Túszmentési gyakorlat kezdődött Budapesten, az egyik I. kerületi metróállomás területén, több szervezet bevonásával – közölte a Terrorelhárítási Központ az MTI-vel.
Az eslő félidőben nem esett gól a spanyol bajnokság 9. fordulójának zárómérkőzésén, a másodikban viszont a hazai pályán játszó baszkok Llorente vezetésével eldöntötték a meccset.
A magyar borokról és a magyar borvidékekről könyvet kell írni, s nem blogot, így engedjétek meg, hogy arról a szűkebb régióról ejtsek pár szót, melynek a bor szeretetét és tiszteletét köszönhetem, arról a városról, hol ifjúkorom legszebb éveit töltöttem.
Növekedést mutat azon óvodások és általános iskolások száma, akik esetében fejtetvességet mutattak ki. A tavalyi egész éves adatokhoz képest az idén szeptemberben 0,18 százalékos növekedés tapasztalható.
A Crohn-betegség kezelése elsősorban gyógyszeresen történik, bizonyos esetekben azonban műtéti beavatkozásra van szükség. A megfelelő kezelés segítségével a Crohn-betegségben szenvedők képesek a rendes napi életvitelre.
Amit a nyugdíjrendszer átalakításának, átszervezésének nevez a kormány nem más, mint a pénzek kivonása, a kockázatközösség megszüntetése, az állam kivonulása a rendszerből - állítja Korózs Lajos. Az MSZP szakpolitikusa szerint nem valósítható meg a kabinet terve, hogy a jövőben nyugdíjat csak járulékbevételből finanszíroznak. Az elhibázott gazdasági lépések miatt a jelenlegi nyugdíjasok járadékát…
Új ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja majd szombaton a szocialista platformok összejövetelén Schmuck Andor. Értesülésünk szerint az MSZDP-főtitkára azon a Baloldali Tömörülés platform által összehívott konferencián beszél elképzeléseiről, amelynek vezető szónoka Mesterházy Attila, az MSZP elnöke lesz.
Azonnal visszajárnának a kicsalt százmilliók a Generali Biztosító becsapott ügyfeleinek, legfeljebb a kamatokról lehetne vitatkozni - vélik a károsultak. A cég azonban csak a büntetőeljárás jogerős befejezése után - tehát feltehetően évek múlva - kíván erről egyeztetni. Addig családok mehetnek tönkre, házakat árverezhetnek el, mert nincs nyoma annak a 300 millió forintnak, melyet egy üzletkötőjük…
Ma ugyan véget ér Szócska Miklós második "országjáró" körútja, lényegében még mindig titkos, hogy mit történik a kórházrendszerrel jövőre. Az egészségügyi államtitkár "érintettnek" csak a szakma egyes képviselőit tekinti, és amíg őket nem tájékoztatta, addig semmiféle konkrétumot nem árulnak el a rendszerreformról.
Több százmilliárdos költségvetési hatása lehet annak, ha a kormány nem teljesíti a jövő évi hiánycélt, ezt a miniszterelnökséget vezető államtitkár mondta a budapesti gazdasági fórumon. Varga Mihály elismerte, hogy optimista a másfél százalékos növekedés, amin a büdzsé alapul. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint nem a fogyasztás bővülést, hanem a versenyképesség javítását kellene megcéloznia…
Bár évről-évre egyre több olyan cég van, amelyik nem bírja a piaci versenyt, szép számmal akadnak olyan vállalatok, amelyek bátran mernek fejleszteni. Új gépeket vásárolnak, nagyobb irodát bérelnek, szélesítik árukészletüket. A legtöbben ezeket a fejlesztéseket valamilyen vállalati hitelből fedezik - a bankok pedig szép lassan ismét nyitnak feléjük....
Nagyobb valószínűséggel halnak meg gyilkosság vagy öngyilkosság miatt a várandós és az egy éven belül szült amerikai nők, mint más, terhességgel összefüggő orvosi probléma következtében - állapította meg egy amerikai tanulmány.
Távozásra szólították fel az oktatási államtitkárt az egyetemi, főiskolai hallgatók, érdekvédők és mások is a mai, budapesti tüntetésen. A szervezők szerint tízezres tömeg a felsőoktatási törvénytervezet ellen tiltakozott, kifogásolták a röghöz kötést és a bújtatott tandíjat is.
"Cudar idők jönnek Magyarországra", a kormány "dilettáns és felelőtlen" gazdaságpolitikája miatt az embereknek brutális megszorításokra kell felkészülniük - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön Szegeden.
Azerbajdzsán a tárgyalóasztalnál kíván véget vetni az immár két évtizede húzódó karabahi konfliktusnak, ám türelme nem végtelen - derült ki azokból a beszélgetésekből és tájékoztatókból, melyeket egy nemrégiben Azerbajzsánban járt magyar újságírócsoport számára szerveztek. Az újságírók hivatalos bakui meghívásra látogattak el a Kaszpi-tenger mellett fekvő országba.
