Budapest - Beismerte a bíróságon Kiss Árpád, a romagyilkosságok elsőrendű vádlottja, hogy ő követte el azokat a támadásokat, amelyek nem jártak sérüléssel. A gyilkosságokat azonban tagadta, helyette terhelő vallomást tett társaira, köztük testvérére is. A feltételezett bűntársak azonban szintén mindent tagadnak.
Rontott a japán gazdaság kilátásain a tokiói kormány és az IMF is. Nyárig biztosan kiesések lesznek az exportban. A Toyota már Európában is csökkenti a termelést, mert hiány van a japán alkatrészekből.
A védők betekinthettek a periratokba a bolíviai kormány megdöntésére szőtt összeesküvéssel vádolt néhai Rózsa-Flores Eduardo és társai ügyének keddi második tárgyalási napján - mondta el kedd éjjel a helyszínről, a bolíviai Cochabambából Lukács Csaba, a Magyar Nemzet kiküldött tudósítója.
A szabályoknak megfelelően zajlott az a mentési akció, amely során a liftbe szorult beteget szabadítottak ki a tűzoltók a Borsod Megyei Kórházban április hatodikán - áll a kórház, valamint a megyei katasztrófavédelem által kiadott közös közleményben. A kórház igazgatója elnézést kért a tűzoltóktól az esemény után tett esetleg bántó kijelentéseiért, de hozzátette: akkor is az életmentést tartotta a…
Az indoklás nélküli felmentés, a passzív választójog korlátozása és a megbízhatósági vizsgálat bevezetése miatt elégedetlen a Független Rendőr Szakszervezet.
A JP Morgan első negyedéves egy részvényre jutó eredménye számottevően, bevétele minimálisan lett jobb az elemzők által vártnál. A bank összesen 5,6 milliárd profitot termelt az első negyedévben, a...
A Studio Moderna 2000 TV-Shop Hungary Kft. reklámjaiban valótlanul állította, hogy az Adonia Legtone Anticellulitisz szérum több független klinikai kutató laboratórium eredményei által bizonyítottan 9 perc alatt akár 47 százalékkal csökkenti a narancsbőr láthatóságát, 6 hét használat után akár 72 százalékkal csökkenti a cellulitisz láthatóságát, 6 hét után akár 15 centiméterrel csökkenti a comb…
Csaknem 60 ezer kötettel, 200-300 könyvújdonsággal és összesen 300 koncerttel, beszélgetéssel, gyermekprogrammal, egyéb rendezvénnyel várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenáris Parkban.
A világűr meghódításában szerzett érdemeiért érdemrenddel tüntette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő Farkas Bertalan magyar űrhajóst kedden, Jurij Gagarin űrutazásának 50. évfordulóján a moszkvai Kreml Katalin termében.
Az Intercontinental szállodalánc hét európai szállodáját - köztük a budapestit - adta el az amerikai Morgan Stanley Tufik Abukhater libanoni üzletembernek - írja az MTI a meridienmag.fr francia...
Oldtimereket, a Ferrari múzeum gyöngyszemeit és a legutóbbi genfi autószalon látványos darabjait mutatja be legújabb háromdimenziós filmjében Gráner József, akinek tavaly ősszel mutatták be a 3D-s Csodálatos univerzum című alkotását sikerrel a mozik.
Betegsége miatt minden politikai hivataláról lemondott Josef Pröll osztrák pénzügyminiszter. A 43 éves politikust március közepén tüdőembóliával kórházba szállították.
Görögország azzal találná szemben magát, hogy nem tud hitelt felvenni a nemzetközi piacokon, ha arra kényszerítené kötvénytulajdonosait, hogy elfogadják az Athén által önként vállalt adósságátütemezést - vélekedett a német Handelsblattnak nyilatkozva a görög pénzügyminiszter.
Több hónapnyi tétlenségből mozdult el az MSCI feltörekvő piacokat követő indexe. Ennek megfelelően tört ki felfelé az indexet követő EEM etf árfolyama is. (Solar Capital)
Közzétette első negyedéves eredményét a JP Morgan & Chase, amely szerint nettó nyeresége 67 százalékkal 5,55 milliárd dollárra emelkedett a megelőző évben elért 3,33 milliárd és a negyedik negyedévben elért 4,83 milliárd dollárról.
Újabb agresszív leminősítés után visszavonta Líbia adósosztályzatait a Fitch, mert egyszerűen kevés az információja. Közben az is elképzelhető, hogy Kadhafi önként távozik a hatalomból
Kedden tagadta Gyurcsány Ferenc, hogy támogatóival Mesterházy Attila megbuktatására készül. A párharcba azonban beleszólhat Bajnai Gordon is. A Blikk úgy tudja, a volt kormányfő egy időre Amerikába megy, hogy a Columbia Egyetemen tanítson.
