2011. október 4. kedd

okt. 4
6:54
Modernkori inkvizíció, máglyahalállal (Spa Trend Online)
G. B. Shaw Szent Johanna című darabját mutatta be péntek este a Nemzeti Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Sejthetővé válik belőle, hogy az igazság irányába törő, egyenes gerincű, saját feje után menő ember, ma is meglehetősen kényelmetlen, ezért ugyanúgy lehet koncepciós per áldozata, mint több száz évvel ezelőtt.
okt. 4
6:54
Hatalmas eladási nyomás az USA tőzsdéken (ProfitLine)
Erős veszteséggel zárták hétfőn a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a görög válság keltette félelmek miatt. A befektetők főként a bankrészvényektől igyekeztek szabadulni.
okt. 4
6:56
Zeneszüret: új fesztivál Pécsett (Spa Trend Online)
Rangos előadókkal, izgalmas művészeti csemegékkel indul Pécs új komolyzenei fesztiválja, a ZeneSzüret - LISZTre hangolva című, október 21-én. A Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező Nonprofit Kft. Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából, hagyományteremtő szándékkal indítja el egyhetes sorozatát.
okt. 4
6:57
Tanácstalanság: mi legyen Steinmann 160 millió forintjával? (ATV)
Megvannak a 101. orvosi-élettani Nobel-díj birtokosai. A legrangosabb tudományos elismerést és a vele járó 300 millió forintnak megfelelő díjat egy amerikai egy luxemburgi és egy kanadai immunológus tudós megosztva nyerte el. Nem sokkal később derült csak ki, hogy az egyik díjazott 3 napja elhunyt. Noha az alapszabály szerint Nobel-díjat posztumusz nem ítélnek oda, Stockholmban közölték: a…
okt. 4
6:58
Csákányi az Orfeumban (Spa Trend Online)
Csákányi Eszter olyan műfajt igyekszik élesztgetni, ami nálunk valaha nagy divat volt, aztán halódott, majd szinte kimúlt, de most mintha valamelyest kezdene újra lábra kapni. Ez pedig a lokál műsor, melyből még fiatalkoromban is Dunát lehetett rekeszteni.
okt. 4
7:06
Leszbikus bárba járt Pesten a Szex és New York sztárja (Blikk)
okt. 4
7:06
Emlékparkot avatnak az iszapömlés évfordulóján (Infostart)
Devecserben emlékparkot, Kolontáron emlékhelyet avatnak ma, a vörösiszap-katasztrófa első évfordulóján; az "emlékezés napján" Devecserben két épületet is átadnak, az újonnan épített postát és a Rotary Ház kulturális és oktatási központot.
okt. 4
7:12
Két levágott fejre bukkantak egy mexikóvárosi utcában (Blikk)
okt. 4
7:12
Meghalt Kováts Flórián (Spa Trend Online)
Hosszú betegség után, életének hatvanharmadik évében vasárnap elhunyt Kováts Flórián, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) titkára.
okt. 4
7:14
Világrekordot döntött a brit kajakos (Blikk)
okt. 4
7:15
Görögország vergődik, de marad az euróövezetben (ATV)
További pénzügyi konszolidációs lépésekre szólították Görögországot az euróövezeti országok pénzügyminiszterei, miután Athén bejelentette, hogy nem tudja teljesíteni az idei államháztartási hiánycélt.
okt. 4
7:18
Összehasonlító kalkulátor: mennyit keresnek a kollégák? (HR Portál)
Internetes bérösszehasonlító rendszert hoztak létre Ausztriában a nemek közti egyenlőség előmozdítása érdekében.
okt. 4
7:20
Tovább csökkent az állástalanok száma Fejér megyében (HR Portál)
Tovább csökkent a munkanélküliek száma Fejér megyében; szeptemberben a korábbinál háromszázzal kevesebb - 21.790 - regisztrált álláskeresőt tartottak számon a megyei munkaügyi kirendeltségein - mondta el a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szervezési szakreferense az MTI-nek.
