Bíróság elé kerül a francia EDF energiavállalat és több magánszemély egy Greenpeace-szel kapcsolatos "kémkedési" ügyből kifolyólag. A feltételezések szerint az energiaszolgáltató megbízására két, a...
A Samsung egyre sikeresebb az okostelefonok piacán. Az elmúlt két évben világszerte összesen harmincmillió példányt adtak el Galaxy S-ből, és erősebb utódjából, a Galaxy S II-ből....
Továbbra sincs fűtés 18 Pest megyei iskolában, ahol hétfőtől szükség esetén szünetet is elrendelhetnek az iskolaigazgatók. A szolgáltató addig nem kapcsolja vissza a fűtést, amíg nem kap garanciát a megyei önkormányzat adósságának állami átvállalására.
A jövő évi költségvetés fő célja az euróválság negatív hatásainak elhárítása, s ezért a törvényjavaslatba 300 milliárd forintos tartalék épült be a kockázatok fedezésére - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a parlament költségvetési bizottságának keddi ülésén.
Az Anzsi Mahacskala a Szpartak Nalcsik otthonában játszott 1-1-es döntetlent az orosz bajnokságban. A kaukázusi rangadó után a vendégszurkolók buszait a hazai szimpatizánsok támadták meg, aminek a következménye több csonttörés és két késszúrásos sérülés lett. A nyomozás jelenleg is tart az ügyben.
Három kamion szaladt egymásba az M0-s autóút 18-as kilométerénél, az M1-es autópálya felé vezető oldalon kedd reggel Szigetszentmiklós térségében; jelenleg csak a belső sávban halad a forgalom, de torlódás egyelőre nem alakult ki – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Elbontják azokat az illegális építményeket, amelyekben hajléktalanok élnek a főváros XIV. kerületében, a Francia út és az Egressy út kereszteződésénél - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere kedden az MTI-nek.
Mostanában a szépészetben divatosnak számít, hogy apró halakkal teli kádba lógatják a lábukat azok, akik a bőrkeményedéseiktől szeretnének megszabadulni. A kozmetikusok néha üvegangolnákat, de általában a Garra Rufa nevű kis halakat használják erre a célra. Most azonban szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy súlyos veszélynek teszi ki magát, aki a halpedikűrösökhöz jár.
Amerikai érdekeltségű svájci alapkezelő pakol milliárdokat a Járai Zsimgond nevével fémjelzett CIG Pannóniába, ami nagyon jól jön a kgfb-díjhirdetés előtt a cégnek
Minden, amit az új Munka törvénykönyvéről a hatályba lépés előtt már tudni kell - elsősorban a versenyszféra és a közszolgálat humánpolitikával, emberi erőforrás gazdálkodással, munkajogi jogalkalmazással foglalkozó szakembereinek.
Közeleg a népegészségügyi termékadó, köznyelvben a csipsz-adó bevallási határideje, a havi, illetve a negyedéves áfa-bevallóknak október 20. a termékadóról szóló törvény által meghatározott adófizetési kötelezettség bevallási határideje - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A cégek jelentős része, több mint négyötöde, a hatósági előírások kijátszásával, bejelentés nélküli munkaerővel, a védelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozások ellenében - állapítja meg a feketelista.hu portál elemzése.
Pozitívum, hogy az előző évi 34 százalékról 27 százalékra csökkent azon adók száma, amelyekről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tud pontos képet kapni, viszont továbbra is hiányzik a főbb adóbevételekhez kapcsolódó háttérszámítás - mondta Warvasovszky Tivadar ÁSZ-alelnök az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának keddi ülésén.
Bár a meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiséghez képest még most is közel két és félszeres volt a lefedettség (69,8 milliárd forint) a ma megtartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción...
Három fővárosi kerületi rendőrkapitányságnak lett új vezetője; a budapesti rendőrfőkapitány október 13-i, illetve október 16-i hatállyal adta a megbízásokat - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
A Magyar Nemzeti Bank idei vesztesége a korábban várt 95 milliárd forint helyett 12 milliárdra csökkenhet – jelentette be Simor András elnök a számvevőszéki és költségvetési bizottság ülésén kedden a Parlamentben, jelezve, hogy a jegybank szakértői becslése szerint a jövő évi hiány a GDP 3,1 százalékát érheti el.
