2011. október 18. kedd

okt. 18
7:33
Újabb leleplezésre készül a Wikileaks (Blikk)
okt. 18
7:34
Tévét kap Budapest (ATV)
Önként vállalt feladatként fővárosi közösségi televízió létrehozását javasolja Tarlós István főpolgármester, az előterjesztésről pénteken döntenek a Közgyűlésben - olvasható a Népszabadság keddi számában.
okt. 18
7:35
Sötétségbe borul Nagy-Britannia (Blikk)
okt. 18
7:36
Munkavédelem: a cégek 80 százalékánál találtak szabálytalanságot (ATV)
A cégek jelentős része, több mint négyötöde, a hatósági előírások kijátszásával, bejelentés nélküli munkaerővel, a védelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozások ellenében - állapítja meg a feketelista.hu portál elemzése.
okt. 18
7:42
Kettészakítja a társadalmat a diplomaadó (HR Portál)
Ha a parlament rábólint a felsőoktatási törvény tervezetére, akár évi másfél-kétmillió forintot is fizethetnek az állami ösztöndíjas helyekről kiszoruló egyetemisták. Ugyanakkor azok sem járnának jól, akiket támogatna az állam, mert ha külföldre viszik a tudásukat, ki kell fizetniük az oklevél árát. Az oktatókutató szerint ez minden közgazdasági és oktatáselméleti megközelítéssel szembe megy, de a…
okt. 18
7:42
Nem tartják be a cégek a munkaügyi szabályokat (ProfitLine)
A cégek jelentős része, több mint négyötöde, a hatósági előírások kijátszásával, bejelentés nélküli munkaerővel, a védelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozások ellenében - állapítja meg a feketelista.hu portál elemzése, amelyet eljuttatott az MTI-hez is.
okt. 18
7:44
A közigazgatás elégedett a friss diplomásokkal (HR Portál)
Országimázs-építésről, ügyfélbarát kormányhivatalokról és a tehetségek támogatásáról beszélgettek a résztvevők a második Regeneráció - Kormányzati Karrier Expo délutáni szekciójában. Abban mindenki egyetértett az október 15-ei eseményen: az államnak óriási szerepe van mindhárom területen. Abban pedig a standdal kiállító minisztériumok, hogy a hozzájuk felvételiző gyakornokok és friss diplomások…
okt. 18
7:44
Veszélybe kerülhet Franciaország stabil kilátása a Moody's-nál (ProfitLine)
Kérdésessé válhat Franciaország lehetséges legjobb államadós-osztályzatának stabil kilátása - erre tett egyenes utalást a francia adósságdinamikáról kedd hajnalban kiadott éves elemzésében a Moody's Investors Service.
okt. 18
7:46
Megalázó bért kapnak a magyar ápolók (HR Portál)
Az egészségügyi ellátás biztonsága érdekében arra kérte a Magyar Ápolási Egyesület kongresszusa a kormányt, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkárságát, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket az ápolók helyzetének megoldására -– közölte Bugarszki Miklós, a szervezet elnöke a Világgazdaság információi szerint.
okt. 18
7:46
Lejtőre küldte az USA piacokat a német pénzügyminiszter (ProfitLine)
Két hete legsúlyosabb veszteségeiket szenvedték el a New York-i értéktőzsde vezetői mutatói hétfőn, miután a német pénzügyminiszter jelezte: nem szabad csodát várni a hét végi EU-csúcstól az euróövezeti államadósság-válságban, végleges megoldás most sem valószínű.
okt. 18
7:48
Szombati munkanap lesz novemberben (HR Portál)
November elseje keddre esik, ezért október 31-én, hétfőn sem lesz tanítás az iskolákban és az egyetemeken. A szabadnapot november 5-én, szombaton kell majd ledolgozni, az intézményekben hétfői órarend szerint tartják meg a foglalkozásokat - írja az eduline.hu.
okt. 18
7:48
Hét európai turista halt meg egy repülőszerencsétlenségben (Infostart)
Hét európai turista vesztette életét egy repülőszerencsétlenségben, Botswanában. A baleset még pénteken történt az Okavango folyó deltájában.