okt. 4
7:22
507 betöltetlen álláshely van az adóhatóságnál (HR Portál)
A megnövekedett feladatok ellenére létszámstop van az adóhatóságnál, amit munkaszervezéssel, a hatékonyság növelésével kívánnak ellensúlyozni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a három fő területen jelenleg összesen 507 betöltetlen álláshely van.
okt. 4
7:24
Külön segélyt kapnak a nyugdíj előtt álló munkanélküliek (HR Portál)
Visszaállította hétfőtől a francia kormány azt a külön segélyt, amelyet olyan nyugdíjkorhatár előtti munkanélküliek igényelhetnek, akiknek már lejárt a munkanélküli segélye.
okt. 4
7:24
Pars ügyében a NOB-hoz fordul Borkai Zsolt (Sport365)
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kiáll Pars Krisztián mellett, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál keres védelmet a kiváló kalapácsvető érdekében, a fehérorosz atléták mintáinak újraelemzését kérve - tájékoztatta a MOB az MTI-t hétfőn este.
okt. 4
7:26
Alakuló ülést tart a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (HR Portál)
Várhatóan október 11-én tartja alakuló ülését a jövőben országos érdekegyeztető fórumként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), az alakuló ülésen az MTI információi szerint részt vesz majd Orbán Viktor miniszterelnök is.
okt. 4
7:27
Egyeztetnének a háziorvosok (HírTV)
Elfogadhatatlannak tartják a jövő évi költségvetést a háziorvosi szakmai szervezetek, az ugyanis reálértéken csökkenő finanszírozást jelentene nekik - írja a Magyar Nemzet.
okt. 4
7:27
OTP részvény - nincs vége a vesszőfutásnak (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,42 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel, 15.509,68 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult: a Mol és az OTP gyengült, a Magyar Telekomnak és a Richternek emelkedett az árfolyama a pénteki záráshoz képest.
okt. 4
7:29
MSZP-s szakpolitikusok szerződéseit vizsgálja a BRFK (HírTV)
Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Havas Szófia és Kárpáti Zsuzsanna MSZP-s egészségügyi szakpolitikusok megbízási szerződései kapcsán – értesült a Magyar Nemzet. A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik a büntetőeljárás.
okt. 4
7:29
Asmussen lesz Stark utódja az EKB igazgatótanácsában (ProfitLine)
Megállapodtak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei hétfőn arról, hogy a német Jörg Asmussen veszi át a lemondott Jürgen Stark helyét az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsában.
okt. 4
7:30
Új híd a Duna vajdasági szakaszán (Blikk)
okt. 4
7:30
Új híd a Duna vajdasági szakaszán (Kripto Akadémia)
Új hidat avattak a Dunán a szerémségi Indjija közelében, Beskánál; az építmény alig öt méterre íveli át a folyót attól az 1975-ben elkészült műtárgytól amelyet 1999-ben, a NATO bombázások idején találat ért, és egy része megsemmisült.
okt. 4
7:30
Újraszámolták, hogyan talicskázzák ki a pénzt az országból (Portfolio)
Több százmilliárd forinttal kisebb az új számbavételi módszerek szerint a magyar GDP a korábbi számításokhoz képest, meredeken esett a külföldi vállalatok profit-visszaforgatási hajlandósága, tavaly...
okt. 4
7:31
Két levágott fejet találtak a fővárosban (HírTV)
Két levágott emberi fejre bukkantak hétfőn Mexikóváros egy utcájában egy katonai támaszpont közelében.
okt. 4
7:33
Orbán: politikai prbeszéd és gazdasági együttműködés Szaúd-Arábiával (ATV)
Orbán Viktor szerint újra kell indítani a politikai párbeszédet, és meg kell kezdeni a gazdasági együttműködést Szaúd-Arábiával. A kormányfő így nyilatkozott magyar újságíróknak háromnapos szaúd-arábiai látogatásának első napján, hétfőn, miután a fővárosban, Rijádban fogadta őt Abdallah bin Abdel-Aziz, az ország királya, egyben miniszterelnöke, a fegyveres erők főparancsnoka, továbbá a nem muszlim…
okt. 4
7:35
Devecserben emlékparkot, Kolontáron emlékhelyet avatnak (ATV)
Devecserben emlékparkot, Kolontáron emlékhelyet avatnak ma, a vörösiszap-katasztrófa első évfordulóján; az "emlékezés napján" Devecserben két épületet is átadnak, az újonnan épített postát és a Rotary Ház kulturális és oktatási központot.
