A „Der Spiegel” arról számolt be, hogy egy német ügynök izraeli ügyészekkel tárgyalt "az ügy lezárásáról”. A nyilvánosságra jutott ügyiratok szerint a kancellár kenőpénzek kifizetését fontolgatta, hogy véget vessen több náci bűnös elleni eljárásnak.
Az apropót ezúttal személyes élményem szolgáltatta. A történet a következő: békésen haladok az autópálya belső sávjában, mikor azt látom, hogy közel előttem a külső sávban haladó kamionos egyre csak húzza be a járművét a felezővonal felé, majd egy kicsit még át is jön az én sávomba. Mit lehet ilyenkor tenni, hát fékez az ember, húzódik baloldalra és mindenféle Istenségekhez fohászkodik, hogy…
2011. márciusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1 százalék volt, 2010. márciushoz viszonyítva az árak 4,5 százalékkal növekedtek. Az első három hónapban átlagosan 4,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297,31 pontos csökkenéssel, 24.078,22 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékhez képest ez 1,22 százalékos gyengülést jelent.A vártnál nagyobb mértékben csökkentek a vezető tőzsdeindexek nyitáskor a főbb európai tőzsdéken is.
A Handelsblatt információi szerint a vállalat legfontosabb volumenmodelljének, az Opel Corsa gyártásának elindítása akár több mint 9 hónapot is késhet, ez pedig veszélybe sodorhatja a vállalat...
Az Európai Központi Bank tagadja, hogy kényszerítette Portugáliát a mentőcsomag elfogadására, a frissen közzétett adatok viszont más mutatnak - olvasható az FT egyik blogjában. Az eurózóna és a...
A Korrupciós érzékelési index alapján hazánk rosszabb a régiós átlagnál, az előző kimutatáshoz képest négy hellyel esett vissza. Bár honfitársaink 90 százaléka állítja, hogy jelentené, ha korrupcióval találkozna, a valóságban ez nincs így.
Terrorcselekménynek minősítette a fehérorosz ügyészség a minszki metróban előző nap kora este történt, 12 halottat követelő robbantást, és bűnvádi eljárást indított az ügyben. A hétfői merényletnek nincs külföldi áldozata.
Varga Fruzsina nyerte meg az Educatio Nonprofit Kft. Kvízmester - Legyél Te a játékmester! című pályázatát. A verseny díjkiosztó ünnepségét április 6-án tartották meg Budapesten. A legjobb társasjátéktervet benyújtók pályamunkáira a Diplomán túl honlap facebook oldalán szavazhatott a nagyközönség, eldöntve a verseny végkimenetelét.
Az ukrán Legfőbb Ügyészség megtagadta a kiutazási engedélyt Leonyid Kucsma korábbi ukrán államfőtől, aki ellen nyomozás folyik egy újságíró meggyilkolása ügyében - adta hírül az Ukrajinszki Novini.
Egy hónap alatt 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Az egy évvel ezelőtti szintet 4,5 százalékkal haladták meg. Ez több, mint amit az elemzők vártak.
Újra hallatott magáról Luis Moreno, a Deportivo Cali játékosa, aki arról híresült el, hogy úgy belerúgott a Junior Barranquilla kabalabaglyába, hogy a szerencsétlen állat elpusztult. Moreno most egyik ellenfelébe rúgott óriásit.
A tanári hivatást választó egyetemisták tanítási gyakorlatában nyújtanak segítséget az úgynevezett gyakorlóiskolák, amelyek finanszírozásukban és működésük egyes elemeiben is eltérnek a többi intézménytől. Ma már azonban a gyakorlóiskolai státusz nemcsak plusztámogatást, de állandó állandó felkészültséget és alkalmazkodást is jelent.
A fehérorosz belbiztonsági szolgálat keddi közlése szerint 12-re emelkedett az egy nappal korábbi minszki metrórobbantásban meghalt emberek száma. A KGB közleménye szerint 149 sebesültnek volt szüksége orvosi ellátásra, akik közül 22 súlyos állapotban vannak. A terrortámadás az esti csúcsforgalom idején történt, a legforgalmasabb minszki metróállomáson.
A román állampolgárságú férfi "lényegében meztelenül végzett önkielégítést Szegeden, a rendőrségnek tettét azzal magyarázta: nagyon szépek a lányok a piacon.
