A NATO mindaddig katonai nyomást gyakorol a Kadhafi-rezsimre, amíg az folytatja a polgári lakosság elleni brutális támadásokat - hangsúlyozta a külügyminiszterek berlini értekezletének líbiai vitáját lezáró, csütörtök délutáni sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen főtitkár
Az Orbán-kormány és Matolcsy György gazdaságpolitikája teljesen ellehetetleníti az országot, ezért az MSZP felszólítja a nemzetgazdasági minisztert, hogy mondjon le - reagált a szerdán bejelentett kormánydöntésekre közös sajtótájékoztatón Kormos Kata, a szocialista párt szóvivője és Tukacs István.
Két-három centiméter vastag hótakaró alakult ki csütörtök délután az ország legmagasabb pontján - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat kékestetői obszervatóriumának ügyeletese az MTI-t. Minderre azt követően került sor, hogy „hózivatar” zúdult a Mátrára – tette hozzá.
Semmi közük ahhoz, hogy két ember elvált, és a vagyonközösség hogyan alakult, de ha akkora nagy sztorinak tartják a törvényes lakásvásárlásomat, akkor hajrá - mondta lapunknak Budai Gyula arra kérdésre, elárulja-e milyen összegért értékesítették a korábban a Honvédelmi Minisztériumtól megvásárolt szolgálati lakást.
A PannErgy Nyrt. és a 100%-os tulajdonában lévő PMM Kereskedelmi Zrt. (.PMM Zrt..) közösen bejelentették, hogy a PMM Zrt. 150 000 darab saját részvényt értékesített csütörtökön a Budapesti...
Várhatóan csak szeptemberben kerül az Országgyűlés elé az új felsőoktatási törvény, miután a szerdai kormányülésen Orbán Viktor visszadobta Hoffmann Rózsa harmadik oktatási koncepcióját is - tudta meg az MTI. A miniszterelnök állítólag két órán át sorolta a tervezettel kapcsolatos kifogásait.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,45 pontos, 0,50 százalékos csökkenéssel, 23.766,05 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
Magyarország teljes mértékben támogatja a NATO-külügyminiszterek Berlinben csütörtökön elfogadott líbiai nyilatkozatában foglaltakat. A tanácskozáson részt vevő Martonyi János külügyminiszter ezt az MTI-nek adott nyilatkozatában fejtette ki. A politikus hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy a líbiai rezsim elleni katonai csapásokat folytatni és erősíteni kell.
Bírósági vezetők az ország és az Európai Unió nyilvánosságához fordultak, mert felelőtlennek, átgondolatlannak és szakmailag megalapozatlannak tartják a kormánypártok azon javaslatát, amely szerint az új alaptörvényben a bírák nyugdíjba vonulásának határidejét 70-ről 62 évre csökkentenék
A teljes népesség csaknem 60 százaléka fontosnak tartaná, hogy népszavazás erősítse meg az új alaptörvényt - mondta el az InfoRádiónak Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. A felmérésből kiderült az is, hogy 41 százalék úgy gondolja: nem kell új alkotmány, elég lenne a mostanit módosítani.
Emberi jogi szervezetek fellépését sürgeti Lomnici Zoltán a határon túli magyarság emlékhelyeinek megrongálása és a hátrányos megkülönböztetések miatt. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke erről azután nyilatkozott, hogy az erdélyi Marosvécsen megrongálták Wass Albert síremlékét.
Hatala József országos rendőrfőkapitány levelében cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint szombatra, a rendvédelmi szféra demonstrációjával egyidőben riadógyakorlatot rendelnének el. Ahogy a főkapitány a négy szakszervezet vezetőjének címezve fogalmaz, a megdöbbentő hírnek nevezett információ alaptalan, nem fedi a valóságot. Az országos rendőrfőkapitány szerint a szakszervezeti levél ennek…
Bankszámlát nyitott és adományok gyűjt Tétényi Éva, Esztergom polgármestere. A számlát civil kezdeményezésre nyitotta, a pénzt olyan dolgokra költik majd, melyeket jelenleg a város költségvetéséből nem tudnak fedezni.
Portugália csütörtökön megerősítette, hogy a jövő héten két különböző lejáratú kincstárjegyet bocsát ki az után, hogy az ország ügyvivő kormánya a múlt héten külső pénzügyi támogatást kért.
A NATO mindaddig katonai nyomást gyakorol a Kadhafi-rezsimre, amíg az folytatja a polgári lakosság elleni brutális támadásokat - hangsúlyozta a külügyminiszterek berlini értekezletének líbiai vitáját lezáró, csütörtök délutáni sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen főtitkár. Az elmúlt napok heves vitái és állítólagos nézeteltérései után a német fővárosban a tagországok az egységet demonstrálták,…
A balatonfűzfői Rexplo 21 Lőpor Termelő és Kereskedelmi Kft. vagyontárgyaira kiírt pályázatra nem érkezett érvényes vételi ajánlat, a felszámoló ezért a Cégközlönyben újból meg fogja hirdetni a céget - közölte Vass Magdolna felszámolóbiztos az MTI-vel csütörtökön.
