2011. április 20. szerda

ápr. 20
17:00
Légiforgalmi irányító akadályozott meg egy baleset Ferihegyen (Blikk)
A Liszt Ferenc repülőtér egyik légiforgalmi irányítója akadályozott meg egy balesetet a reptér egyik kifutópályáján még kedden délután – értesült az Airportal.hu szakportál.
ápr. 20
17:03
Az SNS feljelentette Berényit (HírTV)
Feljelentette Berényi Józsefet, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökét szerdán a pozsonyi belügyminisztériumban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
ápr. 20
17:03
Kövér László ürülékhez hasonlította a rendőröket (Alternatív Energia)
Ürülékhez hasonlította Kövér László házelnök a Duna Tv kedd esti, Közbeszéd című műsorában a rendőröket és szakszervezeti vezetőiket. Szerinte "lapítottak, mint az a bizonyos a gazban" 2006 őszén, a Gyurcsány kormány ideje alatt. Szima Judit, a TMRSZ főtitkára szerint a házelnök általánosít, ráadásul szerinte éppen a fideszes képviselők "lapítottak" - Révész Máriusz kivételével - 2006. október…
ápr. 20
17:03
Szeptemberben kerülhet a Ház elé az új közoktatási törvény (hirado.hu)
Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabály-tervezet pedig várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé.
ápr. 20
17:05
Slotáék feljelentették az MKP elnökét (hirado.hu)
A Szlovák Nemzeti Párt feljelentette Berényi Józsefet, a Magyar Koalíció Pártja elnökét. Kivizsgáltatnák, hogy Berényi felvette-e a magyar állampolgárságot. Ebben az esetben ugyanis a pártelnök már nem lenne szlovák állampolgár.
ápr. 20
17:07
Romagyilkosságok: a koronatanú állítja, nem tudott a gyilkos fegyverekről (hirado.hu)
Fehérné Nyalka Éva tagadta, hogy tudomása lett volna arról, hogy hétvégi telkén fegyvereket rejtegetnek munkatársai. A tanú a második napi meghallgatásán is többször került ellentmondásba.
ápr. 20
17:09
Matolcsy György: nem lesz bérbefagyasztás a közszférában (Portfolio)
A magyarországi arányos egykulcsos szja rendszer 2014 végéig valóban egykulcsos lesz - reagált Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra az újságírói kérdésre, amely a konvergencia programban...
ápr. 20
17:09
Közbeszerzési visszásságok az MMKA-nál (Metropol)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kezdeményezésére 2 millió forintra bírságolta a Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), mivel az több alkalommal jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást - ez derül ki a Közbeszerzések Tanácsa honlapján megjelent határozatból.
ápr. 20
17:09
Több mint kétszáz halott a nigériai választások után (ATV)
Több mint kétszáz áldozatot követelt a választások utáni erőszakhullám Nigériában, ahol több száz embert tartóztattak le - közölte szerdán a Szövetség a Polgári Jogokért (CRC) nevű nigériai civil szervezet. Shehu Sani, a szervezet vezetője szerint az áldozatok számáról szóló jelentés a saját aktivistáik és a társszervezeteik jelentésén alapul.
ápr. 20
17:09
Ellenzi az újabb fegyveres felkelést a palesztin elnök (hirado.hu)
Mahmúd Abbász szeretné, ha szeptemberre megszületne a palesztin-izraeli békeegyezmény.
ápr. 20
17:11
Hétvégén bejelentik a görög csődöt? (2.) (Portfolio)
Piaci körökben az a pletyka terjed, hogy akár most hétvégén bejelentik Görögország államadadósságának átstrukturálását, azaz köznyelven csődjét. Az FT Alphaville egyik ma délutáni blogbejegyzése...
ápr. 20
17:11
Újabb erősödés - 264 forinton az euró (hirado.hu)
Az eurót szerdán délután négykor 264,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 266,23 forint után.
ápr. 20
17:13
Mosonyi: tartósan magas maradhat az olajár (Portfolio)
Folyamatosan emelkedő olajárat vár a Mol vezérigazgatója a világ energiaiparát terhelő kihívások miatt - írja az InfoRádió. Mosonyi György egy budapesti háttérbeszélgetésen úgy vélte, a közel-keleti...
ápr. 20
17:13
Nem dübörögnek többé a kamionok Szegeden és Makón - átadták az M43-as újabb szakaszát (hirado.hu)
Szerdán átadták az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres szakaszát. Ezzel a Románia felé tartó tranzitforgalom nagy része elkerüli a két alföldi város központját.
ápr. 20
17:15
Button: Bőven van még tanulnivalónk (F1világ)
Összességében kielégítőnek értékeli a szezon első három versenyét a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint a téli felkészülést követően csak álmodhattak a jó eredményekről.
ápr. 20
17:18
Bomba formában a hazai valuta: 1 euró = 264 forint (Privátbankár)
Javul a nemzetközi befektetői kockázatvállalás, erősödik az euró és vele párhuzamosan a forint: az eurót szerdán délután négykor 264,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 2...