okt. 18
7:48
Megkezdődött a fogolycsere (HírTV)
Megkezdődött az izraeli-palesztin fogolycsere végrehajtása. Keddre virradó éjjel elhagyta a börtönt a palesztinok első, 96 fős csoportja - közölte az izraeli közszolgálati rádió.
okt. 18
7:48
Hajléktalanok - Indulásra kész a teajárat Kaposváron (Alternatív Energia)
Indulásra kész a teajárat Kaposváron; a tartós hideg beálltával naponta meleg teát, kenyeret és konzervet adnak majd a rászorulóknak - mondta a hajléktalangondozási központot működtető Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezetének a sajtóreferense az MTI-nek.
okt. 18
7:48
Kártérítési per a Győri Nemzeti Színház ellen (Spa Trend Online)
Ma tárgyalja a Győri Ítélőtábla a Bor József színházi rendező által a Győri Nemzeti Színház ellen indított kártérítési pert. Bor József azért kért kártérítést, mert nem rendezhette meg a szóban neki ígért darabokat.
okt. 18
7:48
Módosított Btk.: több uzsorást vonnának felelősségre a jövőben (ATV)
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára arra számít, hogy a jövőben megnő azoknak a száma, akiket felelősségre lehet vonni az uzsora-bűncselekmények elkövetői közül.
okt. 18
7:50
Repülőbaleset Botswanában: európai turisták haltak meg (ATV)
A Moremi Air légitársaság által bérelt Cessna típusú repülőgép Xakanaka légikikötőjéből szállt fel, s a Pom Pom szigeten fekvő szafari táborba tartott volna. A repülőgép azonban percekkel a felszállás után eddig ismeretlen okok miatt lezuhant és kigyulladt.
okt. 18
7:52
Magyar vétó Szerbiának, ha nem vonja vissza a kárpótlási törvényt (ATV)
Amennyiben a szerb parlament nem módosít a második világháború és a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszármaztatásáról szóló jogszabályon, Magyarországnak nem áll módjában támogatni Szerbia Uniós tagjelölti státusát – ezt mondta Németh Zsolt az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén. Ezzel az állásponttal valamennyi parlamenti párt egyetért. A szerb igazságügyi államtitkár…
okt. 18
7:54
A válogatott a világranglista 118. helyezettjével is összecsap (Sport365)
Véglegessé vált a magyar labdarúgó-válogatott idei hátralévő programja: novemberben Liechtenstein és Lengyelország csapatával találkozik Egervári Sándor együttese.
okt. 18
8:06
Baleset miatt teljes útzár Paksnál, a hatos úton (Infostart)
Két autó összeütközött ma reggel 6 óra előtt a hatos főúton Pakstól délre, a helyszínelés idejére az utat a rendőrség teljes szélességében lezárta, közölte Heisler Judit sajtóreferens.
okt. 18
8:06
Selmeczi: Nem hátrálunk meg - lapszemle (Infostart)
Másfél milliárd forintos tőkével jegyezte be a cégbíróság a BKK Közút Zrt.-t - számol be a Népszabadság. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban, hogy az ország irányítása nem pusztán hatalomtechnika, hanem hit és bátorság kérdése is.
okt. 18
8:06
Ennél altatóbb nincs (HírTV)
A világ legaltatóbb zenedarabjának nyilvánították hivatalosan egy brit zenekar Súlytalanság - Weightless - című művét.
okt. 18
8:06
Baleset miatt teljes útzár van Paksnál, a hatos úton (Alternatív Energia)
Két autó összeütközött ma reggel 6 óra előtt a hatos főúton Pakstól délre, a helyszínelés idejére az utat a rendőrség teljes szélességében lezárta, közölte Heisler Judit sajtóreferens kedd reggel az MTI-vel.
okt. 18
8:06
Varju: szombaton nagy bejelentésre készül Gyurcsány Ferenc (ATV)
Elmondása szerint az elválásról már két hete egyeztetnek az MSZP-vel. Úgy véli, ha ez meg is történik, akkor is úgy kell szakítani, hogy a két párt később együtt tudjon működni egymással.