Helybenhagyta a Baranya Megyei Bíróság az ormánsági uzsorásként elhíresült Gyimesi László nyolc év, tíz hónap fegyházbüntetését kedden hozott jogerős határozatában.
A német ZEW gazdaságkutató intézet indexe szerint Németországban tovább romlott a gazdasági hangulat októberben. 2008 novembere óta nem voltak ilyen rosszak a várakozások
Brownstown/Detroit – Meglehetősen egyedi nevelési elveket vall az a detroiti férfi, aki múlt hét szombaton 9 éves kislányával fuvaroztatta magát haza. Út közben megálltak egy benzinkúton, ahol még el is dicsekedett ifjú sofőrével.
A hiány meghaladhatja a 2,5%-os költségvetési hiánycélt jövőre. Az ESA-hiány 3,1% körül lehet, de kedvező, hogy a tartalékok döntő részének végleges eltörlésével elérhető lehet a hiánycél -...
Bár a meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiséghez képest még most is közel két és félszeres volt a lefedettség (69,8 milliárd forint) a ma megtartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción...
A forgalmi és fogyasztási adók emelése az infláció, illetve a környező országokba átszivárgó fogyasztás miatt érezhetően visszafogja majd a növekedést, főként, mivel ezzel párhuzamosan a fogyasztók...
A devizahitelek újbóli elterjedésére figyelmeztet Kelet-Európában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - írta egy keddi osztrák napilap az MTI beszámolója szerint. A Der Standard...
A tegnap délután kezdődött korrekció jegyében telik a mai kereskedés is a világ részvénypiacain, melyből a hazai benchmark sem marad ki a maga 1,4%-os esésével. Igazán jelentős eladásokat délig...
Lassan időszerű elővenni a téli abroncsokat az autókra - javasolja az InfoRádió által megkérdezett közlekedésbiztonsági szakértő. Pausz Ferenc elmondta: a 7 Celsius-foknál hidegebb időben már jobb téli gumikat használni.
Hétfőn több európai nagyvárosban folytatták szimpátiatüntetésüket a „Szálljuk meg a Wall Streetet!” mozgalom támogatói. A társadalmi igazságtalanság ellen tiltakozók szerint üzenetük már elért a politikusokhoz.
A felsőoktatás minőségének javítása, a korai képzés szerepének erősítése, a professzori életpályamodell és a vidéki intézmények felzárkóztatása - többek között ezek az elképzelések szerepelnek az LMP által készített, és kedden bemutatott 12 pontos felsőoktatási koncepcióban.
Megkezdődött a ŠKODA Citigo kisautó gyártása Pozsonyban, a márka ezzel új piaci szegmensbe lépve immár hétre növelte modellsorozatai számát. Az új Citigo még az idén megjelenik a csehországi piacán, Európa további országaiba pedig a tervek szerint 2012-ben érkezik. A piaci bevezetést az újdonság háromajtós változata kezdi, de 2012-ben a tervek szerint az ötajtós Citigo is bemutatkozik majd.
Öt évvel elrablása után először találkozhatott családjával Gilad Salit izraeli kiskatona, akit 2006-ban palesztin fegyveresek raboltak el izraeli földön.
A pénteken benyújtott adócsomagot figyelembe véve frissítettük bérkalukátorunkat, mellyel kiszámolhatja, mennyit visz haza jövőre. A BDO Magyarország tanácsadó cég közleménye alapján nem jók a kilátások, állításuk szerint az adóintézkedések hatására 2012-ben jelentős körben várható a nettó bérek csökkenése.
Több mint kétszeres túljegyzésre változatlan aukciós hozam mellett a meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Szeretné megtudni, hogy például a kiválasztásban hogyan segítheti egy HR-es szakember munkáját a grafológia? Kíváncsi egy szenzációnak számító pályaválasztási mátrixra?
A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai szinten maradtak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 6,4%-os árbevétel és 3,6%-os eredmény növekedéssel számolnak a következő egy évben. Árbevételük jövőbeni alakulását tekintve a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, miközben az ipari, építőipari cégek számítanak legkevésbé bevételük…