2011. március 17. csütörtök

márc. 17
13:09
Az első számú közellenség: az államadósság (Privátbankár)
A magyar államadósság 2002 és 2010 között 13.491 milliárd forinttal nőtt, a növekedésért legfőképp a költségvetési hiány növekedése tehető felelőssé - közölte Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára. A növekedésben azonban benne van az IMF-EU mentőcsomagja és az állami vállalatok konszolidálása, amit a mostani kormányzat is folytat az adósságok átvállalásával
márc. 17
13:09
Legendák találkozása - Walter Röhrl egy Carrera GTS volánja mögött (Auto Pult)
Azt hiszem, hogy a rali legenda Walter Röhrl nem szorul bemutatásra, hiszen a ’70-es, ’80-as évek bajnoka számos területen szerzett magának hírnevet, így például négy különböző márkával is megnyerte a legendás Monte Carlo Rally-t. A fényes karrier ezzel persze nem fejeződött be, hiszen a versenyző nem olvasgatással, vagy búvárkodással tölti mindennapjait, mint inkább a Porsche zászlaja alatt…
márc. 17
13:18
Bélyegen a 100 éves Vasas (Agroinform)
A Magyar Posta emlékbélyeg kibocsátásával tisztelgett a szerdán 100. születésnapját ünneplő Vasas előtt.
márc. 17
13:24
Fábry bíróság elé állítaná a kommunista bűnök felelőseit - hetilapszemle (Infostart)
Alig keresnek valamit a magyar uniós elnökséghez kapcsolódó megbízásokon a cégek - számol be a Figyelő. A Heti Válasz Fábry Sándorral közöl interjút.
márc. 17
13:24
Leállították a búzaexportot (HírTV)
Szerbiában három hónapra megtiltották a búzaexportot, az intézkedés a hazai piac védelmét, az élelmiszerek drágulásának megakadályozását és az infláció megfékezését szolgálja – közölte csütörtökön a belgrádi kormány szóvivője.
márc. 17
13:24
NGM: leginkább a költségvetési hiány miatt nőtt az államadósság (Gondola)
A magyar államadósság 2002 és 2010 között 13.491 milliárd forinttal nőtt, a növekedésért legfőképp a költségvetési hiány növekedése tehető felelőssé - közölte Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a számvevőszéki és költségvetési bizottság vizsgáló albizottsága ülésén
márc. 17
13:24
Ízületi problémák - Háromdimenziós szemléltető eszköz (WebBeteg)
Az interneten ezrével találhatók izgalmas képek az emberi test anatómiájáról. Számos alkalmazás van melyeknek segítségével egy-egy csont vagy emberi szerv keresztmetszetét tekinthetjük meg. A létrehozott Flexagil Joint App 1.0 azonban az első olyan innovatív, újszerű szemléltetőeszköz, amelynek segítségével mozgás közben tanulmányozhatóak és körüljárhatóak az ízületek.
márc. 17
13:24
Sokat kellene finomítani az Alkotmány adósságszabályán (Portfolio)
Az Alkotmány tervezetében megjelenő, formálódó új fiskális szabályrendszer papíron kikényszeríthetőbb és egyszerűbb lehet a mostaninál, ám ennek nagy ára van. Sokat veszít ugyanis a hatékonyságából,...
márc. 17
13:24
Tömegesen váltják vissza az életbiztosításokat? Kiderült, mi az igazság (Pénzcentrum)
Ahogy a lakás- vagy autóhiteleknél a havi törlesztőrészlet, az életbiztosítások esetében a rendszeres díjfizetés jelenthet erőn felüli terhet a lakossági ügyfelek számára a válság alatt. A jelenség az elmúlt években a hazai életbiztosítók figyelmét is szükségszerűen felkeltette, hogy azonban pontosan mi történt a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosításokkal, és merre halad a…
márc. 17
13:26
A román külügyminisztériumba kérették a magyar nagykövetet (Gondola)
Bekérették a román külügyminisztériumba csütörtökön Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, akit Teodor Baconschi román külügyminiszter arra kért: ismertesse a román hatóságokkal Orbán Viktor határokon túli magyarokhoz intézett március 15-i ünnepi üzenetének eredeti szövegét, és határolódjon el a román sajtóban Orbánnak tulajdonított, de valójában az üzenetben nem szereplő…
márc. 17
13:26
A radioktivitás veszélyes szintje (WebBeteg)
Egészségügyi szakértők arra szólítják fel az ázsiai és a csendes-óceáni térség országainak kormányait, hogy kövessék nyomon a radioaktivitás szintjét, miután a fukusimai atomerőműben kialakult válsághelyzet nyomán sugárzás került a levegőbe.