okt. 4
7:37
PSZÁF-jelentés és ebadó lesz a parlament témája (ATV)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évi jelentésének általános vitájával kezdi meg mai munkáját az Országgyűlés.
okt. 4
7:39
„Szakmaiatlan” Össztűz alá vették a Balsai-jelentést (ATV)
Megkezdte az Országgyűlés a 2006-os őszi zavargásokat elemző Balsai-jelentés tárgyalását. Elsőként az Alkotmányügyi bizottság elé került a dokumentum, ahol az ellenzéki képviselők össztűz alá vették a jelentést. Az MSZP szerint politikailag elfogult és szakmaiatlan, a Jobbik szerint helyenként nem elég következetes. Az előterjesztőként szereplő Belügyminisztérium államtitkára szerint Gyurcsány…
okt. 4
7:41
Soros szimpatizál a Wall Street elleni tüntetésekkel (ATV)
Soros György milliárdos befektető hétfőn New Yorkban kijelentette, hogy szimpatizál a Wall Street elleni tüntetésekkel, amelyek szerinte a bankok által kifizetett hatalmas osztalékok miatt robbantak ki.
okt. 4
7:42
Felmentették az emberölés miatt elítélt amerikai diáklányt (Infostart)
Felmentette a fellebbviteli bíróság Amanda Knox amerikai diáklányt, akit olasz barátjával 2009 decemberében ítéltek 26 évi szabadságvesztésre.
okt. 4
7:43
Belgrád megmagyarázná, miért nem szól az új törvény a kollektív bűnösségről (ATV)
Belgrád folytatni kívánja a dialógust Budapesttel és főleg a Szerbiában élő magyar kisebbséggel, s meg szeretné magyarázni, hogy "nincs kollektív bűnösség", de azok akik a megszálló erők tagjai voltak, legyenek szerbek, vagy más nemzetiségűek, nem jogosultak vagyon visszajuttatására és kárpótlásra - jelentette ki Bozidar Djelic, a szerb kormány alelnöke hétfőn Belgrádban
okt. 4
7:45
Szabadkártya, cinkelt lapok? - Stopper (videó) (HírTV)
A KEK-győztes Ferencváros vezetői nem tudtak arról, hogy a Bajnokok Ligájára is nevezhetett volna a klub. A szabadkártya létezéséről a magyar szövetség sem hallott, így nem tudta figyelmeztetni a zöld-fehéreket.
okt. 4
7:47
Újabb vádemelés Kiskunhalason (HírTV)
Magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Városi Ügyészség a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának volt vezetője, S. Ilona ellen – tudta meg a Magyar Nemzet. Ugyanakkor a gyanúba keveredett gazdasági vezető ellen nem emeltek vádat.
okt. 4
7:51
300 fölött az euró (ATV)
Röviddel délután két óra előtt 300 forint fölé emelkedett az euró árfolyama, a keddi londoni kereskedésben pedig több mint két éve nem mért csúcsra emelkedett a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása.
okt. 4
7:53
Levágott emberi fejet találtak a fővárosban egy járdán (ATV)
Az egymással harcoló drogbandák gyakran folyamodnak az elrettentésnek ehhez a formájához, de a fővárosban ritka ez a gyakorlat.
okt. 4
7:55
London: az euró már a kezdetektől elhibázott volt (ATV)
A brit pénzügyminiszter szerint az euró már a kezdetektől elhibázott volt, mivel merőben különböző gazdaságok használják a közös európai fizetőeszközt. George Osborne ezért úgy véli, meg kell erősíteni az európai bankokat, és határozott döntéseket kell hozni Görögországgal kapcsolatban, ahol egyébként a tervezettnél jóval magasabb az államháztartási hiány. Közben az euróövezeti pénzügyminiszterek…
okt. 4
7:57
A Fradi régi mumusával erősít csatárposzton (Sport365)
A Ferencváros együttese megegyezett Homma Kazuóval, a japán csatár kedden délután alá is írja szerződését a zöld-fehérekhez, mondta el a Blikknek Orosz Pál, az FTC zrt. vezérigazgatója.
