Hivatalosan is megkezdődött a meteorológiai tavasz, ám az enyhe időre még két hetet várnunk el. Ezt alátámasztják a hivatalos adatok és Dávid Mihály naptára is, ami ebben az évben csalhatatlan.
Követve az amerikai és az ázsiai piacok által mutatott csökkenést meredek index veszteséggel nyitottak szerdán a főbb európai tőzsdék, melyet a közel-keleten mutatkozó feszültség eszkalálódása miatt megugró olajár és a növekvő inflációs félelmek váltottak ki.
Több agrártámogatási rendeletet módosított a Vidékfejlesztési Minisztérium: a támogatási kérelmek benyújtási időszaka a végrehajtás és az ügyfelek szempontjából is kedvezőbbé vált. Közlemény.
A Hyachinthus név a görög hyakinthos (vonzó) mitológiájából ered, a fiatal Hyachinthus szépségére utalva. Nyugat-Európából és a mediterrán térségből származik. Eredetileg az ógörögök és rómaiak termesztettek jácintot. A Hyachintus orientalis a XVII. század körül a hollandok által vált árucikké, akik hihetetlenül magas áron adták el a gumókat, így lett a jácint egy nagyon ritka virág, melyek csak a…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,98 pontos csökkenéssel, 22.612,18 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,55 százalékkal gyengült. Meredek index veszteséggel nyitott...
Az Új Szó szlovákiai magyar napilapban megjelent kritika szerint a kormány ismét elcsúszhat egy banánhéjon. "Erdélyben hasonló politikát folytatnak, mint a Felvidéken, van, akit partnerként kezelnek, van, akit nem - írja a lap."
Megkerülné a pályáztatást az Orbán-kormány az egyes tárcák meghatározott célú előirányzatainak odaítélésénél - írja mai számában a Népszava a birtokába került dokumentum alapján.
Értékben és mennyiségben egyaránt nőtt a gyümölcsjoghurt, a tejföl, a túró és a vaj kiskereskedelmi eladása a Nielsen piackutató vállalat mérései szerint tavaly
A felvételizők teendője nem merült ki a február 15-ei határidős jelentkezéssel. A jelentkezőknek ellenőrizniük kell ugyanis az adataikat, továbbá szükség esetén sorrendet módosíthatnak, és be kell küldeniük azokat az igazoló dokumentumokat is, amelyeket nem nyújtottak be a jelentkezéssel együtt.
Ma kezdődik meg a Fővárosi Bíróságon a parlamenti képviselők elleni terrorcselekményekkel és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolt Budaházy György és 16 társának büntetőpere.
Az RFV márciustól új pénzügyi igazgatói (CFO) beosztást hozott létre. A beosztást Soós Tamás látja el. Soós Tamás jelentős regionális pénzügyi vezetői tapasztalattal rendelkezik. Nemzetközi...
Az egyre csökkenő kamatok okán megint kezdenek előtérbe kerülni a különböző befektetési alapokkal kombinált betéti konstrukciók a piacon. A kamatajánlat e konstrukciók esetében akár kétszámjegyű is lehet, azonban a jutányos kondícióknak meg kell fizetnünk az árát....
Kis mértékű elvonást tervez a gyógyszerkasszáknál az egészségügyi tárca - erről Szócska Miklós beszélt. Az egészségügyi államtitkár a korrekciót azzal indokolta, hogy a költségvetés tartalmaz egy 15 milliárdos tartalékot, amely akkor használható fel az ágazatban, ha a gyógyszerár-támogatásra szánt idei keretet nem lépik túl.
Bár erről hivatalos bejelentés még nem érkezett, a Financial Times úgy tudja, szigorítanak az amerikai jelzáloghitelek értékpapírosítási gyakorlatán a hatóságok. A tervbe vett intézkedések szerint...
Az európai hangulatnak megfelelően lefelé indult a magyar tőzsde is. A BUX 0,6%-kal kezdett alacsonyabban a tegnapi záróértékénél, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével lejjebb nyitottak. ...
Sajnálhatják a nagy amerikai bankházak, hogy az új amerikai pénzügyi reform megfosztotta őket a saját számlás kereskedéstől, és korlátozta hedge fund befektetéseiket, a legnagyobb fedezeti alapok...
Beemelné a technológiai vívmányok hasznosítását az új alkotmányba az alaptörvényt előkészítő nemzeti konzultáció fideszes vezetője. "A technológiai vívmányok hasznosítása, javaslatom szerint, valamily...
A legfontosabb rezsiköltségeket befagyasztja a kormány. Az Energiainfo.hu elemzője szerint az alapvető kérdés, hogy ez meddig tart, illetve a szektor esetleges veszteségeit ki és milyen módon téríti meg.
A miniszterelnöki szóvivő a köztévé reggeli műsorában arról beszélt: a kedden bejelentett szerkezeti átalakítások nem a megszorításokról szólnak. Szijjártó Péter azt mondta: közel 2000 milliárd forint jut fejlesztésekre.
Bombariadó volt a Fővárosi Bíróságon, ahol szerda reggel kezdődött meg a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és tizenhat vádlott-társa büntetőpere. A Markó utcai épületben várhatóan 13 órakor folytatódik az ügy tárgyalása.
A piaci szereplők a teljes forgatókönyvre számítottak, részben ezért gyengült a forint 270 környékéről 273-ig - foglalja össze a tegnapi eseményeket napi kommentárjában Kerékgyártó Imre, a...
Habár még tart a kilakoltatási moratórium, sokan megtalálják a módját, hogy kiköltöztessék a fizetésképtelen adósokat a lakásukból. Már arra is volt példa, hogy ennek kikényszerítése érdekében télvíz idején leszerelték az ajtókat és az ablakokat....
Pánikot tört ki a lakosság körében, amikor felrobbant egy üzemanyag-szállító teherautó. Még kérdéses, hogy szabotázs vagy baleset áll a történtek hátterében.
Már a választási programban is világosan szerepelt a prevenció, mint a legfontosabb egészségügyi tevékenység – mondta Heintz Tamás azzal az általa is jegyzett törvényjavaslattal kapcsolatban, amely a közforgalmúnak számító helyeken, így többek közt a vendéglátó-ipari egységekben és a munkahelyeken is megtiltaná a dohányzást.
Egy Pagani velőtrázó üvöltéséhez szinte semmi sem fogható, éppen ezért nagy öröm számunkra, hogy végre hivatalosan is bemutatkozhat a Zonda utódja, a Huayra.
A Fidesz frakcióvezetőjének javaslatára megváltoztatnák a biomassza fogalmát, amelynek hatására ellehetetlenülne a hazai biomassza-erőművek tüzelőanyag-ellátása. A kormány jelenleg felülvizsgálja a...
A HR szolgáltatói piacnak komplex megoldásokat kell kínálnia, ha meg akar felelni a cégek elvárásainak. Egyre több helyen bízzák a HR feladatokat külső szolgáltatóra. Leginkább a toborzást, egy-egy üzleti folyamatot, vagy a kölcsönzött állomány menedzselését szervezik ki. Népszerűek a tehetségmenedzsment programok, erősödik az egyéni coaching és a szervezeti workshop-ok. Szolgáltatói körkép.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adataiból kiderült, hogy az átlagos öregségi nyugellátás 97 ezer forint. Nyugdíj, illetve nyugdíjcélú ellátásban pedig majdnem 3 millióan részesülnek - adja hírül a Világgazdaság Online.
Tavaly 39,9 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, s az összes fogyasztásuk is csökkent 0,8 százalékkal, 1.190 milliárd forintra