Meg sem közelíti a legtöbb sajtutánzat minősége és íze a valódi sajtokét - állapították meg az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársai. A szervezet élelmiszer-szakértője, Dömölki Lívia elmondta: ezek a termékek tejzsír helyett kevésbé egészséges keményített növényi zsírt tartalmaznak, így kisebb a tápértékük is, csomagolásuk azonban alkalmas a fogyasztók megtévesztésére....
A navigációs szoftverek fejlesztésével foglalkozó NNG (korábban Nav N Go) április elsejétől Balogh Pétert (34) nevezte ki ideiglenes ügyvezető igazgatónak, aki Vahl Tamást váltja ezen a poszton.
Áprilisban tovább emelkedtek az élelmiszerárak az áruházakban: a márciusi történelmi csúcs után a húsvéti bevásárlást még drágábban tudjuk lebonyolítani
Közép-európai idő szerint negyed 11 tájban erős, előbb 7,1-esnek, majd 6,6-osnak értékelt földrengés rázta meg Japán észak-keleti részét, amely miatt Tokióban az épületek megremegtek. A rengés miatt...
A negyeddöntős párharcok visszavágói közül jószerivel csak egyetlenegy nem tekinthető formalitásnak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, méghozzá az angol házirangadó: az egygólos előnyben lévő Manchester United kedden fogadja a Chelsea-t.
A múlt héten kétszer is kórházba kellett szállítani a Daytona-i futam győztesét Trevor Baynet, akinek a könyöke egy rovarcsípés miatt a kétszeresére dagadt. A fiatal versenyző ennek ellenére elindult a Texas-i versenyen.
Három személyautó vezetője is a legmagasabb, 300 ezer forintos pénzbírságot kapta, mert jelentősen túllépte a sebességhatárt márciusban a rendőrség adatai szerint.
Kevés eséllyel indulnak a munkakeresésnek a hazai speciális iskolákban végzett szakmunkások. A kormány a cégeket tette érdekeltté a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában, ahol viszont nem dolgoznak ilyen munkavállalók, rehabilitációs hozzájárulást kell fizetni. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerint a kormány eltökélt szándéka, hogy minden munkaképes embert visszavezessen…
Margitsziget — Nem nyugszunk bele, hogy megszüntessék a kis állatkertet! – lázadtak fel a margitszigeti mozgóárusok, akiket megdöbbentett a kis vadaspark bezárásának híre, ezért Gombos László (50) vezetésével aláírásgyűjtésbe kezdtek az állatkert megmentéséért.
Szökőárriadót rendeltek el hétfőn Japánban, miután egy hónappal a március 11-i pusztító földmozgás után ismét erős földrengés rázta meg az ország keleti és északkeleti részét - közölte az NHK közszolgálati televízió.
A kormány még a parlament tavaszi ülésszakán benyújtja a kormány- és a köztisztviselőkről szóló törvényeket: eddig csak kormánytisztviselőből 505-öt rúgtak ki
Afrikáról nem éppen az IT-szektor jut eszünkbe, pedig tech szempontból legalább olyan érdekes a kontinens, mint a szafaris természetfilmek, már persze nem úgy, ahogy a Szilícium-völgybeli...
Meg sem közelíti a legtöbb sajtutánzat minősége és íze a valódi sajtokét - állapították meg az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársai. A szervezet élelmiszer-szakértője, Dömölki Lívia elmondta: ezek a termékek tejzsír helyett kevésbé egészséges keményített növényi zsírt tartalmaznak, így kisebb a tápértékük is, csomagolásuk azonban alkalmas a fogyasztók megtévesztésére....
A közép távon látható kihívások ellenére úgy érezzük, hogy Magyarország fordulóponthoz érkezett. A kormány reformprogramja hosszú idő után a legjobb esély arra, hogy kezelje az ország hosszú távú...
Sok tízezer líbiai menekült él tunéziai menekülttáborokban. Hozzájuk jutott el György Zsombor újságíró egy magyar orvoscsoporttal. Az újságíró a Krónikának arról számolt be, hogy a helyzet kritikus, senki nem tud válaszolni arra, mi lesz a menekültek sorsa.
Európai Tehetségközpont létrehozását javasolták szakemberek egy Budapesten rendezett konferencián. Az új oktatási törvény nagy valószínűséggel elő fogja írni kötelező módon a tanároknak, hogy jelentsék a tehetséget - adja hírül a Kossuth Rádió.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői kedden technikai jellegű tárgyalásokat kezdenek Portugáliában a segélycsomagról - jelentette be kedden a bizottság egyik szóvivője.
Józsefváros — Bezár a hajdan legendás, ma már inkább lepukkant Teleki téri piac. Az önkormányzat befektetőt keres a területre, hogy a mostaninál kulturáltabb körülmények között vásárolhassanak a VIII. kerületi lakosok.
Kisebb meglepetésre a dél-afrikai Charl Schwartzel győzött a golfozók idei első Major-tornáján, az Augustában rendezett US Mastersen, melyen Tiger Woods a negyedik helyen végzett.
