Kihúzták a Hatoslottó 12. heti nyerőszámait. Ezúttal két telitalálatos szelvény is volt, így a 6 találatos várható főnyereménye a következő játékhéten 60 millió forint lesz!...
Szalagkorlátnak ütközött, majd egy másik autónak csapódott egy román rendszámú gépkocsi Tatabánya közelében, az M1-esen. A balesetben négyen súlyosan megsérültek.
Szombat este vesztette el a kapcsolatot a Reuters szerkesztősége a tudósítókkal, alig egy órával azt megelőzően, hogy a két újságírónak a tervek szerint át kellett volna lépnie a szíriai-libanoni határt.
A menstruációt megelőző tünetegyüttes, a PMS (pre-menstruális szindróma) esélye csökken, ha B-vitaminban gazdag az étrendünk - derül ki egy, az American Journal of Clinical Nutritionban megjelent közleményből .
A hét elején, amikor a Nap barátságtalan kvadrát fényszögbe kerül a Plútóval, könnyen kirobbanhatnak hatalmi harcok környezetünkben. Most mindenki félti a tekintélyét, erősíteni akarja pozícióját.
Budapest - Milliós fizetés mellé lakás is jár az állami vezetőknek! A Blikk kiderítette, éppen egy tucat államtitkárnak biztosítanak a tárcák szolgálati lakást. Egy-egy otthon havi átlagos bérleti díja 216 ezer, így évi közel 21 millióba kerül az államtitkárok elhelyezése.
Budapest — Hiába van csődben a főváros, Tarlós István nem mond le arról, hogy saját tévét indítson. Pedig médiaszakértők szerint a televíziózás rendkívül kockázatos és drága mulatság.
Hiába érték Magyarországot komoly természeti katasztrófák az elmúlt években, mégsem nőtt számottevően a biztosítási kedv - hangzott el a Portfolio.hu 2011-es Biztosítási Konferenciáján. A katasztrófák csúcséve a 2010-es esztendő volt, hazánk leginkább az árvízkockázatok szempontjából számít veszélyes helynek....
Budapest — Vujity Tvrtko a TV2 egyik vezető arca, ám a Blikk információi szerint a Mokka és a Napló műsorvezetője nemcsak a kereskedelmi csatornától kap fizetést, hanem a Magyar Televíziótól is.
Egyre kevésbé ura a helyzetnek a fukusimai erőmű üzemeltetője, a TEPCO. Tegnap a cég saját magát vonta kétségbe. A cég először azt közölte, hogy drámaian nőtt a 134-es izotópú jód mértéke a Fukusima-I-es erőmű 2-es blokkjában a vízben, hiszen a radioaktív anyag a normális szint tízmilliószorosa. Így minden munkálatot le kellett állítani a reaktornál.
Napirend előtt módosító indítványokat tesz ma Orbán Viktor a Fidesz alaptörvény-javaslatához. A miniszterelnök szombaton - abban a hivatalban, ahol az alkotmánnyal kapcsolatban visszaérkezett kérdőíveket dolgozták fel - arról beszélt, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés is bekerülhet a készülő alaptörvénybe, mert az emberek így akarják.
Mind több színházi előadás készül úgy, hogy beférjen akár egy tanterembe is. Így a fiatalok természetes közegébe vihető a színház. És ott, rögtön, helyben meg is beszélhetők velük a látottak. Az ilyen nívós produkciókból figyelemre méltó seregszemlét rendeztek.
Cáfolta Papcsák Ferenc azokat a sajtóhíreket, amely szerint még Lázár János Fidesz-frakcióvezető elhíresült-és azóta lecserélt- luxus Audiját is könnyedén lehagyó "izomautót" hajt. Az Egyenlítő blog írásában a zuglói polgármester Chrysler 300C típusú autóját egy gyári sportváltozatként, STR 8-asként azonosította, és 22 milliósra becsülte az árát.
Egyelőre patthelyzetben "néz farkasszemet" a devecseri bontási ütemterv végrehajtója, és a még otthonában élő lakosság. Amint arról beszámoltunk, jogalkotási zavar miatt néhány hétre albérletbe kényszerítenék azokat, akik még bontásra ítélt otthonaikban laknak. Megtudtuk azt is: bár törvény írja elő, a rákkeltő palatetőket nem kezelik külön a bontási törmeléktől.
Arról, hogy a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésről szóló passzusok is helyet kaphatnak az új alkotmányban, Orbán Viktor beszélt a Facebookon közzétett videón. Orbán elmondta, a nemzeti konzultációs kérdőívek kitöltőinek 90 százaléka javasolta a nevezett büntetési formát.