ápr. 20
17:18
Megvéd vagy áldozattá tesz a fegyver? (BorsOnline)
Változhatnak a fegyvertartás szabályai, legalábbis ezt sejtteti az alkotmányban is megjelenő ön – és tulajdonvédelem. De vajon nem fordul-e visszájára, ha boldog-boldogtalan tarthat majd fegyvert otthon?
ápr. 20
17:18
Ellenmérget kapott a sas (Blikk)
Hortobágy - Már lábadozik, pontosabban szárnyal a Madárkórház röpdéjében a mérgezett parlagi sas.
ápr. 20
17:18
Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát (Infostart)
Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabály-tervezet pedig várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé - közölte a kormányszóvivő.
ápr. 20
17:18
Svájc: egy igazi mediterrán ország (Metropol)
Svájc még ma is egy távoli mesevilág a legtöbb magyar szemében: hegyek és tavak, síelés, finom csoki, bankok, svájci óra, bicska – és persze pedáns tisztaság és gazdagság.
ápr. 20
17:18
Balotelli 300 ezer forintnyi fontot adott egy hajléktalannak (Agroinform)
A balhés olasz játékos egy 25 ezer fontos kaszinónyereményből jótékonykodott a manchesteri éjszakában.
ápr. 20
17:20
Kelet-Európa: még tart a hitelválság (Privátbankár)
Az osztrák bankok számára továbbra is fennállnak a kockázatok Kelet-Európában annak ellenére, hogy 2009 óta a helyzet sokat javult - mondta az osztrák jegybank igazgatója
ápr. 20
17:20
1 millióért minaret kiadó (Blikk)
Eger - Minaretet tessék! Évi egymilliós bérleti díjért már „elvihető" Eger egyik jelképe, a 17. században épült Kethüda minaret, az egykori oszmán birodalom legészakibb emléke Európában.
ápr. 20
17:20
Egyre többen utaznának megint Egyiptomba (Metropol)
Élénkül az egyiptomi és tunéziai utak iránti érdeklődés, az utazási irodák akciókkal is igyekeznek növelni az észak-afrikai országokba indulók számát.
ápr. 20
17:21
Kehi-vizsgálat: több száz milliós kár érte az államot (+videó) (HírTV)
Több száz millió forintos vagyoni hátrány érte a magyar államot a Nemzeti Üdülési Alapítvány 1992-es megalapítása óta - tudta meg a hírTV a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól.
ápr. 20
17:21
Először ismeri el magyar hatóság, hogy a Fenyő-gyilkosság miatt kérték ki Rohácot (Alternatív Energia)
Először ismeri el magyar hatóság, hogy az 1998-ban megölt Fenyő János ügyében kérték ki Szlovákiától Jozef Rohácot. Erre a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdai közleménye utal, melyben a szereplők monogramjának említésével közlik a Rohác előzetes letartóztatásával kapcsolatos hírt.
ápr. 20
17:22
Jövőre léphet életbe az új közoktatási törvény (Privátbankár)
Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabály-tervezet pedig várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé - közölte a kormányszóvivő az ...
ápr. 20
17:22
Belekóstolt az erotikába Pesten Jeremy Irons (Blikk)
A Showtime a Tudorok sikerén felbuzdulva újabb, sikergyanús történelmi sorozatot készített, Jeremy Ironsszal a főszerepben. A Borgia családról szóló, részben Magyarországon forgatott Borgiák az amerikai premier után alig három hónappal, június végén érkezik a magyar HBO-ra
ápr. 20
17:23
Olaszország is kiképzőket küld (HírTV)
Olaszország is bejelentette szerdán, hogy tíz katonai kiképzőt bocsát a líbiai felkelőket képviselő Átmeneti Nemzeti Tanács rendelkezésére.
ápr. 20
17:24
Fociznak, hokiznak és bicikliznek a mieink (Blikk)
Budapest - Különleges "triatlon" résztvevői a divízió I-es vb-n szereplő hokiválogatott tagjai: a mérkőzések előtt ugyanis focival melegítenek, a jégkorong után pedig spinningeléssel, biciklizéssel vezetik le a bennük felgyülemlett feszültséget.
ápr. 20
17:27
Matolcsy György: nem lesz bérbefagyasztás a közszférában (2.) (Portfolio)
A magyarországi arányos egykulcsos szja rendszer 2014 végéig valóban egykulcsos lesz - reagált Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra az újságírói kérdésre, amely a konvergencia programban...
ápr. 20
17:27
Ralikaland Balázséknak (ATV)
Kihúzta a gyufát Sebestyén Balázs a népszerű rali pilótánál, Turán Frigyesnél. A rádiós fenegyerek azzal tört borsot Frici orra alá, hogy nemes egyszerűséggel „lecsajosautózta” a versenyző kocsiját
ápr. 20
17:29
Új magyar sláger: Rezignált nyugger vagyok + videó (ATV)
De legalább ingyen tömegközlekedik, kérdés, hogy meddig.
