Aki ma jogosítványra pályázik, számos autósiskola kínálatából választhat. Vannak drágák, ahol prémium autókba ültetik a tanulót, vannak olcsók, ami nem feltétlenül jelent silány oktatást és vannak olyanok is, amelyikben a diák igényeihez igazodnak.
Külön pénzügyi alapból támogatja a kormány azokat az önkormányzatokat és szolgáltatókat, amelyek nehéz gazdasági helyzetbe kerülhetnek a távhő árának befagyasztása miatt. Erről az energiaügyekért felelős államtitkár beszélt a közrádióban.
A határozottan javuló nemzetközi befektetői hangulat segítségével ma intenzív forinterősödés következett be a délelőtti órákban, amely teljesítménnyel a forint kilógott a régiós devizák sorából. Új...
Május 5. és 8. között tartják a 42. Magyar Filmszemlét, amelyen többek között a játék-, a dokumentum- és a tudományos-ismeretterjesztő kategóriákban mutatják be a legújabb magyar filmeket.
Ürülékhez hasonlította Kövér László házelnök a Duna Tv kedd esti, Közbeszéd című műsorában a rendőröket és szakszervezeti vezetőiket. Szerinte "lapítottak, mint az a bizonyos a gazban" 2006 őszén, a Gyurcsány kormány ideje alatt. Szima Judit, a TMRSZ főtitkára szerint a házelnök általánosít, ráadásul szerinte éppen a fideszes képviselők "lapítottak" - Révész Máriusz kivételével - 2006. október…
A hatalmas reggeli lendület a délután során alábbhagyott a hazai parketten a BUX végül ott fejezte be a szerdai napot ahol nyitott, 1,6%-kal került feljebb az index. A vezető részvények közül csak a...
Egyre többen nem fizetik hiteleiket, tavaly év végére már minden kilencedik-tizedik volt legalább 3 hónapos késedelemben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank szerdán közzétett elemzéséből, amelyben a 2010-es pénzügyi stabilitást vizsgálta. A svájci frank erősödése miatt a háztartások hiteltartozása megnőtt, és több lett a havi törlesztő is. Az MNB szerint az adórendszer változása és a…
A világ legnagyobb zombihálózatának lelövése után csökkentek a kéretlen levelek, a kiberbűnözők a Japán katasztrófát kihasználva próbáltak meg adatokat lopni
Az Éden Hotel jelmezes buliján annyira rágerjedt az orvosnak öltözött Krisztián a pincérnő jelmezes Nikire, hogy a fürdőszobában egymásnak estek. Krisztián azonban játékon kívül, a való életben nem tenne ilyet.
A Liverpool elsőszámú kapusa szerint mindketten klubjuk ikonjai voltak játékosként, így sokkal könnyebben megértetik magukat a közeggel és a szurkolókkal edzőként.
A szerződés értelmében nettó 663 ezer forintot kell Győrnek havonta fizetne azért a hét Audiért, amelyek immáron a polgármesteri hivatal dolgozóit szolgálják. A járműflotta egy Audi A8-asból, valamint három-három A6-osból és A4-esből áll.
Novák Emil rendezésében készül a Duna Televízió által finanszírozott tévéfilm, Polcz Alaine írónő Ideje az öregségnek című műve alapján. Az 52 perces monodráma főszerepét Törőcsik Mari játssza. Premierjét őszre-télre tervezik.
Minden erkölcsi, politikai és társadalmi támogatottsága megvan az integrációs programnak a kormányzat és a cigányság részéről is – mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom elnöke egy interjúban. A fideszes parlamenti képviselő beszélt a kormány és a roma önkormányzat között létrejövő keretmegállapodás részleteiről is.
A nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény lehet az úgynevezett kazettás bombák és nehézfegyverek alkalmazása a líbiai Miszrátában. A tripoli kormányzat ugyanakkor tagadja, hogy ilyen fegyvereket vetett volna be.
Európai embercsempész-hálózatot számolt fel a Nemzeti Nyomozó Iroda. A bűnszervezet egy utazási irodával összejátszva juttatott Angliába illegálisan bevándorolt vietnamiakat. A tarifa 4.000 és 10.000 euró között mozgott, az összegből 1500-2000 euró jutott a hamis okmányok beszerzőinek.
