Feloldották az útzárat Pakstól délre, a kedd reggeli karambol helyszínén, miután befejeződött a helyszínelés - közölte a városi rendőrkapitányság sajtóreferense.
A Fidesz-frakció azt kéri a kormánytól, vizsgálja meg tételesen annak lehetőségét, hogy fizettethető-e jóvátételi adó azokkal, akik a volt MSZMP helyi, megyei és országos politikai szervezetének főállású döntéshozói voltak.
Megkezdődött a makói Farkas Zsolt pere kedden a Csongrád Megyei Bíróságon, Szegeden; a férfit azzal vádolják, hogy különös kegyetlenséggel meggyilkolt egy 57 éves férfit.
Jutasi Zoltánt, a Synergon Informatika Nyrt. igazgatótanácsi tagját, a Synergon Rendszerintegrátor Kft. társ-ügyvezetőjét a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatójává választották - közölte a Synergon Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
34 ezer fővel többen dolgoztak 2011 első nyolc hónapjában a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 688 ezer fő volt 2011. január–augusztusban. Ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 4,3, a családi…
Az idén az első nyolc hónapban 34 ezerrel több munkavállaló dolgozott a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban, míg a bruttó átlagkeresetek 4,3, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 5,6 százalékkal haladták meg az előző évit január-augusztusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Feloldották az útzárat Pakstól délre, a kedd reggeli karambol helyszínén, miután befejeződött a helyszínelés - közölte a városi rendőrkapitányság sajtóreferense kedd reggel az MTI-vel.
A Siemens konszern az elkövetkező három évben összesen egymilliárd eurót fektet be több létesítménybe, négyezer munkahelyet létesít Oroszországban - jelentette be Peter Löscher vezérigazgató Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Átlépte a 100 milliárdos hitelértéket a Hiteltársulás. A csatlakozók száma már elérte a kilencezret. Újabb megoldási lehetőségként külföldi – hazai piacon nem működő - bankokkal való tárgyalások lehetősége is felmerült.
Az elektromos autók terjedése nem csak előnyökkel jár, de a mérnököket is olyan útra tereli, ami korábban szinte járatlan volt. Az újfajta problémák megoldása új eszközöket is igényel, így a Volvo nem is teketóriázott az egyik részterület kutatásaira egy teljesen új labort felszerelni.
Valami vélhetően félresiklott dr. D. Jenő, egykori Békés megyei büntetőbíró életében, ugyanis most emberölési kísérlet vádjával ült a vádlottak padjára. A bírát Jász-Nagykun-Szolnok megyében a bíróság felmentette, mivel a szakvélemények szerint a volt bíró beszámíthatatlan: paranoid pszichózisban szenved.
A kormánypárti képviselők újra elővették az offshore-ügyet Simor Andrással kapcsolatban. Szijjártó Péter fideszes politikus a parlament Számvevőszéki és költségvetési bizottságában úgy fogalmazott,...
Bár a várakozásoknál jobb harmadik negyedéves eredményről számoltak be eddig közzétett gyorsjelentéseikben az amerikai bankok, a jelentésekből az is kiderült, hogy a lakossági hitelportfóliók...
Menesztette vezérigazgatóját az Air France-KLM csupán néhány hónappal azt követően, hogy a cég 2013-ig meghosszabbította megbízatását. A francia-holland légitársaság romló profitabilitása miatt...
Nem mi hívtuk Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap szakértői delegációját, hanem "magától idejött", "kértek időpontot, mi adtunk" - vázolta az elmúlt napokbeli IMF-kormány közötti tárgyalások...
A német kancellár megérti a bankok elleni tüntetéseket, és azokat a szabályozatlan pénzpiacok elleni tiltakozásnak tekinti – erősítette meg egy keddi interjúban Angela Merkel szóvivője.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága bekéri Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank elnökétől egyebek mellett azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az elnök ciprusi cégének eladását.
A német kancellár megérti bankok elleni tüntetéseket, és azokat a szabályozatlan pénzpiacok elleni tiltakozásnak tekinti - erősítette meg egy keddi interjúban Angela Merkel szóvivője.