Életfogytiglanra ítélték Buenos Airesben a "halál angyalát". Alfredo Astizt, az argentin haditengerészet volt tisztjét az 1976-83 közötti katonai diktatúra idején elkövetett emberiség elleni bűntettek miatt ítélték el.
Egyiptom csütörtökön átadta az izraeli hatóságoknak Ilan Grapelt. A kémkedés gyanújával öt hónapja fogva tartott izraeli-amerikai állampolgárt magángéppel szállították Kairóból Tel Avivba, majd a Ben Gurion repülőtérről Jeruzsálembe vitték, ahol Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő fogadta a fiatalembert.
Több mint 3,2 millió választásra jogosult ír polgár járulhatott tegnap az urnákhoz, hogy megválasszák Írország új elnökét, aki a népszerű elnökasszonyt, Mary McAleese-t váltja fel.
Az interneten állást keresők 43 százaléka Budapesten szeretett volna elhelyezkedni az év első hat hónapjában, míg Vas, Tolna és Nógrád megyében alig több mint egy százalék - derült ki a Workania legutóbbi vizsgálatából, amelyet a Fizetések.hu ismertet. A második legnépszerűbb régió Pest megye volt, ahol az álláskeresők tizede dolgozna, Győr-Moson-Sopron megyében pedig öt százalékuk.
Egy fejre állt autóban töltötte az utolsó forgatási napját Liptai Claudia. A színésznőnek búcsúzóul a Jóban Rosszban producere ennyit mondott: végre megölhettelek!
A 27%-os szociális adót akár üzenetként is értelmezhetik az alkotmánybírák, akik 11 hónapja döntésképtelenek a 100 ezer magánnyugdíjpénztárnál maradó tag állami nyugdíjának ügyében
Nyugtató injekciókkal és tablettákkal kezelik az öngyilkosságot elkövető Lajos László édesanyját. A falubeliek szerint az asszony Csézyt hibáztatja, amiért fia véget vetett az életének
Gyakorlatot tartott a Terrorelhárítási Központ (TEK) az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) együtt péntekre virradó éjjel a Batthyány téri metrómegállóban, az eseményen jelen volt Tarlós István főpolgármester is.
Ősszel van ideje a bornak, annak, hogy fölcaplassunk valamelyik mohácsi pincébe, és Busóvért igyunk a híres köcsögös babhoz, de csak miután megnéztük, és megtudtuk, hogyan készül Lakatos uramnál a híres fekete kerámia, na meg a hét literes hasas köcsög, amibe a bab kerül.
A rendőrökkel is összecsaptak a tüntetők, akik pártirodákat dúltak fel és egy polgármesteri hivatalt is felgyújtottak. A Népi Beadvány 19 helyet szerzett a Nemzetgyűlésben, de tiltakozásul minden listáját visszavonta.
Folytatódik ma a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat vitája a parlamentben. A képviselők kilenc órán át tárgyalnak a jövő évi büdzséről, amelynek általános vitáját szerdán kezdte meg és jövő szerdán zárja le a Ház.
Magyarországon új gazdasági modell van kialakulóban, amelynek a munka, az emberi erőfeszítéssel létrejövő értékteremtés az alapja - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a százötvenezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya átadása alkalmából rendezett ünnepségen. A miniszterelnök ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy jövőre recesszió lesz az országban, ha nem sikerül új…
Ismét egy túlélőre bukkantak a törökországi földrengés romjai alatt: péntek hajnalban, száznyolc órával a rengés után kimentettek egy tizenhárom éves fiút egy összedőlt ház alól.
Hoffmann Rózsa nem érti, miért kellene távoznia posztjáról; az oktatási államtitkár ezt a hallgatók csütörtöki demonstrációjára reagálva mondta az MTI-nek. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége által meghirdetett tüntetésen Hoffmann Rózsa menesztését sürgették.
Betegei rajongtak a képesítés nélkül praktizáló velencei fogorvosért, rendelőjébe külföldről is visszajártak törzsvendégei. S. István húsz éve rendel, pedig csak fogtechnikusi képesítéssel rendelkezik. Őt és asszisztensét is őrizetbe vették.
A mérsékelten iszlamista en-Nahda párt a szavazatok 41,47 százalékát nyerte el vasárnap a tunéziai alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon, és ezáltal 90 képviselői helyhez jut a 217 tagú parlamentben. Erőszakos tüntetés volt az ország középső részén lévő Szidi Búzid városban, mert a bizottság érvénytelenítette egy párt bizonyos listáit.
Nemcsak Magyarországon, külföldön is élénk visszhangot keltett, hogy Tarlós István a szélsőjobboldali nézeteiről ismert Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatójának. Az is tiltakozásokat váltott ki, hogy Dörner intendánsának Csurka Istvánt jelölte meg. Összeállításunkból kiderül, szinte nem múlt el nap, hogy ne hangzott volna el valamilyen éles bírálat.