A Best Reisen utazási iroda utasai voltak azok a magyarok, akiket baleset ért vasárnap az egyiptomi Hurghada határán. A balesetben több mint tíz magyar turista életét vesztette és tizenöten-húszan megsérültek - mondta el Zám Tibor, az utazási iroda irodavezetője.
Gyurcsány Ferenc lett a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Tegnap a volt miniszterelnök hívei zárt ajtók mögött döntöttek a Demokrata Párt átnevezéséről és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint arról is, hogy a jövőben az elnök mellett négy alelnök legyen: Bauer Tamás közgazdász, korábbi SZDSZ-es képviselő, Debreczeni József közíró, aki tavaly az MDF képviselőjelöltje volt, Molnár Csaba…
A spekulációnak az az alapja, hogy Vilmos brit királyi herceg felesége mintákat kapott a UNICEF-féle támogatási csomagokból, de nem kóstolta meg a mogyorókrémet.
Miközben hat százalékos visszamenőleges nyugdíjemelésről beszél a kormány, a novemberi korrekciótól valójában csak 0,5 százalékkal emelkedik az alapellátás. Sőt, elképzelhető, hogy ezzel a pótlással idén találkoznak utoljára az idősek, hiszen jövőre új nyugdíjszámítást vezet be a kormány. Kizárólag az infláció mértékének megfelelően növeli az idősek pénzét, emellett figyelmen kívül hagyja az eddig…
Emberi maradványokat találtak egy tahitótfalui ingatlan kútjában a rendőrök – mondta el Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője az MTI-nek vasárnap.
Ismét a hét utolsó munkanapján - ezúttal szombaton - nyújtott be a kormány, illetve az illetékes szakminiszter fontos törvényjavaslatokat a parlamentnek. A Fidesz kétharmados törvényhozási többségének egyik "védjegye" lett az utóbbi hónapokban, hogy a hét vége előtt adnak be javaslatokat, sok esetben egyéni indítványként, megkerülve ezzel a szükséges egyeztetéseket.
Az SZDSZ egykori elnöke lakossági fórumon szerepel a Demokratikus Koalíció szervezésében. Ami egyébként olyan szegény, hogy ideiglenesen Varjú László lakására jegyezték be.
Több mint 21 millió forint közpénzbe került az Orbán-kormány elszámoltatási harcának legfontosabb célpontja, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségének felvetése a 2006 őszi események miatt.
Prémium kategóriás trópusi halfaj, a barramundi tenyésztésére dolgozott ki új, a geotermikus vízkészlet felhasználására alapozott technológiát egy öttagú hazai konzorcium összesen 465 millió forintból.
Hiába ígér Magyarországnak "elrugaszkodást" 2012-re a kormány, ebből a közösségi közlekedési ágazat is szinte biztosan kimarad. Az állami MÁV és a Volán-társaságok, valamint a fővárosi tulajdonú BKV nemhogy előrelépni nem tud, hanem az egy helyben toporgás, sőt a visszalépés vár rájuk. A közlekedési cégek több tízezer dolgozójának juttatásai, sőt munkahelye kerülhet veszélybe a pénzhiány miatt: a…
A férfiak általában nagyobb kockázatnak vannak kitéve, menopauza után azonban a nők esélye is megemelkedik. Bár a nem és a genetikai adottság nem módosítható, a rizikófaktorok többsége módosítható, illetve kiiktatható.
Közvélemény-kutatások szerint a görögök többsége még jelenleg is megtartaná az eurót, az euróövezet összetartásának eddigi legfőbb letéteményesei, a németek többsége viszont az euróövezet tagjaként már lemondott Görögországról.
Csaknem 150-en hazaérkeztek hétfőre virradóra abból a magyar turistacsoportból, amelynek egy része balesetet szenvedett az egyiptomi Hurghadában; egyes információk szerint azonban a balesetet szenvedett busz utasai közül senki sem jött haza.