A ’89/90-es rendszerváltás gyorsan és váratlanul érkezett. Nem tudatos államformaváltás volt, inkább afféle ajándék. Így az sem biztos, hogy minden demokratikus alapozás a legjobban sikerült. Több mint húsz év után sikeres lehetne tehát az a program, amely a megszokotthoz képest más politikát hirdet, értelmezi az elmúlt évtizedek eredményeit, hibáit.
Újságírók megfigyelése miatt helyezték vád alá a francia belső hírszerzés vezetőjét. Bernard Squarcinit az újságírók forrásvédelmére vonatkozó törvény megszegésével, illegális adatgyűjtéssel és hivatali titokkal való visszaéléssel vádolják a Le Monde munkatársainak megfigyelési ügyében.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága bekéri Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank elnökétől egyebek mellett azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az elnök ciprusi cégének eladását.
Angela Merkel szóvivője megerősítette, hogy a német kancellár megérti bankok elleni tüntetéseket, és azokat a szabályozatlan pénzpiacok elleni tiltakozásnak tekinti
Nem mi hívtuk Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap szakértői delegációját, hanem "magától idejött", "kértek időpontot, mi adtunk" - vázolta az elmúlt napokbeli IMF-kormány közötti tárgyalások...
A Magyar Telekom mobilhálózati modernizációja újabb mérföldkőhöz érkezett. A távközlési szolgáltató a 4G/LTE technológia kiterjesztett hálózati tesztelését kezdte el több száz ügyfele bevonásával Budapest jelenleg is már lefedett részein. A 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatást 2012. január 1-jén indítja el a Magyar Telekom....
A kormánypárti képviselõk újra elõvették az offshore-ügyet Simor Andrással kapcsolatban. Szijjártó Péter fideszes politikus a parlament Számvevõszéki és költségvetési bizottságában úgy...
A bolgár munkaügyi miniszter javaslata szerint a jövőben több plusz nyugdíjemelést kapnának azok, akik a nyugdíjkorhatár elérése ellenére tovább dolgoznak.
A várakozásoknál jobban nőtt az IBM profitja a harmadik negyedévben, a bevétel azonban kissé elmaradt az elemzői várakozásoktól. A cégcsoport megemelte idei eredmény előrejelzését. Elsősorban a feltörekvő országok járultak hozzá a növekedéshez.
A jövő év első napjától szolgálati járandóságot kapnak azok, akik 1955-ben vagy azt követően születtek és a fegyveres szolgálat alapján szolgálati nyugdíjban részesülnek, noha még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt - ezt tartalmazza egyebek mellett a korhatár előtti nyugdíjakról és járandóságokról szóló törvényjavaslat, amelyet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter terjesztett a…
Hetek óta nem láttunk fekete gyertyát a DAX piacán. Tegnap azonban nem csak egy sima csökkenő nap rajzolódott ki a grafikonon, hanem egy fordulós gyertyaformáció. A két gyertyából álló elnyelő eladási alakzatot további esés szokta követni, ezért a következő kereskedési napokon a korrekció folytatására számíthatunk - olvasható az Erste elemzésében.
Egy mérkőzést késő délután, hetet este rendeznek ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A sláger az A csoport két összecsapása, de a Real Madrid-Lyon mérkőzés is kifejezetten közönségcsalogató lehet. A Manchester United ezúttal Bukarestben játszik.
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága bekéri Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank elnökétől egyebek mellett azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az elnök ciprusi cégének eladását.
Még az ezer forintnyi összeget sem érte el az a kártérítés, amelyet egy dél-koreai nő kapott, mert bátyja meghalt a 60 évvel ezelőtti koreai háborúban.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden fogadja hivatalában az Egyesült Államok budapesti nagykövetét - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az Origo hírportállal.
A részvénypiacok mellett a vállalati kötvények is megszenvedik a gyenge gazdasági teljesítményt. Egy friss elemzés szerint azonban már újra érdemes lehet beszállni a kötvénypiacra