Peking - A gazdasági válságra való tekintettel és a növekvő nemesfém iránti kereslet miatt aranyautomatát helyeztek forgalomba a metropolisz egyik sétálóutcájában. Az aktuális világpiaci árhoz alkalmazkodó ATM készpénzt és hitelkártyát is elfogad.
Rogán Antal szerint az összehangoltság, a kartellezés gyanúját veti fel, hogy az elmúlt napokban, vagyis a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezése után több bank megemelte forinthiteleinek kamatait.
Budapest – Így is lehet népszerűsíteni a klubot, az Újpest FC-t és a labdarúgást: a lila-fehérek elkezdték körbejárni a IV. kerületet, és iskolásokkal találkoznak.
A közép-európai ingatlanbefektetések az év végére elérhetik a 6 milliárd eurót, miután a harmadik negyedévben a szektorban 2,32 milliárd eurót ruháztak be, és bár a befektetői aktivitás a 2005-ös év szintjén van, a negyedik negyedév várhatóan Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon is erős lesz a Cushman and Wakefield ingatlan-tanácsadó elemzése szerint.
Protokollvendégek tömege, és igen erős rendőri jelenlét mellett emlékeztek meg kedden Kolontáron, és Devecserben az éppen egy évvel korábbi vörösiszap-ömlésről. Még rendőrségi helikopter is feltűnt a város fölött.
Vezetői körlevélben fogalmazta meg elvárásait a devizában felszámított költségek forintban való meghatározására vonatkozóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). E szerint kielégítő gyakorlatnak tekinti, ha a pénzügyi intézmények a 2011. január 1. és szeptember 29. közötti napi jegyzésekből számított számtani átlag alapján állapítják meg a korábban devizában kifejezett díjak és…
Az év első felében jelentősen lassult a növekedés és előreláthatólag a következő negyedévek sem hoznak számottevő javulást az amerikai gazdaság számára - mondta Ben Bernanke, amerikai jegybankelnök a...
Az önkormányzat és a Tatai Honvéd Atlétikai Club (THAC) közötti, ötven millió forintos támogatásról szóló vita miatt elfogyott a kézilabdacsapat pénze, ezért visszaléphet az NB I-ből. A következő két meccset, az Orosháza és a Pécs ellen már az utolsó tartalékokból, a megmérettetés miatt játsszák le - tájékoztatta a klub ügyvezető elnöke kedden az MTI-t.
Budapest - Nemcsak a színpadon, azon kívül is igazi hős Rúzsa Magdi (25). Az énekes a Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) program egyik nagyköveteként mindent megtesz azért, hogy segítse a leukémiás és daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges táplálkozását.
Magyarországot nemcsak a világban érezhető bizonytalanság, hanem elsősorban öröklött állapota szorítja kreativitásra, a gazdaság, az üzlet világa a kíméletlen racionalitás mellett kreativitást igényel - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi budapesti rendezvényén.
A korábbiaknál több pénzt fordít a kormány a hátrányokkal küzdő gyermekek tanulásának támogatására, hogy ne termelődjön újra a képzettség nélküli réteg - derül ki a jövő évi költségvetési javaslatból. Csökken a pedagógusok továbbképzésére fordított összeg, továbbá kevesebb pénz jut a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket integráltan oktató pedagógusok anyagi támogatására. Az alapnormatívák…
Az MKB Bank is csatlakozott a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) rendszeréhez, az első kártyát kedden Budapesten sajtótájékoztató keretében adta át Erdei Tamás, a bank elnök-vezérigazgatója és Szőllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
Japánnak is van elég baja: égbeszökő adóssága, gazdasági helyzete elkeserítő és a fukusimai atomkatasztrófa hatásai még ma is érezhetőek – ám a krízishelyzetben lévő állam mégis felajánlotta segítségét az euróövezet tagállamainak.
A Vasas előző években rendre bajnok, legutóbb azonban az Eger mögött ezüstérmes férfi vízilabdacsapata az új idényben vissza akarja szerezni az első helyet a Vodafone ob I-ben.
Los Angeles — Épp 150 ezer dolláros honoráriumát követelte telefonon a koncertszervezőktől Conrad Murray, miközben a gondjaira bízott Jackónak a másik szobában megállt a szíve.
Hétfőn bejárta a világsajtót az a rádiófelvétel, amelyben Felipe Massa versenymérnöke arra biztatja pilótáját, hogy tegye tönkre Lewis Hamilton versenyét a Szingapúri Nagydíjon.
A romló európai üzleti hangulat és az amerikai növekedés várható lassulása miatt megnövekedett a kettős mélypontú recesszió kockázata az euróövezetben a Standard & Poor's kedden Londonban ismertetett új előrejelzése szerint.
Ötven százalékkal emelkedik az aromás szeszes italok jövedéki adója az Országgyűlés által nemrég elfogadott törvénymódosítás szerint; a sör, a bor, a pezsgő és a minőségi szeszes italok esetében viszont csak 5 százalék lesz az adóemelés – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden.
Vezetői körlevélben fogalmazta meg elvárásait a devizában felszámított költségek forintban való meghatározására vonatkozóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). E szerint kielégítő...
Komoly gazdasági fellendülést hozhat Füleken a svéd érdekeltségű Dometic cég bejelentése, hogy a vállalkozás legalább 450–500 új munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben a nógrádi település ipari zónájához közeli területen – írja a pozsonyi Új Szó című napilap kedden.
Fél óra alatt közel 1%-ot veszített értékéből a svájci frank az euróval szemben, ami azért érdekes, mert a romló globális befektetői környezet nem indokolna frankgyengülést. A háttérben újabb piaci...
Az európai lejtmenet az amerikai piacra is átragadt, a keddi kereskedés 2 százalékos eséssel indult, azonban a kezdeti pánikhangulat után gyors felpattanás következett. Jelenleg a Nasdaq 0,8...
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Fegyelmi Bizottsága első fokon tizennyolc hónapra eltiltotta Aschenbrenner Györgyöt és Pikó Zsuzsát a versenyzéstől.
Magyarországot nemcsak a világban érezhető bizonytalanság, hanem elsősorban öröklött állapota szorítja kreativitásra, a gazdaság, az üzlet világa a kíméletlen racionalitás mellett kreativitást igényel - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi budapesti rendezvényén.
Óriás szókirakó játék helyszíne lesz szombaton a Szépművészeti Múzeum. Az ingyenes program a Nagy rajzolás – The Big Draw elnevezésű nemzetközi program egyik hazai eseménye.
Sokáig a márkák presztízséhez és rangjához kevéssé méltó körülmények jellemezték a Jaguar és a Land Rover magyarországi forgalmazását, de a gyárak tulajdonosváltását - a két brit márka immár az...
A közösségi vásárlás terén erősít a Bookline, az elsősorban kulturális/szórakoztató szolgáltatások kedvezményes értékesítésére épülő liners.hu-t a múlt héten indította el Magyarország legnagyobb online áruháza....
A pesszimista hangulat ma sem enyhül a világ részvénypiacain, ahol a befektetők továbbra is a görög adósságválság és a növekedési félelmek miatt aggódnak. Továbbá a fontos szint alá kerülő S&P 500...
Belgium, Luxemburg, Franciaország kormánya is támogatja a nehéz helyzetbe került Dexia bankot - ha nem lesz elég a segítség, a Dexia lehet az első áldozata a görög adósságválságnak
A magyar válogatott játékosai egy footgolf versenyen mérték össze tudásukat. Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Juhász Roland sem volt elégedetlen a játék végén.