Az idén, rendhagyó módon, két politikus is megkapta a Szabad Sajtó díjat, Martin Schulz az Európai Parlament szocialista frakciójának német vezetője és Markó Béla volt RMDSZ elnök, Románia miniszterelnöke-helyettese. Markó Béla nem tudott jelen lenni a minden év március 15-én, a budapesti Pilvax kávéházban rendezett díjátadó ünnepségen, ezért a díjat szombaton a marosvásárhelyi Bernády Házban…
Legyen a köztársaság védelmének napja az új alkotmány elfogadásának dátuma - kezdeményezte az MSZP országos választmánya. A testület szombati ülésén a rédsztvevők egyetértettek abban, hogy a frakció nem vesz részt az "egypárti, neohorthysta alkotmány" parlamenti vitájában.
Lekapcsolták egy órára több nevezetesség díszkivilágítását szombat este fél kilenckor Budapesten a Természetvédelmi Világalap nemzetközi akciója keretében. A világ nagyvárosainak neves építményei is sötétségbe borultak egy órára. Magyarországon azonban ettől - a hivatalos adatok szerint - jelentősen nem csökkent az energiafogyasztás.
Vádat emeltek Leonyid Kucsma ukrán ex-államfő ellen, s akár tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják a Georgij Gongadze ellenzéki újságíró ellen 2000 őszén elkövetett gyilkosság ügyéből kifolyólag. A főügyészség elnöki hivatali jogkörének túllépésével vádolja az ország elnöki székét 1994-től 2005-ig betöltő államférfit.
A Zóna Taxi feljelentése szerint a repülőtéri rendőrök a Budapest Airport Zrt. oldalán beleavatkoztak a két cég polgári jogi vitájába, s eközben törvénysértésekhez asszisztáltak - írja a Népszabadság.
A Jobbik három baranyai szervezete oszlatta fel önmagát az utóbbi időben. Egyesek szerint nem elszigetelt jelenségről van szó, a pártvezetés azonban ezt cáfolja.
Demszky Gábor korkedvezményes nyugdíjért folyamodott. A volt főpolgármesternek meg is állapított egy összeget a nyugdíjfolyósító, ám ezt a volt politikus kevesli....
Mandátumának félidejéhez érve a magyar EU-elnökségnek sikerült elérnie az időarányosan kitűzött célok többségét - hangsúlyozta Orbán Viktor pénteki brüsszeli sajtóértekezletén.
Több százezren, egyes adatok szerint kétszázötvenezren tiltakoztak Londonban David Cameron kormányának megszorító intézkedései ellen. Súlyos összecsapások történtek a rendőrség és a tüntetők között, kétszáz embert őrizetbe vettek.A brit fővárosban orvosok, tanárok, kórházi ápolók és közalkalmazottak százezrei vonultak az utcára.
Tripoli felé kívánnak indulni a líbiai lázadók, akik hétvégén több sikert értek el. A Bengáziban megtartott sajtóértekezletükön azt állították, sorra szabadítják fel a líbiai városokat, s nemsokára már a fővárosban lesznek. Közben újabb összecsapások voltak Szíriában.
A korkedvezményes szolgálati nyugdíjrendszer eltörlése miatt nyugtalanok a rendvédelmiek, akik demonstrációs bizottságot alakítottak - írja a Népszava.
Katasztrófa volt a tavalyi év a dinnyetermelőknek, akik így meglehetősen tőkehiányosak, és nem tudnak átvészelni egy újabb rossz szezont - írja a Napi Gazdaság.
Nem várható nagyobb árfolyamcsökkenés azután, hogy a MOL bejelentette Mosonyi György vezérigazgató április végi távozását, bár a piacot meglepte a hír - mondta az InfoRádiónak Barát Szabolcs, a portfolio.hu elemzője.
Arra van reális esély, hogy néhány magyar autóalkatrész beszállító megrendeléshez jusson azért, mert a japán földrengés és szökőár következtében számos járműalkatrész-gyár leállt - nyilatkozta a Világgazdaság hétfői számában Kerekes György, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnökhelyettese.
Éva könnyen alulmaradhat a párbajban, ha taktikázás helyett hiúsági kérdést csinál az ellenfélválasztásból. A törtető lány ugyanis nem bírja elviselni, hogy lelki társa, Alekosz rajong Anikóért.
Molnár Anikó hazatért az Egyesült Államokból, ennek ellenére itthon sem mutatkozik. Minden médiához vezető szálat elvágott maga mögött. Nem tért vissza régi munkahelyére sem, inkább könyvelőnek állt.
Rendkívül sűrű hét elé nézünk. Ma tárgyalóasztalhoz ül a megújult monetáris tanács, holnap napvilágot látnak a friss munkanélküliségi adatok, az Egyesült Államokból pedig érkeznek a márciusi...