A kormány azt tervezi, hogy az ízesített sörök, a kávé és az alkoholos üdítők után is fizetni kell majd a chipsadót - írja a hvg.hu a birtokába került tervezetre hivatkozva. A chipsadó szeptemberi...
Tovább folytatódott az emelkedés az amerikai piacokon, a fontosabb indexek 1,5% feletti pluszban zárták a kereskedést. Az európai likviditásfokozó intézkedések, az eurózóna bankjainak egységes...
A liberális, szórakoztatóipari igénytelenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, derül ki a frissen kinevezett Dörner György színházigazgatói pályázatából. Márta István jelenlegi igazgató az ATV Startban azt mondta, hogy tudomása szerint nemcsak a szakmai zsűri, de a főpolgármester is az ő pályázatát támogatta.
Az üstökösöknek köszönhetjük a Föld óceánjait - állítják a németországi Max Planck Intézet asztrofizikusai, akik vizsgálataikról a Nature online kiadásában számoltak be.
Az E-Star terveinek megfelelően halad az EETEK integrálása Lengyelországban, a nemrégiben megvásárolt mieleci hőerőműnél két új, összesen 8,4 MW teljesítményű gázmotort helyeztek üzembe. A beruházás ...
Az E-Star egyes leányvállalatainak összeolvadását, és névváltozását jelentette be, illetve november elejére rendkívüli közgyűlést hívott össze igazgatósági tag megválasztásának ügyében. Az E-Star...
"Súlyos hiba lenne önmagában csak a 14,65%-os megújuló célszám teljesítésére koncentrálni, erről már vannak gyakorlati tapasztalataink is. A legnagyobb veszélyt az jelenti, ha megmaradunk az...
A McLarennel a héten szerződést hosszabbító angol pilóta mindkét pénteki szabadedzést az élen zárta Szuzukában. Az angol mögött délután Fernando Alonso lett a második, a címvédő Sebastian Vettel pedig a harmadik.
A kávéra, az ízesített sörökre és az alkoholos üdítőkre is kiterjesztené a kormány a népegészségügyi termékadót. A Népszabadság és a hvg.hu birtokába került tervezet szerint emellett átlagosan 25 százalékkal növelnék azoknak a termékeknek a közterhét, amelyekre már idén kivetették a chipsadót.
A szeptember végére ígért magyarországi oktatási-nevelési támogatást még egyetlen szlovákiai magyar család sem kapta meg - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap pénteken.
Az előző napok jó hangulata a mai délelőtt során is velünk maradhat - véli Német Sándor a Buda-Cash kereskedelmi igazgató helyettese, aki az európai bankok feltőkésítésére vonatkozó várakozások...
Az Egyesült Államok elnöke szerint a munkahelyteremtő törvény segít megakadályozni a gazdasági a visszaesést, ha Európában rosszabbra fordulnak a dolgok.
Az öregségi nyugdíjasok, a diákok és a 6 éven aluli gyerekek utazási kedvezménye is megmarad - nyilatkozta a Hír Televízió Bruttó című gazdasági magazinjának Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
A holland parlament csütörtökön jóváhagyta a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő országok anyagi támogatását is könnyítő euróstabilitási mechanizmus kibővített változatának létrehozását.
Jenson Button nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj második szabadedzését. A brit pilóta Fernando Alonsót előzte meg, a világbajnoki címtől egy pontra lévő Sebastian Vettel lett a harmadik.
Folytatódhat pénteken is az emelkedés a nyugat-európai tőzsdéken; elemzők szerint a hangulatot a közép-európai idő szerint kora délután esedékes amerikai foglalkoztatási adatok befolyásolhatják jelentősebben.
A holland parlament csütörtökön jóváhagyta a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő országok anyagi támogatását is könnyítő euróstabilitási mechanizmus kibővített változatának létrehozását.
Napi csúcsuk közelében zártak a vezető amerikai részvényindexek tegnap este és a jó hangulat a határidős indexek alapján ma reggelig is kitartott. Az eurózóna bankszektorának háttérben készülődő...
Az Európai Bizottság október 3-án jóváhagyta az M3-as autópálya következő szakaszának megépítését célzó projektet. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházás összköltsége meghaladja a 62 milliárd forintot, amelyből az uniós támogatás több mint 34 milliárd forintot tesz ki - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség....
