2011. március 17. csütörtök

márc. 17
14:18
A japán GDP több mint három százalékát is elérheti a természeti csapás okozta kár (Infostart)
Akár a 200 milliárd dollárt, a japán hazai össztermék (GDP) több mint három százalékát is elérheti a távol-keleti szigetországban történt kettős természeti katasztrófa okozta kár a Goldman Sachs csütörtöki becslése szerint.
márc. 17
14:18
Polgárháborús állapotokon javít a mentőcsomag (HírTV)
Az egészségügyi rendszer átalakításának részeként ötmilliárd forintos mentőcsomagot kap az alapellátás, e keretből a többi között praxisalapot hívnak életre a házi orvosok és a házi gyermekorvosok letelepedésének ösztönzésére - közölte Szócska Miklós a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) gödöllői tanácskozásán csütörtökön.
márc. 17
14:18
A kormánypártok nyitottak a kisebbségek módosítási javaslataira (Gondola)
A Fidesz-KDNP nyitott arra, hogy a nemzetiségek és népcsoportok véleményének figyelembe vételével módosítsa az alaptörvény tervezetét - közölte Szájer József, a nemzeti konzultációs testület fideszes vezetője azután, hogy a magyarországi kisebbségi önkormányzatok vezetőivel tárgyalt
márc. 17
14:18
Tiltakoznak a Nemzeti Színház színészei a politikai támadások ellen (Spa Trend Online)
A Nemzeti Színház színészei közleményt bocsátottak ki, melyben leszögezik, ők a színpadon, szerepeiken keresztül szólnak a közönséghez, de az utóbbi idők parlamenti történései miatt úgy érzik, mégis a nyilvánosság elé kell lépniük. Közleményükkel azt kívánják deklarálni, hogy az intézményük körül kialakult közhangulat nem akadályozza a színészek művészi munkáját.
márc. 17
14:18
Tíz részvény, amit most nem szabad kihagyni (Portfolio)
Az elmúlt napok pánikhangulatában még a jó fundamentumokkal rendelkező amerikai blue chipek sem kerülhették el az esést, így néhány részvény most jó beszállási pontot kínálhat. A Marketwatch 10 olyan...
márc. 17
14:18
Erste: jön a szegények hitele (Pénzcentrum)
Lakásfelújítási kölcsönprogramot indít az Erste bank: a hitelek csak alacsony jövedelműek számára érhetőek el. A cél, hogy tömegesen biztosítsanak lehetőséget a tisztes otthon megteremtésére azok számára, akik kiesnek minden más, piaci hitelezésből....
márc. 17
14:20
Erőszakkal vették el táskáját (HírTV)
Két rabló támadott meg egy járókelőt szerdán este Szombathelyen. Az áldozatot combon rúgták, majd erőszakkal elvették övtáskáját.
márc. 17
14:20
Katasztrófa az autógyártásban (Portfolio)
A japán partok közelében keletkezett, közvetlenül elsősorban a szigetország észak-keleti régióit érintő földrengés és szökőár kihatással van a japán ipari termelés jelentős részét adó autógyárakra is...
márc. 17
14:20
Átverik az adakozókat: megszedik magukat a katasztrófán (Pénzcentrum)
Külföldi oldalak máris figyelmeztetnek bennünket, hogy körültekintően adakozzunk a Japán földrengés és szökőár áldozatainak. Minden nagy világméretű katasztrófa idején megjelennek a csalók, akik örömmel húzzák ki a pénzt a jó szándékú adakozók zsebéből. Mire figyeljünk, mielőtt a pénztárcánkba nyúlunk? - segít a Pénzcentrum.hu....
márc. 17
14:21
Benzináremelés jöhet + videó (ATV)
Az emelkedés mértéke nagyban függ a nemrég kialakult japán helyzettől és az arab országok felkeléseitől is.
