Bőséges kínálatra és a tavalyi árakra számíthatnak a sonkavásárlók húsvétkor - írja a Népszabadság. A lap szerint a gyártók az idei pangás után óvatosan optimisták.
Bár a Déli-sarkon mindössze két virágzó növény terem meg, az egyik, az antarktiszi sédbúza az elmúlt ötven évben terjeszkedést mutatott a klímaváltozás következtében - mutatták ki ausztrál és brit kutatók.
A fűzéres díszcsorba (Liatris Spicata) egy lágyszárú évelő cserje, drámaian hosszú, sűrű, lila virágokkal, magas, vékony és zöld szárakkal. Számos vidéken, mint vadvirágot találjuk meg, de a virágipar vágott virágként is termeszti!
Szudán brutális zsarnoka bár egy polgárháborút már lezárt, rögtön újabbat indított. A dárfúri konfliktus miatt népirtással is megvádolt Omar al-Bashir félmillió embert öletett meg. Eddig.
Szorcsik H. Viki újra szerelmes. A Jóban Rosszban sztárja egy hónap alatt szakított, békült, majd ismét szakított, most pedig egy jó kiállású férfival talált rá ismét a boldogság.
Bőséges kínálatra és tavalyi árakra számíthatnak a vevők a húsvéti sonkaszezonban; a termékből 10 milliárd forintos forgalmat remélnek - közölte a Népszabadság csütörtöki számában a Hússzövetség elnök...
A pénzintézetek még a kilakoltatási moratórium alatt is keresnének a bajba jutott adósokon. Hatalmas késedelmi kamatokkal súlyosbítják a fizetésképtelenséggel küszködők helyzetét. Egy ötmillió forintos tartozásra egy év alatt akár másfél millió forint késedelmi kamat és egyéb költség is rakódhat – írja a Magyar Nemzet.
Az Opelt vezető R. József Pusztaszabolcs felé akart menni. A Budapest felé mutató táblát elhagyta, majd azonnal jobbra fordult, mert azt hitte, hogy a következő mutatja számára a helyes irányt. Behajtott a kihajtón…
A Mátrai Erőmű igazgatósága azt javasolja a részvényesek közgyűlésének, hogy a 2010. évi 19,8 milliárd forint adózott nyereség mintegy felét, 10 milliárd forintot fizessenek ki osztalékként - olvashat...
A kormány a Széll Kálmán-terv keretei között jelentette be, hogy július elsejéig kidolgozza azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a rezsiköltségek befagyasztását. A későbbi kommunikáció...
A záhonyi fejlesztés második ütemének kivitelezésére kiírt közbeszerzést az Eurokapu-2011 konzorcium nyerte el nettó 14,5 milliárd forint értékű ajánlattal és épülhet a tárnoki vasútvonal is, ami 31 m...
A budapesti rendőrfőkapitánytól kért rendőri védelmet Papcsák Ferenc, miután a fideszes politikust többen halálosan megfenyegették a napokban. Az egyik hozzászólás, amely a zuglói polgármester és családja megölését ígérte, egy MSZP közeli honlapra került fel – írja a Magyar Nemzet.
Csütörtökön fát ültetnek Szolnokon a japán katasztrófa emlékére. Az újrakezdést jelképező cseresznyefát a főtéren ültetik, a szimbolikus megemlékezésen jelen lesz a városban élő Izaki Maszahiro japán karmester, Szolnok főzeneigazgatója is.
Ma hirdetnek ítéletet a Stohl-perben. Egy bulvárlapnak nyilatkozó ügyvéd szerint nem használna a színésznek a letöltendő börtönbüntetés, sokkal inkább a nevelő célzatú büntetésben hisz. Egy pszichológus szerint azonban a visszaesőknél a börtön használ leginkább.
Németországban legkésőbb szeptemberre 3 millió alá csökkenhet a munkanélküliek száma - véli a német munkapiaci és foglalkozáskutató intézet (IAB) igazgatója.
A Salgótarjánban és vonzáskörzetében élő családok fogyasztási szerkezete sokkal inkább hasonlít a nyugdíjasok fogyasztásaira, mint az átlagos hazai fogyasztókéra: elsődlegesen élelmiszerre és rezsire költenek, csekély összeg marad tartós fogyasztási cikkekre, szórakozásra és megtakarításokra - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Budapesti Gazdasági Főiskola Salgótarjáni Intézete folytatott.
Az NHL szerdai játéknapján a St. Louis Blues 10 gólt ütött a Detroit Red Wingsnek, mindezt a Michigani alakulat otthonában tette. A Montreal Canadiens sem úszta meg, ugyanis a Carolina 6 találatig jutott ellene.
Négymilliárd forintos beruházásban új üzemet épített az osztrák tulajdonban lévő Pannonmill Malomipari Zrt. - közli a Világgazdaság a csütörtöki lapszámban.
Kritikus állapotban van az az ötéves kislány, akit Londonban kedden este mellkason lőttek. Szemtanúk szerint egy úton haladó kocsiból egy eddig ismeretlen férfi hajolt ki és kezdett lövöldözni.
Újra lehetne gyártani kötöttpályás járműveket hazánkban, hiszen bár a Ganz szétforgácsolódott, a szakmai tudás a kisebb-nagyobb hazai cégeknél, járműjavítóknál még adott
Bőséges kínálatra és tavalyi árakra számíthatnak a vevők a húsvéti sonkaszezonban - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy rendőri védelmet kért Papcsák Ferenc.
