Budapest - Akciófilmbe illő jelenet játszódott le szerdán a Pest megyei utakon. Egy 31 éves pápai férfi szabályos ámokfutásba kezdett: előbb letörte egy autó visszapillantó tükrét a főváros IV. kerületében, majd felhajtott az M0-ás autópályára, ahol kétszer is karambolozott, több tucatnyi ember életét veszélybe sodorva.
Elég egyetlen fotó, és máris a legmerészebb elképzelések kelnek szárnyra és járják körbe a világot. Íme egy, melyből mindenki tudni vélte, hogy Scarlett Johansson Sean Penntől terhes.
Cochabamba ‒ Az első tárgyalási nap botrányai után végre betekinthettek Bolíviában a periratokba Tóásó Előd és társainak jogi képviselői, sőt, az őrök ezúttal néhány újságírót is beengedtek a terembe.
Az MSZP sajnálatára az LMP elzárkózott attól, hogy a két párt a Fidesz legyőzése érdekében együttműködjön a május végi zuglói időközi önkormányzati választáson - mondta Mesterházy Attila.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,31 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 23.885,50 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,39 százalékkal 24.505 forintra csökkent, az OTP részvények ...
Szolnok - Számtalan akadály van az életükben, szerelmüknek azonban semmi nem állhatja útját. Tamás (23), és Krisztina (31) olyan párt alkotnak, akik után rendre megfordulnak az emberek, számukra mégis magától értetődő, hogy egymáshoz tartoznak.
Az Egyesült Államok római katolikus egyháza által kiadott éves jelentés szerint az összesen százkilencvenöt amerikai egyházkerület és érsekség közül majdnem mindegyik egyetért azzal az akciótervvel, amelyet a szexuális bántalmazások megelőzése végett dolgoztak ki a 2002-es, világra szóló botrányok kirobbanása után.
Kis késéssel, de teljesíti elvesztett fogadását Richard Branson brit milliárdos-kalandor, és női utaskísérőként fog dolgozni az AirAsia X egyik járatán - közölte szerdán a malajziai légitársaság alapítója. A fogadás tárgya az volt, hogy melyik üzletember csapata fog jobban szerepelni a tavalyi Forma-1-es szezonban.
Ferdinand Dudenhöffer neves német autóipari szakértő helyesnek és szükségesnek tartja az üzemanyag-adóztatási rendszer megváltoztatását Európában az EU javaslata alapján.
Alapvetően jó hangulat uralkodott ma a világ tőzsdéin, ez pedig felfelé támogatta a hazai részvényeket is, a BUX végül 0,6%-os pluszban fejezte be a kereskedést. A kereskedés utolsó perceiben a MOL...
Németország kiutasított öt líbiai diplomatát, mert "nyomást gyakoroltak" az országban élő líbiaiakra - közölte szerdán a német külügyminisztérium szóvivője. Andreas Peschke azt nem részletezte, hogy pontosan mit is csináltak a kiutasított diplomaták.
Liam Neeson, Diane Krüger és Bruno Ganz mellett Berlin játszik főszerepet az Ismeretlen férfiben, amelynek alaphelyzetét talán még ellenségünknek sem kívánnánk.
Óriási botrányt váltott ki egy brit reklámcég legújabb húzása. Egy amerikai zombisorozat reklámplakátját ugyanis sikerült egy temetkezési vállalkozás épületére kiragasztani. A helyiek felháborodtak.
Mogyorósbánya - Budapest - Magánál van, sokat játszik és alig várja, hogy hazamehessen kedvenc állataihoz K. Marika (2,5), az a kislány, akit kedden délután saját házuk udvarán rúgott meg a család egyik lova.
Csak csekély mértékben változott a forint árfolyama szerdán, az euró tartotta a 266 forint feletti szintet: délután fél ötkor az euró 266,67 forint volt a bankközi kereskedelemben, kissé erősebb a ked...
Mintegy 200 tonna erősen radioaktív vizet szivattyúztak át a fukusimai atomerőmű földalatti építményeiből egy tartályba a katasztrofális földrengés erős utórezgései dacára - közölte a létesítmény tulajdonosa.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerdán személyesen nyitotta meg a Sió-zsilipet, és beszélt egyebek közt a Sió-csatorna rekonstrukciójának, valamint a Kis-Balaton térségében haladó vasútvonal átépítésének szükségességéről.
