Döbbenetes, hogy mire nem képesek a sztárok! Miranda Kerr például 3 hónappal azután, hogy életet adott gyermekének szinte vékonyabb, mint a tehressége előtt.
Ötmillió eurós befektetéssel logisztika szolgáltató és technológiai központot épít a XANGA cégcsoport a debreceni Határ úti Ipari Parkban. Herdon István, a társaság igazgatója a bokrétaavató ünnepségen elmondta: a nyár végére elkészülő beruházás mintegy 150 embernek ad munkát.
Elkezdődött a legismertebb fehérorosz ellenzéki vezető pere szerdán, a volt elnökjelölt Andrej Szannikovot azzal vádolják, hogy tömegtüntetéseket szervezett Alekszandr Lukasenko decemberi, erőteljesen vitatott választási győzelme után. A volt külügyminiszter-helyettest és a legismertebb ellenzéki hírportál, a Charta 97 alapítóját a nagy nyugati figyelemmel kísért tárgyaláson akár 15 év börtönre is…
Noha üzemanyag-fogyasztás tekintetében a Renault motorja élen járhat a Forma-1 mezőnyében, a Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug szerint panaszra semmi okuk, hiszen aggregátjuk teljesítményét figyelembe véve azok üzemanyag-hatékonysága is jónak mondható.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,80 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 24.111,03 ponton zárt szerdán. Friss tőzsdei hírek a Privátbankáron >> ...
Nem gyűjti és nem is tárolja az Apple az iPhone használók tartózkodási pontjairól származó információkat - közölte az amerikai informatikai óriásvállalat.
A neves befektető, az utóbbi időben optimista árupiaci véleményét hangoztató Jim Rogers ezúttal óvatosságra int. Véleménye szerint ugyanis az ezüst esetleges parabolaszerű emelkedése veszélyes lehet,...
A szlovák alkotmányt módosítaná Robert Fico pártja, a Smer, szándéka szerint az alkotmányban kell rögzíteni, hogy Szlovákia kizárólag egyéni kisebbségi jogokat ismer el, kollektív jogokat pedig nem, jelentette be szerdán Marek Maďarič, a Smer alelnöke. A politikus szerint ez a hatékony válaszlépés a magyar köztársasági elnök, Schmitt Pál által húsvéthétfőn szignált új magyar alkotmányra.
Újabb kéthetes látogatásra Romániába érkezett szerdán a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség, amely a Romániának nyújtott újabb hitelegyezmény részleteiről, valamint a reformok folytatásáról tárgyal.
A Linamar bejelentette, hogy névre szóló törzsrészvényeire anyacége, a Linamar Corp. nyilvános vételi ajánlatot tett. Mindez nem meglepő, hiszen a Linamar Corp. 99,47%-os részesedéssel rendelkezik a...
Csaknem száz új villamost és trolit vásárol Budapest 2014-ig, a képviselők az erről szóló határozatot 31 igen szavazattal egyhangúlag fogadták el a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Az első negyedévben 13,5 százalékos emelkedést jelentett nyereségében a legnagyobb európai gyógyszergyártó a GlaxoSmithKline, az egy évvel korábbihoz képest.
Öt női holttestet találtak Acapulcóban a rendőrök, az egyikőjük még csak 14 éves volt. Mindannyian ugyanabban a szépségszalonban dolgoztak és elvágták a torkukat.
Huszonhat közterület átnevezéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés, a kormánypárti többség jórészt olyan utcákat, tereket keresztelt át, amelyeket a munkásmozgalomban, a tanácsköztársaságban és a kommunista mozgalmakban szerepet játszó személyiségekről neveztek el.
A magyar női kézilabda-válogatott a német, valamint a fehérorosz és az azeri csapattal került egy csoportba a 2012-es hollandiai Európa-bajnokság selejtezőjének szerdai sorsolásán.
