Magyar idő szerint délután negyed ötkor újrakezdődött Tóásó Előd és 37 vádlott-társának pere a bolíviai Cochabambában. Változatlan körülmények között, tehát ugyanabban a teremben, ami azért fura, mert a tárgyalásvezető Rolando Sarmiento bíró kedden arra hivatkozva függesztette fel határozatlan időre az ülést, hogy „méltóbb körülményeket” tudjanak biztosítani a sajtó számára, valamint a...
Az amerikai nagyvállalatok közül elsőként jelentő Alcoa az elemzői várakozásoknál alacsonyabb árbevételről számolt be. Ennek következtében a vállalat részvényárfolyama meredeken esni kezdett, ezzel...
Éveken át sikkasztott, majd önmagát jelentette fel egy postai dolgozó tegnap a rendőrségen. Az alkalmazott az interneten több szerencsejáték oldalra is regisztrált és játszott rendszeresen. Először a családtagjai bankszámlájáról játszotta el a rajta lévő összeget, majd amikor az elfogyott, az ügyfelek pénzének felhasználásával élte ki játékszenvedélyét....
A CITROËN április 18-án lebbenti fel a fátylat a DS-modellcsalád harmadik tagjáról. A különleges eseményre természetesen különleges helyszínen kerül sor: a márka a hamarosan nyitó Sanghaji Autószalont választotta ki arra, hogy megmutassa a világnak a tudása legjavát nyújtó vadonatúj DS5-öt.
Négy rendőr meghalt a jemeni Szanában a lázadópárti katonákkal folytatott összecsapásokban, Ádenben pedig a biztonsági erők tüntetőket lőttek le – jelenti az AFP hírügynökség.
Németország kiutasított öt líbiai diplomatát, mert "nyomást gyakoroltak" az országban élő líbiaiakra - közölte szerdán a német külügyminisztérium szóvivője. Andreas Peschke azt nem részletezte, hogy pontosan mit is csináltak a kiutasított diplomaták.
Az elmúlt 100 évben mindössze négy alkalommal volt ilyen magas a piacok árazása - legalábbis a neves közgazdász professzor, Robert Shiller inflációval módosított 10 éves P/E (price/earnings) rátája...
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását kezdeményezi a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI). Azért döntöttek így, mert szerintük a szóban forgó szervezet nyíltan roma-ellenes nézeteket vall, emellett zaklatja, provokálja a helyi roma közösségeket.
A budapesti közlekedésirányítási tervek egyértelműen pozitív visszajelzést kaptak a Nemzetközi Tömegközlekedési Unió (UITP) 59. világkongresszusán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Los Angeles - Rekordgázsit, több mint 3,5 milliárd forintnak megfelelő összeget kapnak egyenként a Született feleségek sztárjai a következő két évadért.
A LIGA szerint a szakmaiatlan, és rohamtempójú alkotmány szövegezés egyik bizonyítéka, hogy Lázár János olyan kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be, amely a munkaadóknak is sztrájkjogot adna. ...
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, aki autójával lerepült az 52-es útról, s nekicsapódott egy fának Kisizsáknál - értesült a HavariaPress.
Játékokkal, énekszóval várják hároméves korig a kicsiket és szüleiket a MÜPÁ-ba. A Ringató foglalkozásokon kiemelkedő szerepet szánnak a zenének és a mozgásnak.
Csaknem harmincezer köbméter építési törmeléket és más hulladékot helyeztek el ismeretlenek évek alatt Dorog külterületén, az önkormányzat tulajdonában lévő területen - közölte Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Két nő is megerősítette az olasz kormányfő elleni vádakat, hosszú kérdezősködés után vallották be: "csapongó" estéken vettek részt Berlusconi jelenlétében, ahol annak "intim testrészeit" fogdosták.
Melyik volt a legnagyobb dinoszaurusz, és melyik a legparányibb? Melyik a legintelligensebb, és melyik a legostobább? Az őshüllők legjeiről a The Daily Telegraph című brit lap közölt összeállítást.
