A kirabolt, ellehetetlenített és végletekig eladósított Magyarország most óriási erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy függetlenségét megőrizve elkerülje azt a helyzetet, amelybe Görögország sodródott – mondta az ATV Start-ban Kósa Lajos, aki továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint Magyarországot csőd közeli helyzetből kell visszahoznia a kormánynak.
A múlt heti, moszkvai torna megnyerésével a szerb Janko Tipsarevic egy helyet javított, ezzel jelenleg a 13. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet változatlanul nagy előnnyel vezet honfitársa, Novak Djokovic a spanyol Rafael Nadal és a brit Andy Murray előtt.
A brazil bajnokság 31. fordulójában a Santos Neymar büntetőjének köszönhetően 1-1-es döntetlent ért el a Ronaldinhót kiállítása miatt nélkülöző Flamengo otthonában.
November 10-én nyit az AUTOTECHNIKA járműipari szakkiállítás a Budapesti Vásárközpontban. Négy héttel a nyitás előtt a szervező HUNGEXPO részéről Rafay János kiállítási igazgatót és a társszervező X-Meditor Kft. autóipari üzletágának vezetőjét, Dr. Nagyszokolyai Ivánt kérdeztük az előkészületekről.
Papp Istvánt nevezték ki a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójának. Az új vezető felelős a szoftvercég teljes magyarországi működéséért, így az ő feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek meg...
Nem kétséges, hogy a korábbi "előolimpiákhoz", vagyis az ötkarikás játékokat megelőző hónapokhoz viszonyítva a jelen helyzet - kevesebb, mint 300 nappal a londoni nyári csúcs kezdete előtt - az eddigi legígéretesebb a tiszta, értsd: doppingmentes versenyek elérésére irányuló törekvések sikerét illetően.
Edutus Főiskola néven működik tovább a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája és az intézménybe olvadt Harsányi János Főiskola október 18-ától. A tatabányai központú Edutus Főiskola - melynek fenntartója az Edutus Nonprofit Közhasznú Zrt. - közel 3.000 hallgatóval folytatja képzési és innovációs tevékenységét. Az intézmény rektora Dr. Bartók István, aki 2011 augusztusától tölti be ezt a posztot.
Az euróövezet gazdaságában szeptember után októberben is gyengült a magánszektor teljesítménye, Németországban pedig a feldolgozóipar termelése több mint két éve először csökkent a Markit piackutató intézet hétfőn megjelent adatai szerint. Az adatok GDP-csökkenést vetítenek előre az év utolsó három hónapjára.
Az úgynevezett sabbatical, magyarul alkotói szabadság, fél-egy éves fizetett vagy fizetetlen szabadságot jelent. Azok, akik már átéltek ilyen időszakot, állítják, a rutin megtörése miatt a munka ismét vonzóvá válik, és ami ennél is fontosabb, a következő időszakban profitálni lehet azokból az ötletekből, melyekre a sabbatical inspirálta őket - írja a Világgazdaság.
Több fontos kérdésben is sikerült elõrébb lépniük az unió vezetõ döntéshozóinak a hétvége folyamán, de végleges megállapodás egyik lényeges nem született, azt a szerdai találkozóra ígérik....
Már csak két napot kell várni, és kiderül, hogy a most vasárnap előirányzott hangzatos ígéretek valósággá válnak-e. Az üres ígéretek azonban, bármilyen eltökélteknek is tűnnek a politikusok, nem...
A kurdisztáni kutatási tevékenységéről adott ma ki helyzetjelentést a MOL partnere, a Gulf Keystone. A társaság vezérigazgatójának elmondása szerint arra számítanak, hogy a Shaikan-4 és Shaikan-2...
Az MSZP Komárom-Esztergom Megyei Szervezete felszólítja azokat a képviselőket, akik nem kívánnak a párt parlamenti frakciójának tagjai lenni, azonnal mondjanak le képviselői mandátumukról, és adják vissza azt a Magyar Szocialista Pártnak - írta a párt megyei elnöke közleményében.
