A magyar biztosítási piachoz hasonlóan a szomszédos országokban és Németországban is megfigyelhető, hogy a gépjármű-biztosítási díjbevételek visszaesőben vannak, az életbiztosítások növekedése pedig...
Épp 24 évvel ezelőtt, vagyis 1987. október 19-én gyászos napra ébredtek a befektetők. Egyetlen nap leforgása alatt a világ vezető tőzsdeindexe a Dow Jones Industrial Average az 1929-es Fekete Csütörtököt is jócskán lekörözve 23%-ot esett, mellyel Fekete Hétfőként véste be magát örök időkre a históriás könyvekbe......
A Századvég 1000 megkérdezetten alapuló kutatása szerint a devizahitelesek 18 százaléka kíván részt venni a kormány által felkínált lehetőségek valamelyikében
Szervezetten és átláthatóan fizethetnek a jövőben a betegek a jobb egészségügyi szolgáltatásokért - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Magyar Biztosítók Szövetségének budapesti konferenciáján.
A iráni nukleáris létesítményeket megtámadó Stuxnet számítógépes vírushoz nagyon hasonló, Duqunak elnevezett, rosszindulatú számítógépes program megjelenésére figyelmezettek egy szerdán az Egyesült Államokban kiadott jelentésben kiberbiztonsági szakemberek.
Befogadta az ügyészség Völgyesi Miklósnak, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnökének a feljelentését, amelyet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, illetve egyes rendőri-politikai vezetők ellen tett terrorcselekmény gyanújával a 2006. őszi véres tömegoszlatások kapcsán – értesült a Magyar Nemzet. Völgyesi Miklós lapnak elmondta: a Katonai Főügyészségtől ma kapta meg levélben a tájéko...
Sikerült a nyugdíjakat megvédenie és „nem kérdés”, hogy húsz-harminc év múlva a magyar embereknek lesz nyugdíja – közölte szerdán az ATV Startban Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott: a kormányváltáskor „nem volt igazából elég pénz a nyugdíjkasszában, tehát nem igazán tudtunk volna miből fizetni”.
A francia lapok nem kímélték a Lyon játékosait a Real Madridtól elszenvedett 4-0-s BL-vereség után. Az olasz sportnapilap szerint ijesztő volt a hazai csapat.
Az amerikai Energia Információs Ügynökség adatai szerint múlt héten 4,7 millió hordóval csökkentek a nyersolajtartalékok, a benzintartalékok 3,3, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó tartalékok 4,3...
A PSA Peugeot Citroen novemberben két hétig kevesebb autót fog gyártani a nyugat-szlovákiai Nagyszombatban (Trnava)lévő gyárában - mondta a Hospodarske noviny című lapban a vállalat szóvivője.
Az euróövezeti mentőalap, forrásait nem emelik a már jóváhagyott 440 milliárd euró fölé, és Németország részvétele sem haladja meg ebben a 211 milliárd eurót
Végre jó alaposan fel lehet öltözni – viszont egyelőre még nincs itt a pufikabátba burkolózás ideje. Az ősz ideális évszak arra, hogy kiéljük a divat iránti szenvedélyünket. Lustanyu írása csak onine.
Győr - Ez hihetetlen, ennyi öröm egyszerre! - így lelkendezett Zatureczki István (72) és felesége, Ilonka, amikor megtudták, ők nyerték lapunk játéka, a Blikk Bumm nettó egymillió forintos fődíját.
230 madár tetemét találták meg a rendőrök Muraszemenyénél, egy ellenőrzésre megállított autóban. Az olasz sofőrt, aki Romániában lőtte a madarakat, előállították.
A belga Roderick Duchatelet lett az Újpest FC labdarúgóklubot működtető zrt. új többségi tulajdonosa - a vállalkozó csaknem 95 százalékos tulajdonrészt vásárolt meg az egyesületet eddig működtető City Budapest Zrt-től.
A számos sérülés miatt a Pick-Szeged együttese nehéz helyzetbe került, ezért a klubvezetés a télen újabb játékost szerződtetne a csapat megerősítésére.
