Kevés gyümölcs dicsekedhet olyan nagy múlttal, mint az alma. A mitológián át, a Bibliáig, Tell Vilmoson, New Yorkon keresztül a világ egyik vezető szoftvercégének emblémájáig mindig és mindenütt ott volt és van az alma. A tökéletes, édes, bűnre csábító gyümölcs, ami a mai napig a legmeghatározóbb elem a gyümölcsfogyasztásunknak.
Bár már a Legfelsőbb Bíróság is lezárta korábban Tasnádi Péter önbíráskodási ügyét, az emiatt először 2002-ben elítélt vállalkozónak a régi ügy miatt tegnap ismét bíróság elé kellett állnia, amely azonban felfüggesztette a pert, mivel egy másik megye eljárása érinti ezt az ügyet is. Ez pedig valamiért nem derült ki a tárgyalás kitűzése előtt. Tasnádit folyamatosan a "közelében" tartja az…
Élne diktatúrában, ha az garantálná személyes jólétét? - leegyszerűsítve erre kereste a választ a Nézőpont Intézet abban a felmérésben, melyet a Magyar Nemzet közölt tegnap.
13 napot hagyott a Köznevelési törvény tervezetének véleményezésére az oktatási államtitkárság, a határidő kedden lejárt. A tervek szerint november első hetében szavazhat a parlament a javaslatról, amely a bírálók szerint egy tekintélyelvű, centralizált oktatási rendszert vetít előre. Az államtitkárság nem reagált a kritikákra és kérdéseinkre.
Vadorzók tevékenysége miatt kihalt a jávai orrszarvú Vietnamban - jelentette be a Természetvédelmi Világalap (WWF). A szervezet szerint ezzel már csak a fajnak alig ötven képviselője maradt, ezek a példányok az Indonéziához tartozó Jáva szigetén élnek egy nemzeti parkban.
A vártnál nagyobb veszteségeket szenvedett el a jobboldali populista Svájci Néppárt az alpesi államban megrendezett parlamenti választáson. Ettől függetlenül a bevándorlás ellenes szólamairól ismert Christoph Blocher pártja maradt a legnagyobb politikai erő az országban. Előretörtek viszont a kis pártok.
A menedzserszűrés kifejezetten a menedzserek esetleges betegségeinek, egészségügyi problémáinak kiszűrését célozza meg. Az átfogó vizsgálatok kiterjednek valamennyi fontos szerv, az anyagcsere-folyamatok és a keringési rendszer állapotának és működésének felmérésére.
Tovább folytatódik a német Kalózpárt szárnyalása. A Stern és az RTL legutóbbi felmérése szerint ha most rendeznének parlamenti választást az országban, a tömörülés tíz százalékot kapna. Első ízben fordul elő, hogy a párt elérte a kétszámjegyű "álomküszöböt".
Percről-percre csökken az esély arra, hogy a romok alá szorultakat még életben felszínre hozzák a török mentőcsapatok, a halottak száma már meghaladja a 430-at. A vasárnapi földrengés sújtotta Van tartományban drámai a helyzet, az időjárás sem kedvez a katasztrófa áldozatainak. Tízezrek fagyoskodnak az utcákon, tereken, a meteorológusok lehűlést, havazást jeleznek. Tegnap délután egy 15 napos…
Sivatagi sírba temették tegnap titokban Moamer Kadhafit. A tisztázatlan körülmények között megölt volt líbiai vezetőt kedd hajnalban, jeltelen sírba temették el. A Kadhafi-család azt szerette volna, ha a megbuktatott diktátor szülővárosa, Szirt mellett hantolják el őket, de az Átmeneti Nemzeti Tanács úgy döntött, a helyszínt titokban tartják.
Öngyilkos lett az énekesnő, Csézy szerelme. A 46 éves férfi 9 mm-es marokfegyverével lőtte fejbe magát. Lajos László azért vetett véget életének, mert imádott Böbikéje egy másik férfiért elhagyta.