Rengeteg közúti baleset történik nap, mint nap országszerte, melyekkel tele vannak a különböző sajtóorgánumok. Legutóbb például az M43-as autópályán történt tömegszerencsétlenségtől volt hangos a média, melyben 14 ember vesztette életét. Akkor a halálos áldozatok között három gyermek volt. Bár az nem kérdés, hogy egy-egy karambol igen megrázó esemény, ugyanakkor szinte a legtöbb közúti baleset -…
Három megkövült tojást találtak egy Toszkánában feltárt etruszk temetőben. Az ókori sírokban elhelyezett étel a régészek szerint a halott túlvilági életéhez volt szükséges.
Tovább szigorították a közúti közlekedési szabályokat Szlovákiában - az egyik legérdekesebb újdonság, hogy a követési távolságot másodpercben határozták meg: személygépkocsiknál két másodperces, 3,5 tonnánál nehezebb autóknál pedig három másodperces követési távolságot kell tartani.
Miközben az olasz belpolitika hasonlóan kaotikussá kezd válni, mint a görög, s az országgal az a szégyen is megesett, hogy fontos gazdasági döntéseit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is felügyeli, Silvio Berlusconi kormánya továbbra is él és virul. Az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentben a kabinet ellen. Szombaton pedig tízezrek tüntettek a kormánnyal szemben.
A magyar médiatörvény is éles bírálatokat kapott az 5. alkalommal megrendezett Délkelet-Európai Médiafórumnak (SEEMF). Pedig a belgrádi konferencia programjában nem is szerepelt a jogszabály. Az azonban jól érzékelhető volt, hogy a balkáni újságírókat is megdöbbentette a magyar jogszabály.
Eddig 506 ember halt meg a thaiföldi áradásokban - közölték az ország hatóságai vasárnap. Víz alá került a 12 milliós lakosságú thai főváros, Bangkok több mint egyötöde, de az áradás még nem érte el a tetőpontját. Súlyos veszélyt jelentenek a vízbe került mérgező ipari és háztartási hulladékok, valamint az elhullott állatok. A fővárosban kritikussá vált az ivóvíz- és élelmiszerhiány.
Hétfőn a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról dönthet, majd a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosító indítványokat tárgyalja meg az Országgyűlés. Kedden az igazságszolgáltatási reformról lesz részletes vita, a szerdai ülésnapot pedig az új munka törvénykönyvének szenteli a Ház.
A görög miniszterelnök "túlélte" a bizalmi szavazást, mégsem marad kormányfő, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Szinte biztos, hogy az eurózónás pénzügyminiszterek mai találkozóján is Görögország...
Négy gyilkosság történt hetek alatt a magyar határ mentén, a vajdasági Bajmokon. A szerb rendőrség szerint mind a négy áldozattal ugyanaz végzett, és a sorozatgyilkos magyar területen bujkál.
A Külügyminisztérium mély megrendüléssel értesült egy magyar turistabusz vasárnap esti tragikus egyiptomi balesetéről, amelynek - az eddigi hivatalos közlések szerint - 11 halálos áldozata és 29 sebesültje van.
Csaknem 150-en hazaérkeztek hétfőre virradóra abból a magyar turistacsoportból, amelynek egy része balesetet szenvedett az egyiptomi Hurghadában; egyes információk szerint azonban a balesetet szenvedett busz utasai közül senki sem jött haza.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtök késő délután Egy sor cigányt ünnepelt sok ember. Köztük Spiró György, Parti Nagy Lajos, Kőszeg Ferenc, Ferge Zsuzsa... Az Egy sor cigány huszonnégy mai magyarból áll, akiket Závada Pál írt meg, Korniss Péter pedig lefotografált. Gyönyörű könyv született. Olyan csöndes dacos, ebben a mi agresszíven gyűlölködő országunkban.