Mit képzel magáról Gyurcsány Ferenc? - teszi fel a kérdést a Fidesz frakció szerdán nyilvánosságra hozott nyílt levelében, amelyet a "bukott miniszterelnöknek" címeztek. A párt képviselő-testülete azután tette közzé az MSZP politikusának írt levelét, miután Gyurcsány Ferenc kedden szintén nyílt levélben Schmitt Pál államfőt kérte számon amiatt, hogy a kormánypártot azonosnak tekinti a nemzettel és…
A Magyar Energia Hivatal (MEH) 2011. április 13-i hatállyal visszavonta az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. földgáz-kereskedelmi engedélyét
Kína folytatja a spanyol államadósság felvásárlását – ezt a spanyol kormányfő jelentette be Pekingben. A spanyol államadósság 12 százaléka máris kínai kézben van, és ez az arány nőhet a jövőben. Elemzők szerint a pekingi vezetés a válságban lévő országok finanszírozásával növelheti befolyását Európában.
Az állatszőr-allergiában szenvedőknek többnyire nem kell szövődményektől tartaniuk. A folyamatosan allergiás ingernek kitett személyeknél azonban allergiás asztma alakulhat ki.
Az orosz állami Szberbank az osztrák Volskbank konszern kilenc kelet-európai államban, köztük Magyarországon jelenlévő Volksbank International bankjának megvásárlását készíti elő - idézi a...
A Közös ügy civil mozgalom mintegy 250 ezer aláírást gyűjtött össze Viktor Janukovics ukrán államfő leváltására és a parlament hatáskörének csökkentésére.
Korábbi válogatott védővel, rutinos játékossal, nem mellékesen pedig 2002-ben magyar bajnok labdarúgóval erősített a tavaszi idényre az Újhartyán KSE Megye I/B osztályú csapata.
A budapesti távhősök érezhetik meg először a kormány erőmű-támogatásokat átalakító intézkedését. A kötelező átvételi rendszer (KÁT) változásai nyomán ugyanis megszűnik az az árkedvezmény, amit az...
A Blaha Lujza téren holnap megnyíló, 6 000 négyzetméteres, Europeum névre keresztelt bevásárlóközpont 10 órától várja a vásárlókat, az üzletház nyilvános megnyitására pedig 17 órakor kerül sor. A...
Nőttek a munkakeresők elvárásai, március végén átlag 164 ezer forintos nettó fizetés volt az igényük. Ez emelkedés a 2010-es 156 ezer 600 forintos átlaghoz képest, ám a 2008-as és 2009-es 178 ezer, illetve 171 ezer forinttól elmarad
Tizenhat helyett esett vissza labdarúgó-válogatottunk a FIFA legújabb világranglistáján. A lecsúszás a hollandoktól elszenvedett két vereség eredménye.
Egyhangú megállapodással elfogadták az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei szerdán az EU Duna-stratégiáját, és ezzel lényegében teljesült a magyar elnökség újabb kiemelt célkitűzése - jelentette be az elnöklő Martonyi János a luxembourgi találkozót követően.
Többször megütött és lábon rúgott egy 10 és egy 11 éves gyerek egy 12 éves iskolást Salgótarjánban, akitől a pénzét és mobiltelefonját követelték. A gyerekkorú rablókat egy arra járó, a kutyáját sétáltató asszony ijesztette el. A megtámadott gyerek édesanyja pár nappal az eset után tett feljelentést
Hozzávalók: 2 evőkanál olívaolaj 1 uborka nagyságú cukkini 50 dkg tengeri halfilé 1 evőkanál szárított zöldségkeverék 1,5 dl száraz bor só bors 1 nagy csokor snidling 1 kisebb csokor petrezselyem 1 kis pohár tejföl 1 evőkanál liszt
Csontos István negyedrendű vádlott a romák elleni, hat halálos áldozattal járó támadássorozat ügyében indult büntetőper szerdai tárgyalásán fenntartotta nyomozati vallomását: azt állította, hogy társai politikusok elleni robbantásos merényleteket is terveztek, a kislétai támadást a roma holokauszt emléknapjára időzítve tervezték meg, hogy a gyilkosság miatti felháborodás zavargásokhoz vezessen.
A létminimum környékén élő családoknak alakított ki lakás felújítási hitelkonstrukciót a Habitat for Humanity Magyarország, a good.bee és az Erste Bank Hungary Zrt. - jelentette be Sümeghy György, a Habitat országos igazgatója miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán.
Jelentős, a vállalat életében az eddigi egyik legnagyobb gáztalálatát érte el az OMV Ausztrália észak-nyugati partjainál. A gáztalálat potenciális nagyságáról majd újabb vizsgálatokat követően fog...
Lemondott tisztségéről Vitus Örs, a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör elnöke és egyik alapítója. Lapunknak döntését részben családi okokkal, részben pedig azzal magyarázta, nem ért egyet azzal, ahogy a budapesti politikusok az erdélyi magyar közösséghez viszonyulnak.
Az online reklámköltés nettó 27,2 milliárd forintot tett ki 2010-ben, 16 százalékkal többet mint egy évvel korábban - közölte Novák Péter, az IAB Hungary elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Míg korábban több mint 40 ezer, önálló engedéllyel nem rendelkező, ún. "b" típusú hitelközvetítő dolgozott az országban, az új hitelközvetítői szabályozás és a hitelezés visszaesésének hatására a...