ápr. 20
17:30
Kalandvágyó a magyar - élénkül az Észak-Afrikába irányuló turizmus (ProfitLine)
Élénkül az egyiptomi és tunéziai utak iránti érdeklődés, az utazási irodák akciókkal is igyekeznek növelni az észak-afrikai országokba indulók számát.
ápr. 20
17:31
Angol segítséggel fogták el a magyar csalót (ATV)
Ferihegyen már várták.
ápr. 20
17:36
BÉT: száguldott a Mol és az OTP (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,83 pontos, 1,65 százalékos emelkedéssel, 23.989,53 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,67 százalékkal 24.300 forintra erősödött, az OTP részvények...
ápr. 20
17:36
Kínos: élő adásban fityegett a csillogó folyadékszál a riporternő orrából (BorsOnline)
Nem a legegyszerűbb feladat orrfolyással küszködve élőben tudósítani a tévéhíradónak. A riporternő valószínűleg sosem felejti ezt a szeles estét.
ápr. 20
17:36
Valóra vált Reni álma (Blikk)
Budapest - Bár mindennap kínozza a honvágy, Tolvai Reni (19) mégis boldog Kállay-Saunders András (25) oldalán.
ápr. 20
17:36
Manuel Neuer otthagyja a Schalkét (Blikk)
Gelsenkirchen — Manuel Neuer (25) véget vetett a találgatásoknak. A Schalke német válogatott labdarúgókapusa tegnap bejelentette, nem hosszabbítja meg a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutó klubnál a 2012-ig érvényes szerződését.
ápr. 20
17:36
Mikor jön már a rózsaszín Viagra? (Éva Magazin)
Sok más mellett egy ausztrál gyógyszergyár is kutatja, milyen mesterséges szerrel lehetne fokozni a női nemi vágyat.
ápr. 20
17:36
Légy környezettudatos Androiddal! (Joy)
Az okostelefonok sok mindenben megkönnyítik a mindennapjainkat, hiszen segítségükkel akár útközben is böngészhetünk a neten, gyorsan és könnyedén juthatunk információkhoz, levelezhetünk és csetelhetünk az ismerőseinkkel.
ápr. 20
17:36
Narancsbőr (cellulit): Tippek a sima bőrért (WebBeteg)
A narancsbőr (cellulit) a nők 80%-át érinti. A comb és a fenék feszes bőréért sokan drága csodaszerekre költenek. Pedig a kefemasszázs is ezt a célt szolgálja.
ápr. 20
17:36
Futballcsapatot vásárol a dubaji Royal Emirates csoport (Agroinform)
A dubaji székhelyű Royal Emirates csoport kilencven millió euróért egy spanyol élvonalbeli futballklubot kíván megvásárolni.
ápr. 20
17:38
Kopaszodik VV Anett (Blikk)
Budapest - Egy nő is kopaszodhat és kérhet hajbeültetést, mint Béres Anett.
ápr. 20
17:38
Újra járnak a kacsahajók (Blikk)
Philadelphia – Felháborodva fogadták a két vízbe fulladt mosonmagyaróvári diák családjának ügyvédei a hírt, hogy újra a Delaware folyó vízére szállhatnak a kacsahajók Philadelphiában.
ápr. 20
17:38
Színházi ajánlatunk: Telefondoktor (Éva Magazin)
Az Éva állandó szerzője, Nényei Bori írta. Bemutató május 5-én a Bárka Színházban.
ápr. 20
17:38
Paul Walker cápákkal forgatott (Joy)
Ez a csodás fickó, Paul Bátor Walker tengerbiológusnak készült, aztán még is csak színész lett belőle. A Halálos iramban: ötödik sebesség sztárja nemrég cápákkal fürdött a National Geographic felkérésére.
ápr. 20
17:39
Mátéfi hazaküldte Zácsikot (HírTV)
Zácsik Szandra kikerült a magyar női kézilabda válogatott keretéből. A Ferencváros átlövője gyomorpanaszok miatt nem tudja vállalni a szereplést a pénteken kezdődő nemzetközi felkészülési Batta Kupán.
ápr. 20
17:39
Több mint kétszáz halott a nigériai választások után (Kripto Akadémia)
Több mint kétszáz áldozatot követelt a választások utáni erőszakhullám Nigériában, ahol több száz embert tartóztattak le - közölte szerdán a Szövetség a Polgári Jogokért (CRC) nevű nigériai civil szervezet. Shehu Sani, a szervezet vezetője szerint az áldozatok számáról szóló jelentés a saját aktivistáik és a társszervezeteik jelentésén alapul.
ápr. 20
17:39
Utolsó pillanatban akadályozta meg a balesetet egy légiforgalmis (hirado.hu)
A Liszt Ferenc repülőtér egyik légiforgalmi irányítója akadályozott meg egy balesetet a reptér egyik kifutópályáján. Egy teherszállító Boeing 737-es felszállás előtt elhagyta egyik tankolónyílása fedelét, a szétporladó kerozin könnyen bellobbanhatott volna.

Keresés