okt. 18
8:08
Az elmúlt évtizedek legnagyobb recessziója vár Portugáliára (ATV)
A hazai össztermék az idei 1,9 százalék csökkenés után 2012-ben 2,8 százalékkal zsugorodik, több évtizede a legnagyobb mértékben. A májusban kötött 78 milliárd eurós IMF-EU hitelmegállapodásban a jövő évre kisebb, két százalék körüli visszaesés vártak.
okt. 18
8:09
Árnyalatnyit gyengült a forint árfolyama kedd reggel (Blikk)
okt. 18
8:10
Gyengült a forint: 297 az euró (ATV)
Kis mértékben gyengült a forint árfolyama kedd délelőtt a nemzetközi bankközi piacon a főbb devizákhoz képest: az eurót 297, a svájci frankot 241 forint körül jegyezték.
okt. 18
8:15
Lemondásával tiltakozik az Országos Köznevelési Tanács elnöke (HR Portál)
Lemondásával tiltakozik a kormány oktatáspolitikai lépései ellen Loránd Ferenc. Az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) elnöke október 14-én köszönt le tisztségéről. Kiemelte: nem hajlandó szerepet vállalni annak az oktatáspolitikának a szolgálatában, amely központosított tartalmi szabályozással és "külső szakmai ellenőrzéssel" kívánja "minden egyes gyereknek megadni a lehetőséget és esélyt arra,…
okt. 18
8:15
Mélyíti a recessziót a kormány megszorító intézkedései (ProfitLine)
Portugáliára az ideinél is mélyebb recesszió vár jövőre a kormány számos megszorító intézkedése miatt - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott költségvetési tervezetből.
okt. 18
8:15
Magyarországot is megrótta az európai szakszervezet (Portfolio)
A banki magatartást és a szociális párbeszéd hiányát rótta fel az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára a hagyományos, európai háromoldalú szociális csúcstalálkozó után, amelyet az EU...
okt. 18
8:17
Kenőpénzért dolgozott két munkavédelmi felügyelő (HR Portál)
Előzetes letartóztatásban várja ügyének lezárultát egy fertődi és egy soproni munkavédelmi felügyelő, akit üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítanak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn.
okt. 18
8:17
Mit mondott Schäuble, ami padlóra küldte a piacokat? (ProfitLine)
A bajba került euróövezeti országok - köztük Görögország - adósságátrendezése sem kínálhat gyógyírt minden problémára - mondta a német pénzügyminiszter hétfőn Londonban.
okt. 18
8:19
Tudatosan csúsztat Hoffmann Rózsa? (HR Portál)
Súlyosan sértő háttéranyagot osztott szét az államtitkárság az érdekvédőkre nézve az október 14-ei sajtótájékoztatón, ezért tudatos támadással és csúsztatással vádolja az oktatási kormányzatot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
okt. 18
8:24
Állami tulajdonba kerülhetnek az önkormányzati intézetek (HírTV)
Az Országgyűlés kedden megtárgyalja azt a kormányzati javaslatot, amely állami tulajdonba adná a megyei önkormányzatok vagyonát és intézményeit. Az ingyenes vagyonátadáshoz az alkotmányt is módosítani kell.
okt. 18
8:24
Büntetett a megcsalt asszony: megverték és elcsúfították a szeretőt (ATV)
Megvert, kifosztott és hajának levágásával "büntetett" egy 17 éves lányt annak a férfinak a felesége, lánya és segítőjük, akivel a fiatalnak szerelmi viszonya volt - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
okt. 18
8:26
Selmeczi: Nem fogunk meghátrálni (HírTV)
Világossá kell tenni, hogy miért vállaltuk a kormányzást, mit teszünk a nemzet érdekében, és azt is, hogy a kemény támadások ellenére sem fogunk meghátrálni – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Selmeczi Gabriella. A Fidesz frissen kinevezett szóvivője arról is beszélt, hogy biztos győzelemre számít a fővárosban, a II. kerületi időközi választáson, és a nyugdíjvédelemmel kapcsolatos...
