Végül ennek is be kellett következnie: a downsizing lassan, de határozottan és megállíthatatlanul törtet előre, betörve az olyan szegmensekbe is, amelyekről azt hittük, mindig is megmaradnak olyannak, amilyenek. Ezúttal a BMW Z4 szívó hathengeresét ragadta el tőlünk a sors, helyét pedig kettővel kevesebb dugattyú és turbótöltő veszi át.
Az orvosok fontos és elengedhetetlen első lépésnek nevezték a parlament keddi döntését, melynek során a képviselők elfogadták a dohányzás szigorítását. A dohánytermesztők és a vendéglátóipar...
A hírek szerint a következő év elején hazánkban is elstartol a Raiffeisen tulajdonában lévő direktbank, vagyis a Zuno. A társaság kizárólag lakossági szolgáltatásokat nyújt majd....
A bolíviai főügyész nem fogadta el az úgynevezett terroristaügy kivizsgálását vezető ügyésznek a kiválását az eljárásból, és utasította, hogy folytassa a munkát. Ennek az ügynek az egyik érintettje Tóásó Előd.
A tegnapi napon tette közzé az aktuális gyorsjelentését a Ford Motor. Bár az első negyedéves számok nem voltak rosszak, a cég nem fogalmazott meg túl optimista kilátásokat az év hátralevő részére.(Solar Capital)
Kezdeti előnyét feladva szerdán végül öt hetes mélypontra csökkent a kínai részvénypiac, leginkább az ingatlanpiaci részvények gyengülésének köszönhetően.
A Mitsubishi japán járműgyártó több mint megháromszorozta adózott eredményét a március végén zárult pénzügyi évben, köszönhetően a feltörekvő országok erős keresletnövekedésének, illetve az új modellek iránti nagy vásárlói érdeklődésnek.
Csütörtök délután veheti át Bakondi György tűzoltó altábornagy azt a négy sugárvédelmi öltözéket, amit az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete ad át a Radiation Shield Technologies jóvoltából.
A nő az ablakon keresztül próbált meg menekülni, úgy hogy a függönyt próbálta kötélnek használni, egy betonjárdára zuhant, sérülései miatt kórházba vitték.
Idén várhatóan nagyságrendileg ugyanannyi tabletet értékesítenek világszinten, mint netbookot. Magyarországon még korai a táblagépek forradalmáról beszélni
Az orvosok fontos és elengedhetetlen első lépésnek nevezték a parlament keddi döntését, melynek során a képviselők elfogadták a dohányzás szigorítását. A dohánytermesztők és a vendéglátóipar...
Az indiai Bombayben (Mumbai) született párszi vallású, jómódú családban, műkedvelő muzsikus apja alapította a város szimfonikus zenekarát. Mehta orvosnak készült, végül mégis a Bécsi Zeneakadémiára iratkozott be, élete első koncertjét 1956 novemberében diáktársaival magyar menekülteknek adta a magyar-osztrák határon. 1958-ban megnyerte a liverpooli karmesterversenyt és a helyi szimfonikusok…
A Montagu magántőke társaság sikeresen lezárta a forrásgyűjtést legújabb alapjánál, a felfokozott befektetői érdeklődésnek köszönhetően a várakozások felett tudott forrást bevonni cég. A 2,5 milliárd...
Rendőrök igazoltatják a Fővárosi Közgyűlés üléstermében a közterületen élőket sújtó javaslat ellen hangosan tiltakozó csoport tagjait, mintegy tucatnyi civilt.
Magyarországon - a közvélekedéssel szemben - nem csak árzuhanást és kereslet csökkenést tapasztalhatunk a lakáspiacon, hiszen több területen az árak emelkedése, egyes településeken a forgalom...
Wayne Rooney Ryan Giggs vezető gólja után szinte azonnal betalált a Schalke kapujába a Bajnokok Ligája első elődöntőjén, sokkolva ezzel a német együttest.