Hanga Ádám csapata, a Manresa ismét győzött a spanyol kosárlabda-bajnokságban, melynek vasárnapi fordulójában a magyar légiós hat pontot szerzett a Gran Canaria ellen.
A statisztikák szerint az elektromos autók piaca a kezdeti lelkesedés után nem várt stagnálásba kezdett, ugyanis például Nagy-Britanniában alig fogynak a villamos meghajtású négykerekűek, hiába próbálják jelentős állami támogatással elősegíteni terjedésüket.
Az európai adósságválság megoldásába vetett bizalom és a vártnál jobb kínai beszerzési menedzser indexek hatására egyelőre optimisták a fejlett nyugat-európai piacok. Az igazán kedvező képhez azonban...
A MOL és a Rohöl-Aufsuchungs AG (RAG) október 20-án megállapodásokat írt alá a Balatontól délre, Nyugat-Magyarországon található inkei kutatási terület közös kutatására és termelésére vonatkozóan. A...
Az Equilor szakértői a mai napra vonatkozóan a Raiffeisen Bank és az FTSE 100 index esetén jó hozam/kockázat alapú vételi pozíciót kerestek, míg a narancslét shortolnák az elmúlt hetek emelkedései...
Orbán Viktor szerint a kormány számára az egyik legnagyobb fejtörést okozó kihívás az, hogy hogyan lehet megoldani olyan kis- és középvállalkozói finanszírozási rendszerek működtetését, amelyek kiváltják vagy részlegesen pótolják a banki hitelezést.
A nyitás után eltelt második órában mérsékelték kezdeti nyereségeiket az európai tőzsdék. A kezdeti nyereségek elolvadásának hátterében a Markit adatai állnak. Az euróövezet gazdaságában szeptember után októberben is gyengült a magánszektor teljesítménye, Németországban pedig a feldolgozóipar termelése több mint két éve először csökkent.
A múlt heti, moszkvai torna megnyerésével a szerb Janko Tipsarevic egy helyet javított, ezzel jelenleg a 13. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet változatlanul nagy előnnyel vezet honfitársa, Novak Djokovic a spanyol Rafael Nadal és a brit Andy Murray előtt.
Lewiston - A hatóságok szerint közel 3 évtizeden keresztül rejtegette szeretője holttestét egy hűtőládában egy amerikai férfi. A tetemet csak a feltételezett gyilkos, Francis Julian halála után találták meg a családtagok.
Hétfő este Olaszországba szállítják a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Malajziai Nagydíján halálos balesetet szenvedett Marco Simoncelli holttestét.
Az új párt 2012 májusában tartja alakuló kongresszusát, a programját és az alapszabályát a csatlakozók határozzák meg egy féléves konzultációs folyamat során.
Mérsékelt az érdeklődés a devizahitelek törlesztőrészleteinek fix árfolyamon történő átváltása iránt; a húsz hétig nyitva álló lehetőség első felében az érintettek alig több mint 3 ezreléke kérelmezte ezt a lehetőséget - írta a Világgazdaság hétfőn a nagyobb bankok adatai alapján.
Hanga Ádám csapata, a Manresa ismét győzött a spanyol kosárlabda-bajnokságban, melynek vasárnapi fordulójában a magyar légiós hat pontot szerzett a Gran Canaria ellen.
Ellenállásba ütközött múlt héten az olajpapír, 17.500 forint állította meg az árfolyamot. Innen rövid korrekció következett, a pénteki kereskedés azonban emelkedéssel telt, hamarosan ismét megpróbálhatja áttörni a 17.500 forintos szintet az árfolyam - olvasható az Erste elemzésében.
Az arab tavasz kezdete óta elsőként kiírt választásokon járult az urnákhoz Tunézia szavazásra regisztrált lakossága. A választások egyik nagy esélyese, az Ennahda iszlamista párt „mérsékelt” sária-államot tervez bevezetni, kombinálva a nyugati-típusú demokráciával. A párt ideológiájára a Muzulmán Testvériség, valamint az iráni iszlamista forradalom is komoly hatást gyakorolt.