márc. 17
13:26
Menekülőre fogták az OTP-shortosok (Portfolio)
Utoljára 2010 januárjának végén, februárjának elején volt olyan kicsi az OTP részvényeire nyitott short pozíciók darabszáma az amerikai alapkezelők körében, mint idén február végén. A bank...
márc. 17
13:27
Külön tüntette ki Orbán a Richter elnökét (Privátbankár)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Gelsey Vilmost, a Richter Gedeon Nyrt. elnökét, az Unicredit Bank főtanácsadóját Orbán Viktor csütörtökön az Országházban. A miniszterelnö...
márc. 17
13:27
Havas: én is szívesen tapsoltam volna Orbánnak + videó (ATV)
"Mit szól ahhoz, hogy március 15-én bértüntetők állták körül az ünnepi beszédét mondó Orbán Viktor miniszterelnököt?"
márc. 17
13:33
Mourinho szokás szerint magabiztos, Ancelotti előrelátó (Sport365)
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője természetesnek vette, hogy csapata szerdán bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, noha erre utoljára 2004-ben akadt példa a királyi gárda történetében.
márc. 17
13:36
Kevesebb pénzből még többet kell kihozniuk az informatikai vezetőknek (ProfitLine)
A Figyelő és a Bitport idén ismét összehívja az informatikai társadalom meghatározó vezetőit és 2010. március 24-25-én megrendezi a CIO’11 Konferenciát és Kiállítást. A rendezvény középpontjában a vállalati felhasználók életét várhatóan a következő időszakban felforgató számítási felhő alapú szolgáltatások és a mobil eszközök – okostelefonok és táblagépek – állnak, de a témák között szerepel az…
márc. 17
13:38
A General Electric közzétette 2010-es éves beszámolóját (ProfitLine)
A GE bejelentette, hogy a „Growth Starts Here” (Itt kezdődik a növekedés) címet viselő 2010. évi éves beszámolója mától megtekinthető a Vállalat weblapján a www.ge.com/ar2010/ címen.
márc. 17
13:42
Új Dunántúli Napló: hétszáz dolgozója perli a pécsi egyetemet (Gondola)
Több mint hétszáz alkalmazottja perli a Pécsi Tudományegyetemet elmaradt kockázati pótlékok, illetve az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt - írta az Új Dunántúli Napló csütörtöki számában
márc. 17
13:42
Ötmilliárdos adósság – az óvodásokon fogna a szocialista vezetés (HírTV)
Egy 13 millió forintból működő óvoda bezárásával csökkentené a város 5 milliárdos adósságát Ajka szocialista vezetése. Az intézmény jelenleg 96 gyermek ellátását biztosítja. Az ellenzék mellett a szülők is tiltakoznak a bezárás ellen, azzal érvelnek: az óvoda a Veszprém megyei település olyan távoli részén található, ahonnan busszal sem lehetne megoldani a gyerekek bejárását más intézménybe.
márc. 17
13:42
Elhunyt Arnőth Sándor - Gyertyás felvonulás Püspökladányban - Képek a balesetről! (Alternatív Energia)
Gyertyás felvonulást tartanak csütörtök este Püspökladányban, a balesetben elhunyt polgármester tiszteletére - olvasható a város honlapján. A megemlékezés este 6 órakor kezdődik, a menet a Polgármesteri Hivataltól indul.
márc. 17
13:42
Eurózóna: várakozások és eredmények (Portfolio)
A 2011. március 11-i euróövezeti csúcstalálkozó előtt számos cikk jelent meg az euró szerepével, jövőjével kapcsolatban. Közülük kiemelkedik öt neves közgazdász írása, amelyekben kifejtik...
márc. 17
13:44
Kitüntetik Lady Gagát (HírTV)
Lady Gaga énekesnő és Marc Jacobs divattervező is az amerikai divatvilág idei kitüntetettjei között szerepel.
márc. 17
13:44
Jövőre jönnek a vármegyék, 2013-tól pedig a járási rendszer (Alternatív Energia)
A közigazgatás átalakításának részeként a jövő évben életbe lép a vármegyerendszer, 2013-ban pedig jön a kistérségeket felváltó járási rendszer. Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint ezek jobban illeszkednek majd az ország adottságaihoz, de hozzátette, hogy az önkormányzatok munkájára továbbra is számítanak.
