A lengyel soros elnökség idejében folytatódnak tárgyalások az Egyesült Államok és az Európai Unió között az új adatcsere egyezményről, amely a légiutas- és a banki adatcserére vonatkozna.
Orbán Viktor kormányfő Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnökével találkozott Brüsszelben, hogy összegezze a magyar soros tanácsi elnökség eddigi munkáját. A magyar miniszterelnök szerint az elnökség a legkényesebb témákat válogatta ki, melyekkel "Európa évek óta küzd".
Nem indul újra 2013-ban a kormányfői tisztségért Silvio Berlusconi. A 74 éves olasz kormányfő 1994 óta három ciklust töltött ki. Ugyanakkor nem fordít hátat a politikának, mert pártelnök kíván maradni.
Az amerikai elnök csattanós választ adott a republikánusok deficitcsökkentési tervére. Bár a 2011-es költségvetési vitában sok kompromisszumot kötött, Barack Obama ezúttal világossá tette, nem hajlandó a legrászorultabbak, a szegények és az idősek rovására végrehajtani a megszorításokat. A demokrata elnök kitart egészségügyi reformterve mellett is. A deficitcsökkentés lehet a 2012-es…
Sok anyát érint, hogy az idei évtől – az otthoni munkavégzést nem számítva - az eddigi 40 helyett maximum 30 órát dolgozhatnak hetente a gyesben részesülők. Az intézkedés fogadtatása vegyes – vannak cégek, amelyek megértőbbek a gyesen lévőkkel szemben és olyanok is, amelyek kevésbé, vagy egyáltalán nem. Hogyan fogadták a változást az édesanyák?
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint komoly kihívások elé állítja majd a mostani intézményrendszert az időskorúak arányának növekedése. Szabó Máté az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a gyermekjogok érvényesülésénél is hiányosságokat tapasztalt az elmúlt évi vizsgálatai során.
Megölték a Gázai övezetben csütörtökön elrabolt olasz békeaktivistát. Élettelen testét az éjjel találták meg Gáza egyik elhagyatott házában a palesztin biztonsági erők.
A parapszichológia nemzetközileg is egyik legismertebb hazai kutatója Paulinyi Tamás április16-án tart előadást az Integrál Akadémián. A fizikailag észlelhető valóságon túli világ mindig is foglalkoztatta az embereket: létezik, vagy csak a fantázia szüleménye? Ahhoz túl sok igazoltan megtörtént különös eseményt jegyeztek már fel, hogy az úgynevezett pszi-élményeket a képzelet termékének tekintsük…
A bahreini igazságügyi miniszter bírósághoz fordult, hogy két síita ellenzéki párt betiltását kérje egy hónappal a parányi monarchiát megrázó kormányellenes tüntetések elfojtása után.
Ha az embernek van egy kis esze, rengeteget tanulhat egy jó beszélgetésből. Tarr Bélával jó beszélgetés zajlott legutóbb a Dobszerdában, a Klubrádió portrémúsorában. Persze azt hiszem, Tarr Bélával rosszat nem lehet beszélgetni, mert vagy beszélget, mert van mondandója, vagy nem beszélget, mert nem tartja érdemesnek.
A Cirkusz Világnapját ünneplik szombaton. A cirkusz előtti tisztelgés kezdeményezője, a monaco-i hercegi család, pontosabban Stephanie hercegnő, aki a Világ Cirkusz Szövetségének elnöke.
Az idei első negyedévben 5, márciusban 5,4 százalékos volt az infláció Kínában. Az első három hónapban 9,7 százalékos gazdasági növekedést mértek - jelentették be pénteken hivatalosan Pekingben. A fo...
Egy átlagos családi ház kertjének több mint felét valamilyen gyepfelület borítja. Mielőtt eldöntenénk, hogy mely területeket gyepesítsük, érdemes elgondolkodni azon, hogy egyáltalán milyen típusú gyepet szeretnénk kertünkbe.
Túl későn értesítik a végrehajtók a kezeseket arról, hogy nem fizeti a kölcsönt az adós, akiért garanciát vállaltak. Mivel néhány tízezer forintos tartozást is rá lehet terhelni az ingatlanokra, akár a kezes lakása is rámehet a szívességre – írja a Magyar Nemzet.
A Ringier svájci lapkiadó vállalat még elemzi a Médiatanács csütörtöki döntését, és egyelőre nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban - közölte a Független Hírügynökséggel Matthias Graf, a Ringier kommunikációs vezetője. A lapkiadó későbbre ígérte hivatalos közlemény kiadását a döntéssel kapcsolatban.
A kormány a héten hozhat rendeletet arról, hogy a magánnyugdíjpénztári kifizetéseket augusztus 30-ig kell teljesíteni - értesült a pénteki Napi Gazdaság. A napilap emlékeztetett arra: a magánnyugdíjp...