Egy hónappal a tragikus kimenetelű földrengés után ismét egy viszonylag nagy erejű, Richter-skála szerinti 7,1-es földrengés rázta meg Japán északkeleti részét.
Pintér Sándor, aki ma Luxembourgban az uniós országok belügyminisztereinek tanácskozásán elnököl, azt mondta: múlt héten személyesen tájékozódott Máltán az ottani menekülthelyzetről.
Axel Weber, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja szerint a német infláció megközelítheti az idén a 3 százalékos szintet elsősorban a magasabb energia- és nyersanyagárak, az egyre magasabb bérek és az erős gazdaság miatt – írja a Die Welt németországi napilap hétfői számában.
A múlt hónapban meghirdetett konszolidációs csomag Magyarország "legjobb esélye" a strukturális gondok megoldására - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők
Nem takarhatják el többé az arcukat az utcán Franciaországban a radikális iszlám irányzatokhoz tartozó muzulmán nők. Az erről szóló, a közbeszéd által egyszerűen "burkatörvényként" emlegetett jogszabály hétfőn lépett hatályba.
A múlt hónapban meghirdetett konszolidációs csomag Magyarország „legjobb esélye” a strukturális gondok megoldására – vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Mérsékelt negatív korrekció keretében kissé gyengült a forint hétfőn délelőtt: az eurót tizenegy órakor 264,66 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kora reggeli 263,41 forint és a péntek d...
Az év végéig kifizetik a tűzoltók 2004. május 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó elmaradt túlóradíját - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és...
Unod a mindig ugyanolyan szexpózokat? Szeretnél megismerni izgalmasabbakat? Egyet se félj, szinte kifogyhatatlan tárháza van a pozitúráknak. Ringatózzatok együtt!
Jogdíj illeti meg jövő évtől a szerzőket a könyvtárakból kölcsönzött könyvek, illetve kották után a nemzeti erőforrás miniszter rendelete szerint. A könyvtárak már januártól gyűjtik azokat az adatokat, amelyek a 2012-től kezdődő kifizetésekhez szükségesek. A tárca szerint ez csupán minimális adminisztrációs többletet jelent az intézményeknek.
Az őszi önkormányzati választáson még 26 százalék volt a különbség a Fidesz és az MSZP jelöltje között, most ez 8,8 százalékra csökkent. A Fidesz támogatottsága 40 százalék alá csökkent, az MSZP pedig feljött 30 százalék fölé. Ezek a számok jelentős elmozdulást mutatnak - mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Csaba, az ellenzéki párt zuglói országgyűlési képviselője.
Helyreállították a hétfői utórengést követően leállt áramszolgáltatás a megsérült fukusimai atomerőmű reaktoraiban - közölte a nukleáris biztonságért felelős japán ügynökség.
Erős, az amerikai földtani intézet friss adatai szerint 6,6-es erejű utórengés rázta meg Japán északkeleti részét helyi idő szerint hétfő délután negyed hatkor, pontosan egy hónappal a 9,0-es erejű földmozgás után. A mostani rengést követően szökőárriadót rendeltek el a japán hatóságok, amelyet azonban később visszavontak.
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke ma 11 órától az NMHH, a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtótájékoztatója keretében beszélt a frekvencia díjrendelet...
Lebukott egy vagyonvédelmi cégcsoport, amelyik mintegy félezer dolgozót jelentett be minimálbéren, miközben jóval többet fizetett nekik - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal....
A válság nem csak az érintett évekre vetette vissza a gazdaság tényleges kibocsátását, de a feltörekvő országok átlagában 1-3 százalékkal a potenciális kibocsátási szintet is. A becsléseket 2010-es...
Amennyiben az állam piac-szerű intézkedéseket hoz a fizetni nem tudó lakáshitelesek támogatására, az kimozdíthatja nyugvópontjáról a lakásárakat, viszont, ha a bankok nagy tömegben adják el a fedezetként lekötött lakásokat, akkor az tovább mérsékelheti az árakat a lakáspiacon a Duna House ingatlanközvetítő franchise-hálózat elemzői szerint.
Április elején egyértelműen felhagytak a jen erősödésére irányuló spekulációval a devizapiaci szereplők és a svájci frank kapcsán is az erősödésbe vetett hit határozott csökkenése látszik - derül ki...
Március végén lépett hatályba az a minisztériumi rendelet /23/2011. (III.28.) VM/, amely módosította az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatásokról szóló rendeletet. Ezzel párhuzamosan a vidékfejlesztési miniszter visszavonta azt az elmúlt év szeptember végi közleményét is, ami az érintett támogatási intézkedés végrehajtását forráshiány miatt…
Az Appeninn folytatta raktározási és ipari ingatlan portfoliójának bővítését, ezúttal Budapest IV. kerületében a Schweidel József utcában vásároltak raktárterületet. A most vásárolt Schweidel úti...
Az Almería ellen fontos gólt szerző 19 éves középpályás szerint a Barcelona B játékosai azért vannak, hogy segítsék az első csapatot, ha lehetőséget kapnak.