A fejlett államokat tömörítő gazdasági szervezet főtitkára szerint létfontosságú a növekedés beindítása, a termelési kapacitások bővítése, de hátrányos lehet a protekcionizmus.
Jogi lépéseket tervez Havránek Ferenc, a Zöld-Baloldal hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselője -derült ki a delmagyar.hu csütörtöki online közgyűlési közvetítéséből. A politikus egyike azoknak, akiknek fényképét, lakáscímét és telefonszámát a helyi Fidesz fizetett hirdetésben nyilvánosságra hozta a múlt héten.
Múlt héten 10 ezer fővel kevesebben, 382 ezren nyújtottak be munkanélküli segélykérelmet az Egyesült Államokban a munkaügyi minisztérium adatai szerint, ami a vártnak megfelelő érték. A megelőző...
Miközben üzembe állítják az újabb nyomószűrőket a Mal-nál, melynek köszönhetően végső fázisához érkezett az úgynevezett száraz technológia bevezetése, addig újabb hatmilliárd forinttal emelkedett a külterületek mentesítésre szánt összeg.
A határidős indexek mérsékelt pluszt mutatnak a tengerentúlon a nyitás előtt. A benchmarkok az EKB kamatemelés hírére és a vártnak megfelelő makroadatra sem mozdultak jelentősen. A Dow futures 25...
A romániai Arad megye vízmű vállalatával közös társaságot alapított a Békés Megyei Vízművek Zrt. annak érdekében, hogy jó minőségű ivóvizet vezessenek át Békés megyébe.
Napsütéssel, záporral és széllel: igazi áprilisi időre számíthatunk holnap. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 13, 18 fok között, a nyugati határszélen 19, 20 fok körül valószínű.
Az inflációs kockázatok erősödése indokolta a kamatemelést - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamatmeghatározó ülést követő sajtótájékoztatón. Az energia- és...
Sugárzásmérővel és védőruhával felszerelt rendőrök kutatnak intenzíven az eltűnt emberek után a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőmű környékén.
A kormány a biztonsági földgázkészlethez nyúl annak érdekében, hogy enyhítse az egyetemes szolgáltatásra és a távfűtésre nehezedő, az importgáz árának emelkedéséből eredő nyomást. A Magyar Közlönyben...
A világon naponta felhasznált 85 millió hordó kőolajból előállított termékek oroszlánrészét elviszi a közúti szállítás és közlekedés - ismertette csütörtökön publikált közös tanulmányában a Booz and Company nemzetközi tanácsadó cég, és a Világgazdasági Fórum.
Egy győri plébános 1 millió forint induló tőkével alapot hozott létre, amelybe bárki befizet, s az összegyűlt pénzből a közös adósságot faragják le. A kormány felkarolta a kezdeményezést
Serena Williams szörnyű időszakon van túl, kilenc hónapja nem versenyezhet, februárban tüdőembóliával műtötték, depresszió gyötörte, ráadásul nagyon elhízott. A jókedve mégis a régi.
A jövőben előzetes bejelentés nélkül is ellenőrizne az Állami Számvevőszék - mondta a szervezet elnöke. Domonkos László hozzátette: az ÁSZ a jövőben egyfajta kockázatfelmérést végezne az önkormányzatoknál. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára üdvözölte a bejelentést.
Hároméves fia vállába tetovált egy D és egy B betűt egy férfi Georgiában. A két betű a Daddy's Boy – vagyis Apa kicsi fia jelentést takarja. A férfit megbüntették és eltiltották gyereke láthatásától az eset után.
A japán katasztrófa és az olajárak szárnyalása ellenére jelentősen emelték az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzésüket a német gazdaságkutatók: jelenleg a német bruttó hazai termék (GDP) 2,8 sz...
Sugárzásmérővel és védőruhával felszerelt rendőrök kutatnak intenzíven az eltűnt emberek után a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőmű környékén.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,25 százalékra emelte irányadó rátáját az Európai Központi Bank. A kormányzótanács vélhetően az erősödő inflációs kockázatok miatt döntött az emelés...
2010-ben az Európai Unió rendeletekben szabályozta az új energiahatékonysági címkékre vonatkozó előírásokat. 2011 őszétől ha nem is forradalmi, de jelentős újdonságokra számíthatunk címkefronton....