okt. 4
7:57
Borkai a NOB-hoz fordul Pars Krisztián ügyében (ATV)
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kiáll Pars Krisztián mellett, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál keres védelmet a kiváló kalapácsvető érdekében, a fehérorosz atléták mintáinak újraelemzését kérve - tájékoztatta a MOB az MTI-t hétfőn este.
okt. 4
8:00
Elszállt a görög hiánycél, de az eurótagság nem (Privátbankár)
További pénzügyi konszolidációs lépésekre szólították Görögországot az euróövezeti országok pénzügyminiszterei, miután Athén bejelentette, hogy nem tudja teljesíteni az idei államháztartási hiánycélt. A kommentárokat már ismerjük: "Athén jó úton jár" - csak kissé döcögősen
okt. 4
8:00
Pénteken hidegfront vet véget a vénasszonyok nyarának (Infostart)
A hét végén több helyen már be kell majd fűteni, de csütörtökig még folytatódik a vénasszonyok nyara.
okt. 4
8:00
Egyeztetnének a költségvetésről a háziorvosok - lapszemle (Infostart)
Azonnali egyeztetést sürgetnek a háziorvosok a kormányzattal, mert szakmai szervezeteik elfogadhatatlannak tartják a jövő évi költségvetés őket érintő részét - írja a Magyar Nemzet. A háziorvosok szerint a praxisok már így is teljesítőképességük határán állnak, a 2012-es költségvetés pedig reálértéken csökkenő finanszírozást jelentene számukra.
okt. 4
8:00
Görögországnak további konszolidációs intézkedéseket kell tennie (ProfitLine)
További pénzügyi konszolidációs lépésekre szólították Görögországot az euróövezeti országok pénzügyminiszterei, miután Athén bejelentette, hogy nem tudja teljesíteni az idei államháztartási hiánycélt.
okt. 4
8:03
Terítéken a PSZÁF-jelentés, a plázastop és az ebadó (HírTV)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évi jelentésének általános vitájával kezdi meg keddi munkáját az Országgyűlés.
okt. 4
8:06
Életfogytiglan két szomáliai kalóznak (Blikk)
okt. 4
8:06
Jótékonysági koncert az Országos Mentőszolgálat javára (Spa Trend Online)
A közönség a jegyek mellé a fellépő művészek dalaiból összeállított válogatás CD-t kap ajándékba a rendezvény helyszínén.
okt. 4
8:06
Mélyrepülésben a határidős piac (Portfolio)
Tovább zuhant szeptemberben a határidős forgalom a BÉT-en, az összesített forgalom (BÉT + egyedi részvények) év/év alapon 43%-kal esett vissza. Augusztushoz képest is jelentős, több mint 36%-os volt...
okt. 4
8:09
Mégis van mód rá, hogy megkapja a reálhozamot, ha nem tudta átvenni - új rendelet (Adózóna)
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszautalt reálhozamok kezelése című írásban kifejtettük, hogy a visszalépők tagi kifizetésének kiutalására vonatkozó eljárási szakaszokban, miért hiányos a szabályzat. A valamilyen oknál fogva át nem vett és a magán-nyugdíjpénztárhoz visszaérkezett összegeket eredetileg automatikusan kellett volna továbbutalni az illetékes nyugdíjbiztosítási…
okt. 4
8:09
Felmentették Amanda Knoxot (ATV)
Perugiában felmentették az emberölés vádja alapján korábban elítélt amerikai diáklányt. Amanda Knoxról a vádhatóság azt állította, hogy olasz barátjával meggyilkolták az ugyancsak Olaszországban tanuló brit Meredith Kerchert.
okt. 4
8:18
Rossz hírek Amerikából, éves mélyponton az S&P; 500 (Privátbankár)
Erős veszteséggel zárták a New York-i értéktőzsde vezető mutatói, Görögország éves mélypontra küldte a S&P 500-as mutatót

Keresés