Úgy tudjuk, hogy vasárnap négy játékos átmenetileg visszaköltözhet a VV-villába. A műsor készítői komoly óvintézkedéseket tesznek, hogy a régi-új lakótársak ne befolyásolhassák a játék kimenetelét.
A Floridai Egyetem kutatásából az derült ki, hogy a vízipipás kávézókban több mint háromszor akkora a szénmonoxid szintje, mint a hagyományos bárokban.
Sebestyén Balázsék úgy látják, hogy Szabó Zsófi az utóbbi időben kissé kikerekedett, amivel nagyon megbántották a Jóban Rosszban sztárját. A lányból egy divat - bemutatón tört ki a keserűség.
A húsvéti szezonális édességekből 2010-ben kevesebbet adtak el, mint az azt megelőző évben - olvasható a Nielsen piackutató vállalat felmérésben. A kutatás szerint a leginkább a tejcsokoládéból készül édesség a kelendőek. Míg évekig a csokoládétojás volt a legnépszerűbb termék, tavaly többen választották a csokinyulat.
Már a múlt évben szemlézett magyar mozgókép pattant elő váratlanul és feleslegesen a feledés homályából, a bugyuta Ki/Be Tawaret címmel, némi vigasz gyanánt a főszerepben rácsodálkozhatunk a tavalyi legjobb színésznői szemledíjat elnyert Kerekes Éva Vica üde személyiségére. Üdének ugyan nem mondható már a meleg házasokat alakító Annette Bening és Julianne Moore párosa, ám szinészileg tökéletes,…
A Thália Határtalan Színházi Szemléjének záró előadásán a minap a Csíki Játékszín társulata egy erőteljes koncepcióval rendelkező vad és nyers Liliommal mutatkozott be a pesti közönségnek.
A Barátok közt sztárja, R. Kárpáti Péter ugyan válik feleségétől, a bajban egyetlen pillanatra sem hagyja magára az asszonyt. Kenéz Mariannak szüksége is van támogatásra, a múlt hónapban bűncselekmény áldozata lett.
Fellélegezhet V. János, ugyanis az ügyészség megszüntette ellene az eljárást. A 18 éves fiú februárban szúrta le az édesapját, aki egy veszekedés közben majdnem megfojtotta őt.
24. alaklommal kerül megrendezésre a kertészeti szakma és a látogatók legnagyobb örömére ez a nagy múltú rendezvény. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy a rendezvény kiállta az idők próbáját, hála a színvonalas kiállítóknak, valamint a nagyközönség megtisztelő és töretlen érdeklődésének.
Fürdőruhában hakniznak országszerte a ValóVilág lányai, akik tegnap álltak kamera elé, hogy elkészülhessen az egyik divatcég nyári katalógusa. A fotóstúdióban reggeltől estig kattogott a fényképezőgép, a lányok pedig egymásnak adták az öltöző kilicsét.
Tizenöt-húsz kezelést javasol a szakember a lemészárolt édesanya lányának, hogy csökkentse az esetlegesen fellépő traumaveszélyt. A cél: módosult tudatállapotban megtalálni a tettest.
16 és fél évi börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú bíróság a ThyssenKrupp német acél- és gépipari vállalat olaszországi leányvállalatának főigazgatóját a 7 munkás életét követelő üzemi baleset miatt.
Sebastian Vettel diktálta a tempót a Kínai Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén. A Red Bull német versenyzőjét a McLaren párosa, Jenson Button és Lewis Hamilton követte az első háromban.
A munkaerő-piaci változások megbízható előrejelzését lehetővé tevő elemzési rendszert hoz létre a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete (MTA KTI) egy csaknem 958 millió forintos...
A rakétaként szárnyaló benzinárak mellett sokan a garázsukban hagyni kényszerültek kedvenc járgányukat. Ha mi nem akarunk így járni és még gépjárművásárlás előtt állunk érdemes elgondolkozni az alacsonyabb fenntartási költséggel üzemeltethető autókon. Akié kevesebbet eszik, az tovább ér - tartják a kis, takarékos autók tulajdonosai. Melyik 10 kocsi tartható fent a legolcsóbban? A "Which?" online…
Frederic von Anhalt herceg fejébe vette, hogy még az asszony halála előtt gyerekkel ajándékozza meg hajlott korú feleségét, Gábor Zsazsát. A pár petesejtdonor segítségét veszi igénybe.
Rossz eredményt várnak az elemzők a Pfizertől és versenytársaitól az Egyesült Államokban mivel úgy tűnik, hogy a gyógyszergyártók nehezen birkóznak meg a 2011-ben előttük álló szabadalmi...
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja van április 16-án. A fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont ma is várja az egyéni megemlékezőket, ezen a napon kiállításaik hosszabbított nyitva tartással, ingyenesen látogathatók.
Már 150 kutya vár gazdára az Illatos úton, ahol ma délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket a Bors örökbefogadó napon. A jeles eseményen sztárok is segítik a Vigyél Haza Alapítvány munkáját.
Nemkívánatos személynek nyilvánította Pintér Sándort Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. A kedd óta járőröző egyesület nevében Rubi Gergely azt mondta: kétezer támogató aláírást gyűjtöttek össze a településen, ami azt bizonyítja, hogy a helyi lakosság szimpatizál velük.
Naponta csak kétszer étkezett, és mindig éhesen állt fel az asztaltól - saját elmondása szerint ez volt a titka a 114 éves korában elhunyt Walter Brueningnak, aki a világ legidősebb férfijaként halt meg a napokban.
Már a várandósság hónapjaiban eldőlhet, hogy a születendő gyermeknél a későbbiekben jelentkeznek-e majd allergiás tünetek. A betegség kialakulását ezen felül a születési sorrend is befolyásolhatja.
A NATO líbiai légitámadásokban bevetett erői fogytán vannak a precíziós bombáknak és az egyéb lőszereknek - jelentette a The Washington Post (WP) amerikai tisztségviselőkre és az észak-atlanti szövetség illetékeseire hivatkozva pénteken.
Felfüggesztette három évre a tevékenységét a TriGranit Development Romania vállalat, amelynek a bukaresti Esplanada City Center nevű nagyszabású ingatlan beruházási projektet kellett volna...
A világ vezető gazdaságai megállapodtak abban, hogy nagyító alá veszik a hét legnagyobb ország gazdaságpolitikáját a globális pénzügyi válság megismétlődésének megakadályozását célzó terv részeként.
Ismét béranyasággal próbálkozik a 30 éves Omar bin Laden, a rettegett terroristavezér Oszama bin Laden fia és brit felesége, a Jane Felix Browne néven anyakönyvezett 55 éves Zaina bin Laden.
Egyetlen italtévedés miatt továbbképzést kapnak egy amerikai étteremlánc alkalmazottai. Az italcsere egy 15 hónapos fiúcskával esett meg: almalé helyett véletlenül margaréta koktélt szolgáltak fel neki, melyben alkohol is van.
Mintegy ötszörösére emelkedhet az I. és a II. kategóriába sorolt pénznyerő automaták után fizetendő játékadó. A Népszabadság információit a Fidesz sajtóosztálya sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta.