Túlhajtotta magát Lola. Az énekesnő szervezete rosszul reagál a napi stresszre, amelytől még éjszakánként sem mindig tud szabadulni: nyomasztó rémálmok kínozzák.
Hurghada ‒ Tizenegy magyar turista halt meg, és több mint húszan megsérültek – köztük négy gyerek –, amikor az őket szállító turistabusz felborult. A szemtanúk szerint a baleset helyszíne maga volt a rettenet.
Örök nyugalomra helyezték Albert Flóriánt az Óbudai temetőben. Gyurcsány Ferenc vezetésével Demokratikus Koalíció néven folytatja tevékenységét a Demokrata Párt. Egyiptomban 10 magyar turista meghalt egy közúti balesetben. A nap legfontosabb hírei november 6-án.
Visszautasította Pakisztán két amerikai magazin azon állítását, amely szerint Iszlámábád áthelyezte atomfegyvereit, elrejtendő azokat az amerikai felderítés elől.
A svájci gazdaság recesszióját, illetve a deflációt elkerülendő, a svájci központi bank (SNB) kész további intézkedésekre a frank erejének gyengítésére - jelentette ki az SNB elnöke vasárnap, az "NZZ am Sonntag" hasábjain.
Tüntetők ezrei körbezárták vasárnap a washingtoni Fehér Házat, hogy nyomást gyakoroljanak Barack Obama amerikai elnökre annak érdekében, hogy környezetvédelmi megfontolásokból utasítsa el egy Kanadából az Egyesült Államokba kiépíteni tervezett olajvezeték engedélyezését. Obama politikai csapdahelyzetbe kerülhet, akárhogy is dönt.
Már-már teljesíthetetlen feltételek mellett igényelhetik csak a Nemzeti Eszközkezelő segítségét azok az adósok, akiknek otthonát már végrehajtás alá helyezték.
Ma dönt a parlament alkotmányügyi bizottsága arról, hogy megalakíthatják-e frakciójukat az MSZP-ből távozó politikusok vagy fél évig várniuk kell erre.
A gyorsaságimotoros-vb valenciai idényzáróján a két hete versenybalesetben elhunyt Marco Simoncellire emlékezett a teljes mezőny, a tiszteletkört a korábbi világelső, Kevin Schwantz vezette fel.
A Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg - közölte a szövetség elnöke.
A felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról dönthet, majd a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosító indítványokat tárgyalja meg ma az Országgyűlés.
A már biztos első helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott 30-22-re kikapott a horvát csapattól a Négy Nemzet Tornájának vasárnapi zárómérkőzésén, Versecen.
A Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg - közölte a szövetség elnöke az MTI-vel.
A fiatal szakemberek olyan munkakörnyezetre vágynak, amelyben helyet kap a mindennapjainkban már megszokott közösségi média, a saját mobileszközök használata és a rugalmas munkavégzés.
A mindennapok során mindenkit ér kisebb-nagyobb stressz a munkahelyén vagy családi életében. Nem mindegy azonban, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, hagyjuk, hogy legyőzzön, vagy megtanuljuk kezelni és felülemelkedünk rajta.
A szeszipar válaszlépésre készül a kommersz italok piacán a november elsején hatályba lépett 50 százalékos jövedékiadó-emelés miatt, így átrendeződhet a kommersz italok piaca - számolt be hétfői számában a Népszabadság.
Kudarcba fulladt a hét végén a BP brit olajóriás dél-amerikai részlegének eladása: az argentin Pan American Energy-t a kínai állami olajcég, a CNOOC egyik leányvállalata akarta felvásárolni egy 7,1 milliárd dolláros ügylet keretében.
Meglepetésre az Apolló 23-at ejtették ki a nézők az X-Faktor fordulójában, mégsem csak a fiúcsapat tagjai voltak elkeseredve. Az adás utáni bulin aztán mindenki a maga módján eresztette ki a gőzt.
A Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg - közölte a szövetség elnöke.
Négyórás általános sztrájk kezdődött hétfő reggel Izraelben: közintézmények, kórházak és bankok maradtak zárva, egyes iskolákban nincs oktatás, s nem üzemelnek a légi- és tengeri kikötők sem - jelentette az izraeli hadsereg rádiója.
Tüntetők ezrei körbezárták vasárnap a washingtoni Fehér Házat, hogy nyomást gyakoroljanak Barack Obama amerikai elnökre annak érdekében, hogy környezetvédelmi megfontolásokból utasítsa el egy Kanadából az Egyesült Államokba kiépíteni tervezett olajvezeték engedélyezését.
A hátsó fék hibája és egy vétlen ütközés miatt nem tudott pontot szerezni Michelisz Norbert a Túraautó Világbajnokság kínai fordulójában. A Zengő Dension Team pilótája az első futamon sokáig őrizte a tegnapi időmérőn megszerzett negyedik helyét, majd a hátsó fék hibája miatt a 11. helyre csúszott vissza. A második futamon a kilencedik helyről Michelisz remek rajttal kezdte meg a felzárkózást, de…
Ma dönt a parlament alkotmányügyi bizottsága arról, hogy megalakíthatják-e frakciójukat az MSZP-ből távozó politikusok vagy fél évig várniuk kell erre.
Gyengült a forint hétfőn reggel az eurót terhelő euróövezeti válságrendezési kételyek nyomása alatt, a svájci frankkal szemben azonban erősödni tudott újabb frankgyengítő jegybanki intézkedések kilátása miatt.
Petíciót juttattak el november 3-án Kövér Lászlóhoz a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai, akik a köznevelési törvény vitájának elhalasztását követelik a dokumentumban - adta hírül a Magyar Hírlap.
Cirkuszba illő mutatványt mutatott be a dél-afrikai bajnokságban a Golden Arrows kapusa, Virgil Vries, az Amazulu elleni mérkőzésen. Pillanatnyi elmezavar, avagy tudatos potyagól, ezt döntsétek el Ti!
A Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg - közölte a szövetség elnöke az MTI-vel.
Pénteken tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a PannErgy. Mivel ebben még a Pannunion számai is konszolidáltan megjelennek, az eredménykimutatás bázissal való összehasonlítása helyett az...
Évtizednyi megszorítás árán lehetne egyben tartani az euróövezetet - vélekedtek vasárnapi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. A legfrissebb citybeli előrejelzések szerint jövőre recesszió is várható a valutaunióban.
Kissé javul a levegő tisztasága az ország több városában, köztük Budapesten is. Ma és holnap élénk szél söpörheti ki a szálló port, de szerdától ismét súlyosbodhat a helyzet.
A svájci szakszervezetek, vasárnapi közlésük szerint, elegendő aláírást gyűjtöttek ahhoz, hogy Svájcban népszavazást írjanak ki a 22 frankos (5500 forint) minimális órabér bevezetéséről.
A felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról dönthet, majd a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosító indítványokat tárgyalja meg ma az Országgyűlés.