Tűz volt egy 11 emeletes panelházban szerdán délután Nyíregyházán. A jósavárosi minigarzonos ház hatodik emeletén egyelőre ismeretlen okból csaptak fel a lángok, a lakásban bútorok égtek. A tűzoltók egy gyorsbeavatkozású sugárral rövid idő alatt eloltották a tüzet, majd ventillátorral kiszellőztették a közel 190 lakásos épület hatodik szintjét.
A román képviselőház kulturális szakbizottsága szerdán elhalasztotta a szavazást a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról rendelkező törvénytervezet ügyében. A "román nemzeti kulturális örökség megcsonkításától" tartanak.
Magyarország új fejezetet nyithat a korrupció elleni harcban. Az Egyesült Államok segítsége különösen fontos, és a két ország megoszthatja tapasztalatait - nyilatkozta Navracsics Tibor.
A kora délutánig tartó egyre pozitívabb nemzetközi befektetői hangulat a délután második felében újra romlani kezdett, amely összefügg a vártnál kissé gyengébb amerikai kiskereskedelmi forgalmi...
Egyedi esetekben akár méltánytalanságokhoz is vezethet, de összességében csak a 2012 január 1-én hatályba lépő bírósági szervezeti törvénnyel együtt lehet értelmezni a bírói nyugdíjkorhatár csökkentését célzó törvénymódosítást – mondta Gulyás Gergely.
Alaposan megmozgatta a japán befektetési piacot a március 11-ei földrengés és az azt követő szökőár, a japán kötvényalapokból (és az idetartozó pénzpiaci alapokból) ugyanis a katasztrófa után...
Másfél hétre leállítja termelését az Automobile Dacia romániai gépkocsigyár, mert beszállítói anyagi gondokkal küszködnek - közölte szerdán a gyár vezetősége.
Nem költözik el Magyarországról Bajnai Gordon, csupán két hónapot tölt ősszel New Yorkban - közölte a volt miniszterelnök titkársága. A korábbi kormányfő a Columbia egyetem meghívásának tesz eleget,...
Másfél hétre leállítja termelését az Automobile Dacia romániai gépkocsigyár, mert beszállítói anyagi gondokkal küszködnek - közölte szerdán a gyár vezetősége. A termelés április 22. és május 2....
Bár normál körülmények közt másfél órával jobbat tud, 4 óra 54 perces idejével is diadalmaskodott Tóth István az északi-sarki maratonin. Valljuk be, a mínusz 32 fok nem a legtökéletesebb hőmérséklet a futáshoz.
Szerkesztőségünknek küldött közleményében méltatta saját közvetítését a Duna Televízió. A közszolgálati csatorna a magyar EU-elnökség hivatalos közvetítője (mint ahogy azt a közlemény egyszer sem fele...
Az AXA Csoport 2011 áprilisától Pillér Otthonbiztosítás nevű termékeivel belép a hazai ingatlanbiztosítási piacra. Ezzel - meglévő utasbiztosítási portfóliói mellett - tovább szélesíti nem-életbiztosítási palettáját a magyarországi piacon....
Az MSZP szerint újabb, a legnehezebben élőket sújtó megszorításokat jelentett be a nemzetgazdasági miniszter. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke kifogásolta, hogy a kormány nem egyeztetett a konvergencia-programról.
Az MSZP sajnálatára az LMP elzárkózott attól, hogy a két párt a Fidesz legyőzése érdekében együttműködjön a május végi zuglói időközi önkormányzati választáson - mondta Mesterházy Attila szerdán újsá...
A Manchester United esélyes arra, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe jusson, de a fináléban a spanyol sztárcsapatoknak van nagyobb sansza a sikerre - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes. A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden a kommentátorállásból nézte végig kedvenc együttese, a Manchester United 2-1-es győzelmét a Chelsea ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája…
Az influenzaszerű megbetegedések következtében elhunytak száma nyolcvanötre emelkedett - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
A szakszervezetek jogait és lehetőségeit, illetve a társadalmi párbeszéd fenntartását is látni szeretné az új alkotmányban a Pedagógusok Szakszervezete. Ezt beadványban kérték valamennyi országgyűlési képviselőtől.
Előnnyel indulhatunk egy állásinterjún, ha regisztrált tagjai vagyunk valamelyik közösségi portálnak, amelyet már a magyar toborzók, fejvadászok is használnak: jelölteket keresnek, utánanéznek a jelentkezők hátterének, tapasztalatának, referenciáinak.