Az FHB Jelzálogbank szerdai közgyűlésén a részvényesek elfogadták az igazgatóság javaslatát, így a bank a tavalyi üzleti évre nem fizet osztalékot, a magyar mérleg szerinti veszteséget az eredménytartalék terhére számolják el.
A közeljövőben drágulni fognak a ruházati cikkek a C&A szerint. Ezt a véleményt Európa egyik vezető divatcégének szóvivője főként arra alapozza, hogy az utóbbi időben nagyon megdrágult a pamut. Ehhez járul az is, hogy a legjelentősebb gyártó országokban - például Indiában és Kínában - emelkednek a munkaköltségek.
Egy év alatt a cégek átlagos fizetési késedelme két napot csökkent, azaz ma a magyar vállalatok átlagosan 18 nap késéssel egyenlítik ki számláikat, míg 2010 elején húsz napot csúsztak a fizetésnél - áll a Dun and Bradstreet elemzésében. A társaság igazgatója azt mondta: a javulás annak is köszönhető, hogy szigorúbbak a cégek a fizetési határidők tekintetében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,83 pontos, 1,65 százalékos emelkedéssel, 23.989,53 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,67 százalékkal 24.300 forintra erősödött, az OTP részvények...
Alig egyhetes a debreceni állatsereglet kölyök kapucinus majma, anyja máris lepasszolta a kicsi nevelését: a kis Böbét lánytestvérei dajkálják, így gyakorolják az utódnevelést.
A nagyobb élelmiszerüzletekben költjük el a pénzünket, míg a legkisebbek egyre kilátástalanabb harcot folytatnak a vevőkért. Tavaly a 15 legnagyobb kiskereskedelmi lánc üzleteiben 3600 milliárd forintot hagytunk, derült ki a Nielsen piackutató felméréséből. Legnagyobb forgalmat a Tesco, a CBA és Coop könyvelhette el.
Az MSZP elnöke szerint a kormány sorozatos megszorításokat és adóemeléseket hajt végre a Széll Kálmán Tervvel és a héten megismert konvergenciaprogrammal.
A franciák kétharmada úgy gondolja, hogy a külföldiek integrációja "inkább rosszul működik, mint jól", s a megkérdezettek fele szerint a helyzet romlott az utóbbi tíz évben - derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet szerdán ismertetett a Le Parisien című fővárosi napilap.
Hamburg - Három éve provokálja a Klicsko testvéreket a brit David Haye (30), és úgy tűnik, július másodikán lesz eredménye az ukrán nehézsúlyú bokszkirályok becsmérlésének.
Az amerikai kormány tájékoztatta a kongresszust, hogy 25 millió dollárnyi, nem fegyveres támogatásban részesíti a Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen harcoló felkelőket - adta hírül szerdán a The Washington Times.
A nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált az emberiség elleni bűnök miatt elítélt Klaus Barbie náci háborús bűnös pere, amely a maga nemében az első volt Franciaországban. Az életfogytiglani börtönre ítélt "lyoni hóhér" perének 37 napját filmre vették, ezt adták most ki egy hat DVD-ből álló sorozatban, amely szerdán került forgalomba.
Javították a magyar részvényekre adott befektetési ajánlásukat szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők, a kormány költségvetési programjának megítélése alapján.
Megoszlanak a vélemények arról Tiszavasváriban, hogy szükség van-e csendőrségre vagy sem. Van, akiben régi, rossz emlékeket idéz, mások a nyugalom, a közbiztonság javulását várják ettől. Mint már hírül adtuk: Tiszavasváriban szerda este hatkor 10 fővel megalakul a csendőrség.
Mesterházy Attila szerint a kormány sorozatos megszorításokat és adóemeléseket hajt végre. Az MSZP elnöke egyszerű pénzbehajtásként értékelte a kabinet gazdaságpolitikai lépéseit.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán munkalátogatást tett a Liga Szakszervezetek székházában Gaskó István elnök meghívására - közölték a felek az MTI-hez eljuttatott közleményükben. A tárgyalópartne...
Az amerikai kormány szerdán a terrorveszély-riasztás új rendszerét vezette be, hivatalosan is megszüntetve a korábbi, a veszély fokozatait színskálával érzékeltető szisztémát.
Arn Gréta negyeddöntős a marokkói salakpályás női tenisztornán. A magyar játékos másfél óra alatt két szettben, 6:4, 6:4-re győzte le a cseh Pliskovát. (rá) hírTV
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,65 százalékos emelkedéssel, 23.989,53 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek.