Az NHL hétfői játéknapján a New York Rangers egy izgalmas és sok gólt hozó mérkőzésen verte meg a Boston Bruinst. A San Jose Sharks nem kegyelmezett ellenfelének a Los Angeles Kings-nek.
Az év első két hónapja után a márciusi autóeladások némi megtorpanást mutatnak - mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Erdélyi Péter szerint a következő egy-két hónapban a japán katasztrófa miatt akadozhat a szállítás.
Bíróság elé áll ma Bakács Tibor újságíró, aki két hónappal ezelőtt egy rúd téli szalámit próbált ellopni az egyik budakalászi bevásárlóközpontból, de a biztonsági kapunál lebukott.
A Margit híd kivitelezője és a megrendelő főváros arról tárgyal, hogy nyár végén, szeptember elején adják át véglegesen a hidat - számolt be pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesüléséről kedden a Napi Gazdaság
Nem változott a forint árfolyama az euróhoz képest a londoni bankközi piacon kedd reggel: röviddel 7 óra előtt egy eurót 264,81 forinton jegyeztek a hétfő esti 264,55 forint után.
Évtizedek óta felhalmozott szemétdomb mellett élnek az egyik XVII. kerületi családi ház tulajdonosai. Azt mondják, hiába kérnek segítséget, eddig se az önkormányzat, se az ÁNTSZ nem segített. A polgármesteri hivatalnál azt mondták, az önkormányzat önhatalmúlag nem szállíttathatja el a szemetet, csakis a tulajdonos, de azt ígérték, ha más megoldás nem lesz, ők viszik el a felhalmozott kacatokat.
Tíz hónap alatt 180 fokos fordulatot vett az Orbán-kormány a devizahitelekkel kapcsolatban. Tavaly betiltották az euró alapú kölcsönöket, most azonban újra visszahoznák.
Baleset miatt teljes egészében lezárták a 4-es számú főutat - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedd reggel az MTI-vel.
Moammer Kadhafi líbiai vezető hétfő este nyilvánosan mutatkozott, és üdvözölte híveit rezidenciája, a tripoli Bab el-Azazíja erőd előtt - jelentette az állami televízió
A kislétai gyilkosság negyedrendű vádlottjának meghallgatásával folytatódik ma a romagyilkosságok pere a Pest Megyei Bíróságon. A Szabolcs megyei településen két éve egy anyát lőttek agyon, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették.
A korábbi "A3"-ról egy fokozattal "Baa1" kategóriába vágta vissza Portugália hosszú lejáratú adósságának besorolását a Moody's Investros Service. A hitelminősítő azt is közölte, hogy egyúttal további...
Az elmúlt hét hatalmas emelkedése után az amerikai piacok stagnálást mutatnak hétfőn, a befektetők újabb impulzusokat várnak a további emelkedéshez. Az is elképzelhető, hogy a csütörtöki EKB...
Anyagi problémák és a gyermeklétszám drasztikus csökkenése miatt kétszázötven pedagógusállást szüntet meg a jövőben a Pécsi Önkormányzat - írja keddi számában a Magyar Hírlap.
Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvény rendelkezéseit, hogy azok nem vonatkoznak a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem - írja a Népszabadság.
Az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt., korábbi cégnevén econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság 2011. március 30-án bejegyezte a Részvénytársaság 2011. február 28-i közgyűlésének határozatait - olvasható a BÉT honlapján.
Az MLB hétfői játéknapján a tavalyi nagydöntő vesztese a Texas Rangers megverte a Seattle Marinerst is és továbbra is veretlen. A New York Yankees szenvedett a Minnesota Twins ellen, de nyerni tudott.
Legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatna fenn a bírák szolgálati jogviszonya Lázár János Fidesz-frakcióvezető javaslata szerint. Ez egyike annak a több mint ötven kapcsolódó módosító indítványnak, amelyet hétfő estig nyújtottak be a kormánypártok alaptörvény-javaslatához.
Csökkenés várható nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken a hétfőhöz képest, az amerikai piacok stagnálása és az ázsiai piacokon mutatkozó visszaesés után. A a befektetők megint kicsit óvatosabbak lettek a japán földrengésnek az egész világgazdaságra gyakorolt hatásait illetően.
Az acél, az alumínium, a gumi, a műanyag és számos más, végső soron ércből és kőolajból előállított anyag mellett biológiai eredetű összetevői is vannak a gépjárműveknek. Már létezik például kókuszrostból előállított ülőfelület és lenből készült ajtóborítás, most azonban még újabb perspektívák nyílnak a természetes anyagok felhasználására az autógyártásban.
Több szerkesztőségünkbe érkezett e-mail és különböző internetes fórumok azt sérelmezik, hogy a ValóVilág 4 eddigi egyetlen párbaján sem mutatták meg eredményhirdetés előtt, hogy kire hány százalék szavazat futott be. Most vasárnap azonban az adás vége előtt nem sokkal felfedték, hogy ki vezet.
A jó idő beköszöntével egyre többen érzik zavarónak a lábukon kanyargó visszerek látványát. Tavasszal még szóba jöhetnek műtéti megoldások is, de a nyári kánikula előtt mindenképpen érdemes megtudni, mi egyebet tehetünk a visszértágulatok kialakulása ellen.
Hagyó Miklós még az őt meglátogató barátainak is alig beszél az előzetesben töltött kilenc hónapról. Csupán egyetlen cellatársára gondol vissza szívesen, a Ferihegyen őrizetbe vett Kínai Nemzeti Űrügynökség egyik vezetőjére.
Líbia készen áll a változásra, de az országnak szüksége van Moammer Kadhafira - ezt a líbiai kormányszóvivő közölte. Hozzátette, Kadhafi képes egységet teremteni az országban, és az ő vezetése kell ahhoz, hogy Líbia ne váljon újabb Irakká, vagy Szomáliává.
Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvény rendelkezéseit, hogy azok nem vonatkoznak a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem.
Bár az egyoldalú banki szerződésmódosításokról szóló szabályozás alkalmas lehet az ügyfelek jogainak védelmére, a túladósodás megakadályozására hozott szabályok betarthatatlanok - állapította meg az ombudsman, hozzátéve: meg kellene fontolni a lakáskölcsönök állami támogatásának hordozhatóvá tételét és a magáncsőd intézményének létrehozását
Az Orco bejelentette, hogy 2011. április 28-án tartja éves rendes közgyűlését, délután 2 órakor. A helyszín: Paul Eischen Restaurant, 69, Parc d’Activités Capellen, Luxemburg. ...
Az emberek már nem bíznak a devizakölcsönökben éppen ezért nem sok tér jutna az euró alapú hiteleknek, ha újra visszaengedné a kormány a lakossági jelzáloghitel-piacra ezen kölcsönöket....
Baleset miatt teljes egészében lezárták a 4-es számú főutat - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedd reggel az MTI-vel.
Az ezüst ára 38 éves csúcsra emelkedett a világpiacon, unciánként 38,49 dolláron jegyezték hétfőn 14 óra körül. Pénteken este 37,74 dolláron zárt az ezüst New Yorkban
A ma hajnali japán részvénypiaci csökkenés, illetve a reggel a Moody’s felőli portugál hitelbesorolás rontás enyhe hangulatromlást okozott a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, ez pedig a tegnap...
Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvény rendelkezéseit, hogy azok nem vonatkoznak a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem - írta keddi számában a Népszabadság.
Sonnenland, vagyis a nap földje – így hívják Burgenlandot az osztrákok. A napsütés mellett kékfrankossal, Liszt Ferenccel és termálvizes paradicsomokban szerzett élményekkel feltöltődve, várakat, kastélyokat és romok sorát bejárva, hajtánytúrán elpilledve térhetünk innen haza.
Többségében csökkenéseket láthatunk ma reggel Ázsiában. A japán Nikkei 1,1%-os csökkenéssel fejezte be a keddi napot, az ausztrál tőzsde 0,2%-os pluszban zárt, míg a koreai benchmark több mint 0...
A szökőárban megsérült japán Fukusima-1 atomerőmű második reaktorából a Csendes-óceánba szivárgó víz jód-131-es izotóp tartalma az országban megszabott határérték 7,5 milliószorosa - közölte kedden az erőművet üzemeltető vállalat.
Teljes terjedelmében lángol egy 1000 négyzetméteres raktár a régi zagyvarónai erőmű területén. Az ötszáz ruhabála oltásán hajnal óta dolgoznak a tűzoltók.