Két hét alatt másodszorra jelent meg a milánói bíróságon Silvio Berlusconi korrupciós ügyében. Az olasz kormányfő újságíróknak azt állította, hogy az igazságszolgáltatás "Olaszország és ellen dolgozik.
Habár az ellenzék radikalizálódása várható, Wéber Attila szerint ennek a folyamatnak az összehangolására Gyurcsány Ferenc nem tűnik alkalmasnak. A szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett: elképzelhető, hogy négy év múlva jelentős társadalmi csoportok leváltsák a Fideszt, de ebben az esetben nem elhanyagolható tényező, hogy egy teljesen más alkotmányos berendezkedésben kell…
Bíróság elé állítják Laurent Gbagbót, Elefántcsontpart volt elnökét, aki a tavaly novemberben elvesztett elnökválasztás óta nem volt hajlandó lemondani posztjáról - közölte hétfőn késő este a nyugat-afrikai ország államfője.
Megkapják a tűzoltók a 6,5 milliárd forintnyi elmaradt túlórapénzüket – ebben állapodott meg a szakszervezetekkel a Belügyminisztérium. A pénzt azonban az önkormányzatoknak kellene kifizetniük, hiszen túlnyomó többségben ezek tartják fenn a tűzoltóságokat. Plusz forrást viszont nem kapnak erre a kormánytól. Az önkormányzati szövetségek máris jelezték: nincs pénzük a kifizetésekre.
A versenyből már hetekkel ezelőtt kiesett játékos visszatér. Ez nem csak egy facebookos bejegyzésből derült ki, de a műsort vezető Balázs is célozgatott rá, ráadásul a nézők többsége őt hiányolja leginkább a már búcsúzottak közül.
A rendőrség véleménye szerint Damu Roland megerőszakolta volt kedvesét. Sôt a Bors úgy tudja, hogy a volt sorozatszínész a hazugságvizsgálaton is megbukott.
A nukleáris eseményeket rangsoroló (INES-) skálán az eddigi ötösről a legmagasabb, hetes fokozatúra emelik a Japán északkeleti részén, a fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófa minősítését - jelentette kedden a japán sajtó.
Ma van a költészet napja. A Magyar Írószövetség 1964-ben határozta el, hogy április 11-ét, József Attila születési évfordulóját a költészet napjává nyilvánítják. József Attila 106 évvel ezelőtt Budapesten, a Gát utcában született. Gát utca 3., és Ferencváros már tegnap óta ünnepel: a Ráday utcától a Bakáts térig, és a József Attila lakótelepig.
Díszkertek, előkertek vagy utcafrontok kialakításakor mindig érdemes átgondolni, hogy milyen fákat vagy cserjéket szeretnénk oda ültetni. Cikkünkben Megyeri Szabolcs kertészmérnök két különleges díszfát/cserjét ajánl a figyelmünkbe!
Megdöbbentő bejelentést tett Stohl András: az ittas és drogos állapotban közlekedési balesetet okozó színész nem tud tovább a lelki teherrel együtt élni, így lemond a ValóVilág 4 műsorvezetéséről.
Figyeljék a kezemet, mert csalok!, mondta Rodolfo, azaz civil nevén Gács Rezső, világhírű bűvész, fellépésein többször is. És tényleg csalt, igazán szemkápráztatóan. Egy parlamenti karácsonyfa ünnepélyen gyerkőc koromban, nekem is különböző érméket húzott elő az orromból, fülemből, számból.
A hét végén jött New Yorkból a tragikus hír: mahattani otthonában meghalt a legendás filmrendező, Sidney Lumet. Június 25-én lett volna a születésnapja, de ezt a nyolcvanhetediket már nem érte meg, rákbetegség vitte el.
Áttetsző csipkeruhában, fekete tangában és melltartóban vonult végig a kifutón, amikor Vilmos herceg beleszeretett. Kate Middleton, a britek új Dianája szupersztár lett. Sorozatunk második részében első szexuális élményeiről olvashatnak.
Rhoda Scott és Varnus Xaver koncertjén megtörtént az, amitől minden zenész retteg. Az egyik hangszer a teltházas koncerten mondta fel a szolgálatot. Az orgonát a nézők előtt javították meg.
A Liverpool már az első félidőben eldöntötte a Manchester City elleni hétfő esti angol bajnoki labdarúgó-mérkőzést: a Premier League 32. fordulójának záró találkozóján a "vörösök" 3-0-ra győztek.