Veszélybe került a Gandhi Gimnázium küldetése, amely az országban egyedülálló módon karolja fel a tehetséges cigány diákokat. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó diákok szerint egyre rosszabb a hangulat az iskolában, a problémák megoldása helyett mindenért büntetik őket, megvonják a szociális kedvezményeiket, aminek következtében sokan elhagyják az intézményt. Az új igazgató regnálása alatt a tanári…
Támogatták az önkormányzati bizottságok, hogy májustól Szolnokon se lehessen rágyújtani a buszmegállók környékén. Ha a közgyűlés is így dönt csütörtökön, akkor a tiltást megszegők 50 ezer forintos pénzbírsággal sújthatók a megyeszékhelyen.
Nemcsak a gyógyszer-, hanem a gyógyászatisegédeszköz-gyártók és -forgalmazók is elrettentően szigorú büntetésekre számíthatnak, ha tiltott marketingtevékenységet folytatnak – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szepezdi Zsuzsa. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója elmondta: több javaslattal is élnek az etikátlan promóció visszaszorítása érdekében; például előre be k...
Visszaadta a Dmitrij Firtas ukrán milliárdos érdekeltségi körébe tartozó Mabofinak az Emfeszt a Fővárosi Bíróság első fokú ítélete. A gazdasági kollégium szerdai döntése szerint törvénytelen volt, hogy Góczi István magyar ügyvezető 2009 áprilisában egyetlen dollárért egy nap alatt eladta a 200 milliárdos forgalmú gázcéget - írja az Index.
A gyermekszegénység kérdése elválaszthatatlan a szülők munkanélküliségének problémájától - mondta Gulyásné Kovács Erzsébet, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság stratégiai főosztályvezetője szerdán Budapesten, a Gyerekesélyek - programok a gyerekszegénység ellen című konferencián.
Márciusra lassult a gazdaság, de összességében az első negyedév "jó formát" mutatott; a Világgazdaság gyorsulási irányadója (gyia) 0,21 százalékkal bővült az előző hónaphoz képest - olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.
Rengeteg embernek fáj a térde, a csípője, ám ez nem befolyásolja a rendszeres mozgásban. Holott ilyen panaszok esetén feltétlenül fontos lenne ízületkímélő sportokat választanunk, amelyek nem rontják tovább a helyzetet. Ebben a kérdésben ad tanácsot dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa.
Leginkább az életkor miatt éri hátrányos megkülönböztetés az alkalmazottakat a munkahelyeken Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság legfrissebb kutatása szerint.
Az E-Star Alternatív Nyrt. (korábban még RFV Nyrt) egy olyan komplex energiahatékonyság javító projekteket megvalósító energetikai vállalat, amely alapvetően megújuló energiaforrásokra alapozva technológia és beszállító független módon, saját finanszírozással le is bonyolítja a fejlesztéseket. A cég részvényeit 2007 májusában vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, sőt az elmúlt héttől már a varsói…
Újraindítja a három éve bezárt koroncói konzervgyárat egy száz környékbeli gyümölcs- és zöldségtermelőt tömörítő szövetkezet - írja csütörtöki számában a Kisalföld. Az Arrabona TÉSZ Értékesítési Szöv...
Idén várhatóan huszonegy kilométernyi útszakaszt újítanak fel a fővárosban, a munkálatok augusztustól november végéig tarthatnak. A teljes költség 3 milliárd 339 millió forint lehet.
Tovább növekedett a pusztító földrengés halálos áldozatainak száma: 11 417 halottja és 16 273 eltűntje van a csütörtöki tokiói adatok szerint a március 11-i kilences erősségű földlökésnek és az azt követő szökőárnak.
A BBC History a legjobb angol nyelvű szerzőket foglalkoztatja a legnagyobb egyetemekről. Ezt a színvonalat itthon először ez a magazin tárja a nagyközönség elé.
Csütörtökön várhatóan ítéletet hirdet első fokon a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolt Stohl András ügyében a Buda Környéki Bíróság.
A nap folyamán közzétett két foglalkoztatottsági mutató kedvező alakulása, és az energetikai szektor jó teljesítménye nyomán folytatódott az amerikai piacokon folytatódott az indexek emelkedése.
Teljesen leállt az olajszállítás Líbiából 10-12 napja - közölte szerdán a Sky News. A jelentés szerint nem csak az export állt le, de megrendelés sincs olajtankerekre líbiai olaj szállítására
Ha nem tudnánk mi a valóság, a magyar mozikban mától látható Sorsügynökség című filmről azt hihetnénk, hogy Matt Damon és Emily Blunt a magánéletüket is megosztják a nézővel.
A magyarországi ingatlan-fejlesztésekhez az ország-kockázat miatt két százalékkal drágábban kapják a hitelt a fejlesztők, mint a többi visegrádi országban.
Nagyon boldog vagyok, hogy bebizonyosodott az ártatlanságom – mondta az ítélet után a Borsnak Misi bácsi, akit felmentett a mohácsi bíróság a szemérem elleni erőszak és megrontás vádja alól. A rajztanárnak illegális szoftverhasználat miatt 92 ezer forintot kell fizetnie.
Tovább erősödött a forint csütörtök reggelre a nemzetközi deviza kereskedelemben. A 266 forint körüli euró jegyzés a tavaly április végi - május eleji szintnek felel meg. Az eurót csütörtök kora regg...