Többször megütött és lábon rúgott egy 10 és egy 11 éves gyerek egy 12 éves iskolást Salgótarjánban, akitől a pénzét és mobiltelefonját követelték. A gyerekkorú rablókat egy arra járó, a kutyáját sétáltató asszony ijesztette el. A megtámadott gyerek édesanyja pár nappal az eset után tett feljelentést.
A hazai nagyvállalatok többsége nem készült fel az informatikai katasztrófákra, így nem tudják miként birkózzanak meg az esetleges rendszerleállásokkal, amelyek átlagosan 4,5 millió forint veszteséget okoznak óránként.
A hazai nagyvállalatok többsége nem készült fel az informatikai katasztrófákra, így nem tudják miként birkózzanak meg az esetleges rendszerleállásokkal, amelyek átlagosan 4,5 millió forint veszteséget okoznak óránként.
Az orosz állami Szberbank az osztrák Volskbank konszern kilenc kelet-európai államban, köztük Magyarországon jelenlévő Volksbank International bankjának megvásárlását készíti elő - jelentette szerdán a Vedomosztyi című, rendszerint jól tájékozott orosz üzleti lap.
Foglalja le időben a nyaralás, mert az arab világ lázadásai miatt kevesebb helyszínre sokkal több ember jut, mint tavaly. Emiatt akár el is tűnhetnek a last minute lehetőségek - figyelmeztetett az Online Utazásszervezők Szövetsége. És mivel az irodák bevezették a kerozin-pótdíjat, még drágulnak is az utazások - mondta el az InfoRádiónak a szervezet alapítója.
A belső piac erősítése, az adminisztrációs terhek mérséklése és az innováció növelése mellett a kis- és közepes vállalkozások bankon kívüli támogatására van szükség a versenyképesség növeléséhez. Erről Gödöllőn, az uniós Versenyképességi Tanács informális ülésének szünetében beszélt a nemzetgazdasági államtitkár.
Meghalt Hansjoachim Tiedge egykori nyugatnémet kémelhárító tiszt, aki 1985-ben Kelet-Németországba szökött. Tiedge 73 éves korában hunyt el Oroszországban.
Két feljelentés alapján magánvádas rágalmazási per kezdődött Andrassew Iván publicista és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője ellen szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A két újságírót a Gój Motoros Egyesület és Pörzse Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselője jelentette fel Andrassew írása miatt. A feljelentők a Népszava 2008. április 17-én megjelent "Jönnek a Gój Motorosok" című…
Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint a szocialista rendszer tudatrombolása után ma egy „új diktátum, a pénz tulajdonosainak nyomása és uralma”, a Magyarországot prédának tekintő spekulánsok „internacionalista hadserege” ellen kell szabadságharcot vívni.
Az üzemanyagok és az élelmiszerek drágulása miatt márciusban mindössze 0,4 százalékkal nőtt a kiskereskedők forgalma az Egyesült Államokban. Az elemzők 0,5 százalékos növekedéssel számoltak. A...
Folyamatosan drágul a sertéshús a következő hónapokban - tudta meg a Pénzcentrum.hu Éder Tamástól, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökétől. Érdemes még most feltölteni a fagyasztóládákat....
A Volvo egy hónapja, a Genfi Autószalonra már tapintható közelségbe hozta a hazánkban alig fél éve kapható V60 jövőbemutató, két litert fogyasztó, több mint 280 lovas hibridváltozatát, ám nekünk ezúttal a tesztautó személyében kevesebbel kellett beérnünk – már ami a fogyasztás-teljesítmény mátrixot illeti.
A mai ülésén elfogadta a Brüsszelnek benyújtandó konvergenciaprogramot a kormány, amely érdekében a kabinet véglegesítette a márciusban bemutatott Széll Kálmán Tervet is - jelentette be a mai...
Dr.Van Tharp neve Magyarországon egyelőre még csak a legszűkebb tőzsdei szakberkekben ismert, pedig szülőhazájában, Amerikában a legnagyobb tőzsdei trénerként, a tőzsdepszichológia tudományág...
Az ingatlanbefektetési forgalom újra emelkedik a közép-kelet-európai ingatlanpiacokon, bár Magyarország némi késéssel követi a nemzetközi trendeket. A budapesti irodafejlesztések egyelőre alacsony...
Szerda este a Tottenham–Real Madrid és a Schalke–Internazionale Bajnokok-Ligája-negyeddöntőkkel teljessé válik a legjobb négy mezőnye. Egy nappal korábban a Manchester a Chelsea, a Barcelona pedig a Sahtar Donyeck kettős kiverésével lett elődöntős.
Csontos István negyedrendű vádlott a romák elleni, hat halálos áldozattal járó támadássorozat ügyében indult büntetőper szerdai tárgyalásán fenntartotta nyomozati vallomását: azt állította, hogy társai politikusok elleni robbantásos merényleteket is terveztek, a kislétai támadást a roma holokauszt emléknapjára időzítve tervezték meg, hogy a gyilkosság miatti felháborodás zavargásokhoz vezessen.
A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) felmérése szerit a rendőrök 40 százaléka elhagyná a rendőri pályát, ha a kormány megvonja a nyugdíj korkedvezményt. A számokból kiderül, a hivatásos szolgálatban biztosan maradók aránya alig haladta meg a 15 százalékot.
A fehérorosz rendőrség őrizetbe vett két huszonéves férfit, akiket a hétfői metrómerénylet végrehajtásával vádolnak. A főügyész szerint közük volt egy 2005-ös és 2008-as támadáshoz is.