márc. 17
13:44
16 ezer fővel kevesebben igényeltek segélyt az USA-ban (Portfolio)
16 ezerrel csökkent, azaz 385 ezer fő volt a múlt hét csütörtökig újonnan munkanélküli segélyt igénylők száma - derült ki a munkaügyi minisztérium által közzétett adatokból. Az elemzők ennél egy...
márc. 17
13:45
Együtt készíti Magyarország az év szilvapálinkáját! (Édenkert)
Magyarország közösen készíti el az év szilvapálinkáját, amelyet először tavasszal, a Budapesti Pálinkafesztiválon kóstolhat meg a közönség.
márc. 17
13:45
Cenzúrázta Petőfit a Fidesz (ATV)
A Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen erősen megcsonkított változatban hallhatta a közönség Petői Sándor egyik versét - számolt be csütörtökön az FN.hu.
márc. 17
13:46
Megfejtették a rejtélyes erdélyi madár titkát (HírTV)
Skót kutatók az erdélyi kopasznyakú tyúk furcsa küllemére keresték a genetikai magyarázatot - és meg is találták: az állat csupasz nyakáért összetett mutáció felelős.
márc. 17
13:46
Kissé várt feletti infláció az Egyesült Államokban (Portfolio)
Februárban a várt 0,4%-kal szemben 0,5%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, míg a maginflációs mutató 0,2%-os emelkedést mutatott a 0,1%-os várakozással szemben. A 0,5%-os havi...
márc. 17
13:47
A férfi leszúrta lakótársát, majd megitta a vérét (ATV)
Florida államban egy 43 éves férfit 20 év börtönre ítéltek.
márc. 17
13:51
Gyorsult februárban az infláció az Egyesült Államokban (Infostart)
Az Egyesült Államokban emelkedett a fogyasztói árindex februárban - közölte csütörtökön az ország kereskedelmi minisztériuma.
márc. 17
13:54
Végleges a triatlon menetrend (Agroinform)
Londonban a triatlon olimpiai történetében először nem egymást követő napokon rendezik a férfi és a női versenyt.
márc. 17
13:56
Stekelenburg nem csak ellenünk nem védhet, véget ért az idénye (Agroinform)
Maarten Stekelenburg, az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának holland válogatott kapusa számára véget ért az idény.
márc. 17
14:00
Tarlós: A távhődíj befagyasztása csődbe viheti a Főtávot (Infostart)
Egy rossz közigazgatási reform Budapest összeomlásához vezethet, de megszavazhatják azt - mondta a főpolgármester a Népszabadságnak adott interjúban. Tarlós István veszélyforrásnak látja a távhődíjak befagyasztását, hiszen ez gyorsan csődbe vinné a Főtávot.
márc. 17
14:00
Negyeddöntőben a világranglista vezetői (HírTV)
Bejutott a negyeddöntőbe a férfiaknál a világranglista első három helyezettje az Indian Wells-i keménypályás tenisztornán. Rafael Nadal és Roger Federer két szoros szettben győzött.
márc. 17
14:00
A törvényszék elutasította a kézdivásárhelyi polgármester fellebbezését (Gondola)
A Kovászna Megyei Törvényszék elutasította Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester fellebbezését, a brassói táblabíróság pedig megerősítette a 29 napos előzetes letartóztatásról szóló döntését
márc. 17
14:00
Bekeményít a Fidesz: fellép "duplázó" képviselői ellen (Alternatív Energia)
Jelentősen szigorítaná a Fidesz-frakció saját etikai bizottságának jog- és hatáskörét - értesült lapunk. A cél az, hogy a testület érdemben szankcionálhassa és eredményesen megelőzhesse a jogsértő módon, többszörösen költségtérítéshez illetve más javadalmazáshoz jutó képviselők újabb botrányait. Az etikai testület szerdai ülésén erélyesebb fellépést sürgetett, miután az utóbbi egy hónapban három…
márc. 17
14:00
A román külügy elhatárolódásra szólította fel a bukaresti magyar nagykövetet (Kripto Akadémia)
Bekérette csütörtökön a román külügyminisztérium Magyarország bukaresti nagykövetét az Orbán Viktornak tulajdonított március 15-i kijelentések kapcsán. Romániában belpolitikai botrány tört ki szerda este, amikor a parlamentben az ellenzék arra szólította fel a román kormányt, hogy határolódjon el Orbán Viktor március 15-i üzenetétől.