Még bő egy hónap van hátra ahhoz, hogy a magánnyugdíjpénztárak elszámoljanak az állammal és tagjaikkal. A kasszáknak május 31-i fordulónappal kell átadniuk a visszalépett tagok vagyonát az államnak, és ez az a fordulónap, amelyre ki kell számolniuk a reálhozamot is, ami visszajár majd - cikkezi a Világgazdaság.
A Pénzcentrum.hu olvasóját szívatta az egyik nagy internetszolgáltató. A gazdaságtalan sárga csekk ellen lehet érvelni, úgy néz ki kevés sikerrel járnak ezek a próbálkozások. Hősünket is egy ezressel...
Az étkezési jegyek számítanak a legnépszerűbb cafeteriaelemnek, a nyugdíjkassza-befizetések aránya pedig kissé visszaesett. Az ügyintézés fokozatosan válik egyszerűbbé az elektronikus kártyák bevezetésével - írja a Világgazdaság.
Hétfőn tartották meg a WWE 2011-es draftját. Az esti Raw adásban több váratlan dolog történt, de a legfontosabb, hogy John Cena előbb elhagyta a Raw-t, majd visszatért, míg Randy Orton mostantól a SmackDown kötelékébe tartozik.
Megszorítás-e a konvergenciaprogram? Megsértődik-e Moszkva Széll Kálmán miatt? Egyebek mellett erről vitatkoztak a képviselők napirend előtt az Országgyűlésben, amely ma lakáspolitikai vitanapot tart.
Kifogásolta Veres János az államadósság növekedését vizsgáló bizottság ülésén, hogy csak a szocialista kormányok éveit vizsgálja a testület. A volt MSZP-s pénzügyminiszter szerint a témában nem lehet egyes személyek felelősségét megállapítani.
Több millió PlayStation felhasználó jelszavát, címét és esetleg bankkártya információit lophatták el a cég figyelmeztetése szerint adathalászok a történelem talán legnagyobb ilyen jellegű bűnügyében.
Csaba László, a Közép-európai Egyetem tanára szerint illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni. Egyfelől adott egy ötven év körüli és afölötti népesség, amely hosszú évek óta nem dolgozik. Az ő ügyükben nem vagyok derűlátó - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az NHL keddi játéknapján a Vancouver Canucks a hosszabbításban győzte le a Chicago Blackhawks-ot, mely címvédőként búcsúzott az első körben. Továbbjutott a Philadelphia, kikapott a Boston Montrealban.
Havi másfél-két millió forintot spórolhat a kormány azzal, hogy a jövőben a közigazgatási államtitkári értekezleteken és kormányüléseken iratok helyett iPad-et használnak a résztvevők - írta közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Felrobbantották az Egyiptom és Izrael közötti gázvezetéket. A fűtőanyag-szállítás teljesen leállt. A rendőrség szerint egy fegyveres csoport hajtotta végre az akciót.
Valószínűleg kamatcsökkentés lesz a magyar jegybank (MNB) következő kamatmódosítása - vélekednek szerdán kiadott legújabb előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, jóllehet ez a prognózis továbbra sem konszenzusos a Cityben.
A gyerekek még kérdeznek, a felnőtteknek inkább már véleményük van. Főként emiatt más megközelítést, az alapoktatástól eltérő módszertant igényel a felnőttek képzése és továbbképzése. Ez a szakterület alapvető fontosságú. A munkaerőpiacon versenyképesnek maradni, a gyorsan változó kihívásoknak megfelelni csak naprakész és korszerű ismeretekkel lehet.
Akkora lármát csaptak a Város Mindenkié szervezet tüntetői a Fővárosi Közgyűlés ülésén, hogy megakasztották a testület munkáját-olvasható a nol.hu-n. Az aktivisták a hajléktalanok ellátását szűkítő, a közterületen való alvást büntető rendelet ellen tiltakoztak.