Optimistán nyilatkozott a szerdai uniós csúcs előtt Martonyi János, aki hangsúlyozza: meg kell őrizni a 27-ek integritását. A külügyminiszter szerint a szerdai uniós csúcstalálkozón elfogadják a jelenleg a terítéken lévő válságkezelő módszereket, az állam-és kormányfők "nem is nagyon tehetnek mást" - mondta.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéja után Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke ismerteti a szervezet véleményét a jövő évi büdzséről. A képviselők ezután 7 órán át tárgyalhatják a javaslatot.
Václav Klaus cseh államfő úgy véli, hogy az euró ugyan túl fogja élni a jelenlegi adósságválságot, de Európa gazdasága ezért több évig egyhelyben fog topogni.
Emelte bruttó hét forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot ért el a dízel ára, a benziné a héten nem változik.
Egy tinilány kegyetlen tréfája miatt kellett meghalnia a 34 éves Laczi Gábornak. A bakfis Gábor egyik legjobb barátjával, G. Zoltánnal járt. Fanni féltékennyé tette Zoltánt, aki elhitte a félrelépést, és megfojtotta Gábort.
Nagy érdeklődés kíséri az idén először megrendezett Zeneszüret című komolyzenei fesztivált. A csütörtökig tartó pécsi eseménysorozat központjába a 200 éve született zeneszerző, Liszt Ferenc életműve áll.
Az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik 2012 januárjától a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - jelentette be L. Simon László, a szervezet elnöke tegnap.
Az előző rendszer vezetőinek járó nyugdíjak csökkentéséről egyeztettek a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviselői a Parlamentben. A csökkentés szükségességében egyetértettek a frakciók, a módjáról azonban egyelőre nem született megállapodás. A Fidesz korábban a jóvátételi adó lehetőségét vetette fel, a többi képviselőcsoport azonban nyugdíj-újramegállapítást tartana jónak.
Hosszabb távra ható döntéseket remélnek az európai uniós tagországok állam- és kormányfői az euróövezet adósságválságának enyhítésére a szerda esti újabb csúcstalálkozóktól Brüsszelben. Az Ecofin ülését ugyanakkor elhalasztották.
Csak szerdán szavaz a német parlament az euróövezeti mentőalap kibővítéséről. A Bundestag döntése kell ugyanis ahhoz, hogy Angela Merkel hozzájárulhasson a rendkívüli csúcstalálkozón a görög államadósság nagyarányú leírásához. Az elutasítás, elemzők szerint katasztrófát jelentene az eurózóna államaira nézve. A német lakosság fele ugyanakkor azonnal visszacserélné az eurót a felélesztendő német…
Néhány napja egy heves vihar megbénította Róma életét, most Liguria körzetében követelte három ember életét. Írországban egy nap alatt esett annyi eső, mint máskor egy hónap alatt.
Már 459-re emelkedett a vasárnapi törökországi földrengés halálos áldozatainak a száma. Három nappal a katasztrófa után élve találtak több túlélőt is az összedőlt házak romjai alatt. A kutatást még folytatják a romok alatt rekedt emberek után, de a hideg miatt kevés a remény arra, hogy további túlélőket találnak.
Idén minden eddigi csúcsot megdöntött a cégek bedőlésének aránya, a kedvezőtlen tendencia már a korábban jól teljesítő iparágakat is elérte. Mindeközben a cégek számának bővülése lassulni látszik, már nem szaporodnak gomba módjára
Több mint ötvenezren csatlakoztak az internetes kampányhoz, melyet azok indítottak, akik Cristofelt visszajuttatnák a VV 5- be. A fiú bizakodik, de a csatornát nem érdekli a mozgalom.
Újabb legenda távozott közülünk. 88 éves korában egy németországi kórházban hunyt el tegnap Liviu Ciulei rendező. A Newsweek a nemzetközi művészeti élet egyik legbátrabb és legprovokatívabb személyiségeként jellemezte a román művészt. Több mint félévszázados munkássága igazolja az állítást.
Ha a parlament változatlan formában fogadja el az új önkormányzati törvény tervezetét, jelentősen csökkenhet a polgármesterek és jegyzők fizetése 2013-tól, írja a Népszabadság.
Súlyos presztízsveszteséget szenvedett el Claudia, aki ellen vádat emelt az ügyészség, amiért halott édesanyja rokkantkártyájával parkolt. Az igazságszolgáltatáson túl a nézők is büntethetik.