A „közrend tömeges megzavarásának megszervezése” címén szerdán bíróság elé állították Minszkben Andrej Szannyikovot, a fehérorosz ellenzék egyik legjelentősebb vezetőjét.
A magyar női kézilabda-válogatott a német, valamint a fehérorosz és az azeri csapattal került egy csoportba a 2012-es hollandiai Európa-bajnokság selejtezőjének szerdai sorsolásán.
A délelőtti optimista kezdést követően elfogyott a levegő a hazai piac körül, a BUX a zárás előtt pillanatokban már mínusz 1%-os szint közelében is járt végül a zárásban történt felkötések hatására...
A Büntetőtörvénykönyv szigorítását javasolja a kormány az Országgyűlésnek a gyöngyöspatai és hasonló események hatására. Ennek értelmében két, illetve három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnának azok, akik felhatalmazás nélkül, másokban félelmet, riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló, vagy annak látszatát keltő tevékenységet szerveznek, illetve valamilyen közösséggel szemben…
Uli Hoeness, a Bayern München elnöke bejelentette, hogy meg akarják szerezni a Schalke 04 kapusát Manuel Neuert. A sportvezető, azonban nem hajlandó csillagászati összeget fizetni a játékosért.
A XANGA cégcsoport ötmillió eurós befektetésével logisztika szolgáltató és technológiai központ épül a debreceni Határ úti Ipari Parkban; a nyár végére elkészülő beruházás mintegy 150 embernek ad...
Összesen huszonhat közterületnek lesz új neve júniustól Budapesten. A nyolcadik kerületi Köztársaság tér új neve II. János Pál pápa tér lesz. A Moszkva tér visszakapja régi nevét és újra Széll Kálmán térnek hívják majd. A Margit híd budai hídfője közelében Elvis Presley-ről neveznek el teret a második kerületben. A Lágymányosi híd II. Rákóczi Ferenc nevét viseli nyártól.
Az olajárak emelkedése miatt gyorsan eltűntek a kedvező vállalati híreknek köszönhető pluszok az amerikai piacokon. A vezető tőzsdeindexek bő fél órával a Fed közleményének megjelenését megelőzően...
Soproni tolvajbanda tagjait fogták el Ausztriában, az akcióban a magyar rendőrség is segített. A többségében nevelőintézeti gondozottak mintegy kétmillió forintnyi kárt okoztak.
A XANGA cégcsoport ötmillió eurós befektetésével logisztika szolgáltató és technológiai központ épül a debreceni Határ úti Ipari Parkban; a nyár végére elkészülő beruházás mintegy 150 embernek ad munkát - jelentette be Herdon István, a XANGA igazgatója a szerdai bokrétaavató ünnepségen.
A Thor 3D a skandináv mitológia hőseit kelti életre a mozivásznon. A híres amerikai képregényből készült filmet a remek háromdimenziós hatások mentik meg.
Gelsenkirchen – Nagy gondban vannak a Schalke szurkolói. A német futballcsapat fanatikusai nem tudják eldönteni, hogy együttesük kapusa, Manuel Neuer (25) a kék-fehérek igazi hőse, netán áruló, aki magára hagyja a kedvenceket.
Folyamatosan digitalizálja és elérhetővé is teszi teljes archívumát a május elején induló internetes zeneboltjában a Hungaroton - közölte a cég ügyvezetője.
Pécs után újabb Baranya megyei város mondta fel a szerződést a Pécsi Vízművel. Sásd önkormányzata megvizsgáltatta az ivóvizet, és a laboratóriumokban kiderült, hogy az veszélyt jelent a várandós nőkre és a csecsemőkre.
A Győr elleni keddi bajnokin kiállított Véber György, a Lombard Pápa vezetőedzője egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságától.
A Sony több millió ügyfelének jelszavát, címét és esetleg bankkártya információit lophatták el a cég figyelmeztetése szerint adathalászok a történelem talán legnagyobb ilyen jellegű bűnügyében.