Idén is világsztárokkal várja vendégeit a Veszprém Fest. A július 27-től 30-ig tartó eseményre ezúttal Brazíliából, Londonból, Afrikából és Stockholmból érkeznek a világhírű fellépők. Magyarországot idén a Concerto Budapest szimfonikus zenekar, és a Liszt-díjas Snétberger Ferenc gitárművész képviseli.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tíz járőrét sorakoztatták fel a rendőrök a hajdúhadházi vasútállomás épülete előtt csütörtök este, majd az igazoltatásuk után a váróterembe kísérték őket, ahol egyenként kezdték meg ruházatuk átvizsgálását - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Roger Federernek nem okozott különösebb fejtörést, hogyan győzze le a horvát Marin Cilicet: egyetlen adogató játékát sem vesztette el, játszmánként ugyanakkor egy-egy alkalommal brékelt - 6:4, 6:3-ra nyert. A svájci következő ellenfele a legjobb nyolc között az osztrák Jürgen Melzer lesz, aki a spanyol Nicolas Almagro legyőzésével (6:1, 6:4) jutott tovább.
BALATONKENESE – Fenyő Iván (31) és Nagy Ervin (34) lett a Balaton Királya, a két színész fölényesen verte a sportolók, Kucsera Gábor (28) és Kammerer Zoltán (32) csapatát. A fiúkat Magyarország egyik legeredményesebb női csapata, a Dockyard Ladies Sailing Team invitálta a versenyre.
Egészségfejlesztési továbbképzést tervez pedagógusok számára a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány. A döntést azt követően hozták meg, hogy a hazai általános iskolákra kiterjedő kutatást végeztek a fiatalok és az egészségfejlesztés kapcsolatáról.
Nem új felsőoktatási törvénytervezetet kell kidolgozni, hanem az eddigit pontosítják, amelyet első olvasatban tárgyalt szerdán a kormány - legalább is így értelmezi az oktatási államtitkárság a szerdai kormányülés eredményeit.
A fővárosunkban éktelenkedő, lerobbant falak „élhetővé” varázslására kívánja felhívni a figyelmet a Suppré-Neopaint csapat a Király utca és a Kazinczy utca sarkán lévő tűzfal megszépítésével. Az érdeklődők délelőtt 10 és este 6 között megtekinthetik a helyszínen dolgozó művészeket. Az ünnepélyes átadás 21-én este 18 órakor lesz különféle kísérő programokkal egybekötve.
Közérdekű adatok az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által rögzített csapadékadatok, az azokat ábrázoló radarképek, és az időjárási riasztások az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint. Jóri Ándrás úgy látja: az OMSZ csak a folyamatos lehívást lehetővé tevő infrastruktúra használatának költségét számolhatja fel.
Az Émász Nyrt. 1.400 forint az Elmű Nyrt. 1.700 forint bruttó osztalékot fizet a 10 ezer forint névértékű részvényre - közölte a két társaság közgyűlési határozatát csütörtökön a honlapján.
Szabálytalan foglalkoztatás miatt 55 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg a revizorok egy őrző-védő tevékenységet folytató somogyi cégnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
A lengyel fizetési mérleg adataival kapcsolatos kételyek, illetve a szigorú fiskális politikai lépések meghozatalának újra és újra megismétlődő varsói kudarca miatt egyre borúsabbnak látják...
Lemondott csütörtökön az amerikai polgári repülési hatóság egyik magas rangú vezetője, miután több repülőtéren is elaludtak munka közben a légiirányítók. Az elmúlt három hétben legalább négy ilyen eset történt szerte az Egyesült Államokban.
Ha gyógyíthatatlan beteg lenne, akkor a magyarok kétharmada szerettei körében szeretné eltölteni élete utolsó szakaszát - derült ki abból a felmérésből, amely az idén 20 éves Magyar Hospice Alapítvány felkérésére készült.
Sajtóértesülések szerint Gordon Brown volt brit kormányfő lehet az IMF következő vezetője. A valutaalap jelenlegi francia vezérigazgatójának megbízatása jövő júniusig szól, de ha Dominique Strauss-Kahn valóban indulni akar a következő franciaországi elnökválasztáson, akkor korábban távoznia kell tisztségéből.
Lemondott csütörtökön az amerikai polgári repülési hatóság egyik magas rangú vezetője, miután több repülőtéren is elaludtak munka közben a légiirányítók. Az elmúlt három hétben legalább négy ilyen eset történt szerte az Egyesült Államokban.
Fekete-Kovács Kornél hatévesen kezdett hegedülni, tízévesen már trombitált. Mára már nemcsak hazánkban, de külföldön is koncertezik, és játsszák szerzeményeit. Április 15-én fergeteges koncertet ad a Művészetek Palotájában a Fekete-Kovács Kvintett és a Pannon Filharmonikusok. A sztárvendég Rick Margitza lesz.
Jól halad az uniós gazdasági kormányzás ügye - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a magyar uniós elnökség első félidejét értékelő sajtótájékoztatóján.