Munkája mércéjének tartja Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár azt, hogy el tudja-e fogadtatni a kormányzattal az egészségügy fontosságát. Katasztrofálisnak tartja ugyanis az ágazatban dolgozók bérezését - jelentette ki országjárásának utolsó állomásán, Budapesten.
Szájer József blogot ír, ahol az új alkotmánnyal kapcsolatos ötleteit is közzéteszi. A politikus iPadje kapcsán leírta, hogy beemelné a technológiai vívmányok hasznosítását a készülő alkotmányba.
Várhatóan csak péntek reggel indulhat meg a forgalom Budapesten a jelenleg lezárt Dózsa György úton. Az út XIII. kerületi, Váci és Angyalföldi út közötti forgalmas szakaszát azért kellett lezárni, mert kedd éjjel eltört egy nagy átmérőjű vízcső.
Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg magozott meggy (mélyhűtött vagy kompót) 1 db alma vaj liszt tej tejszín só cukor vaníliás cukor fahéj szegfűszeg 2-3 karika citrom 1 dl vörösbor 5 cl mézes meggypálinka tejszínhab a díszítéshez
Tapssal köszöntötték hívei a tárgyalóterembe lépő Budaházy Györgyöt és 16 vádlott-társát a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt szerdán megkezdődött elsőfokú büntetőperben a Fővárosi Bíróságon.
Első alkalommal hirdetik meg az „Év gyógyszerésze” pályázatot. Az elismerést az a gyógyszerész nyerheti el, aki példát mutat a gyógyszerészi gondozásban nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegbarát szemléletével.
Tagadta bűnösségét Budaházy György a szerda reggeli bombariadó után a délutáni órákban vádiratismertetéssel, majd a vádlottak meghallgatásával folytatódó büntetőperben a Fővárosi Bíróságon.
Az aktív netpolgárok csaknem 90 százaléka elsősorban hírolvasásra, tájékozódásra használja a hálót, hivatalos ügyintézésre a válaszadók 46 százaléka, árukereső szájtok böngészésére 45 százalék használja a webet. A közösségi oldalakat a megkérdezettek háromnegyede alkalmanként vagy rendszeresen keresi fel.
A londoni elemzők összességében vegyesen fogadták a kormány által tegnap ismertetett reformcsomagot, a Széll Kálmán Programot. Vannak, akik inkább a bejelentések pozitív oldalaira mutatnak rá...
A hazai biztosítási piac legjelentősebb vezetői vitatják meg a szektor aktuális kilátásait a Portfolio.hu negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Biztosítási Konferenciáján. A 2010-es esztendő nem várt nehézségeket hozott a biztosítók és biztosítási közvetítők számára egyaránt, kiderült, több szempontból is tartósan együtt kell élniük egyes válságjelenségekkel. Időközben a szabályozói környezet…
A profit hajszolása vezetett a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófához, ami teljesen új helyzet elé állította az országot és a kormányt. Kiderült, hogy baj esetén képesek vagyunk összefogni, példát mutattunk a világnak és elkerültük, hogy a katasztrófaturizmus célországává váljunk, derült ki a Magyar Tudományos Akadémián rendezett kedd délelőtti konferencián.
Egymilliárd eurót meghaladó pénze van osztrák bankokban Moammer Kadhafi köréhez tartozó líbiaiaknak - mondta kedden az osztrák rádióban a nemzeti bank elnöke.
Tartotta a keddi gyengülést követően elért árfolyamát a forint szerdán reggel: az eurót 272,52 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben délelőtt tíz órakor a kora reggeli 272,60 forint, illetve a...
Tapssal fogadták a Fővárosi Bíróság esküdtszéki termében Budaházy Györgyöt szimpatizánsai, köztük Morvai Krisztina. A tárgyalást bombariadó szakította meg.
Emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt másodfokon szerdán kezdődik a Fővárosi Ítélőtáblán Tasnádi Péter pere. Az üzletembert a bíróság első fokon 6 év börtönre, 6 millió 300 ezer forint vagyonelkobzásra és közügyektől való eltiltásra ítélte.