Ezerfős létszámleépítés lesz a honvédségnél, miután a jövő évi költségvetésben jóval kevesebb támogatást kap a szaktárca, mint eddig. Hende Csaba szerint a Honvédelmi Minisztériumnál, háttérintézményeinél, valamint az Összhaderőnemi Parancsnokságnál várhatók elbocsátások.
Az elemzői várakozásokat meghaladó profitról számolt be a Samsung ma közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében annak köszönhetően, hogy az okostelefonjai iránti erős kereslet ellentételezni...
2011 augusztusában a legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 1,572 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizetők száma, derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb gyorsjelentéséből....
Az LMP jelöltje, Karácsony Gergely, valamint a civilek és az MSZP által támogatott Lévai Katalin is hajlandó a második fordulóban visszalépni, ha ez kell ahhoz, hogy legyőzzék a Fideszt a II. kerületi időközi országgyűlési képviselőválasztáson - derült ki a Népszabadság pénteki számában a két jelölttel megjelent közös interjúból.
Fontos szintek előtt állnak a ma vizsgált instrumentumok, de nagy erőre lenne szüksége a piacnak, hogy ezek leküzdése még ma, a hét utolsó kereskedési napján megtörténjen. A mai elemzésünkben az OTP...
Az ízesített sörökre, a kávéra és az alkoholos üdítőkre is kiterjeszthetik a népegészségügyi termékdíjat, azaz a chipsadót. Ezen felül emelkedhet a chipsek, snackek, sütemények és ételízesítők adója is
Tegnap este 8 óra után hozta nyilvánosságra a Plotinus harmadik negyedéves időközi vezetőségi beszámolóját, amelyben kedvező számokat publikált a társaság. Az első félévben összességében 47,2 millió...
A MAGOSZ jogászokból és szakértőkből álló munkacsoportot hozott létre a zsebszerződések kiszűrésére - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke...
Az év első nyolc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma alig nőtt, a vendégéjszakák száma pedig 2,1 százalékkal mérséklődött az előző évi azonos időszakhoz képest; a szálláshelyek árbevétele folyó áron 2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,39 pontos emelkedéssel, 16.836,86 ponton nyitott pénteken. Ez a csütörtöki záró értékéhez képest 0,76 százalékos erősödést jelent. Gabler Gergely, az...
Mind Veres János, a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere, mind pedig Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetője felelős azért, hogy a Budapest Airport privatizációja során a Magyar Államot 24 milliárd forintos kár érte – jelentette ki a hírTV Rájátszás című műsorában Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
Dunaharaszti - Megtörten, mintegy húsz kilót fogyva, kéz-lábbilincsben hozták csütörtökön a Pest Megyei bíróságra H. Gábort (46), aki, mint megírtuk, tavaly július 11-én nevelésként ököllel, fakanállal és nadrágszíjjal halálra verte kisfiát Gáborkát (+10). A férfit a hátsó sorokból sírva nézte a kicsi nagymamája, férje végig jegyzetelte a tárgyalást.
A FIZETÉSEMELÉS 2012 című felmérés szerint a cégek átlagosan 3,8 százalékos béremelést terveznek jövőre. A DEVISE Hungary és a Simconsult együttműködésében folyó felmérésről Dara Péter számolt be a Hr-vezetők országos konferenciáján, melyet a Napi Gazdaság szervezett.
A forint a tegnap este is kitartó kedvező nemzetközi részvénypiaci hangulatban az euróval szemben egészen 296-ig erősödött, ma reggelre viszont minimálisan gyengült, a jegyzések 296,5 körül mozognak a bankközi piacon....
Tegnap este 8 óra után hozta nyilvánosságra a Plotinus harmadik negyedéves időközi vezetőségi beszámolóját, amelyben kedvező számokat publikált a társaság. Az első félévben összességében 47,2 millió...
Éjfél körül eddig tisztázatlan körülmények között egy faszerkezetű, hatszor nyolc méteres épület lobbant lángra, majd a tűz további négy épületre is átterjedt.
A visegrádi csoport fennállásának 20. évfordulója alkalmából Budapesten tanácskozik mától a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel államfő. A csúcstalálkozó második napját Visegrádon tartják.