márc. 17
14:21
A Porsche újult erővel indít offenzívát az Alfa Romeo ellen (Auto Pult)
A Porsche hivatalosan is bejelentette, hogy a Cayenne-nél kisebb, Cajun névre keresztelt hobbiterepjáró gyártása a vállalat lipcsei gyárában történik majd. Az újdonság fogadására mintegy 280 millió eurós beruházással tették alkalmassá az üzemet, s ezzel közel 1000 új munkahelyet teremtettek a város vonzáskörzetében.
márc. 17
14:22
Terítéken az „első számú közellenség” (HírTV)
A magyar államadósság 2002 és 2010 között 13 491 milliárd forinttal nőtt, a növekedésért legfőképp a költségvetési hiány növekedése tehető felelőssé – közölte Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a számvevőszéki és költségvetési bizottság vizsgáló albizottsága csütörtöki ülésén. Elmondta: év végén az államadósság összege 21 790 milliárd forint volt.
márc. 17
14:22
70 milliárddal szűkül az állampapír-állomány tavasszal (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által közzétett, idén április-júniusra vonatkozó kibocsátási terv alapján mérsékelten szűkülni fog a piaci állampapír-állomány, mivel a lejáró 1405 milliárd forintnyi...
márc. 17
14:23
Ahmadinezsád: jóvátehetetlen hiba a bahreini tüntetők elleni akció + videó (ATV)
Az állami televízióban mondott beszédében az iráni elnök elítélte a főként síita tüntetők ellen alkalmazott erőszakot.
márc. 17
14:30
Lebuktak a pedofilok (Blikk)
Hága - Egy kisebb városnyi pedofil bukott le a brit rendőrség átfogó akciója során, mely után csak a briteknél 120 perverz került börtönbe.
márc. 17
14:32
Babát vár az olimpiai bajnok! (Blikk)
Csütörtökön nagy titkát fedte fel Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok, amikor bejelentette, hogy anyai örömöknek néz elébe, és ezért az Európa-bajnokságon  és  a számára hazai pályát jelentő szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon sem gyarapíthatja világbajnoki győzelmeinek a számát.
márc. 17
14:36
Katasztrófatesztet végeznek Pakson (Infostart)
A paksi atomerőműben a múlt század kilencvenes éveitől jelentős biztonsági beruházások történtek, így javult a földrengésállósága is, az erőművet alávetik az EU-ban most formálódó stressz tesztnek - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a parlament fenntartható fejlődés bizottságának ülésén.
márc. 17
14:36
Sándora Petőfivé alakult költőnk a szlovák érettségin (HírTV)
A magyar középiskolákban írt szlovák nyelvi érettségi vizsga egyik kérdésében szlovákosították Petőfi Sándor nevét. A tesztet március 15-én írták a diákok – írja csütörtöki számában az Új Szó című pozsonyi napilap.
márc. 17
14:36
NATO-főtitkár: Közép-Európa modellként szolgálhat Észak-Afrika számára (Gondola)
Közép-Európa egykori kommunista országai modellként szolgálhatnak Észak-Afrika és a Közel-Kelet nemzetei számára a demokráciáért és véleményszabadságért vívott harcukban - mondta a NATO főtitkára egy varsói konferencián
márc. 17
14:36
Japán: 48 óra a katasztrófáig? (Blikk)
Sendai - Külön gépekkel menekíti Japánban rekedt állampolgárait több európai ország.
márc. 17
14:36
Növekedés helyett újból visszaesett az amerikai ipari termelés (Portfolio)
A várt növekedés helyett újból visszaesett az Egyesült Államok ipari termelésének volumene. Havi alapon 0,1 százalékos volt a csökkenés - tette közzé a Federal Reserve, míg a piacon +0,5-0,9...
márc. 17
14:36
Bajba jutott lakáshitelesek: megnyújtják a moratóriumot (Pénzcentrum)
Az Országgyűlés július 1-ig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot a lakáshitel-tartozások adósai számára....