A nyugat-európai tőzsdék szép felpattanást mutattak a keddi zuhanás után, és a lelkesedés egészen a zárásig kitartott. Az amerikai benchmarkok azonban gyakorlatilag nyitás óta esésben vannak, annak...
A konvergenciaprogram tartalmáról, illetve a véglegesített Széll Kálmán Tervről rendezett mai sajtótájékoztatón inkább csak felszínes információk hangzottak el, illetve azok is összhangban voltak a...
Vételi ajánlatot tett az ipari ingatlanok és üzleti parkok fejlesztésével foglalkozó Goodman Csoport és az APG holland nyugdíjalap a logisztikai ingatlanok piacán legnagyobb európai fejlesztő társaság, a ProLogis European Properties FCP (PEPR) részvényeire - közölte az ausztráliai központú Goodman Csoport szerdán.
A probiotikumok olyan mikroorganizmusok, melyek segítik a bélbaktériumok védekező képességét, ha az valamilyen zavar, helytelen táplálkozás vagy antibiotikumok hatására csökken. Ugyanakkor ha valamiféle háttérben meghúzódó probléma áll fent, még gondot is okozhatnak.
Jelentősen javult az állam hatékonysága az országgyűlési választások után, miközben a pártrendszer gyakorlatilag még mindig a tavaly áprilisihoz közeli állapotokat tükrözi
Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán 15 napra Fathi Szurúrt, az egyiptomi parlament volt elnökét, aki ellen korrupció miatt indítottak vizsgálatot.
Hazánkban 75-80 ezer tanuló küzd figyelemzavarral, emiatt a tanulók és szüleik már most a tanév végi bizonyítvány miatt konfrontálódnak a pedagógusokkal.
Mintegy ötszáz egyetemista tüntetett szerdán az észak-szíriai Aleppóban szabadságjogokat követelve, illetve szolidaritását kifejezve a más városokban, így Deraában és Bánjászban lezajlott tüntetések résztvevőivel - közölte egy emberi jogi aktivista.
Előzetesen 40 millió forintot utal át a biztosító annak a Nefelejcs utcai háznak a számlájára, amelyben múlt szerdán történt robbanás. Az épületben egyelőre nincs villany, gáz és víz sem, az összeget ezek visszakötésére fordítják majd. A lakók ennek fényében még nem térhetnek haza. Szerdán még az önkormányzat által fizetett panzióban maradhatnak, ám ezt csütörtökön el kell hagyniuk.
A hirado.hu-nak Lukács Csaba a Magyar Nemzet Bolíviában tartózkodó újságírója elmondta, hogy a bíró három óra tárgyalás után ismét felfüggesztette az ülést, mert a vád képviselői nem vitték magukkal a bizonyítékokat.
Nem zárta ki az MSZP elnöke, hogy Bajnai Gordon lehet Orbán Viktor kihívója 2014-ben. Mesterházy Attila azonban egyelőre nem tartja időszerűnek a kérdést.
Tavaly mintegy 14 százalékkal több szervátültetés történt az országban - tájékoztatott a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti klinikájának igazgatója. Langer Róbert szerint a fejlődés a "szakma elhivatottságának" eredménye, de fontos volt az is, hogy a magyarországi transzplantációs szakma erőfeszítéseihez végre politikai támogatás is társult.
A KEG BÉT-közleményen keresztül arról tájékoztatott, hogy a 2011. április 15-re összehívott éves rendes közgyűlésre történő regisztráció alapján a szabályszerűen regisztrált részvényesek számára...
Előzetesen 40 millió forintot utal át a biztosító annak a Nefelejcs utcai háznak a számlájára, amelyben múlt szerdán történt robbanás. Az épületben egyelőre nincs villany, gáz és víz sem, az összeget ezek visszakötésére fordítják majd. A lakók ennek fényében még nem térhetnek haza. Szerdán még az önkormányzat által fizetett panzióban maradhatnak, ám ezt csütörtökön el kell hagyniük. Utána az…
Magyarország mellett Csehországban és Szlovákiában tervez munkaerőt toborozni az osztrák szállodaszövetség (ÖHV), miután többezer betöltetlen állás van az ausztriai hotelekben. Az ÖHV magyar, cseh...