A fehérorosz elnök megerősítette, hogy beismerte bűnösségét a hétfői minszki metrórobbantással gyanúsított két férfi. Lukasenka szerint korábbi két merényletről is vallomást tettek.
Az Egyesült Államokban március folyamán a kiskereskedelmi értékesítés 0,4 százalékkal emelkedett havi szinten, míg éves szinten 7,1 százalékos bővülés mutatkozott.Márciusban már kilencedik hónapja emelkedett a kiskereskedelmi értékesítés egyhuzamban. Az előzetes várakozások havi szinten 0,6 százalékos bővüléssel számoltak, a felülvizsgált 1 százalékról 1,1 százalékra módosított februári bővülés…
Az ingatlanbefektetési forgalom újra emelkedik a közép-kelet-európai ingatlanpiacokon, bár Magyarország némi késéssel követi a nemzetközi trendeket. A budapesti irodafejlesztések egyelőre alacsony...
Az AXA Csoport 2011 áprilisától Pillér Otthonbiztosítás nevű termékeivel belép a hazai ingatlanbiztosítási piacra. Ezzel – meglévő utasbiztosítási portfóliói mellett – tovább szélesíti nem-életbiztosítási palettáját a magyarországi piacon. Az AXA Csoport nem-életbiztosítási üzletágát ez idáig az utasbiztosítási portfólió képviselte Magyarországon, mely a teljes szolgáltatási palettán 3,4…
Tegnap több hír együttes hatásaként megremegtek a piacok, de úgy tűnik, a mai napon könnyedén ledolgozhatják ezeket a veszteségeket a tengerentúli indexek. Legalábbis a határidős mutatók jelenlegi...
A hatékonyabb közös nemzetközi fellépés mellett álltak ki, s egy összekötő csoport létrehozásáról döntöttek a BRICS-csoport gazdasági és kereskedelmi miniszterei szerdán a dél-kínai Szanja (Sanya) városában, a csütörtöki csúcstalálkozó színhelyén.
Az AXA Csoport 2011 áprilisától belép a hazai ingatlanbiztosítási piacra. Ezzel - meglévő utasbiztosítási portfóliói mellett - tovább szélesíti nem-életbiztosítási palettáját a magyarországi piacon -...
A vártnál nagyobb mértékű volt a drágulás Lengyelországban márciusban, a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest 4,3%-kal nőttek, miközben a piac 3,8%-ot várt, előző hónapban pedig 3,6% volt...
A gyerekek jól vannak című amerikai film nemcsak díjesőt, hanem dollármilliókat is hozott az alkotóknak, ráadásul új és megrendítő megközelítésből mutat be egy leszbikus házasságot.
Budapest - Igazi minta-„anya" a fővárosi emucsalád kakasa. Papi nemcsak a kotlást vállalta át párjától, de még a tojásból kikelt fiókák neveléséről is gondoskodik.
A fejfájás és a szédülés valamilyen betegség tünete is lehet, ezért hosszú távú kezelése nem a tünetek megszüntetésére, hanem az okok feltárására kell, hogy irányuljon. E két tünet együttes jelentkezését számtalan betegség okozhatja, ezért kivizsgálása feltétlen szükséges.
Szinte biztos, hogy június 4-én a lengyel David Kostecki ellen lép ringbe Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki sikere esetén legközelebb már vb-címért mérkőzhet.
Szili Katalin nemmel voksol az alaptörvényre a hétfői végszavazás alkalmával. A független országgyűlési képviselő szerint az alaptörvény elfogadhatatlan. A politikus szerdai, a Parlamentben tartott...
A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa perceken belül és minden előjel nélkül következett be, a tározót kilencven perccel a gátszakadás előtt ellenőrizték – mondta a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója az ajkai képviselő-testület rendkívüli ülésén szerdán.
Április 17-én időközi választást tartanak Győr negyedik választókörzetében. A helyi szocialisták szerdán bejelentették: visszaléptetik jelöltjüket, és arra kérik szavazóikat, hogy az össszefogás jegyében a helyi lokálpatrióta egyesület színeiben induló politikust támogassák.
Az esztergomi Fidesz-KDNP szerint működésképtelenné akarja tenni a várost Tétényi Éva független polgármester. Steindl Balázs, a képviselőcsoport vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt m...
Új, központi egészségügyi háttérintézményt hozott létre a kormány öt meglévő összevonásával. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet a területért felelős nemzeti erőforrás miniszter irányítja.
Nem javul a gyerekek ellátása Tiszaburán. A fűtés hiánya miatt kimaradt tanítási időt valószínűleg nyáron pótolják, de főtt ételt sem az óvodákban, sem az iskolákban nem kap a település 600 gyereke. Jászladányban jobb a helyzet, ott szombatonként pótolják a meghosszabbított téli szünet miatt kimaradt iskolai időt.
Meghalt Hansjoachim Tiedge egykori nyugatnémet kémelhárító tiszt, aki először Kelet-Németországba, majd Oroszországba szökött. A mai napig érvényes elfogatóparancs volt ellene.
270 napról 90-re csökkenti a kormány a munkanélküli-segély folyósításának idejét, 3 év alatt viszont 300 ezer új, adózó munkahelyet teremtenének. Folytatódik a nyugdíjreform, a bajba jutott adósok megsegítéséről pedig nemsokára aláírják a megállapodást a bankokkal.