márc. 17
14:38
„Gyurcsány gondolkozzon el a tisztesség jelentésén” (HírTV)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek el kellene gondolkodnia a tisztesség szó jelentésén; a vezető kormánypárt a volt kormányfő csütörtöki blogbejegyzése kapcsán azt közölte az MTI-vel: „szégyen nem az alkotmányozó pártokat illeti, hanem azokat, akik nem foglalkoznak Magyarország jövőjével, hanem csupán a szájukat jártatják, és a parlamenti munkától való távolmaradásukra még büszkék is”...
márc. 17
14:39
Japán talpraállás: a 22-es csapdájában? (Privátbankár)
A helyreállítási munkálatok középtávon erősíthetik a japán GDP-t, de az államadósság tovább duzzadhat. Belföldi forrásokból is fedezhető az újjáépítés, ehhez viszont ki kellene vonni külföldről a japán tőkét - ez erősíthetné a jent, ami újabb terhet róna a szigetországra
márc. 17
14:39
Több száz autóval indulhat a raliszezon (ATV)
A tavalyi bronzérmes indulása kétséges.
márc. 17
14:42
Ismételt eljárás a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások ellen (ProfitLine)
A Standard-Company Kft., az Invest Holding System Kft., valamint a Mutuo Risparmio Szolgáltató és Tanácsadó Kft. kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.
márc. 17
14:44
USA - jelentősen gyorsult februárban az infláció (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban 2009 júniusa óta legnagyobb mértékben emelkedett a fogyasztói árindex februárban - közölte csütörtökön az ország kereskedelmi minisztériuma.
márc. 17
14:46
Japán - A GDP több mint 3 százalékát is elérheti a kár (ProfitLine)
Akár a 200 milliárd dollárt, a japán hazai össztermék (GDP) több mint 3 százalékát is elérheti a távol-keleti szigetországban történt kettős természeti katasztrófa okozta kár a Goldman Sachs csütörtöki becslése szerint.
márc. 17
14:48
USA - A közműszolgáltatóknak köszönhetően csökkent az ipari termelés (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban február folyamán a várt bővülés helyett csökkent az ipari termelés, melyre tavaly október óta nem volt példa. Az előzetes várakozások 0,7 százalékos bővülésre számítottak.
márc. 17
14:50
Az MSZOSZ elnöke szerint az adórendszer változása lyukat ütött a béreken (ProfitLine)
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke szerint az adórendszer változása - ezen belül az adójóváírás csökkentése - lyukat ütött a béreken.
márc. 17
14:52
USA - Csökkent a munkanélküli kérelmek száma a múlt héten (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 12.000 fővel 385.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 401.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 388.000 főre történő csökkenéssel számoltak.
márc. 17
14:54
Janics Natasa kihagyja a szegedi világbajnokságot - interjúval! (Infostart)
A Magyar Kajak-Kenu Szövetségben bejelentették, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, Janics Natasa nem vesz részt a számára kétszeresen is hazai pályának tekinthető szegedi világbajnokságon. A kiváló sportolónő babát vár.
márc. 17
14:54
Magyarország aláveti a paksi atomerőművet a katasztrófatesztnek (Gondola)
A paksi atomerőműben a múlt század kilencvenes éveitől jelentős biztonsági beruházások történtek, így javult a földrengésállósága is, az erőművet alávetik az EU-ban most formálódó stressz tesztnek - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a parlament fenntartható fejlődés bizottságának ülésén
márc. 17
14:54
Tesztelik a paksi atomerőművet (HírTV)
Bár a paksi atomerőműben a múlt század kilencvenes éveitől jelentős biztonsági beruházások történtek, így javult a földrengésállósága is, az erőművet alávetik az EU-ban most formálódó stressz tesztnek – mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a parlament fenntartható fejlődés bizottságának ülésén csütörtökön.
márc. 17
14:54
Adja adója 1 százalékát a Népszavának! (Alternatív Energia)
Kérjük kedves Olvasóinkat, hogy adójuk 1 százalékával támogassák a 138 éves Népszavát!