Hazaérkezett tizennégy sérültje a vasárnapi buszbalesetnek, és már úton van egy újabb csoport is - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden. Egyiptomba közben megérkeztek az ORFK szakértői, akik megkezdték az áldozatok azonosítását. A holttesteket valószínűleg a hét második felében szállíthatják Magyarországra. A sérültek többsége nem emlékszik a balesetre és annyira megviselték őket a történtek,…
Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő és Antonisz Szamarasz, az ellenzéki Új Demokrácia vezetője "elvben" megegyezett az új koalíciós kormányról, amelynek feladata az eurózóna mentőcsomagjának ratifikálása a választások előtt - közölte vasárnap este a görög államfő hivatala. A megállapodás azután született meg, hogy a két politikus tárgyalt Karolosz Papuliasz köztársasági elnökkel.
Az új kabinet már a jövő héten összeülhet, feladata a Brüsszelben elfogadott mentőcsomag ratifikálása lesz. Csak ezt követően kerülhet sor az előrehozott választásokra, amit február 19-én tartanának.
Az euróövezet tagállamai egyre kevésbé tartják vonzónak az euró használatát, ha megvalósul a Németország által szorgalmazott költségvetési integráció - jelentette ki a Goldman Sachs Asset Management...
Az észak-amerikai profi baseballbajnokság (MLB) egyik legmegosztóbb személyisége, CC Sabathia új szerződést kötött a New York Yankees-el. A komoly súlyproblémáiról elhíresült dobó egy öt éves 122 millió dolláros kontraktusra bólintott rá.
Az adóellenőrzésről szóló sorozatunkban, most azt vizsgáljuk, hogy a milyen eljárási cselekményeket végezhet a hatóság, illetve az adózó milyen cselekményekre jogosult.
Bulival lazítottak a tehetségkutató sztárjai a szombati újabb döntő után. A remekül táncoló és éneklő fiú is egyedül érkezett szórakozni, de hajnalban aztán előkerült egy mindenki számára ismeretlen lány, akivel feltűnően bizalmasan bújt össze a padon.
A kairói magyar nagykövetség értesülése szerint 11 halálos és 29 sérült áldozata lehet a magyar turistákat szállító busz hurghadai balesetének - közölte Kveck Péter kairói magyar nagykövet vasárnap este telefonon az MTI-vel.
A magyar közönség közel két évtizedet volt kénytelen várni, hogy itthon is élőben láthassa a soul koronázatlan királynőjének nevezett énekesnő és csapatának koncertjét, Sade november 23-án Budapesten koncertezik.
Az első busz borult fel abból a háromból, amelyekkel a magyar turisták a repülőtérre tartottak a hurghadai szállodából vasárnap - nyilatkozta hétfő reggel az MTI Hírcentrumnak Tóth Frank, aki nem sokkal a baleset után ért a helyszínre egy másik turistabusszal.
A Bika legyen ma merész, az Oroszlánt új szerelem inspirálja, a Szűz lazíthat, a Nyilasnak ma senki nem tud ellenállni,a Vízöntő egy vonzó idegennel találkozik.
Halálos fenyegetéseket kap a Jóban Rosszban producere, mióta kiderült, hogy Brózik Klára távozik a sorozatból. A színésznő kiírása hatalmas indulatokat váltott ki a nézők körében.
Stomm Marcell hadtestparancsnok 1943 februárjában közölte a legénységével, hogy végrehjatható parancsot nem tud adni, mindenki menjen vagy maradjon, ő pedig elindult, hogy a szovjetek fogságba ejtsék. Ezt sokan példaérétékűnek tartják, mások árulásnak, hiszen egy parancsnok nem hagyhatja magára a beosztottjait. Íme a történelemtudomány örök kérdése: mennyire tud objektív maradni a tudós?
A piacon már az idén bevétel-csökkenést okozott az étkezési utalványok adómentességének megszüntetése, valamint az élelmiszerek és üzemanyagok áremelkedése.
Hurghada ‒ Legalább 12 magyar turista halt meg, és több mint húszan megsérültek – köztük négy gyerek –, amikor az őket szállító turistabusz felborult. A szemtanúk szerint a baleset helyszíne maga volt a rettenet.