A magánnyugdíjpénztári rendszer teljes átalakítása kapcsán sokszor elhangzott - általában a megszüntetés indokolásaként - hogy nagyon rosszul "muzsikáltak" a pénztárak. A véleményformálók azonban...
Egyetértettek Berlinben a NATO-külügyminisziterek abban, hogy a Kadhafi-rezsim nem legitim, és Moammer Kadhafinak távoznia kell a hatalomból, a Líbia elleni légi csapásokat pedig folytatni kell. Közben Líbiában a kadhafista erők erős tüzérségi támadás alá vették Miszrátát – a felkelők szerint rakétákkal támadják a várost, lakónegyedeket porrá lőtték. Egyes hírek szerint a katonák az…
Egy év alatt több mint 133 millió forintjába került a magyar államnak a Chicagóban kezdeményezett holokausztper - olvasható a Magyar Nemzetben. El sem készült, máris bontanák a megújult vasútállomást Gárdonyban - írja a Népszabadság.
Eltüntették az Orbán Viktor likvidálására vonatkozó bejegyzéseket a Facebookról. A kirohanásoktól Gyurcsány Ferenc is elhatárolódott. A hatóságok vizsgálódnak.
Az almafalisztharmat (Podosphaera leucotricha) fehér, lisztszerű bevonat a sarjhajtásokon, a leveleken, a virágokon és a fiatal terméseken. Hogyan védekezzünk ellene?
Maratoni, kilenc és fél órás hosszúságú volt a Tóásó Előd és 37 gyanúsított-társa elleni vádemelési tárgyalás negyedik napja, és a gyanúsítottakat még ebédszünetre sem engedték el, csak ivóvizet biztosítottak a számukra. A tárgyalásvezető Rolando Sarmiento bíró valószínűleg ezzel az erőltetett menettel akarta behozni előző két felfüggesztés miatti lemaradást – írja a Magyar Nemzet.
Felfuttatja magyarországi ellátóbázisának termelését a kínai Huawei távközlési vállalat - közölte a Huawei Technologies Hungary Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel. Gavin Dai tájékoztatá...
Idei évadjának utolsó bemutatójára készül Gáspár Sándor (55). Az Új Színházban szombaton mutatják be Osztrovszkij Erdő című művét, egy szerb rendező, Egon Savin irányítása alatt.
Már csak Barack Obama aláírására vár az amerikai költségvetés, miután magyar idő szerint ma hajnalban a Szenátus és a Képviselőház is elfogadta a múlt heti, jelentős megszorításokat tartalmazó egyezséget, amivel elkerülték az Obama-kabinet összeomlását.
Sikeres a fogyatékkal élő emberek képzésére és munkába állítására tavaly elindított program Nagykállóban; a nagyrészt uniós támogatás segítségével megvalósuló projekt zárórendezvényét csütörtökön tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.
Az idei első negyedévben 5, márciusban 5,4 százalékos volt az infláció Kínában. Az első három hónapban 9,7 százalékos gazdasági növekedést mértek - jelentették be pénteken hivatalosan Pekingben.
A bolíviai főváros egyes kerületeit teljesen megbénították csütörtökön béremelést követelő tüntetők. Két héten belül immár a hetedik napon vonultak ki La Paz főútvonalaira tanárok, egészségügyi dolgozók és bányászok ezrei, hogy tiltakozzanak a kormány által március felajánlott béremelés 10 százalékos mértéke ellen.
A kormány a héten hozhat rendeletet arról, hogy a magánnyugdíjpénztári kifizetéseket augusztus 30-ig kell teljesíteni - értesült a pénteki Napi Gazdaság.
Leghamarabb egy hónap múlva dől el, hogy jogosult-e a chicagói bíróság a holokauszt-túlélők és rokonaik egy csoportja által több magyar bank ellen tavaly előterjesztett kereset elbírálására. Az MNB jogi védekezésre kifizetett költségei már március végén meghaladták a százharmincmillió forintot. A többi érintett hazai pénzintézet mindent megtesz azért, hogy a bíróság végül visszadobja a keresetet…
További 11 ügyben tesz feljelentést Vattamány Zsolt, Erzsébetváros fideszes polgármestere, ha a képviselőtestület elfogadja pénteken az elmúlt ciklus ingatlaneladásainak felülvizsgálatáról szóló előterjesztését - írta a pénteki Magyar Nemzet
Péntek éjfélig lehet jelentkezni a FIKA, azaz a Fiatal Kortárs Állásfoglalások című tárlatra Pécsett. Két éve rendezték meg először, a cél most sem változott: a szervezők autonóm teret kívánnak nyújtani minden olyan műnek, amely korunk egyéni, specifikus vagy általános problémáira akarja irányítani a figyelmet. A kérdésfeltevés a fontos, és az, hogy az alkotók sokoldalúan, nyitottan láttatják-e…
A horvát kormány csütörtökön adókönnyítéseket helyezett kilátásba a horvát gazdaságba működőtőkét fektető cégek számára, a javaslat azonban még parlamenti jóváhagyásra vár.