A 64 éves hajóskapitány, Szugavara Szuszuma a kis japán sziget, Osima hősévé vált. Darabokra tört csónakok borítják az egykori turistaparadicsom partjait, de a férfi büszkesége, a „Napraforgó” nevű 20 személyes hajója épségben maradt, és folyamatosan szállítja az embereket és a segélyszállítmányokat a sziget és a szárazföld között.
Az inflációs kockázatok erősödése indokolta a kamatemelést - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamatmeghatározó ülést követő sajtótájékoztatón. Az energia- és...
A magyar munkavállalók 75 százaléka regisztrált már valamilyen közösségi oldalra, közülük már közel 15 százalék a karrierépítés során is elsődlegesen ezeket a portálokat használja- írja a prim.hu. A Randstad Workmonitor 29 országra kiterjedő kutatása a közösségi média-használat és az álláskeresés összefüggéseit vizsgálta.
A magyarság lélekszámához képest, kiemelkedően sok világhírű tudóssal, művésszel gazdagította az emberiség szellemi életét. Az oktatási államtitkár ezért európai tehetségnappá nyilváníttatná március 25-ét.
Érdeklődik a külföldi tőzsdék és a devizapiacok iránt, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá? A Portfolio.hu délutáni szemináriumain választ kaphat kérdéseire, és segítségünkkel elindulhat a sikeres...
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 10.000 fővel 382.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 392.000 főről, ami kevesebb, mint az elemzők által várt 385.000 fő.
Spanyolország hozamcsökkenés mellett értékesített csütörtökön három éves lejáratú állampapírokat, egy nappal azután, hogy Portugália pénzügyi mentőcsomagot kért.
Édesapja halála után kapott rá a szépészeti beavatkozások ízére egy 55 éves amerikai nő. A ráhagyott pénzt 52 műtétre költötte, mert nem akar megöregedni.
Több ajánlást is megfogalmazott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a magyar kormány számára, közte azt, hogy tovább kell csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot, az adócsökkentést pedig inkább a kiadások visszaszorítása, a bázis kiszélesítése és magasabb ingatlanadók alkalmazása révén kell finanszírozni.
Bradwell-on-Sea - Több, mint hat millió forintot költött egy brit kutyatulajdonos kedvenc szukájának esküvőjére, Lolának csak a Swarovski kristályos ruhája 300 ezer forintba került.
Gödöllő kiváló vendéglátója az európai diplomáciának. Miközben a kormányfő szerint Brüsszelből nem diktálhatnak nekünk, a Királyi Kastélyban az európai vendégek nem tudnak olyat kérni, amit a ne teljesítenének a szervezők
Az Európai Bizottság arra számít, hogy Portugália rövid időn belül benyújtja hivatalos kérését az Európai Unióhoz a pénzügyi támogatásért - jelentette ki Amadeu Altafaj Tardio, a brüsszeli uniós végrehajtó testület szóvivője csütörtökön.
Vissza akar vágni a Ferrari a Red Bullnak a vasárnapi Formula-1-es malajziai nagydíjon. Sebastian Vettel csapata azonban olyan előnnyel indul Sepangban, ami nem sok jót ígér a vetélytársaknak. Ennek ellenére a McLarennél szintén bizakodnak a jó eredményben. Sőt, az egyre kínosabban szereplő hétszeres világbajnok, Michael Schumacher is úgy nyilatkozott: "Még korai lenne leírni a Mercedest."
A várakozásoknak megfelelően kamatot emelt az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra növelték a 2009 májusa óta változatlan irányadó kamatot.
A Fővárosi blog munkatársai elkészítettek egy, a metrón utazók számára igen hasznos listát. Ebből megtudhatjuk, állomásonként melyik ajtón kell kiszállni ahhoz, hogy a legközelebb kerüljünk a kijárathoz.
Az Európai Bizottság arra számít, hogy Portugália rövid időn belül benyújtja hivatalos kérését az Európai Unióhoz a pénzügyi támogatásért - jelentette ki Amadeu Altafaj Tardio, a brüsszeli uniós végrehajtó testület szóvivője csütörtökön.