A Juventus egykori igazgatója Luciano Moggi nem hagyta szó nélkül azt ahogy a Bianconeri bejelentette, hogy a klub ikonja, Alessandro Del Piero a szezon végén távozik Torinóból.
Az Újpest-Zalaegerszeg találkozót nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is a fővárosi lila-fehérek nyerték. A két csapat drukkerei az ustawka keretein belül mérték össze erejüket, ahogy a felvételeken látható, ez újpesti győzelemmel zárult.
Az amerikai Energia Információs Ügynökség adatai szerint múlt héten 4,7 millió hordóval csökkentek a nyersolajtartalékok, a benzintartalékok 3,3, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó tartalékok 4,3...
Sajtójelentések szerint 70 ezren vonultak Athén utcáira, az élő képsorok tanúsága szerint a tüntetők a parlament épülete előtt gyújtogatnak. Így tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen, melyek...
A kormány szerdai ülésén felkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy csütörtökön oldja meg a Pest megyei fűtetlen iskolák ügyét - közölte Giró-Szász András újságírók előtt.
A középiskolások pénzügyi ismereteit mérte fel az Econventio Közhasznú Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gazdaságtudományi Kara által végzett kutatás, amely október 19-én tartott bemutatójának a program védnöke, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) adott otthont. Domonkos László, az ÁSZ elnöke elmondta, fontos, hogy a jövő vállalkozói, és munkavállalói tisztában legyenek alapvető gazdasági…
Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismeretlen tettesek ellen.
Szinte a teljes média kizárásával, titokban hirdették ki az ócsai szociális bérlakás-együttes beépítési és környezetalakítási javaslatára kiírt ötletpályázat nyertes alkotását. Bár a kormány nem titkolt terve, hogy a beruházás végeredménye egy mintaértékű lakóegyüttes legyen, a legfrissebb hírek szerint - melyekre korábban a Pénzcentrum.hu is felhívta a figyelmet - ez aligha fog megvalósulni.
A kormány szerdai ülésén felkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy csütörtökön oldja meg a Pest megyei fűtetlen iskolák ügyét - közölte Giró-Szász András újságírók előtt.
A gyilkosság éjszakáján telefonon értesült a tiszalöki emberölésről a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője. A férfi a romagyilkosságok ügyében zajló büntetőper szerdai tárgyalásán azt is elmondta: többen beszéltek neki arról, hogy közvetlenül a támadás előtt egy sötét autót láttak körözni a telepen. A bíróság a Csontos István vádlottat igazoltató rendőrt is meghallgatta, aki arról számolt be:…
A 2012-es adótörvényekről szólva szinte mindenki röviden elintézi témát: nincs változás a családi kedvezménynél, csupán néhány fogalmat pontosítottak. Ez a gyakorlatban kicsit másképp fest.
Bár 2011 harmadik negyedévében kissé emelkedett a forintbankjegy-hamisítványok száma, a hamisítás mértéke továbbra is alatta marad a korábbi időszakban tapasztaltnak; a hamis valuták előfordulása továbbra sem jelentős - derül ki a jegybank negyedéves jelentéséből.
A részvények átvételére vonatkozó elsőbbségi jog - amely mindazon személyeket megilleti, akik 2011. szeptember 14-én a Társaság részvényesei voltak - gyakorlásának a 2011. szeptember 14-i, 2011....
Bár 2011 harmadik negyedévében kissé emelkedett a forintbankjegy-hamisítványok száma, a hamisítás mértéke továbbra is alatta marad a korábbi időszakban tapasztaltnak; a hamis valuták előfordulása továbbra sem jelentős - derül ki a jegybank negyedéves jelentéséből....
A Pannergy Nyrt. szerdán hozzájut a Pannunion Nyrt-ben meglévő részesedése eladásából származó, 4,76 milliárd forintos, első nettó vételárrészlethez, miután a tranzakció lezárásához minden szükséges jóváhagyást megszerzett - közölte a társaság a BÉT honlapján.