márc. 17
14:54
Interneten az 1952-es évek újabb filmhíradói. (Spa Trend Online)
Újabb fekete-fehér felvételekkel bővült a Filmhíradók Online gyűjteménye. Az interneten, szabadon elérhető rövidfilmek részben a II. világháborúról és az azt követő újjáépítésről készültek, míg egy részük a korabeli divatról, sportról és tudományról szól.
márc. 17
14:54
Mondja el véleményét az atomenergiáról! (Portfolio)
A Japánban történtek miatt ismét felerősödtek az atomenergetikával kapcsolatos kételyek. Arra keressük a választ, hogy a Portfolio.hu olvasói miként vélekednek a nukleáris energia békés célú...
márc. 17
14:54
Malév: fontos változások - jönnek az új járatok (Pénzcentrum)
Barcelona, Malaga, Korfu, Zakintosz, Heraklion, Rodosz, Thesszaloniki, Larnaca, Várna, Burgasz és Split, vagyis a legnépszerűbb spanyol, görög, bolgár és horvát tengerparti nyaralóhelyekre repül a Malév a nyári szezonban....
márc. 17
14:56
Káel Csaba vezetheti a Müpát (HírTV)
Káel Csaba rendezőt nevezte ki március 17-i hatállyal a Művészetek Palotája Nonprofit Kft. vezérigazgatójává Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter - jelentették be csütörtökön a Müpában rendezett sajtótájékoztatón.
márc. 17
14:57
Ranschburg emlékműsor az ATV-n (ATV)
Múlt héten csütörtökön hunyt el a neves szakember.
márc. 17
14:58
Az utolsó nagyobb várost ostromolják (HírTV)
A kelet-líbiai Bengázi repülőterét bombázta csütörtökön szemtanúk szerint a líbiai légierő. A város a Moammer Kadhafi líbiai vezető rendszere elleni fegyveres felkelés központja. Független forrásból nehéz megerősíteni a harctérről érkező, egymásnak ellentmondó híreket, de feltehetően ez az utolsó nagyobb település, amely még a lázadók kezén van.
márc. 17
14:59
Kirúgták a Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét (ATV)
Juhász Juditot Radetzky András váltja.
márc. 17
15:01
Világszerte gyakorlatokat tartanak a Japán katasztrófa miatt + videó (ATV)
A japán földrengések következményeit látva világszerte gyakorlatokat tartanak, hogy felkészüljenek egy esetleges hasonló természeti katasztrófára. A lakossággal a rengések és a szökőár előli gyors és biztonságos menekülést gyakoroltatják.
márc. 17
15:06
Beszélő késsel operálják a rákot (Blikk)
márc. 17
15:06
Janics Natasa gyereket vár, kihagyja a szegedi vb-t (Agroinform)
Janics Natasa állapotos, a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó szeptemberre várja első gyermekét.
márc. 17
15:08
Neten keresnek kalandot a nők (Blikk)
Magyarország – Az nem titok, hogy a férfiak érzelem nélkül is szívesen bújnak ágyba egy vonzó nővel, ám az már meglepő, hogy a hölgyek többsége is úgy vallja, hogy létezik szex szerelem nélkül.
márc. 17
15:10
Videó: Guiness-rekordra készül Petike (Blikk)
márc. 17
15:12
Leszakította a budakalászi HÉV felsővezetékét (HírTV)
Darus kocsi szakította le csütörtök délelőtt a budakalászi HÉV Lenfonó megállójánál a vezetéket, ezért nem közlekedik a HÉV.
márc. 17
15:12
A román külügyminisztériumba kérették a bukaresti magyar nagykövetet (Gondola)
Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját, de a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, beszédben, szavalatokban sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás - mondta csütörtökön a román külügyminisztériumban a bukaresti magyar nagykövet
márc. 17
15:12
Videó: Szíj Melinda első dala az új lemezéről (Blikk)

Keresés