A spanyolok kétszeres világbajnok Forma 1-es pilótája, Fernando Alonso szerint a sportág legújabb szabálymódosításai nem teszik izgalmasabbá a versenyzést.
A fogyasztói árak egy év alatt 4,5%-kal emelkedtek - az élelmiszerekért, a háztartási energiáért és az üzemanyagokért kell a tavalyihoz képest sokkal többet fizetni
A nukleáris eseményeket rangsoroló (INES-) skálán az eddigi ötösről a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófa minősítését – erősítette meg kedden a japán atomipar-biztonsági hivatal a sajtóban korábban megjelent értesüléseket.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297,31 pontos csökkenéssel, 24.078,22 ponton nyitott kedden. Ez a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 1,22 százalékos gyengülést jelent. Takács Szabo...
A februári 4,1%-ról 4,5%-ra ugrott márciusban a fogyasztói árak éves átlagos emelkedése - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A Portfolio.hu elemzői konszenzusa 4,2%-os drágulást vetített...
Messze a korábbi elképzelések alatt alakul az e-könyvként megvásárolható címek száma, a ekonyv.hu jelenleg 500-600 címmel rendelkezik - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Weiler Péter, a Líra-csoport és a Bookline Nyrt. közös vállalkozásaként egy éve indult eKönyv Magyarország Kft. ügyvezetője....
Miután a kínai ingatlanpiac sokak szerint túlfűtötté vált, a kormány is korlátozásokat vezetett be az ingatlanárak túlzott emelkedésének fékezésére. Ez viszont a számos kínai befektetőt fordított a...
Rokona talált rá hétfő kora délután egy fiatal nő holttestére csókakői lakásában. A rendőrség keresi a volt férjet, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.
Közzétette tavalyi évi eredményeit a Kulcs-Soft, ezek alapján a társaság bevbétele a negyedik engyedévben minimális, 3%-os növekedést mutatott, míg a nettó profit 24%-kal emelkedett. Az idei évre...
A Japán felől érkező kedvezőtlen hírek elbizonytalanították a hazai befektetőket is, a BUX a nyitást követően 1,3%-kal került lejjebb. A vezető részvények lefelé vették az irányt, csak a Magyar...
A bolíviai magyar konzul szerint Tóásó Előd a hétfőn megkezdődött pere előtt kicsit idegesnek tűnt, de alapvetően jó kedve volt. Azt gondolja, hogy akár el is engedhetik, mert nincs ellene bizonyíték és a hatóságok nagyon sok törvénytelenséget követtek el - mondta az origo-nak Bartos Miklós, Magyarország Bolíviába akkreditált tiszteletbeli konzulja.
Márciusban a bankrendszer forint likviditása tovább nőtt a februári javulás után, amit elsősorban a hitelintézetek devizaswap (kamatcsere) állományának csökkenése magyaráz - közölte a Magyar Nemzeti Bank a honlapján kedden.
A Burgonya Terméktanács elnöke szerint Magyarország évek óta behozatalra szorul. A helyzetet rontja, hogy az esős időjárásnak köszönhetően tavaly feleannyi krumpli termett, mint egy átlagos évben. Jelenleg 170-250 forintba is kerül a zöldség kilója.
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek a vezető tőzsdeindexek nyitáskor a főbb európai tőzsdéken. A befektetőket további profitrealizálásra, illetve eladásra késztette a japán gazdasági miniszter bejelentése, amely szerint jóval nagyobb a földrengés és a szökőár gazdasági kára, mint amire számítottak.
Márciusban a bankrendszer forint-likviditása tovább nőtt a februári javulás után, amit elsősorban a hitelintézetek kamatcsere állományának csökkenése magyaráz
A Kulcs-Soft Számítástechnikai Nyrt. összesen 144 millió forint osztalékot fizet ki az idén az eredménytartalékot is felhasználva, egy részvényre így 24 forint osztalék jut.
A gyógyszergyártók igen jelentős befizetésekre számíthatnak a jelenlegi kormányzati elképzelések szerint, mely a 12%-os, gyártókat terhelő adó akár 50%-ra emelését is tartalmazza, mint lehetséges...
A SYMA Váci NKSE csapatának klubigazgatója nem tudott megfelelő anyagi hátteret biztosítani a klubjának, ezért újra csak a szakmával szeretne foglalkozni a Hypónál.