervezi a tajvani kormány, hogy jobban ellenőrizhetővé tegye a szexipart és nagyobb jogvédelmet biztosíthasson a szexmunkásoknak.
Csúszópénz elfogadása miatt vádat emelt a román Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester ellen, aki előzetes letartóztatásban védekezhet a vádak ellen.
Hamarosan lejár a kilencven napos végső menedékes időszak az ex-Emfesz ügyfeleinek, április 12-től nem érvényesek az arra szóló kedvezményes ajánlatok. Egyelőre azonban sem a Főgáz, sem a Tigáz képviselője nem tudja még, milyen árat ajánl majd cége az Emfesz Kft.-től szerzett fogyasztóinak....
Az ecuadori kormány nem kívánatos személynek nyilvánította, és kiutasította az országból az Egyesült Államok nagykövetét. A súlyos diplomáciai lépésre egy, a WikiLeaks által kiszivárogtatott sürgöny miatt került sor.
A Buda-Cash Brókerház szakértői szerint Magyarország - a viszonylag kedvezőtlen világgazdasági növekedési kilátások ellenére - kitörési lehetőség előtt áll, köszönhetően a Széll Kálmán Tervben rejlő lehetőségeknek.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője visszautasította a szervezetét ért vádakat, majd úgy fogalmazott: szerinte az, hogy a közelmúltban a feladataikra leginkább alkalmas Audi típusú terepjárót szereztek be nem luxus, hanem szakmai döntés volt.
A Real Madrid-Tottenham Hotspur BL-negyeddöntőn Cristiano Ronaldo különösen elemében volt, először bemutatta a rabona cselt, majd meggondolta magát és egyszerűen középre adott.
London - A „királyi esküvőt" április 29-én, vagy ahogy az al-Kaida nevezi: karácsonykor tartják – viccelődött nemrégiben Jimmy Carr brit humorista a televízióban.
A szlovák J&T pénzügyi befektető csoport áll a horvát INA olajvállalat részvényeinek felvásárlása mögött - állítja a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági és politikai napilap csütörtökön. Az ú...
A közel-keleti és az észak-afrikai olajellátási bizonytalanság miatt két és fél éves csúcsra emelkedett a nyersolaj ára. Csütörtöktől Ázsia több országában drasztikusan emelték az üzemanyagok árát.
Az idén az eddigieknél nagyobb marketing-büdzséből dolgozhat az Államadósság-kezelő Központ azon, hogy minél több lakossági befektető vásároljon magyar állampapírokat. Az ÁKK vezérigazgatója,...
A facebookon levelet író Bajusz Ferenc rendőr őrnagy vádaskodásaival durván és igazságtalanul megsértette több száz, az életét rendszeresen kockára tevő kollégáját - olvasható a Terrorelhárítási Központ csütörtöki közleményében. Hajdú János, a TEK főigazgatója leszögezi: a rendőr őrnagy állításait, minősítéseit, jelzőit munkatársai és a maga nevében a leghatározottabban visszautasítja.
A miniszterelnök szerint kormánya egy sokak számára furcsa gazdaságpolitikai mixtúrával visszarántotta Magyarországot a szakadék széléről. Orbán Viktor ezt csütörtökön az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet üzleti és ipari tanácsadó bizottságának ünnepi közgyűlésén mondta Budapesten.
Elégedett csapata teljesítményével, de óvatosságra int a visszavágóval kapcsolatban Josep Guardiola, az FC Barcelona vezetőedzője, akinek tanítványai 5-1-re verték szerdán este az ukrán Sahtar Donyecket a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
A Heim Pál Gyermekkórházban jótékonykodtak a rockszínpadok ördögei – A 40 milliós játszmában bezsebelt egymillió forintjukat ajánlották fel a Hooligans-os fiúk a beteg gyerekek gyógyítására.
Az idén szinte állandó magyar résztvevője lesz a rali-világbajnokságnak: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a jövő hét végén kezd a jordániai viadalon, majd további hat futamon indul.
Áttutajozott az Atlanti-óceánon egy 85 éves férfi három barátjával. Anthony Smith – aki évtizedeken át tengerészként dolgozott – gyerekkori álmát valósította meg az úttal, amely két hónapig tartott.
A miniszterelnök szerint kormánya egy sokak számára furcsa gazdaságpolitikai mixtúrával visszarántotta Magyarországot a szakadék széléről - tudósít az MTI. Beszédében az ország versenyképességéhez...
Meredek emelkedésbe kezdett ma reggel a bankszektor a portugál tőzsdén, miután Portugália ügyvezető miniszterelnöke tegnap este bejelentette, hogy az ország az Európai Unióhoz fordul pénzügyi segítségért.
A reggeli optimizmus hamar tovatűnt a hazai parketten, a BUX a reggeli megindulást követően 0,5%-os mínuszba csúszott. A vezető részvények közül csak a MOL tartja magát, míg az esésben a tegnap sokat...
Véget ért az idei első negyedév, lassan érkeznek majd a gyorsjelentések, így a szokásokhoz híven kiszámoltuk, hogy az elmúlt hónapok árfolyammozgásai következtében mekkora pénzügyi...
Esti című kötetéért Esterházy Péter kapja ebben az esztendőben a hárommillió forinttal járó AEGON Művészeti Díjat és Molnár Levente kisplasztikáját - jelentették be az alapítók csütörtökön Budapesten.
A szocialisták nem akarták kommentálni azokat az információkat, miszerint az MSZP-n belül lista készül arról, hogy Gyurcsány Ferencet vagy Mesterházy Attilát tartják-e megfelelő vezetőnek. A párt vezetéséhez közel álló forrásokból a hírTV úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc és támogatói köre Mesterházy Attila megbuktatását készíti elő az alkotmányozás bojkottja idején.
Egy teljes bűnszervezet felszámolásában segédkezett a Nemzeti Nyomozó Iroda. A banda francia autópályákon fosztogatott, több millió eurós kárt okozva. A csapat tagjait - hat külföldit és egy magyar nőt - Budapesten fogták el kedden.
Becslések szerint az Európai Unióban több mint 25.000 ember halálát okozzák az antibiotikum rezisztens baktériumok által okozott fertőzések, melyek többsége a kórházakban alakul ki
Meglehetősen nagy felháborodással fogadták a Pénzcentrum.hu olvasói azt a hírt, mely szerint "Összefogás az államadósság ellen" nevet viselő alapot hozott létre szerdai ülésén a kormány, egy győri társadalmi kezdeményezés nyomán. Most Te is szavazhatsz: mennyit adnál/adsz bele az államadósságba?...
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott irányadó rátáján (0,5%) a Bank of England kilenctagú kormányzótanácsa. Az inflációs kockázatok erősödése monetáris szigorítást indokolna, ám a...
A pénzügyi válság, illetve a válsággal összefüggő károk következtében jelentősen megnőtt a pénzügyi szektor egyes intézményeiben és szolgáltatásaiban csalódott ügyfelek száma. A bizalomvesztési...
Már zajlanak a tárgyalások Portugália megsegítéséről - mondta csütörtökön Budapesten Angel Gurria, a legfejlettebb ipari államokat tömörítő nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára.
A magyar lakosság továbbra is tájékozatlan a pénzügyek terén, ez a legfőbb megállapítása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénziránytű Alapítvány felkérésére végzett átfogó kutatásnak - derült ki a jegybank csütörtöki, a kutatás eredményeiről tartott konferenciáján.
Egy friss kutatásból kiderül: a magyar lakosság továbbra is tájékozatlan a pénzügyek terén. A megkérdezettek több mint fele semmilyen megtakarítással nem rendelkezik