márc. 17
14:00
Forrong Németország: Merkel mielőbb zöldítene (Portfolio)
Angela Merkel kancellár a német parlamentben mondott beszédében ma úgy fogalmazott, hogy kormánya olyan gyorsan szeretne eljutni a megújuló energiák korába, amilyen gyorsan csak lehet. A kancellár...
márc. 17
14:02
Felmentették Juhász Juditot (HírTV)
Felmentette a Magyar Katolikus Rádió Zrt. vezérigazgató-helyettesi beosztásából Juhász Juditot az esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
márc. 17
14:02
Elhunyt Arnóth Sándor- Harminc napon belül ki kell írni a választást a polgármesteri posztra (Alternatív Energia)
Harminc napon belül ki kell írnia a helyi választási bizottságnak az időközi választást a tragikus autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármesteri helyére. A voksolást négy hónapon belül kell megtartani - mondta el a Független Hírügynökségnek Tóth Zoltán választási szakértő.
márc. 17
14:02
Három eső nap után pluszban kezdhet Amerika (Portfolio)
A hátidős indexek pluszban várják a ma délutáni makroadat dömpinget. A fél kettőkor megjelent adatok nem okoztak érdemi elmozdulást a benchmarkokban, miután a vártnak megfelelő indikátorok láttak...
márc. 17
14:03
MSZOSZ: ez nem béremelés, csak kompenzáció (Privátbankár)
Az igazi probléma az, hogy a munkavállalók háromnegyedének csökkent a nettó keresete, és ami most történik, az nem béremelés, hanem kompenzáció, ami nem jelent keresetnövekedést a tavalyi évhez képest, miközben az árak elrohantak - mondta Pataky Péter MSZOSZ-elnök csütörtökön Kaposváron, ahol dél-dunántúli szakszervezeti vezetőkkel találkozott.
márc. 17
14:03
Rendőrtisztek, tanárok a világ legnagyobb pedofil hálózatában + videó (ATV)
Eddig 670 gyanúsítottat azonosítottak be, 184 embert már letartóztattak.
márc. 17
14:04
Kadhafi hadseregének ultimátuma (HírTV)
Kadhafi hadserege ultimátumot intézett a felkelők központjának számító Bengázi lakosságához: arra szólították fel őket, hogy hagyják el azokat a körzeteket, ahol fegyveresek állomásoznak vagy fegyverraktárak vannak, mert felszámolják az ellenzéki egységeket.
márc. 17
14:04
140 százalékos hozam három nap alatt! (Portfolio)
A Portfolio Global demo kereskedési verseny javában zajlik, a résztvevők számára kedvező lehetőséget nyújtottak a napokban kialakult piaci turbulenciák, amit többen ügyesen ki is használtak és...
márc. 17
14:06
A Kecskemét a ZTE ellen javíthat (Sport365)
Holnap 17 órakor a Kecskeméti TE-Ereco a Zalaegerszeg együttesét fogadja a labdarúgó Monicomp Liga 20. fordulójában. A zalaiak eddig kétszer vendégeskedtek Kecskeméten, de sok babér nem termett számukra.
márc. 17
14:06
Tíz részvény, amit a pánikhangulatban nem szabad kihagyni (Portfolio)
Az elmúlt napok pánikhangulatában még a jó fundamentumokkal rendelkező amerikai blue chipek sem kerülhették el az esést, így néhány részvény most jó beszállási pontot kínálhat. A Marketwatch 10 olyan...
márc. 17
14:12
Kristálygömb nélkül maradtak az osztrákok (Agroinform)
Tizenöt éve nem fordult elő ilyen, az osztrák férfi sízők nem szereztek egyetlen szakági Világkupát sem idén.
márc. 17
14:14
Lehet, hogy Ferdinand már nem játszik ebben a szezonban (Agroinform)
Alex Ferguson, a Manchester United edzője csak remélni tudja, hogy Rio Ferdinand még pályára léphet ebben a szezonban.
márc. 17
14:18
Hoffmann Rózsa: 2013-ban lép életbe a pedagógus-életpályamodell (Infostart)
A közoktatási reform részeként 2013-ban lép életbe a pedagógus-életpályamodell, a törvény nagyobb megbecsülést, társadalmi elismerést nyújt majd a szakterületen dolgozóknak - közölte Hoffmann Rózsa államtitkár a Magyar Önkormányzatok Szövetségének gödöllői tanácskozásán. Beszélt arról is, hogy az európai felsőoktatási rendszereket egységes szerkezet felé kell elmozdítani és erősíteni kell az…

Keresés