A moszkvai kereskedelmi kirendeltség botrányos értékesítése idején az erzsébetvárosi ingatlanpanama névadója, Hunvald György egykori szocialista polgármester érdekeltségébe tartozó repülős cég elsőként különös utasokat szállított külföldre. A gép fedélzetén Veres János volt pénzügyminiszter mellett a kirendeltség eladása miatt azóta meggyanúsított korábbi moszkvai nagykövet és egy bankvezér…
A fehérorosz hatóságok szerint terrortámadás volt a minszki metróban hétfőn történt robbanás - közölte az esettel kapcsolatos nyomozást vezető fehérorosz ügyész a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel. A fehérorosz egészségügyi minisztérium adatai szerint legalább 11 ember halt meg, 126 pedig megsebesült a legforgalmasabb minszki metróállomáson történt robbanásban.
Kern Tamás szerint az új alaptörvényben a kormány tisztázhatja a viszonyát az Alkotmánybírósággal. Juhász Attila úgy véli: az új kormányzati szerkezet sokszor szervezetlen. Gyömöre Máté azt állítja: a kabinetnek nyitott kormányzást kellene folytatnia.
A Magyar Nemzet Bolíviában lévő tudósítója szerint a Tóoásó-per arról szól, hogy megalázzanak mindenkit. A bíró előre megírt szöveget olvasott fel úgy, hogy az ügyvédeket meg sem kérdezte.
Egy ideje nem érhetők el a kormányzati portálokon - a nemzetgazdasági tárca saját honlapján, illetve a kormany.hu oldalon - az előző ciklusok havi államháztartási jelentései - írta a Népszabadság kedd...
Amennyiben az autótulajdonost a visszahívásról kiértesítette a gyártó - vagy a kereskedő - és az nem jelenik meg a szervizben, baleset esetén a saját kára megtérítését nem kérheti, a gyártó viszont to...
Meghosszabbította a kabinet a lakásárverési moratóriumot a kilakoltatási tilalom lejártának idejéig, azaz július 1-jéig - közölte a kormányszóvivő hétfőn az MTI-vel. Nagy Anna elmondta, mindez azt je...
A közlekedési szabályokat súlyosan megsértette az a motoros, aki Moszkva egyik legforgalmasabb útján száguldozott csúcssebességgel. Nem ritkán a szembejövő sávba is átment, mindezt videóra is rögzítette. Valóságos csoda, hogy nem történt baleset.
BUDAPEST - Önállóan mozog, felveszi a telefont, figyelmeztet a gyógyszer bevételére, sőt, ha megtörténik a baj, távfelügyeleti rendszerével akár a családtagokat vagy az orvosokat is értesítheti.
Akár kétszázmilliárd forintjába is kerülhet a magyar államnak az Európai Bíróság egyik hamarosan megszületendő döntése. A közösségi fórum a héten a honi áfa-visszaigénylés régóta vitatott szabályát vizsgálja meg – írja a Magyar Nemzet.
Vérillatú parfümöt ajánl vásárlóinak egy olasz cég. A vérkölni négyféle változatban kapható majd, az összetevők között szerepel például a málna, a feketecseresznye, a bors, a cédrus és a hegyi kristály is.
Katonai fegyver helyett vadászpuskát említ a romagyilkosság-sorozat vádirata, az ügyben érintett hatóságok nem tudnak lefoglalt mesterlövészpuskáról az ügyben – írja a Magyar Nemzet.
Konstruktív párbeszédnek nevezte a volt szocialista pénzügyminiszterek meghallgatását a 2002 és 2010 közötti államadósságot vizsgáló albizottság fideszes elnöke. A Dancsó József vezette, kizárólag kormánypárti és jobbikos képviselőkből álló testület előtt László Csaba és Draskovics Tibor jelent meg. Mindketten azt mondták: személyi felelősséget vizsgálni értelmetlen, mert mindegyik kormánynak…
Lebukott az a vagyonvédelmi cégcsoport, amelyik mintegy félezer dolgozót jelentett be minimálbéren, miközben jóval többet fizetett nekik. Volt olyan alkalmazott, aki a saját autójára irreálisan magas költségtérítésként vette fel a különbözetet, mások egyszerűen zsebbe kapták a pénzt.
A Magyar Telekom Nyrt ma tartja éves rendes közgyűlését fővárosi székházában, egyebek mellett döntenek a társaság 2010. évi konszolidált éves beszámolójának elfogadásáról, az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről.
A kormány még a parlament tavaszi ülésszakán benyújtja a kormány- és a köztisztviselőkről szóló törvényeket, hogy rendezze az Alkotmánybíróságnak (Ab) az indokolatlan felmentésről szóló rendelkezéseket megsemmisítő döntése nyomán kialakult helyzetet.
A szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű - azaz a de minimis - támogatási kérelmet május 31-ig lehet benyújtani az illetékes megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához - tájékoztatta a Magyar Agrárkamara az MTI-t.
Nem lesznek vármegyék és nem lesz címer a magyar zászlóban, valamint tizenöt tagúra bővítik az Alkotmánybíróságot – többek között ilyen módosításokkal egészítették ki az új alkotmányt.