Negatív első reakciók érkeztek a részvénypiacon is a tegnap bemutatott kormány csomagra. A tegnapi kereskedés előtt ott tartottunk, hogy a BUX végre visszaért a fontos ellenállás 23400 közelébe és megfelelő támadópozícióban volt.(Solar Capital)
Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg magozott meggy (mélyhűtött vagy kompót) 1 db alma vaj liszt tej tejszín só cukor vaníliás cukor fahéj szegfűszeg 2-3 karika citrom 1 dl vörösbor 5 cl mézes meggypálinka tejszínhab a díszítéshez
Elindult a pályázati szezon, a mikro-, és kisvállalkozások az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) vállalkozásfejlesztési programjából szerezhetnek pénzt többek között az elavult géppark fejlesztésére, telephelybővítésre, új alkalmazottak felvételére, vagy termék, illetve szolgáltatás korszerűsítésére. Március elsejétől lehet beadni pályázatokat az ÚSZT keretében vállalkozásfejlesztésre,…
A tegnapi napon az amerikai tőzsdék komoly esést produkáltak, amit ma ázsiai társaik követtek. Ebben a feszült geopolitikai környezetben nem csoda, hogy az EUR/CHF árfolyama ismét esni kezdett, azaz sajnos továbbra is menekülődeviza szerepét tölti be a frank, ami nem kedvez a hazai adósoknak.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 1 dl olaj 2 tojássárgája kb. 2-3 dl tej 1 kávéskanál só 2 evőkanál cukor 1 csomag instant élesztő A tetejére: 4 nagy pohár tejföl (kb. 375 grammosak) fahéj cukor
A kormány tegnapi bejelentéseire reagálva a Goldman Sachs módosította az OTP-re vonatkozó számait. Modelljükben 2012-re már feleződő bankadóval számoltak, ezt módosítva alacsonyabb profitszámok,...
A LeasePlan Hungária Zrt. flottakezelő vállalat kereskedelmi tevékenységének irányítását 2011. márciustól Pesti Tímea, a sok éves kereskedelmi és vállalatvezetői tapasztalatra visszatekintő szakember látja el....
Március 2-án, szerdán töltötte be nyolcvanadik születésnapját Mikhail Szergejevics Gorbacsov, az egykori szovjet főtitkár. A politikus felköszöntötte az idősebb George Bush – Londonban pedig Schwarzenegger és Grant is részt vesz Gorbacsov születésnapja alkalmából tartandó jótékonysági gálán.
2010 utolsó negyedévben 4,4 százalékkal nőtt a lengyel gazdaság a megelőző év azonos időszakához képest, ami megfelel a piac által vártnak, egyben a visegrádi országok között a legmagasabb növekedési...
Szeretnék egészségtudatosan élni és szűrővizsgálatokra járni rendszeresen. Mikor, milyen egészségügyi szűrést támogat az OEP, mihez kell beutaló? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Hamarosan indul a tavaszi állásbörze szezon, az előrejelzések szerint ismét "válság előtti" hangulat jellemzi majd a karriermustrákat. A rendezvények sikerességének, hatékonyságának növeléséért a szervezők és a kiállítók is versenybe szállnak. A szakértők véleménye különbözik abban, hogy a személyes élmény varázsa, vagy a technika adta lehetőségek kihasználása válik az állásbörzék újításait…
Csupán egyetlen személyt találtak a szíve szempontjából ideálisan egészségesnek, amikor az Amerikai Szív Szövetség által meghatározott hét feltétel alapján csaknem kétezer amerikai felnőttet megvizsgáltak - adja hírül a Circulation márciusi száma.
Magyar Miklós (30) tölti be a Xerox Magyarország HR-igazgatói posztját, miután elődje, Pach Gabriella a Xerox CIT - Közép- és Kelet-Európát, Izraelt és Törökországot magában foglaló - régiójának HR-igazgatójává lépett elő - értesült a Világgazdaság.
A jelenlegi gyógyszertámogatási rendszer átalakítását tervezi a kormány a kedden ismertetett Széll Kálmán Terv alapján. A többlépcsős folyamatban a terv szerint a gyógyszerek ára nem emelkedne, ám az adófizetők pénzéből kevesebbet kell rá költeni a támogatások átláthatatlanságát és korruptságát felszámolva.
Németországban folytatódik a közszolgálati dolgozók figyelmeztető sztrájkja, több ezer közalkalmazott nem vette fel a munkát - cikkezi a Világgazdaság Online.
A vezetőképzés volt egyike azon kevés fejlesztési területeknek, amelyre a válság alatt is áldoztak a cégek. Mit jelent manapság a vezetőképzés, mint fogalom? Annyi biztos, hogy nem egyenlő a vezetői tréninggel. Képzési és fejlesztési lehetőségek sokasága, melynek során egyenesen vitatott, hogy a tréning-e a leghatékonyabb módszer.
Az előző kormány idején semmi sem teljesült abból a 2006-os megallapodásból, amit a NATO és hazánk kötött a haderő fejlesztése céljából - mondta a honvédelmi miniszter.
Megsérült a felsővezeték a két vágány felett Szolnok és Szajol között, ezért a Budapest-Szolnok-Záhony és a Budapest-Szolnok-Lökösháza vonalon közlekedő vonatok átlagosan 25-30 percet késnek.
A kedvezményes adózási szabályokat akarta kihasználni, ezzel az államháztartást csaknem 150 millió forinttal megkárosította az a budapesti adózó, aki sorozatos és üzletszerűen folytatott ingatlanérték...
Az ENSZ Közgyűlés kedden egyhangú döntéssel felfüggesztette Líbia tagságát a szervezet Emberi Jogi Tanácsából a kormányellenes tüntetők elleni erőszakos fellépés miatt. A döntésről szóló rövid vitán senki sem emelte fel szavát az észak-afrikai ország vezetése mellett.