okt. 18
8:26
Újra szivárogtatni fog a WikiLeaks (ATV)
A WikiLeaks portál nagyon is él, egyre többen támogatják, és pénzügyi helyzete erős, dacára a hitelkártya társaságok és a PayPal internetes bank embargójának - jelentette ki Julian Assange, a WikiLeaks alapítója és vezetője hétfőn.
okt. 18
8:27
Súlyos baleset és útzár a 3-as főúton (Blikk)
okt. 18
8:33
Jócskán visszavágta növekedési előrejelzését az EBRD (Portfolio)
Csökkentette tevékenységi területének egészére adott idei és jövő évi növekedési előrejelzését kedden a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), elsősorban az euróövezeti adósságválság...
okt. 18
8:35
Kemény szintekről fordult le Amerika (Portfolio)
Az elmúlt két hét heves emelkedését követően a hétfői kereskedés második felében korrekció bontakozott ki a fejlett nyugat-európai piacokon, mely átterjedt az amerikai kereskedésre is. A vezető...
okt. 18
8:37
Esett az IBM a negyedéves jelentésre (Portfolio)
Esett tegnap az IBM árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. A cég a vártnál nagyobb, 7%-os profitnövekedésről számolt be,...
okt. 18
8:39
Ázsiát is az eladók uralták (Portfolio)
Az előző napok szép emelkedését követően megtorpantak a bikák az ázsiai kereskedésben is, miután a piaci szereplők az európai adósságválság és a kínai makroadatok miatt aggódtak. A vezető...
okt. 18
8:42
Baleset miatt lezárták a 3-as főutat Bag és Gödöllő között (Infostart)
Ketten súlyosan megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autó kedd reggel a 3-as főúton Bag és Gödöllő között; az utat ezen a szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
okt. 18
8:42
Prőhle: Szólnak érvek a BT-tagságunk mellett és ellen is (Infostart)
A vasárnapi uniós csúcs célja az euró-övezeti válság megoldása - mondta a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Prőhle Gergely szerint vannak olyan szempontok, amelyek Magyarország ENSZ BT-tagsága mellett szólnak, és vannak olyanok, amelyek ellene.
okt. 18
8:42
Az önégetést választotta (HírTV)
Felgyújtotta magát egy buddhista apáca Kína délnyugati részén, ahol az utóbbi hónapokban legalább hét szerzetes követett el hasonló cselekedetet – közölte a Free Tibet (Szabad Tibet) nevű, londoni székhelyű jogvédő szervezet kedden.
okt. 18
8:42
Baleset miatt lezárták a 3-as főutat Bag és Gödöllő között (Alternatív Energia)
Ketten súlyosan megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autó kedd reggel a 3-as főúton Bag és Gödöllő között; az utat ezen a szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
okt. 18
8:42
Pénzeső Győrött: Félmilliót markoltak a járókelők (ATV)
Utcai pénzeső ügyében nyomoz a győri rendőrség. A másfél millió forint még szeptember 22-én szóródott szét a városban, egy autó tetejéről. Mire a tulajdonosa észrevette, közel félmilliót szedtek össze belőle a járókelők. Aki 20 ezer forintnál többet vitt haza, akár börtönbe is kerülhet.
okt. 18
8:42
Első győzelmét aratta a Winnipeg Jets - videó (Agroinform)
Három vereség után először nyert a Winnipeg Jets az NHL 2011/12-es szezonjában. A hétfői játéknapon a legyőzött a vendég Pittsburgh Penguins volt, amely már a 8. másodpercben hátrányba került.
okt. 18
8:45
Lassulás kezdődött a kínai gazdaságban (Privátbankár)
Két év legalacsonyabb növekedését teljesítette a kínai gazdaság, amikor július és szeptember között 9,1 százalékos bővülést ért el
okt. 18
8:47
Lázár tavaszra már nem látna devizahitelest (Privátbankár)
A Fidesz frakcióvezetője szerint rá kell venni a bankokat arra, hogy tartsák be a rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztés törvényi feltételeit

Keresés